Halászat, tengerészet: gazdálkodás és politika

tengeri elfog a halászat becslések szerint világszerte 200 millió ember megélhetésének forrása. Mégis kényszerítik őket túlhalászás, az élőhelyek elvesztése és az egyre növekvő emberi igények.

A tengeri fogási halászat hanyatlása

A hanyatló halászat példái közé tartozik az Atlanti-óceán északnyugati részén fekvő Grand Banks (a kanadai Newfoundland délkeleti részén fekszik) és a Georges Bank (a massachusettsi Nantucket-sziget és a Cape Cod mellett fekszik). Ez a két halászat egykor a világ legeredményesebbjei közé tartozott.

Korábban domináns faja talajhal - lepényhalat, tőkehalat, foltos tőkehalat és szürke tőkehalat - korábbi bőségük kis hányadáig halászták le, és egyes esetekben kereskedelmi szempontból kihaltnak tekintik őket. Az atlanti tőkehal fogása ebben a régióban az 1960-as években tetőzött, mintegy 1,43 millió tonna/év. A túlhalászás később a tőkehalfogásnak az 1980-as években évente 644 000 tonnára esett vissza, és végül 1994-ig csak évi 48 000 tonnára esett vissza. Az Atlanti-óceán északnyugati részén fekvő tőkehal, szürke tőkehal és foltos tőkehal 1997-es fogása csak 16,5 volt. az 1990-es fogás százaléka.

1994-ben az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Akadémiája arra a következtetésre jutott, hogy a túlzott betakarítás drasztikus csökkenést okozott az előnyben részesíthető ehető halfajok közül sokban. Például az Országos Tengeri Halászati Szolgálat megállapította, hogy a tőkehal, a foltos tőkehal, a szürke tőkehal és a lepényhal 1965-ben a Maine-öbölben a közönséges halak több mint 70 százalékát tette ki. 1992-ig kutyahal és rája (kereskedelmileg kevésbé kívánatos halfaj) ezeken a vizeken a közönséges halak több mint 75 százalékát tette ki. Az Országos Tudományos Akadémia jelentése szerint a tengeri növény- és állatvilág összetételében és bőségében bekövetkezett változások elég kiterjedtek voltak ahhoz, hogy veszélyeztessék a tengeri ökoszisztémák működését.

Tengeri halgazdálkodás

A tengeri elfogási halászatokban alkalmazott hagyományos szabályozási rendszerek magukban foglalják a kimeneti ellenőrzéseket, a technikai intézkedéseket és az input-ellenőrzéseket. A kimeneti vezérlők például teljes megengedett fogás (TAC) a halászatra, valamint a kirakodási vagy zsákkorlátozások a hajók kirakodásakor. A technikai intézkedések közé tartozik például a fogás

Sok esetben ez a szabályozási taktika hatástalannak bizonyult a halászati állományok (populációk) fenntartásában, és számos káros, nem szándékos következményhez vezetett mind a halászok, mind a fogyasztók számára. Például az alaszkai óriás laposhalra és a sablefish-re (a többi halászat mellett) alkalmazott történelmi gazdálkodási gyakorlat magában foglalta a teljes kifogható mennyiség megállapítását, valamint a halászeszközökre és az évszakokra vonatkozó korlátozásokat. Mivel a halászok nem rendelkeznek a tulajdonjog a teljes kifogható mennyiség egy részénél a lerövidült évszakokra több felszerelés és nagyobb hajó beszerzésével reagálnak, hogy rövidebb idő alatt több halat tudjanak kifogni. Az eredmény egy intenzív verseny a halakért vagy a derbi, ami viszont szükségessé teheti a szabályozókat, hogy tovább csökkentsék a szezonnyitást.

A Derbies ösztönzi a halászokat, hogy nagyobb hajókat és több felszerelést szerezzenek be, mint amire egyébként szükségük lenne, ez pedig ahhoz vezet túltőkésítés és a szezon további lerövidítésének szükségessége. A derbi hatások miatt az alaszkai öböl középső laposhalának halászati idénye az 1970-es évek elején több mint 150 napról az 1990-es évek elején mintegy 3 napra csökkent, ugyanakkor az összfogás hozzávetőlegesen megháromszorozódott. A verseny a halakért, kombinálva különféle szubvenció A nagyobb hazai halászflották kiépítésére tervezett rendszerek túlzott halászati kapacitást és pénzügyi nehézségeket okoztak a halászok számára.

Alternatív halgazdálkodási rendszerek

A nyílt hozzáférésű halászatok és a hagyományos halgazdálkodási eszközök szempontjából egyaránt fontos probléma, hogy a halászok nem rendelkeznek tulajdonjoggal a rendelkezésre álló halállomány egy részéhez a fogás előtt. Mivel a halászok nem rendelkeznek tulajdonjoggal a halászatra a kifogásig, az egy hajó általi betakarítás a fogás externáliájának szabályát írja elő az összes többi számára a fennmaradó halállomány csökkentésével. Amikor a fogási externália szabálya működik, a halászok ösztönzést kapnak arra, hogy tőkésítsék meg a hajót, a személyzetet és a felszerelést.

Az externália elfogási szabálya olyan szabály, amely kimondja, hogy az erőforrás-egységek betakarítottak egy nyílt hozzáférésű erőforrás (vagy a közös tulajdonú erőforrás ) betakarításkor magántulajdonba kerülnek. Utal arra a tényre is, hogy az egy személy által betakarított erőforrás-egységek kivonják a mások számára elérhető mennyiséget.

Az egyedi kvóták esete.

Az egyéni kvótákat (IQ) javasolták a túlzott tőke kezelésének módjaként. Az IQ-k a teljes kifogható mennyiség egy részét egyedi halászoknak, hajóknak vagy közösségeknek osztják ki. Az IQ-k a rögzítés előtti jogok hozzárendelésével kiküszöbölik a rögzítés külsőségének szabályát. Ennek eredményeként csökkennek a derbi feltételek és a tőkésítés ösztönzése. A túlkapitalizálás csökkentése növeli a halászati ipar gazdasági hatékonyságát azáltal, hogy csökkenti az adott halmennyiség betakarításának teljes költségét.

Az IQ-k is forgalomképesek lehetnek, ami további előnyöket jelenthet a gazdasági hatékonyság terén. Ha a kvótarészesedések túl kicsiek ahhoz, hogy lehetővé tegyék a gazdaságilag hatékony és jövedelmező hajóüzemeltetést, a forgalmazható kvótarészletek az eredeti halászflotta azon részei közé koncentrálódnak, amelyek hatékonyan és nyereségesen tudnak működni.

Bizonyos bizonyítékok vannak arra, hogy az IQ növelte a gazdasági hatékonyságot és csökkentette a problémákat a halért folytatott verseny miatt. IQ rendszer az atlanti szörfös kagylóhoz és óceánhoz quahog a halászat a kapacitásfelesleg csökkenését és a gazdasági hatékonyság növekedését eredményezte. Hasonlóképpen az ausztráliai kékúszójú tonhal halászatának IQ-rendszere a hajók számának 70 százalékos csökkenését eredményezte, és az IQ-rendszerek megkönnyítették az új-zélandi halászatokra jellemző derbit.

Az IQ halgazdálkodási rendszer használatához számos kérdéssel kell foglalkozni.

Lehetővé kell tenni a halászat teljes kifogható mennyiségének megállapítását.
Lehetővé kell tenni a kirakodások nyomon követését, hogy megakadályozzák a kvóta-részvények csalását.
A feleknek meg kell állapodniuk a kezdeti kvóta elosztásáról a fedélzeti kezek, a hajótulajdonosok, a feldolgozók és a közösségek között.
A feleknek meg kell határozniuk, hogy az IQ-k forgalomképesek-e, és ha igen, milyen mértékben.
Az IQ rendszer kezelését és végrehajtását finanszírozni kell.

Az IQ-rendszerek ellentmondásosak, és a jövedelem újraelosztásához vezethetnek. Ezen és egyéb okok miatt az Egyesült Államok Kongresszusa nem nézett rájuk kedvezően. Az 1996-os fenntartható halászati törvény módosította a Magnusoni halgazdálkodási és -gazdálkodási törvényt azzal, hogy négyéves moratóriumot szabott ki az új IQ-programok benyújtására vagy jóváhagyására. Az 1995. január 4-e után jóváhagyott IQ-programokat, például a vörös csattanót, hatályon kívül helyezték.

A Nemzeti Tudományos Akadémia elvégezte az IQ rendszerek tanulmányozását, és 1999-ben ajánlásokat adott az Egyesült Államok Kongresszusának az IQ-kkal kapcsolatban. Ezek az ajánlások a következőket tartalmazták:

Az IQ-k moratóriumának feloldása;
A kezdeti és az azt követő kvótaeladások díjának értékelése az IQ kezelésének és végrehajtásának finanszírozása érdekében
Rugalmasság biztosítása a regionális tanácsoknak a meglévő IQ-programok kiigazításához és újak kidolgozásához;
Korlátozások meghatározása a kvótarészletek felhalmozásához;
A kvótarész átruházhatóságával kapcsolatos döntések átruházása a regionális tanácsokra; és
Annak biztosítása, hogy rendelkezésre álljon finanszírozás az amerikai tengeri halászattal kapcsolatos társadalmi és gazdasági információk gyűjtésére.

2002-től az IQ programok végrehajtása az Egyesült Államokban vita tárgyát képezte.

Steven C. Hackett

Bibliográfia

Casey, K., C. Dewees, B. Turris és J. Wilen. "Az egyes hajókvóták hatása a Brit Columbia laposhal halászatában." Tengeri erőforrás-gazdaságtan 10 (1995): 211–230.

Hackett, Steven. Környezet- és természeti erőforrás-gazdaságtan: elmélet, politika és a fenntartható társadalom. Armonk, NY: M. E. Sharpe, 1998.

Hardin, G. "A közönség tragédiája". Tudomány 162 (1968): 1243–1248.

McEvoy, A. A Halász problémája: ökológia és jog a kaliforniai halászatban, 1850–1980. London, Egyesült Királyság: Cambridge University Press, 1986.

Nemzeti Kutatási Tanács. A hal megosztása: Az egyedi halászati kvótákkal kapcsolatos nemzeti politika felé. Washington, DC: National Academy Press, 1999.

Halászati statisztikák évkönyve. Róma, Olaszország: az Egyesült Nemzetek Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, 1990.

Internetes források

A halászati erőforrások világának áttekintése: tengeri halászat. FAO 920. számú halászati körlevél (1997). ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete. Elérhető online .

A fenntartható halászatról szóló törvény. Országos Tengeri Halászati Szolgálat. .

A halászat és akvakultúra világa, 2000. ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete. .

A KÖZÖSSÉGEK TRAGEDIÁJA

1968-ban Garrett Hardin közzétette a "Közösségek tragédiája" cikket, amelyben leírta egy falu idilli környezetét, amelynek közepén füves közös volt. Minden falusinak joga van tehenet legeltetni ezen a közönségen. Minden falubeli magánérdeke, hogy minél több tehenet legeljen a bevételek növelése érdekében.

Míg az egyes falusiak profitot keresnek, mindenkinek meg kell osztoznia a közös föld degradálásának ebből eredő költségeiben. Mivel minden falubeli magánérdeket követ, a legeltetett tehenek száma elpusztítja a közönséget. Ebben rejlik a tragédia.

Az egyének rövidlátó önérdekeinek egyetlen működőképes megoldása a kormányzás vagy a tulajdonjog valamilyen formájának felállítása a közhasználat szabályozására. Hardin elemzése erősen befolyásolta számos környezeti probléma gondolkodását a "commons" jellemzővel.