Természettudomány

DELTA SMELT> Hypomesus transpacificus
CSALÁD: Osmeridae

delta szaga

LEÍRÁS: A delta szaga egy kicsi hal, a legtöbb felnőtt számára kevesebb, mint három hüvelyk hosszú. Szinte áttetsző, acélkék fényű az oldalán.

Élőhely: A delta szaga elviseli a sótartalom és a hőmérséklet széles tartományát, de általában 25 Celsius-fok alatti sós vízben található meg. Az íváshoz sekély, friss vagy enyhén sós holtágat és jó vízminőségű és szubsztrátos peremvizeket használnak. A lárváknak és a fiatalkorúaknak sekély, táplálékban gazdag óvodai élőhelyre van szükségük. Megfelelő áramlás és megfelelő vízminőség szükséges ahhoz, hogy a felnőttek hozzáférjenek az ívó élőhelyekhez, és hogy a fiatalkorúak az öböl tenyésztési élőhelyére szállíthatók.

VÁLASZTÁS: A delta szaga a San Francisco-öböl felső szakaszára és a Sacramento-San Joaquin-delta torkolatára korlátozódik, a San Pablo-öböltől felfelé a Sacramento-folyó Sacramento-ig és a San Joaquin-folyó Mossdale-ig.

MIGRÁCIÓ: Késő ősszel és kora télen az érő felnőttek megkezdik a diffúz vándorlást az édesvízi ívóhelyekre. A peték kikelését követően a lárvák és az ifjú halak áramlással és árral szállítják őket a Delta felső részén lévő édesvízi területekről a sós, alacsony sótartalmú zónába, ahol nyárra és ősszel felnőnek.

TENYÉSZET: Az ívás édesvízben történik télen és tavasszal alacsony vízhőmérséklet mellett. A legtöbb nő kevesebb, mint 3000 tojást termel.

ÉLETKÖR: A delta szaga általában csak egy évet él, bár a lakosság kis százaléka néha két évig is életben maradhat, és egy vagy mindkét évben ívhat.

TÁPLÁLKOZÁS: A kis lárvák egysejtű algákkal, plankton állatokkal és apró rákfélékkel kezdenek táplálkozni. Növekedésük során az étrendjük szinte kizárólag a copepodákra (kis rákfélék) változik.

VESZÉLYEK: Az egyre növekvő vízterelés a deltából, az élőhelyek elvesztése, a behurcolt fajok versenye és ragadozása, valamint a növényvédő szerek és egyéb szennyező anyagok miatt a vízminőség romlása okozza az üstöt.

NÉPESSÉGTENDENCIÁK: A delta szagos populációja az 1980-as évek elején több mint 80 százalékkal csökkent, ami állami és szövetségi fenyegetettséghez vezetett. A szaglétszám az 1990-es években ingadozott, majd az 1992-es aszály megszűnését követően nőtt. A bőség 2002-ben ismét drasztikusan csökkent, mindössze három év alatt több mint 80 százalékot esett. A 2005-ös szagos populáció a valaha volt legalacsonyabb volt, csupán annak a 2,4 százaléka, amely akkor volt, amikor a fajt 1993-ban felsorolták. A 2007-es felmérések során talált fiatalkori szaglások száma a valaha volt legkisebb nagyságrend szerint.