Antimikrobiális felhasználási irányelvek a húgyúti megbetegedések kezelésére kutyáknál és macskáknál: Antimikrobiális irányelvek Munkacsoport a Nemzetközi Társadalom Állati Fertőző Betegségekért

1 Pathobiológiai Tanszék, Ontario Állatorvosi Főiskola, Guelphi Egyetem, Guelph, ON, Kanada

2 Klinikai mikrobiológia, Királyi Egyetemi Kórház és Saskatchewani Egyetem, Saskatoon, SK, Kanada

3 Állatorvosi Főiskola, Auburn University, Auburn, AL 36849, USA

4 Veterinary Medicine College, North Carolina State University, Raleigh, NC 27606, USA

5 Állatorvosi betegségbiológiai tanszék, Koppenhágai Egyetem, Élettudományi Kar, 1870 Frederiksberg C Koppenhága, Dánia

6 Állatorvostudományi Főiskola, Ohio Állami Egyetem, Columbus, OH 43210, USA

7 Klinikai Tudományok Tanszék, Royal Veterinary College, North Mymms, Hertfordshire AL9 7TA, Egyesült Királyság

8 Állatorvos-tudományi Egyetem, Pennsylvaniai Egyetem, Philadelphia, PA 19104, USA

9 Laboratóriumi osztály, Női és Gyermekkórház, North Adelaide, SA 5006, Ausztrália

10 Adelaide-i Egyetem, Adelaide, SA 5000, USA

11 Orvosi és Epidemiológiai Tanszék, Kaliforniai Egyetem, Davis, Davis, CA 95616, USA

Absztrakt

A húgyúti betegség az antimikrobiális szerek kutyákban és macskákban történő alkalmazásának (és valószínűleg visszaélésének, helytelen használatának és túlzott használatának) általános oka. Hiányoznak olyan átfogó kezelési irányelvek, mint amelyek rendelkezésre állnak az emberi orvoslás számára. Ennek megfelelően a húgyúti fertőzések diagnosztizálására és kezelésére vonatkozó irányelveket a Nemzetközi Társas Állatfertőző Betegségek Munkacsoportja dolgozott ki. Bár az objektív adatok jelenleg korlátozottak, ezek az irányelvek információkat nyújtanak a kutyák és macskák felső és alsó húgyúti fertőzésének diagnosztizálásához és kezeléséhez.

1. Bemutatkozás

A húgyúti betegséggel gyakran találkoznak kutyák és macskák, és ez az antimikrobiális szerek jelentős használatát (és feltehetően túlzott és helytelen használatát is okozza). A helytelen terápia a betegek különféle egészségügyi (pl. A fertőzés megoldásának elmulasztása), gazdasági (pl. Ismételt vagy hosszan tartó kezelés szükségessége), közegészségügyi (például antimikrobiális rezisztencia) és szabályozási (pl. Antimikrobiális alkalmazás) aggályaihoz vezethet. A humán orvostudományban az antimikrobiális alkalmazásra vonatkozó irányelveket, például az Amerikai Fertőző Betegségek Társasága (IDSA) által kidolgozott irányelveket széles körben tiszteletben tartják, és kiváló útmutatást nyújtanak az orvosok számára a különböző fertőző betegségek, köztük a húgyúti fertőzések kezelésében [1, 2]. Az ilyen irányelvek közvetlenül felhasználhatók, vagy alapját képezhetik a kórházi szintű antimikrobiális szerekre vonatkozó irányelveknek. A nemzeti vagy nemzetközi irányelvek hatásait nehéz felmérni, de az antimikrobiális szerek kórházi szintű végrehajtása bebizonyosodott, hogy önmagában vagy egy szélesebb antimikrobiális stewardship program részeként jelentősen javítja az antimikrobiális gyógyszerek felírási gyakorlatát [3–5].

Ez a dokumentum a Nemzetközi Társulati Állati Fertőző Betegségek Nemzetközi Társaságának antimikrobiális irányelvekkel foglalkozó munkacsoportja által 2010-ben kidolgozott irányelveket tartalmazza. Az iránymutatás-fejlesztés során bőven világossá vált, hogy az objektív, publikált információknak jelentős korlátai vannak. Ennek megfelelően az ajánlások a rendelkezésre álló adatokon alapulnak, amennyiben vannak, a szakértői véleményekkel együtt, figyelembe véve a fertőző betegségek, az antimikrobiális terápia, az antimikrobiális rezisztencia, a farmakológia és a belgyógyászat alapelveit. Kiértékelték a humán orvoslás megfelelő irányelveit, gondosan mérlegelve a fajok közötti bőséges különbségeket.

Mint minden iránymutatást, ezeket is általános ajánlásokként kell értelmezni, amelyek ésszerűek és megfelelőek az esetek többségében. A munkacsoport elismeri az esetek közötti változatosságot, és ezeket az irányelveket nem szabad olyan gondozási normáknak tekinteni, amelyeket minden körülmények között be kell tartani. Inkább őket kell a döntéshozatal alapjának tekinteni, azzal a lehetőséggel, hogy az esetek kisebbségében eltérő vagy kiegészítő megközelítésekre lehet szükség. Továbbá, bár ezeket az irányelveket nemzetközi iránymutatásként dolgozzák ki, amelyek megfelelnek minden joghatóságnak, a munkacsoport felismeri, hogy regionális különbségek vannak (pl. Antimikrobiális rezisztencia arányok, antimikrobiális szerek elérhetősége, előírási előírások).

2. Egyszerű, komplikáció nélküli húgyúti fertőzés

Az egyszerű, komplikáció nélküli UTI a húgyhólyag szórványos bakteriális fertőzése egy egyébként egészséges, normális húgyúti anatómiával és funkcióval rendelkező egyénnél. A releváns társbetegségek (pl. Diabetes mellitus, vizelet- vagy reproduktív traktus konformációs rendellenességek), vagy évente 3 vagy több epizód bonyolult vagy visszatérő UTI-t jelez, amint az alábbiakban tárgyaljuk.

A klinikailag jelentős fertőzés klinikai rendellenesség jelenlétét vonja maga után, és dysuria, pollakiuria és/vagy a vizelés fokozott sürgőssége, valamint a vizeletben baktériumok jelenléte jellemzi [2]. Ezek a klinikai tünetek nem patognomonikusak a fertőzés szempontjából, és nem fertőző állapotok is okozhatják. Ezenkívül baktériumok is jelen lehetnek a vizeletben klinikai tünetek (rejtett bakteriuria/szubklinikai bakteriuria) hiányában. Ezért a klinikusnak párhuzamosan kell értelmeznie a klinikai értékelést, a vizelet bruttó és citológiai megjelenését, valamint a baktériumtenyésztési eredményeket, hogy meghatározza a klinikailag jelentős UTI valószínűségét.

2.1. A komplikáció nélküli UTI-k ajánlásainak összefoglalása

2.1.1. A nem komplikált UTI-k diagnosztizálása

A megfelelő és időben történő diagnózis kritikus fontosságú az UTI kezelésében. A megfelelő diagnózis lehetővé teszi az antimikrobiális szerek és az optimális gyógyszerek szükségességének meghatározását.

Amint azt a fentiekben kifejtettük, a klinikai tünetek nem specifikusak, és nem szabad őket egyedül használni az UTI diagnosztizálásához. Ehelyett a klinikai rendellenességek jelenlétének jeleznie kell a további vizsgálatok szükségességét.

Önmagában az üledékelemzés nem megfelelő a húgyúti fertőzések diagnosztizálásához, mivel a változó értelmezési minőség, a foltos szennyeződés és a bakteriuria hamis pozitív eredményei vannak klinikai fertőzés hiányában. A hematuria és a proteinuria UTI mellett gyakran előfordul, de nem specifikusak, és nem fertőző állapotok okozhatják. A pyuria és a bakteriuria jelenléte azonban alátámasztó bizonyítékot nyújt az UTI-re. Az üledékelemzés hasznos kiegészítő intézkedés, amelyet figyelembe kell venni a klinikai tünetekkel és a tenyésztési eredményekkel együtt. Minden elemzést végző személynek jártasnak kell lennie a technikában, ideális esetben a formális képzés, a folyamatos oktatás és a minőség-ellenőrzés révén.

A teljes vizeletvizsgálat, beleértve a vizelet-specifikus gravitációt, a vizelet glükózszintjének meghatározását és az üledék kristályuria-vizsgálatát, minimális adatbázisnak minősül a gyanús UTI értékeléséhez, és hasznos lehet a fertőzés okainak kivizsgálásában, ha vannak ilyenek.

Aerob baktérium tenyésztést és érzékenységi vizsgálatot minden esetben el kell végezni a fertőzés jelenlétének megerősítése, a rezisztens baktériumok jelenlétének azonosítása érdekében, amelyek esetleg nem reagálnak a kezdeti terápiára, segítenek megkülönböztetni a reinfekciót a visszaeséstől, ha UTI visszatér, és a klinikus számára útmutatással a leggyakoribb UTI-t okozó baktériumokról a gyakorlatban és a helyi érzékenységi mintákról.

A mintavételhez cisztocentézist kell használni. A katéterezett minták értékelhetők a tenyészet szempontjából, de a cystocentesis mintákat részesítik előnyben. A szabadfogású (középáramú ürítés vagy kézi kifejezés) mintákat nem szabad használni. A kvantitatív tenyésztés elengedhetetlen.

A tenyésztés és az érzékenység vizsgálatára szolgáló vizeletmintákat a gyűjtés után azonnal hűtőszekrényben kell tartani, és a lehető leggyorsabban be kell nyújtani a laboratóriumba. A mintáknak a laboratóriumi eléréshez legalább 24 órát igénybe vevő eredményeit körültekintően kell értelmezni, mind a hamis pozitív, mind a hamis negatív eredmények lehetősége miatt, különösen ha vizelet-tartósítószert nem használtak. A 24 óránál régebbi hűtött minták vizsgálata elfogadható, ha a minták vizelet-tartósítószert tartalmaznak; ellenkező esetben ajánlott az újratesztelés.

Speciális vizeletszállító csövek használata ajánlott, feltéve, hogy azok megfelelnek az összegyűjtött vizelet mennyiségének. A sikeres tenyésztés elősegítésére szolgáló új vagy alternatív technikák vagy anyagok, például a „vizeletlapátok” beoltása a klinikákon ésszerű alternatíva a hagyományos mintagyűjtési megközelítéssel a baktériumok helyreállításának optimalizálása érdekében. Az előnyben részesített megközelítés az, ha a lapátokat be kell oltani a klinikákra, és azonnal be kell nyújtani egy diagnosztikai laboratóriumba inkubálás és későbbi vizsgálatok céljából.

A hagyományos tenyésztési módszerek alkalmazása a klinikákon ésszerű alternatíva lehet a külső laboratóriumokban történő beadásnak. A klinikán belüli teszteléssel minimalizálható a minta romlásának hatása, amely a klinika mintavétele és a laboratóriumi feldolgozás között következik be, és költséghatékony lehet szűrési célokra. A baktériumok izolálását azonban csak megfelelő laboratóriumi létesítményekkel, megfelelő felszereléssel, megfelelő 2. biológiai biztonsági szintű (BSL-2) elszigeteléssel és hulladékkezeléssel, valamint megfelelően képzett egyénekkel rendelkező klinikákon lehet megkísérelni. Mennyiségi tenyésztést kell végezni. A vizeletlapátok inkubálása a klinikán elvégezhető, de ennek a megközelítésnek ugyanazok a biológiai biztonsági követelményei vannak, mint a tenyésztőlemezek inkubálásának.

Azonosítási és érzékenységi vizsgálatokat csak megfelelő biokoncentráció és megfelelően képzett személyzet esetén szabad elvégezni. Csak azokat a protokollokat kell követni, amelyek referencia törzseket tartalmaznak a minőség-ellenőrzési vizsgálatokhoz, és amelyeket egy megfelelő szervezet (azaz a Klinikai és Laboratóriumi Szabványügyi Intézet (CLSI), az Európai Unió antimikrobiális fogékonyság-tesztelési bizottsága (EUCAST) vagy azzal egyenértékű) szabványosított.

Ha tenyésztést végeznek a minták szűrésére és az izolátumok (tányérokon, lapátokon, tamponokon vagy bármilyen más módon) diagnosztikai laboratóriumba történő elküldésére későbbi vizsgálatok céljából, a klinikusoknak kapcsolatba kell lépniük laboratóriumukkal annak megállapítása érdekében, hogy ezeket az elemeket elfogadják-e. Minden esetben, amikor az izolátumokat szállítják, a baktériumok szállítására vonatkozó regionális szabályokat kell betartani. Ha egy állatorvosi klinika nem képes kielégíteni a BSL-2 elszigeteltségét és megfelelően szállítani az izolátumokat, akkor e technikák alkalmazása nem javasolt.

A kvantitatív tenyésztési technikák előnye abban rejlik, hogy rendelkezésre áll a baktériumok növekedési szintjének (kolóniák száma) meghatározása, amely felhasználható az eredmények relevanciájának értelmezésére. A cisztocentézissel összegyűjtött minták esetében a baktériumok növekedésének bármilyen szintje jelentős lehet, bár az UTI-ből származó minták általában ≥103 kolóniaképző egységet (CFU)/ml tartalmaznak [6]. A telepszámot és az izolált organizmus azonosságát minden helyzetben figyelembe kell venni. Kisszámú, minimálisan patogén bőrkomencál (azaz koaguláz-negatív staphylococcus) valószínűleg szennyeződést jelent.

A katéterrel összegyűjtött minták esetében a baktériumok száma ≥10 4 CFU/ml férfiaknál és ≥105 nőstényeknek tekinthető jelentősnek. Az alacsonyabb számú mintákat óvatosan kell értelmezni, és ideális esetben meg kell ismételni a kezelés előtt, hogy igazolható legyen ugyanaz a szervezet. A hím kutyáknál katéterezéssel nyert minták általában megfelelőek, amíg megfelelő steril technikát alkalmaztak a minta megszerzéséhez. A katéterezett nőstény kutyákból nyert pozitív tenyészeteket cisztocentézissel kell igazolni, kivéve, ha orvosilag ellenjavallt.

Bár felvetődött, hogy a kutyákban a 105 CFU/ml vagy a macskákban a 104 CFU/ml vagy annál nagyobb baktériumszám jelentős a szabadfogású minták esetében [6], fennáll a magas szintű szennyeződés lehetősége, és ezért a szabadfogási minták eredményei nem minősülnek diagnosztikusnak. Cisztocentézist kell végezni a szabadfogási minták pozitív tenyésztési eredményeinek megerősítésére, hacsak orvosilag nem ellenjavallt.