Az árpa etetése sertésnek

Robert L. Harrold, az Észak-Dakota Állami Egyetem Állattenyésztési és Környezettudományi Tanszékének professzora. - Ez a cikk áttekintést nyújt az árpa különböző fajtáiról, valamint arról, hogyan használhatók fel a kocák, a faiskolák és a termelőknek.

etetése

Árpa áttekintése

Az árpa típusai

Az árpafajták őszi vagy tavaszi ültetésre kaphatók. Az őszi telepítésű (vagy téli árpákat) olyan területeken vetik be, ahol a tél viszonylag enyhe. Tavaszi magvú árpákat olyan területekre ültetnek, mint az Egyesült Államok Észak-Alföldje, ahol a tél viszonylag zord. Észak-Dakotában ősszel ültetett őszi magvú fajták közül néhány várhatóan túléli az északi telet, mivel a növények hideg időjáráshoz való korlátozott ellenállóképességűek.

A tavaszi vagy az őszi ültetési időszakban ültetésre rendelkezésre álló fajtákon belül két- és hatsoros típusok vethetők. A kétsoros fajtákat alkalmazzák a szárazabb éghajlatra, míg a hatsoros fajtákat ott ültetik, ahol a nedvesség nagyobb. A hatsoros fajták szárazabb éghajlatra ültetése csökkenti a dússágot (vagy vékonyabb szemcséket). A kövérség csökkenésével a keményítőtartalom csökken, és a magonként megmarad a fehérje abszolút mennyisége (bár a gabona fehérje százalékos aránya megnő). A csökkent termés legkevésbé kívánatos hatása a szemhéj százalékos relatív növekedése, ami a vékonyabb szem rosttartalmának növekedését eredményezi.

Az ültetett árpa döntő része fedett árpa, vagyis a cséplés során megmarad a pelyva vagy a héja. Azokat a fajtákat, amelyeknél a héjat cséplés közben eltávolítják, héj nélküli árpának nevezzük, és általában magasabb a béta-glükán tartalom, egyfajta vízoldható rost. A gabonában tárolt keményítő típusának módosítása lehetséges, és viaszos, héj nélküli árpákat fejlesztettek ki, elsősorban emberi táplálékban történő felhasználásra.

Ezenkívül az árpákat az Egyesült Államok söriparának való elfogadhatóságuk alapján osztályozhatjuk. Az árpákat malátafajtáknak minősítik, ha megfelelnek a söripar követelményeinek. A nem malátafajták azok, amelyeket még nem fogadtak el malátázási célokra az Egyesült Államokban, vagy kizárólag takarmányozási célra termesztett fajták.

A gyakorlatban a kereskedelemben megjelölt takarmányárpák azok, amelyeket takarmányfajtákból állítanak elő, vagy lehetnek malátafajta-árpák, amelyeknél a gabona nem felel meg a maláta minőségének. A malátafajták magjából előállított gabona takarmányárpának jelölhető, ha a kövér mag alacsony százaléka, a magas fehérjetartalom, az elszíneződés vagy más jellemzők miatt kizárták a malátáról.

USA árpa osztályozási szabványai

Az amerikai gabonaosztályozási szabványok többféle formátumban állnak rendelkezésre, beleértve a világhálót is. Az USA árpa osztályozási szabványainak áttekintését az 1. táblázat mutatja be.

Az árpa etetése sertésnek

Az árpa feldolgozása

Az Egyesült Államokban a sertésekbe táplálandó árpát ritkán szűrik át, hogy eltávolítsák az idegen anyag nyomait, vagy két tétel különbözik a teszt tömegétől. Ez a gyakorlat azonban néhány országban általános, ahol az árpát hagyományosan hámozhatják is, mint hozzáadott értéket.

Egész (vagy fedett árpa) darálható kalapácsmalommal vagy hengerrel. A kalapácsmalmok általában hatékonyabban csökkentik a hajótest részecskeméretét, mint a hengerek. A kalapácsmalmok azonban kevésbé hatékonyak és több port termelnek, mint a hengerek. A hengerek várhatóan hatékonyabbak és egyenletesebb szemcseméretűek lesznek, ha héja nélküli vagy hántolt árpákat őrölnek.

A sertés takarmányokban történő felhasználásra előnyös részecskeméret körülbelül 700 mikron, viszonylag kis részecskemérettel az egyenletes keverés elősegítése érdekében (Goodband és mtsai., 1997). A kisebb részecskeméretek (átlagosan körülbelül 400 mikronos méretig) magasabb emészthetőséggel, de a nyelőcső-gyomorfekélyek gyakoribb előfordulásával járnak. Egyes rosttípusok, mint például az árpa héjában találhatóak, megállapították, hogy csökkentik a gyomorfekély előfordulását a növekvő-befejező sertésekben.

Az árpaalapú sertéstáplálások várhatóan 8–12% -kal javítják a teljesítményt azokhoz a sertésekéhez képest, amelyeket hasonló takarmányként kínálnak őrleményként (étkezési típusú étrendek) (Haugse és mtsai., 1966; Newman és McGuire, 1985). Az árpaalapú étrend extrudálása nem eredményezett következetes javulást a pelletáláshoz képest (Fadel et al., 1988; Laurien et al., 1998).

A disznótakarmányokat egyes területeken vízzel keverik, és paszta vagy zacskó konzisztenciával táplálják. A nedves étrend etetése általában csökkenti a pazarolt takarmányt, és javíthatja bármely étrend önkéntes bevitelét. A nedvesített takarmányok kínálatának bonyodalmai miatt a nedves etetést gyakran gyakorolják, ha a munka viszonylag olcsó vagy ha a takarmányköltségek viszonylag magasak.

Takarmány-adalékanyagok

Az antimikrobiális szereket (antibiotikumokat) az Egyesült Államokban általában a sertéstáplálékhoz adják a növekedés elősegítése, valamint a betegségek megelőzése vagy ellenőrzése céljából. Az antibiotikumok nem engedélyezettek bizonyos más országokban, ahol réz-szulfát használható a választott növekedésserkentőként. A cink-oxid növekedést fokozó szerként alkalmazható a korán elválasztott sertések étrendjében, ahol a legnagyobb előny érdekében körülbelül két hétig kell etetni.

A kereskedelemben kapható enzimkészítmények gazdaságilag igazolható áron válnak elérhetővé. A béta-glükanázok várhatóan a legnagyobb választ adják, ha olyan diétákban alkalmazzák őket, amelyek természetes héj nélküli árpákat tartalmaznak fiatal sertések etetésére (Graham és mtsai., 1989). A sertéseknek táplált, fedett (ép vagy mechanikusan hántolt) árpán alapuló étrendbe adott béta-glükanáz-adalékokra adott válaszok nem voltak következetesek. Úgy tűnik, hogy az idősebb sertések emésztőrendszerében található baktériumpopulációk képesek hidrolizálni a béta-glükánokat olyan mértékben, hogy a fedett árpákban előforduló béta-glükán szintekkel kevés, vagy egyáltalán probléma merül fel.

A tápanyagok felhalmozódása a talajban, amelyre sertéshulladékot adnak, nagyon vonzóvá teszi a fitázokat tartalmazó termékek bevonását. A fitáz, a foszfor növényi magokban történő tárolási formája viszonylag ellenáll a sertések emésztőrendszerében történő lebomlásnak. Míg az árpában található foszfor biológiai hozzáférhetősége általában körülbelül 30%, a fitázok hozzáadása a sertéstáplálékhoz az árpa foszfor emészthetőségét körülbelül 60-70% -ra növelheti .

Az árpa táplálkozási előnyei a sertések számára

Az árpa elsődleges előnyei az alternatív energiájú takarmányokhoz képest a magasabb emészthető tápanyag-tartalomban rejlenek. A biológiailag elérhető aminosavak szintje jelenti az árpa legnagyobb tápanyag-előnyeit az alternatív takarmányszemekhez képest. Ezen előnyök elsődleges forrása az esszenciális aminosavak, különösen a lizin magasabb tartalma.

Közös piaci értéken számolva, az árpában rendelkezésre álló tápanyagok teljes csomagjának értéke általában a közös alternatív szemek értékének legalább 110% -a (laboratóriumunk legújabb számításai alapján). A rendelkezésre álló aminosavak magasabb tartalma meghaladja azt a tényt, hogy az árpa étkezési étrendként etetve egyes gabonafélék, például kukorica vagy búza emészthető vagy metabolizálható energiatartalmának 94% -át tartalmazhatja. A pelletált étrendben minimálisra csökkentik az energiatartalom különbségeit (lásd például Graham et al., 1989).

Az árpa több foszfort tartalmaz, mint a közönséges gabonamagvak, és hogy a foszfor biológiai hozzáférhetősége nagyobb, mint az említett szemek foszforja. A magasabb rendelkezésre álló foszfor nettó hatása általában mintegy 1 USD/tonna hozzáadott értéket képvisel, mint az árpa másodlagos gazdasági előnye más takarmányszemekhez képest.

A gabonafélék nem tekinthetők jó vitamin- és nyomelemforrásnak. Ennek eredményeként bevett gyakorlat a sertések vitaminokkal és nyomelemekkel kapcsolatos teljes követelményeinek hozzáadása premixek formájában.

Nem táplálkozási tényezők, amelyek jelen lehetnek

Számos tényező befolyásolja, hogy az Észak-Alföldön vagy a világ más gabonatermelő régióiban termelt árpa tartalmazhat-e különböző szintű deoxinovalenolt (DON), egy gombás mikotoxint. A DON-tartalmú gabonák etetése összefüggésben állhat a sertések takarmány-elutasításával. A bölcsődei sertések lehetnek a legérzékenyebbek erre a vegyületre (Goodband, et al., 1997), és tipikusan legfeljebb 1-2 ppm DON-os teljes étrendi ajánlások jellemzőek (lásd például Trenholm et al., 1994).

Meronuck és Concibigo (1997) áttekintést adott a takarmányok mikotoxinjairól számos állatállomány esetében.

Sertés étrend megfogalmazása

Az itt bemutatott sertés-étrendeket a legkevésbé költséges programmal, a "Professional Nutritionist - Swine" (Cornelius és Hartman, 1990) alapértelmezett tápértékértékek felhasználásával fogalmazták meg.

Árpa vemhes kocák étrendjében

A vemhesség alatti kocák tápanyagigénye kiváló alkalmat kínál az árpa mintájából kiszűrt vékony árpa felhasználására, ahol a vékony és kövér tételek szitálása általános gyakorlat. A hígabb, több élelmi rostot tartalmazó árpa szelektív felhasználásával a termelőknek lehetőségük van arra, hogy fokozzák a kocák gyomor kapacitását a vemhesség alatt, és ezáltal növeljék annak lehetőségét, hogy a kocák a laktációs étrendet a fialás után elfogyasszák.

A kocák gyomor kapacitásának fejlesztése a vemhesség alatt egyre kritikusabb, mivel növekszik a koca táplálkozási igényeinek kielégítése a laktáció alatt. A laktáció csúcsa alatt a napi 10 fontnál több takarmányt elfogyasztó kocákról a terepi jelentések viszonylag gyakoriak. Terhes étrend biztosítása a vemhességben elősegíti a gyomor nagyobb kapacitását, és segít a kocák pacifikálásában is, mivel ebben az időszakban hosszabb ideig tartja az ingesztát a gyomorban, amikor korlátozott mennyiségű étrendet etetnek velük.

A vemhesség ideje alatt táplált árpaalapú étrendeket étkezési típusú takarmányként kell felajánlani, ahol az őrlés és a keverés az egyetlen feldolgozási módszer. A vemhesség alatt táplálható árpaalapú étrend egy példája a 2. táblázatban található.

Árpa diéták kocáknál szoptatás alatt

A laktáció kezdete drámai elmozdulást jelent a koca tápanyagigényében. Míg a vemhes kocáknak általában korlátozott mennyiségű vegyes takarmányt kínálnak, a szoptató kocákat olyan etetési ütemtervnek kell alávetni, amely gyorsan ad libitum (teljes etetés) program. A laktációs kocák teljes táplálkozási programba történő felhozatalának sebessége a kocák genetikai vonala szerint változhat.

Egyes termelők továbbra is korlátozzák a korai laktáció idején felajánlott takarmány mennyiségét annak érdekében, hogy minimalizálják a kocák tőgygyulladását és (vagy) az alom súrlódásait. Más gyártóknak sikerrel jár az engedélyezés ad libitum takarmányhoz való hozzáférés attól az időponttól kezdve, amikor a kocákat beviszik a fialásba, vagy közvetlenül a fialás után. Ahol a kocák megengedettek ad libitum takarmányhoz való hozzáférés közvetlenül a fialás után, nem ritka, hogy a kocák szoptatás alatt szerény mennyiségben híznak.

Ezeknek a kocáknak az étvágya (a takarmányfogyasztás mértéke), valamint annak szükségessége, hogy nagy mennyiségű takarmányt és tápanyagot biztosítsanak a kocáknak a laktáció alatt, arra utal, hogy ezeket a diétákat pelletálni kell. Az árpa értékes gabonaszem lehet a laktációs étrendben, különösen a korai laktáció idején, ahol a rostbevitel hasznosnak bizonyult a kocák székrekedésének elkerülése érdekében.

A laktató kocák esetében az árpaalapú étrend példáját a 3. táblázat mutatja be.

Árpa óvodai sertések étrendjében

Az óvoda közös célja, hogy a sertések a lehető leggyorsabban fogyasszák a takarmányt, így optimalizálják a súlygyarapodást és a takarmány hatékonyságát. Az árpa szolgálhat egyedüli gabonamagként a fiatal sertések jól összeállított étrendjében, és az egyéb gabonamagvakkal kapott eredményekkel megegyező eredményeket hozhat. Az óvodában alkalmazott kezdeti étrendeket apró pelletek vagy morzsák formájában kell felajánlani, hogy ösztönözzék a fogyasztást és maximalizálják a tápanyagok emészthetőségét. Ezek a kezdeti étrendek gyakran nagyon összetettek, és ízesítésük és emészthetőségük miatt költséges összetevőket tartalmaznak. Az óvoda következő fázisaiban alkalmazott étrendek kevésbé komplexek és nem pelletálhatók, ha étkezési típusú étrendet táplálnak a növekedési és befejezési szakaszban.

Az elválasztás kora befolyásolja az óvodában alkalmazott étrendi fázisok számát. Korai (kb. 14 napos) elválasztásnál általában négy fázist alkalmaznak, míg a hagyományos (21 napos) elválasztásnál három étrendi szakasz jellemző. Az óvodai sertések magasabb végsúlyra (például 50-60 fontra, például 40 fontra) történő elhatározása befolyásolja az étrendi szakaszok számát és az utolsó óvodai szakaszban etetett étrendhez választott tápanyagszintet.

Ezek az étrendek általában tartalmaznak bizonyos ízkomponenseket, amelyeket az óvoda egész programjában használnak a folyamatosság biztosítására, mivel az étrend bonyolultsága a sertések életkorától és súlyától függően változik. Az aromaanyagok lehetnek szárított tejtermékek vagy olyan anyagok, amelyek utánozzák a különféle gyümölcsökben (alma vagy eper) található ízeket vagy ízeket (édesgyökér).

Árpát tartalmazó óvodai étrend a 4. és 5. táblázatban található.

Árpa diétákban a növekvő-befejező sertések számára

A sertésműveletek során felhasznált takarmány túlnyomó részét a növekvő-befejező sertéseknek adják. Ennek eredményeként többet tudni lehet ezeknek a sertéseknek a tápanyagigényéről, és a "legjobb költségű" étrend kialakítása kritikussá válik. Az étrend összeállítását nagymértékben befolyásolja az állatok genetikai potenciálja és a piac diktálja a tetem minőségét. Az árpaalapú étrend különösen hatékony lehet a sertések tápanyagigényének kielégítésében és a tetem minőségének hangsúlyozásában.

Az árpában jelen levő esszenciális aminosavak magas szintje hozzájárul az olcsó étrend kialakításához, amelyek táplálkozási szempontból hatékonyan növelik a hasított test minőségét. A sertések tápanyag-ajánlásait tartalmazó kiadványokról (lásd például NRC, 1998) a sertés különböző osztályainak becsült tápanyagigényéről kell tájékozódni.

Legalább 46 lb/bu vagy nagyobb (59 kg/hl vagy annál nagyobb) vizsgálati tömegű árpát étkezési típusú étrendben (őrölt takarmányként) lehet táplálni a növekvő-befejező sertéseknek anélkül, hogy csökkentenék az átlagos napi gyarapodást, a napi takarmányfelvételt, vagy a nyereség előtti értékek az árpával kapott értékekhez viszonyítva, amelynek vizsgálati súlya 48 lb/bu (Harrold és mtsai., 1989).

Azok az árpák, amelyek vizsgálati súlya legalább 44 lb/bu, a nehezebb árpákéhoz hasonló eredményeket hoznak, ha az étrendeket pelletált formában táplálják. Az árpa, amelynek vizsgálati súlya kevesebb, mint 56 lkg/bu (56,3 kg/hl) vizsgálati súly, nem optimális súlygyarapodást eredményezhet, ha a növekvő-befejező sertéseket pelletált formában etetik (Harrold és mtsai., 1989).

A különböző súlyú sertések tenyésztésére és befejezésére szolgáló árpaalapú étrend a 6., 7., 8. és 9. táblázatban található.

A sertések étrendjének példaképes kidolgozásához használt javasolt tápanyag-specifikációkat a 10. táblázatban mutatjuk be. A 11. táblázat felsorolja az árpa várható tápanyagszintjét, a 12. táblázat pedig az árpa ilealis aminosav emészthetőségi értékeit a sertéseknél.