Hurstwic Étel, étrend és táplálkozás a viking korban

Étel, étrend és táplálkozás a viking korban

étrend

Nincs elegendő bizonyíték annak megállapítására, hogy mit ettek a viking korú emberek, és hogyan készítették el ételeiket. Míg a nyersanyagokat és a főzőeszközöket a régészeti tanulmányok megtalálják, az élelmiszerek kombinálásának, elkészítésének és bemutatásának módjai nagyrészt nem ismertek. Ezenkívül az étrend valószínűleg meglehetősen változatos volt a skandináv országokban, az éghajlattól és a rendelkezésre álló erőforrásoktól függően.

Ezekhez az ételekhez hozzáadódnak bármi, amit vadászni, elfogni vagy összegyűjteni lehet. A parti régiók mentén, valamint a folyók és tavak közelében a halak az étrend alapvető részét képezték. A halakat horgokkal és zsinórral fogták kis hajókból. (Két 10. századi horog látható balra.) A tavakon vagy patakokon hálókat is használtak.

Egyes források azt sugallják, hogy a bálnákat a Norsemen hajóival partra sodorta, ahol megölték őket, és bőséges termést biztosítottak egy egész település számára.

A húst és a halakat dohányzással tartósították. Míg néhány feltárt viking korú gazdaságban úgy tűnik, hogy külön dohányzóházak voltak, például az észak-izlandi Granastaрirben található tanya, a hosszúház felső folyása eléggé füstös lehetett a munka elvégzéséhez. Az Eirнksstaрir-i hosszú ház konyhai gerendáin lógó füstölt bárány balra látható. Alaposan nem ízlelő megjelenése ellenére a hús finom.

A tartósítás másik módszere a szárítás. A jobb oldali képen a halak a szabadban száradnak a modern Izland nyílt fészerében. A száraz, hideg szél eltávolítja a nedvességet és megőrzi a halakat, mielőtt romlani tudnának.

A főtt húsokat savanyú tejsavó tartályokban tartósították (s ъrr). A savanyú folyadékban lévő tejsav megakadályozta a hús romlását. A viking kor néhány házában található nagy kádakban tartósított húst savó savóban, valamint egyéb tárolt tejtermékeket tároltak. A képen egy rekonstruált tejelő tartály látható a dél-izlandi Stцng-háznál. Ha összehasonlítjuk az asztalon lévő kézi vödör méretét a részben földbe helyezett tejeskanállal, megérthetjük ezeknek a kádaknak a méretét és a tárolt élelmiszerek nagy mennyiségét.

Az ételek főzésének legelterjedtebb módja az volt, hogy megfőzték. A húst időnként úgy készítették el, hogy egy fával bélelt gödörben forralták fel. Gödröt ástak és fával bélelték. Húst és vizet tettek a gödörbe, és forró köveket ejtettek be, hogy a hőmérséklet felforrjon. Szükség szerint további forró köveket adhatunk hozzá, hogy a folyadék forró maradjon. A folyadékot bármilyen elérhető fűszerrel és fűszernövénnyel ízesítették.

Eyrbyggja saga (54. fejezet) elmondja, hogy a Frурб-i tanyán (amelyet jobbra mutatunk, ahogy ma látszik) kísértetek zavarták meg, akik a ház kandallójába érkeztek és elűzték a ház élő lakóit. Ennek eredményeként nem voltak sem könnyű, sem fűtött köveik, sem a tűz egyéb kényelme, amelyhez hozzászoktak. A forró köveket nemcsak főzéshez, hanem szárításhoz és melegítéshez is használták. Így sok hosszúháznak volt eszköze a kövek melegítésére. A kövek fűtésére használt szabadtéri tűzhely a Vatnsfjцrрurnál látható.

Gyakrabban az ételt vízkőben vagy vas üstben főzték. Egy baloldali reprodukciós skandináv kori üst látható. Az üstöket számos vékony vaslemezből készítették, amelyek egymással szegecseltek, és így az edényt alkották.

A jobb oldali képen egy modern másolat látható, amelyet egy kültéri tábortűz miatt állványra függesztettek. Az üstben sertésből, káposztából, póréhagymából és fűszerekből készült pörkölt található. Alatta lapos kenyér főz egy serpenyőben.

A fényképen látható vasállvány valószínűleg nem volt általános dolog a viking korban. Az ilyen jellegű állványt csak utazás közben látták volna használni, mivel otthon más eszközöket alkalmaztak az üst felfüggesztésére. Nem lett volna gazdaságos, ha egy viking korú család ennyire költséges vasat köt le egy állványba, amely csak alkalmi használatra alkalmas. Valószínűbb, hogy facsemetéket vágtak, hogy utazás közben állványt alkossanak.

Otthon az üstöt a központi tűzhely fölé függesztették egy vaslánc vagy horgok, amelyek az egyik ház felső gerendáján lógtak. A függő üstök az Eirнksstaрir (balra) és a Stцng (jobbra) előszobájában láthatók. Az Eirнksstaрirnél lapos kenyeret főznek egy serpenyőben az üst alatt lévő tűzben.

A fazékláncoknak és a vízforralóknak más céljuk is volt. Reykdжla saga og Vнga-Skъtu (28. fejezet) azt mondja, hogy Skъta vízforralót és edényláncokat helyezett az ágya fölé. A lánc úgy volt elrendezve, hogy ha valaki alvás közben belép az ágyszekrényébe, a lánc beleesett a vízforralóba, és elég zajt keltett felébresztésére. A trükk megmentette az életét, amíg ellenségei felfedezték a mechanizmust és elnémították a fazékláncokat.

A középkori izlandi törvénykönyv Grбgбs (K 246) meghatározza a vas üst szokásos méreteit: a fél rakomány (40 font vagy 18 kg) súlya nyolc vödör (7,5 gallon vagy 30 liter) kapacitással rendelkezik. A szükséges vas vastagsága majdnem 1/4 hüvelyk (kb. 6 mm) lett volna. Ennyi vas egy kis kincset jelentett volna a skandináv korszakban, így az ekkora üstök nem lehettek általánosak.

A skandináv korból származó tipikus üstök ennél a szabványnál kisebbek. A 145. fejezetben azonban Brennu-Njбls saga, Sцlvi húst főzött egy üstben az Alюingnél. Az üst elég nagy volt ahhoz, hogy amikor Hallbjцrn felkapta és fejjel először a forrásban lévő üstbe vetette, Slslvit azonnal megölték.

Az ételeket szappanköves edényekben pörkölve is elkészítették. Míg a skandináv vidékeken agyagfazekas (balra) ismert volt, szinte nem találtak törött edényt, mint Európa más részein. A fazekasság valószínűleg rosszul fejlett mesterség volt a skandináv országokban, és szinte kizárólag vaskő kellett volna. Néhány országban, például Izlandon, kevés agyag állt rendelkezésre fazekasságra, ami még kevésbé valószínű, hogy agyagfazekasokat szoktak használni.

A szappannak megvan az az előnye, hogy át lehet szúrni, lehetővé téve, hogy a vaskampók a tűz fölé függesszék. Ezenkívül, ha törött vagy repedt, a vaskő vaskapcsokkal javítható, ellentétben a kerámiával.

A felmelegítendő folyadékokat szuszpendált állatbőrbe öntötték, majd forró köveket ejtettek be. Az étkezés során Guрmundurt kövekkel melegített forró tejjel tálalták, amint az a 21. fejezetben olvasható. Ljуsvetninga saga. Panaszkodott, hogy nem volt elég meleg.

Néhány skandináv háztartásban kőkemencéket használtak. A nyitott főzőtűzben apró köveket melegítettek, majd a sütőbe tekerték, hogy felmelegítsék a belső teret az étel főzéséhez. Kemencéket találtak a feltárt viking korú házakban, és a tűzben ismételt hevítéssel feltört kövek gyakori leletek ezeken a helyeken.

A kenyeret általában kovásztalan árpalisztből készítették, amelyet kőkamrákban őröltek (balra). A quern fogantyújával a felső követ elforgatták az alsó kő felett, a szemeket a kövek között ledarálva. Izlandon lávabéreket használtak, amelyek finomabb lisztet állítottak elő. A visszakészített lisztről kőből készült kőforgácsot találtak, ezért a kenyérnek bizonyára szemcsés újrafeldolgozásra volt szüksége.

A jobb oldalon látható kenyértészta kő őrölt búza-, árpa-, zab- és rozslisztből készült, savóval, mézzel és dióval keverve. A tésztát ezután egy lapos serpenyőben egy lapos serpenyőben kifőzzük egy nyílt tűz (balra) szénén. A kenyeret melegen fogyasztották volna, mivel az ilyen kenyerek hűlés közben kőkeményre fordulnak.

Valószínűnek tűnik, hogy a nők otthon készítették és tálalták az ételt. Egy példa van a ságákra, amikor egy ember otthon készít ételt, akit csúfoltak érte (Vatnsdжla saga 44. fejezet), bár a sagák azt sugallják, hogy otthon kívül, a férfiak saját maguk készítették el az ételüket (például a gyűléseken, fedélzeti hajón és játékfesztiválokon).

A malátás árpából készült Ale minden osztály és minden korosztály alapvető italának számított, bár a tejet, a sört, a sört és a gyümölcsbort is ismerték. Izlandon a maláta legalább egy részét importálták. Fejezetének 11. fejezete Vнga-Glъms saga azt mondja, hogy Бrnorr az esküvői lakoma előkészítéséhez elment malátát a gbsir-i kereskedelmi központba. Visszafelé Бrnorr találkozott Юorgrнmurral, akinek ugyanarra a nőre irányuló házassági ajánlatát elutasították. Юorgrнmur és emberei kivont karddal támadtak. Бrnorr megszökött, de elvesztette a malátáját. Юorgrнmur azt mondta, hogy nem volt teljesen szerencséje: "Akkor is megisszuk az ale-t, ha nem tudjuk megkapni a nőt."

Az ale elkészítéséhez az árpa gabonát vízbe áztatták, és hagyták növekedni, amíg a hajtások csak nem kezdtek kihajtani, malátát létrehozva. A malátát szárították, összetörték és forró vízben melegítették, hogy felszabaduljanak az erjedéshez szükséges malátacukrok. A fűtést egy vas üstben vagy egy fadobozban végezhették, a folyadékba ejtett forró kövek felhasználásával melegítették. A folyadékot hagyjuk erjedni, majd ízesítjük.

A norvég lakomáknak és partiknak túlzottan alkoholosnak kellett lenniük, ha hinni akarunk a történeteknek. Az italban lévő szennyeződések miatt másnap reggel bizonyára fejet hasítottak a másnaposságok. Egyes források szerint az ivás megfelelő módja "korlátozás nélkül" volt, és a történetek szerint ez volt a szabály. Még Hбvamбl (A Magasság mondásai) több versben (pl. 19) javasolja, hogy mértékletesen igyon. Amikor Hбrekr felszólította Brandrot, hogy igyon, Brandr elutasította, mondván, hogy nincs akkora esze, hogy mindet el akarja inni, amint azt a Ljуsvetninga saga.

Az ételeket a hosszú házban ették, miközben a padokon ültek. Valószínű, hogy az étkezésekhez estélyi asztalokat állítottak fel, és a szarufák fölött tárolták, ha nincs rá szükség. Egy szerény hosszú háznak, mint például az Eirнksstaрir, aligha lenne hely az asztalok számára a két pad közötti térben. Az étkezést ezekben a házakban asztalok nélkül is elfogyaszthatták.

A skandináv ünnepek újjáalkotásakor azt gondolom, hogy folyamatosan meglepődünk azon, hogy ezek az ételek milyen sósak lehetnek.

Norse Era táplálkozás: A skandináv kori táplálkozási gyakorlatok összefoglalójának megírása után arra voltam kíváncsi, hogy a Norsemen hogyan kerülte el a hiánybetegségeket, például a skorbutot (C-vitamin-hiány). Ennek megértéséhez táplálkozási elemzést végeztem a hipotetikus skandináv étrendekről, amelyek az ebben a cikkben leírt élelmiszerekből készültek, a Syracuse Egyetemen kifejlesztett étrend-elemző kutatási szoftver segítségével. Hipotetikus ételeket hoztam létre, a rendelkezésre álló ételek felhasználásával, az évet mind a négy évszakra vonatkozóan különböző étrendeket készítettem. Feltételeztem, hogy különféle élelmiszerek állnak rendelkezésre, ezért ez a tanulmány nem alkalmazható éhínség idején vagy a skandináv korszakban lakókra.

Az első elemzéshez azt a fajta adagméretet feltételeztem, amelyet a Hurstwic-ünnepek során fogyasztunk. Ez az elemzés azt mutatta, hogy a skandináv korszakban élő embereknek még téli étrend mellett is kiegyensúlyozott étrendjük lehet. Noha a tápanyagok egy része a mai normák szerint kissé alacsony lett volna (például kevesebb, mint 40 mg C-vitamin a téli étrenden), egyetlen esszencia sem volt olyan alacsony, hogy rossz egészségi állapotra utalna, egy kivétellel: energia.

Meglepett az étrend alacsony kalóriatartalma: a téli étrendhez csak 1200 Kcal (5MJ). Egy Norseman nem élhetett túl sokáig ilyen alacsony energiafogyasztással.

Újra elemeztem a diétákat, sokkal-sokkal nagyobb adagokat használva. Óriási mennyiségű skandináv kori élelmiszerre volt szükség ahhoz, hogy az étrend elérje a 3000 Kcal (12,5 MJ) szintet, ami valószínűleg a jó egészséghez szükséges minimum, figyelembe véve a korszak aktív életmódját. Szükség volt több adagra, mint amit ma normálisnak tartanának: több száz gramm húsra és halra; több száz gramm tejtermék; több száz gramm dió, zöldség és gabona.

Ennyi táplálékbevitel mellett az elemzés kimutatta, hogy az összes fő tápanyag megfelelő mennyiségben fogyott. Azonban egy 3000 Kcal-os étrend sem volt elegendő a napi energiafelhasználás fedezésére az év egy részében. Elemeztem a szükséges kalóriatartalmat a skandináv kori mezőgazdasági munkák és kézimunka hipotetikus napjához. 10000 Kcal (42MJ) feletti energiafelhasználást jósoltak.

Ez a szám egészen hihető. A modern sportolók rendszeresen megkövetelik ezt az energiafogyasztási szintet, és egy lenyűgöző megfigyelő felmérés az egyetemi sportolók étkezési szokásairól 1983-ban azt mutatta, hogy egyes sportolók átlagosan meghaladják a napi 11000 Kcal (46MJ) napi bevitelt.

A diéták részleteit és az elemzéseket külön oldalon közöljük az érdeklődőkkel.

Ezek az elemzések arra utalnak, hogy a skandináv korszakban élők valószínűleg nem szenvedtek betegségekben táplálkozási hiányosságok miatt. Feltéve, hogy hozzájutottak különféle élelmiszerekhez, amelyeket ismerten ebben a korszakban fogyasztottak, képesek lettek volna beszerezni a szükséges tápanyagokat, még télen is.

A régészeti bizonyítékok megerősítik ezt a következtetést. A 11. és 12. századi csontvázmaradványok nemrégiben végzett tanulmánya az izlandi Юjуrsбrdalurból származó Skeljastaрir-ból kevés táplálékhiányra utaló bizonyítékot mutatott.

Azonban ebben a korszakban az embereknek meglepően nagy mennyiségű ételt kellett fogyasztaniuk energiaigényük kielégítése érdekében, többszörösen nagyobb adagokkal, mint amit ma normálisnak tartanának.