A kutyák emlőmirigy-daganataival kapcsolatos jelenlegi ajánlások

Kim L. Cronin, DVM, dipl. ACVIM

Az emlőmirigy daganatai kutyás betegeinknél továbbra is az egyik leggyakoribb rák.

Az emlőmirigy daganatai kutyás betegeinknél továbbra is az egyik leggyakoribb rák. A magas incidencia ellenére ezeknek a daganatoknak a kezelésében kevés jelentős előrelépés történt. Ebben a cikkben áttekintem az ellátás jelenlegi színvonalát, és új betekintést nyújtok e daganatok biológiájába.

Biológiai viselkedés

Kutyáknál az emlőmirigy daganatok biológiai viselkedése nagyon változó. Az ökölszabály az volt, hogy az emlőmirigy daganatok 50 százaléka jóindulatú, a rosszindulatú 50 százaléka pedig fele egyedül műtéttel gyógyítható meg. Ez azt jelenti, hogy a betegek 25 százalékának nagy a metasztázis kockázata, és csak a műtéten túl terápiát igényel.

Jól dokumentált, hogy a korai ovariohysterectomia (OHE) a jövőben jelentősen csökkenti az emlőmirigy daganatok kialakulásának kockázatát. A fiatalkori testtömeg-index szintén befolyásolhatja e daganatok jövőbeli kialakulásának kockázatát. Az 1 éves korban soványnak értékelt kutyáknál kisebb az emlőmirigyrák kialakulásának kockázata. Az új érdeklődési területek közé tartozik az étrendi manipuláció vizsgálata, amely egy másik szempont, amelyet figyelembe kell venni ezen daganatok megelőzésében.

Azoknál a kutyáknál, amelyeknél emlődaganatok alakulnak ki, bebizonyosodott, hogy akár 60 százalékuknál is több daganat alakul ki, és azoknál a kutyáknál, amelyeknél rosszindulatú daganat volt, nagyobb a második rosszindulatú daganat kialakulásának kockázata, mint a jóindulatú daganatokban szenvedő kutyáknál. Ezeknek a különálló elsődleges daganatoknak azonban valószínűleg közös etiológiájuk van. Felmerült, hogy az emlődaganatok kutyákon a terepi karcinogenezis néven ismert jelenség eredményeként alakulnak ki, amely magában foglalja azt az elképzelést, hogy több daganat annak az eredménye, hogy az összes emlőszövet azonos hormonális környezetnek van kitéve.

Prognosztikai tényezők

A jól ismert prognosztikai tényezők közé tartozik a tumor mérete, a tumor típusa, a tumor fokozata, a differenciálódás mértéke, a vaszkuláris vagy nyirokinvázió jelenléte. Ugyanilyen fontos megjegyezni, hogy azok a tényezők, amelyek nem bizonyultak prognosztikusnak, magukban foglalják a tumor lokalizációját, a daganatok számát vagy az elvégzett műtét típusát.

A legtöbb tanulmány kimutatta, hogy a 3 cm-es vagy annál kisebb daganatok prognózisa jobb, bár egy nemrégiben végzett tanulmány kimutatta, hogy ugyanez igaz az 5 cm-ig terjedő daganatokra is.1 Ebben a vizsgálatban az 5 cm-nél nagyobb daganatok nagyobb valószínűséggel társultak nodalis áttétekkel, valamint a daganatok, amelyek kevesebb mint hat hónappal voltak jelen a műtét előtt. Az eredmények azt is jelezték, hogy a tumor eltávolításakor végzett OHE jelentősen javította a kétéves túlélési arányt. Ezek a megállapítások azt mutatják, hogy bár a tumor mérete fontos prognosztikai tényező, a túlélési idők becslésénél más változásokat kell vizsgálni.

A negatív prognózisú daganattípusok közé tartoznak az emlőmirigy-szarkómák és a gyulladásos emlőmirigy-daganatok. Az emlőmirigy-szarkómák (fibrosarcoma vagy osteosarcoma) nem gyakoriak, de számoltak be róluk. Az emlőmirigy-szarkómák átlagos túlélési ideje rövid, általában 9 és 12 hónap között van. Az emlőmirigy gyulladásos daganatai erősen agresszívek és jellemzően gyorsan növekvő daganatként jelentkeznek, fekélyesedéssel, ödémával és erythemával. A hisztopatológiai vizsgálat során ezek a daganatok gyengén differenciálódnak, a dermális nyirokerek inváziójával járnak. A kezelés tipikusan csak palliatív ellátásból áll, és ezeknek a betegeknek a túlélési ideje egy-két hónap. Az ilyen daganattípusú betegeknél nem ajánlott műtét.

A tumor fokozatot prognosztikai mutatóként is alkalmazták. A magas fokozatba sorolt daganatok magas mitotikus indexszel, gyenge magdifferenciálódással és jelentős nekrózissal rendelkeznek. A patológusok azonban nem fogadtak el szabványos osztályozási rendszert az emlődaganatok esetében, ezért gyakran a besorolást a mikroszkópos leírásból kell levezetni.

Ezenkívül más molekuláris tényezők, például az ösztrogén és a progeszteron receptor állapota, a proliferációs indexek és bizonyos génmutációk jelenléte is megjósolhatják a biológiai viselkedést. Ezek a tényezők elősegítették az emlőmirigy-daganatok biológiai viselkedésének és progressziójának megértését, de a klinikai betegek rutinszerű értékeléséhez nem széles körben állnak rendelkezésre. Egy nemrégiben készült tanulmány során mind a malignus, mind a benignus emlődaganatokban szenvedő 113 kutyát értékelték ösztrogén és progeszteron receptorok jelenlétére.2 A jóindulatú daganatok szinte mindegyikében voltak ösztrogén és progeszteron receptorok is, de a rosszindulatú daganatokban csak 50% -ban volt ösztrogén és 70 százalékuk progeszteron receptorokkal rendelkezett. Azok a daganatok, amelyek mindkét típusú receptor esetében pozitívak voltak, nagyobb valószínűséggel voltak onkológiásak