Erdély 1526 előtt autonóm volt Magyarországon belül?

Erdélyt a román történetírásban párhuzamosan mutatják be a másik két "Fejedelemséggel", amelyekkel végül a 20. században egyesült - Wallachiával és Moldvával. Ez a kettő valamikor magyar szuverenitás alatt állt, és Magyarország királya kulcsszerepet játszott legalább egyikük létrehozásában az Arany Horda (nevezetesen Moldva) elleni harcában.

E két román nyelvű állam később viszonylagos autonómiát élvezett Magyarország, Lengyelország és az oszmán hűségek egyensúlyának kiegyenlítésével. Beilleszkedésük az európai feudális rendbe problematikus volt, tekintve nem katolikus kereszténységüket, és uralkodóikat csak "fejedelmeknek", nem pedig királyoknak tekintették, bár ez inkább heterogenitásukból származhatott, nem pedig vazallusbeli helyzetükből király.

Erdély autonóm fejedelemsége egy későbbi jelenség, ám amikor megtörtént, ennek az államiságnak sok olyan jellemzője volt a fent említettekkel kapcsolatban, amelyek a másik két fejedelemségre vonatkoztak: csak a relatív autonómia (de néha néhány megrendítő akció, mint pl. részt vesz a 30 éves háborúban a protestáns táborban), csak a fejedelemség és nem a királyság, az idegen hatalmak közötti egyensúly és a hűségek gyakori váltása.

Gyanítom, hogy a nacionalista diskurzusnak és a jelen múltba vetítésének nagy szerepe van a román historiográfiában, ami a valahai/román (jövőbeli dunai) fejedelemségek és az erdélyi fejedelemség közötti hasonlóságot illeti. De ugyanakkor nem győzök csodálkozni: Nincs-e ennél több?

Magyarország (Lengyelországgal és más keleti hatalmakkal együtt - lásd a fenti linket) feudális rendjében és királyságában különbözik a Karoling-vidéktől.

Erdély a magyar korona egyik földje volt. A királyság felosztása után külön lett, aminek következtében az oszmánok 1526. augusztus 29-én mohácsi vereséget szenvedtek. Magyarország sajátos török megszállása megteremtette az autonómia feltételeit, amelyet a Speyeri Szerződés (1570) megerősített.

Tehát az Erdélyi Fejedelemség félig független államként létezett, amelyet elsősorban magyar fejedelmek irányítottak, 1570 és 1711 között, amikor Erdély fejedelmeit Habsburg kormányzókkal helyettesítették. De voltak-e ilyen hercegek előtte? Hogyan igazgatta Magyarország királya ezt a területet a törökök elleni katasztrofális vereség előtt? A király apanázsa volt? Vajon herceg, herceg vagy más nagyúr volt-e?

Volt-e hagyománya Erdély autonómiájának a Magyar Királyságon belül 1525-1570 előtt?

1 Válasz 1

Amikor először feltettem ezt a kérdést, gyors válaszra számítottam, de úgy tűnik, hogy ez problémás.

Megpróbálom magam megválaszolni, majd a megjegyzések és hasonlók alapján fokozatosan javítom a választ.

1526 előtt

Erdély volt némi autonómia a Magyar Királyságon belül az 1526–1541-es felosztás előtt, amely szerepet játszhatott a felosztás utáni autonóm politika megteremtésében.

Volt "Erdély hercege" cím, amelynek Erdélyt hercegségnek kellene minősítenie, de ezt csak négyszer adták meg, vagy a magyar király fiának vagy testvérének.

A normális szabály az erdélyi vajdaság volt, ahol az uralkodó volt a vajda (a szláv vajdától származik, szó szerint "háborús vezető"), aki magas rangú királyi tisztviselőként működött, széles körű közigazgatási, katonai és igazságügyi hatalommal. De ő csak a király képviselője volt, őt nevezte ki, mint egy kormányzót, míg Erdély néhány vidékének és városának autonómiája a király által biztosított szabadság, amely korlátozta a vajda hatalmát felettük.

Erdély nem annyira Magyarország autonóm régiója volt, mint egy olyan régió, amelynek több autonóm hatalma és szabadsága volt, mint Magyarország többi részén. Először a magyar nemesség viszonylagos autonómiája volt a királlyal szemben. A király kinevezett vajda hatalmával korlátozta a hét erdélyi megye autonómiáját, aki Magyarország egyik legnagyobb nemese volt. De egyes régiók (például a székely) és (különösen a német) városok nagyobb szabadságot élveztek a nemesek, valamint a királyi hatalom vonatkozásában. Ez a három elem alkotta az Unio Trium Nationumot, a kiváltságos osztályok szövetségét a parasztokkal (nem számít nemzetiségükkel) szemben. Aztán ott voltak a román és más keresztény ortodox lakosság, főként parasztok, akiknek (nagyon helyi) vallási autonómiája - vagy inkább "heterogenitása" - (bár bármilyen politikai jog rovására) megvan.

Ez a fenti térkép nagyjából szemlélteti a helyzetet - egy részletesebb itt.

1526 után

Amint azt a Wikipedia fentebb hivatkozott cikke kimondta: "A középkori Magyar Királyság 16. századi fokozatos felbomlása miatt Erdély utolsó, Báthory családból származó vajdái megszűntek magas rangú tisztviselők lenni. Ehelyett Az államfők, bár oszmán szuverenciában voltak, a királyság keleti területein kialakuló új fejedelemségnek. Ennek megfelelően Báthory István, az új birodalom országgyűlése által megválasztott vajda hivatalosan elhagyta a vajda címet és átvette a fejedelem címet. 1576-ban, lengyel királlyá választása után. "

De a félig független Erdélyi Hercegség nem tekinthető a Magyarországtól való elszakadásnak, csakúgy, mint a a magyar elitek erőfeszítései az autonómia megőrzésére az oszmán, de a Habsburg hatalommal szemben is.

Zápolya János, ez utóbbi esetben az egységes királyságon belüli utolsó erdélyi vajda és Erdély első független uralkodója járt el mint magyar király. Szándéka a magyar korona konzervátora volt, ezt a címet sikeresen vitatta Ferdinánd osztrák főherceg, a néhai király sógora és V. Károly szent római császár testvére.

Erdélynek a törökök elleni vereség után bekövetkezett szétválasztása Magyarország többi részétől részben egy korábbi autonómia folytatása, sokkal inkább a Habsburg, a magyarok, a lengyelek és a törökök közötti erőviszonyok új eredménye.

Az, hogy az Erdélyi Hercegség egy ideig igazodott a két romániai Wallachia és Moldova fejedelemséghez, katonai és geopolitikai okok voltak, amelyek mindegyiket egyformán meghatározták, és arra kényszerítették őket, hogy kettős vagy akár háromszoros játékot játsszanak Lengyelország, az oszmánok és a Habsburg között.

Ferdinánd főherceg arra számított, hogy egy független Erdély kísértésbe vonul a törökökkel autonómia megőrzése érdekében, és ezt a jövőbeli helyzet megerősítette. Másrészt úgy tűnt, hogy a trasylvaniai uralkodók a Habsburgokat, nem pedig az oszmánokat tekintették fő fenyegetésnek, amely ellen a lengyel, valamint az oszmán befolyást is igénybe vették, sőt a kálvinizmust is átvették. Bizonyos módon számoltak azzal, hogy a Habsburg török elleni teljes győzelme a magyar földek teljes integrációjához vezet a Habsburg birodalomban. Ezt megerősítette az a tény, hogy az oszmán hatalom összeomlása a régióban a Karlowitzi Szerződéssel 1699-ben Rákóczi szabadságharcához (1703–11) vezetett és a viszonylag független fejedelemség végéhez vezetett.