A katasztrófa megelőzése: a túlmunka alattomos kultúrája

--> A túlmunka kultúrája számos hivatást jellemzett az Egyesült Államokban és az egész világon. Ide tartoznak azok a humanitárius segélyszervezetek, amelyekben a túlzott munka elháríthatja az emberséges részt

az egyenlet. A szervezetek egyre inkább olyan nagy nyomást gyakorolnak munkatársaikra, hogy a siker érdekében sokan nem látnak más utat a személyes élet és a boldogság veszélyeztetése mentén.

Ennek számos negatív hatása lehet, beleértve a stresszt, szorongást, depressziót és fizikai betegségeket, beleértve a legnagyobb gyilkost, a szív- és érrendszeri betegségeket.

Dr. Peter Schnall és Marnie Dobson, a Kaliforniai Egyetem, Irvine, és Dr. Paul Landsbergis, a SUNY Downstate Medical Center társszerzője egy nemrégiben megjelent cikk az International Journal of Health Services folyóiratban. "Több mint 30 éves epidemiológiai kutatásból arra következtetünk, hogy a szív- és érrendszer a modern ipari társadalom betegsége, és nem az öregedés természetes eredménye" - mondta Schnall.

Ma már szilárd bizonyíték van arra, hogy a munkával összefüggő pszichoszociális munkahelyi stresszorok krónikus biológiai reakciókat eredményezhetnek, mint például a magas vérnyomás, elősegíthetik az egészségtelen étrendet, akadályozhatják az alvást és a testmozgást, valamint olyan viselkedést eredményezhetnek, amelyek növelik a wellness kockázatát. Ironikus módon a kiégés szélén álló segélymunkások nem érzik úgy, hogy időt szakíthatnak arra, hogy elmennek egy terápiás foglalkozásra, és nem veszik észre, hogy a kiégés sokkal jelentősebb és hosszadalmasabb munkaszünetet eredményezhet

Ezek a munkahelyi stresszorok magukban foglalják a hosszú és folyamatos munkaórákat, a túl magas igényeket, az órákon és a hétvégén történő munkára való kényszert, a munka tartalmának ellenőrzésének hiányát és a munka megfelelő elvégzéséhez szükséges erőforrások hiányát.

Más szavakkal, a túlmunka kultúrája.

A mai napokban túl gyakran halljuk, hogy senkinek nincs ideje. Az igazság az, hogy ugyanaz az időnk, mint valaha. Ami megváltozott, az az idő fogalmunk és az elosztási prioritásaink. Ez a korlátok észlelésének érzékelhetetlenségével és a személyes igények melletti kiállással való félelemmel együtt a katasztrófa receptje. Aggasztó az a mód, ahogyan mindannyian arra törekedtünk, hogy munkaigénnyel töltsük meg az időnket. Rendkívüli aggodalomra ad okot, hogy mennyire könnyedén feladjuk hétvégéinket, vagy munkát hozunk a vacsorához.

És amint a fentiekben említett hasonló kutatás egyértelművé teszi, a szélsőséges munkának ez a hangsúly szó szerint megöl minket.

Itt az ideje, hogy megismerkedjünk a személyzet gondozásának és fejlesztésének virágzásával és holisztikusabb megközelítésével. Az, hogy miként érezzük magunkat létünk sarokkövének, és a túlterhelés csak rontja a munkánk eredményét. Hangulatunk befolyásolja azt, hogy miként közeledünk a naphoz, akár hívogatónak, akár visszataszítónak találjuk magunkat másoknak, hogyan hatunk egymásra, hogyan döntünk - döntünk és ítélkezünk, és még sok minden mást.

Amikor jól érezzük magunkat, akkor jól dolgozunk, jól játszunk, jól élünk.

Ha nem szánunk időt az érzelmi egészségre és a wellnessre, akkor az ember okozta katasztrófa útján haladunk tovább.

Egyénileg felelősséget vállalhatunk érzelmi egészségünkért. A szervezeteknek is meg kell tenniük a maguk részét. Íme néhány viszonylag egyszerű lépés, amelyet a szervezetek megtehetnek a stressz és a túlterhelés, valamint az egészségügyi és termelékenységi költségek csökkentése érdekében:

Állítson be és hajtson végre ésszerű időt a hazamenetelre (17:00)
Bátorítsa az esti vagy hétvégi munkát.
A vezetőknek példaképnek kell lenniük a munka és az élet egyensúlyában, és ésszerű normákat kell meghatározniuk.
Gondoskodjon arról, hogy a személyzet szabadságát vegye igénybe, és ne ösztönözze a munkát nyaralás közben.
Képezzen több munkatársat az egyes munkák elvégzésére, hogy az alkalmazott szabadságra menjen anélkül, hogy kénytelen lenne ellenőrizni és válaszolni az e-mailekre.
Nyújtson hozzáférést az egészségügyi szolgáltatásokhoz, ideértve a mentálhigiénés szolgáltatásokat is.
Biztosítson képzési, hálózatépítési és egyéb szakmai fejlődés lehetőségeit.
Fenntartani a hatékony kommunikációt a szervezeti célokról és elvárásokról.
Rendszeresen adjon visszajelzést az alkalmazottak teljesítményéről, beleértve az öngondoskodást is.

A hónap elején konferencián voltam ebben a témában, amikor egy anya egy konferencia során felém fordult, és elmondta, hogy a fia első kimondott mondata a következő volt:

Még egy 2 éves gyermek is láthatja a közelgő katasztrófát, amellyel szembe kell néznünk, amikor személyközi kapcsolatainkról gondoskodunk.

Figyelni fogja a humanitárius segélyszektor saját üzenetét? Ha a segélyszervezetek nem tudnak segíteni a saját személyzetükön, hogyan tudnak hatékonyan segíteni a még rászorulóbb másoknak?

Nem kellene megakadályoznunk a megelőzhető katasztrófákat?