A króm-pikolinát-kiegészítés gyengíti a testtömeg-növekedést és növeli az inzulinérzékenységet a 2-es típusú cukorbetegeknél.

Absztrakt

CÉLKITŰZÉS- Króm-pikolinát (CrPic) pótlását javasolták a glikémia javítására, de ellentmondásos jelentések vannak a hatékonyságról. Megpróbáltuk meghatározni a CrPic hatását az inzulinérzékenységre, a glikémiás kontrollra és a testösszetételre 2-es típusú cukorbetegségben.

KUTATÁSI TERVEZÉS ÉS MÓDSZEREK- Harminchét, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő személyt értékeltek. A kiindulás után az alanyokat szulfonilkarbamidra (glipizid gyomor-bélrendszeri terápiás rendszer 5 mg/nap) helyezték placebóval 3 hónapig. Az alanyokat ezután kettős-vak módon randomizálták, hogy 6 hónapig vagy a szulfonilureát plusz placebót (n = 12), vagy a szulfonilureát plusz 1000 μg Cr-t kapják CrPic-ként (n = 17). A testösszetételt, az inzulinérzékenységet és a glikémiás kontrollt a kiinduláskor, a 3 hónapos vak vak placebo fázis végén és a vizsgálat végén határoztuk meg.

EREDMÉNYEK- A szulfonilureával/placebóra randomizált alanyok, szemben a szulfonilureával/CrPicre randomizáltakkal, jelentősen megnövelték a testtömegüket (2,2 kg, P 2, P 2, P −2 · min −1 120 percig. Plazma glükózszintet mértek 5 percenként, és a szőlőcukrot (20%) változó sebességgel (5 percenként beállítva) infundálták az éhomi glükózkoncentráció fenntartása érdekében. A vizsgálati időszak alatt a három clamp során elért egyensúlyi inzulinszint nem különbözött szignifikánsan a kontroll és a CrPic között. randomizált csoportok (átlag ± SD; 636 ± 126 vs. 612 ± 180 pmol/l; P = NS). Ezenkívül a vizsgálati időszak alatt a bilincsek során nem figyeltek meg különbségeket az egyensúlyi állapotú glükózszintekben a kontroll és a CrPic randomizált csoportok (95,4 ± 4,2 vs. 96,0 ± 4,1 mg/dl; P = NS). A teljes test inzulin által közvetített glükóz-ártalmatlanítását a leírtak szerint számoltuk (6,8,9). mindegyiknél értékeltük a szorítót, a nyugalmi energiafelhasználást és a légzési hányadost az alany közvetett kalorimetriával 45 percig, a szellőző burkolat technikával és a szubsztrát oxidációjával, a leírtak szerint számítva.

Vizelet króm kiválasztása.

A vizeletmintákat előzetesen átvilágított vizeletgyűjtő csészékbe gyűjtötték, és szárazjégre fagyva küldték őket a Betegségmegelőzési és Megelőzési Környezet-egészségügyi Laboratóriumba. A mintákat a Betegségmegelőzési és Megelőzési Központok vizeletkróm 0485A módszerével összhangban krómtartalommal elemeztük grafitkemence atomabszorpciós spektrometriával (4100-ZL modell Zeeman háttérkorrekcióval) (11). Matrix-kalibrált kalibrációs módszert alkalmaztunk, amelynek eredményeként 0,3 μg/l analitikai kimutatási határértéket kaptunk.

Test felépítés.

A köldök szintjén a teljes hasi, intraabdominális és szubkután zsíreloszlást számítógépes tomográfiával értékeltük. A testzsír mérésére a DEXA-t használták.

Vegyészet.

A glükózt a Yellow Springs Instruments 2300 modellel (Yellow Springs, OH) mértük. A glükóz toleranciát egy standard 75 g-os provokáció elvégzésével értékeltük, a glükóz és az inzulin szintjének meghatározásával 0, 0,5, 1, 1,5, 2 és 3 órával a fertőzés után. A teljes GHb-értéket automatizált affinitású nagynyomású folyadékkromatográfiával határoztuk meg (12). A C-peptidet a Diagnostic Products (San Diego, Kalifornia) készlet segítségével analizáltuk. Az inzulint és az adiponektint radioaktív vizsgálattal (Linco, St. Charles, MO) vizsgáltuk. Az FFA-ket és a triglicerideket enzimatikus módszerrel mértük Beckman Coulter Synchron CX5 és CX7 (Brea, CA) rendszereken.

Statisztikai analízis

A kiindulási értéket vettük figyelembe az 5. hét végéig és az 1. periódus elõtt kapott paraméterekként. A kiindulási értékhez viszonyított változást a t idõben mért érték mínusz a kiindulási idõ alatt észlelt értékként adtuk meg minden válaszintézkedésnél. Az inzulint log transzformáljuk a kiindulási érték változásának elemzéséhez; azonban nem transzformált értékeket alkalmaztunk az orális glükóz toleranciára adott integrált inzulin válasz változásának kiszámításához. Az inzulin és a glükóz integrált válaszát az adatsorokra alkalmazott trapéz módszer alapján számoltuk ki, korrigálva a glükóz tolerancia előtt 5 perccel mért válaszértékkel.

A kezelés változásának hatására a válasz változására (plazma glükóz, inzulin [log transzformált]), a GHb és a származtatott glükóz lerakódás mértékének kiértékelésére az alapszinthez viszonyítva ismételt mérési modelleket alkalmaztunk. Ezek a modellek rögzített hatásként a tényezői struktúrában a „hetet” és a „kezelést”, a kovariátként a kiindulási helyzetben megfigyelt válaszváltozó értékét vették figyelembe. A hetet megismételt tényezőnek tekintették, strukturálatlan kovariancia mátrix által modellezett függőségekkel. A modellben a kezelést és a hetet tekintették fő hatásoknak, beleértve az interakciós kifejezést is. A hozzávetőleges F tesztek és nevező szabadsági fokok Kenward-Roger módszeren alapultak. A modell (a kiindulási értékhez viszonyított) változásának modelljeinek vizsgálata adott időpontokban a nullhipotézis tesztje, amely szerint az idő múlásával nem változik. A becsült kezelési csoportok átlagának különbségeinek vizsgálata egy adott időpontban foglalkozik azzal a hipotézissel, hogy az adott időpontban nincs kezelési hatás (interakciós hatás szelet). Ezeknek a teszteknek a statisztikai szignifikanciáját kétoldalas 5% -os 1. típusú hibaarányhoz viszonyítva jelentik. Valamennyi elemzést az SAS statisztikai szoftverrendszer 9.1.2-es verziójával (Cary, NC) végeztük.

EREDMÉNYEK

Az 1. ábra bemutatja a tanulmány tervezését, a tárgyáramlást és a számokat az egyes vizsgálati időszakokra. Összesen 25 alany (17 férfi és 8 nő) teljesítette a protokollt. A randomizált alanyok átlagos életkora 59,7 ± 8 év volt, GHb 9,7 ± 0,5%, éhomi glükóz 170 ± 10 mg/dl, BMI 30 ± 0,8 kg/m 2, testtömeg 86,9 ± 3,1 kg és 214,7 ± 22,5 mg/perc az egész test glükóz-megsemmisítése (szorítóval).

Króm állapota

Meghatároztuk, hogy a vizsgálati alanyok átlagos vizelet-krómszintje a kimutatás alsó határán volt a vizsgálat megkezdésekor (2), és nagy dózisú inzulinkezelésben részesült (az átlagos napi dózis 78 és 105 egység/nap között volt). 2) Az alanyok a betegség folyamatában fejlettebbek voltak (a cukorbetegség átlagos időtartama 10,9–18,4 év). 3) Az alanyok az inzulin mellett más gyógyszereket is szedtek, mivel kijelentették, hogy „a vizsgálati periódus alatt semmilyen változás nem történt a koleszterinszint csökkentő, a vérnyomást csökkentő vagy az orális hipoglikémiás szerekben” (39). Mivel kizártuk az alanyokat olyan gyógyszerekről, amelyekről ismert, hogy befolyásolják a szénhidrát-anyagcserét, az alanyok ~ 30% -a Kleefstra et al. (39) az inzulin mellett metformint is kapott (N. Kleefstra, személyes kommunikáció). Ezért a fenti tényezők alapján, ideértve a megfigyelés időtartamát, az elemi króm nagyobb dózisát, az alany kiválasztását és az értékelt technikákat, ez a tanulmány nagyban különbözött a korábbi vizsgálatoktól.

Összefoglalva, tanulmányunk kimutatta, hogy a CrPic-be randomizált, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő alanyok, szemben a placebóval, jelentősen csökkentették a testtömeg-növekedést, a testzsír-eloszlás változását, javították a glikémiás kontrollt és fokozták az inzulinérzékenységet. E megállapítások mechanizmusai nem pontosan ismertek, de az étrend bevitelével, a vázizom zsír oxidációjával és az inzulin szignalizációval foglalkozó klinikai kutatások folyamatban vannak.