Mezőgazdasági, Élelmezési és Vidékügyi Minisztérium

  • Mezőgazdaság
  • Étel
  • Vidéki
  • Kutatás és innováció
  • Élelmiszerbiztonság
  • Növények
  • Állatállomány
  • Környezet
  • Programok és források
  • Ügynökségek, igazgatóságok és bizottságok
  • Kérdése van?
  • Mezőgazdasági Információs Kapcsolattartó Központ 1-877-424-1300
  • E-mail frissítések
  • Telefonkönyv
  • ServiceOntario helyszínek
  • Minisztérium helyszínei
  • Twitter

A marhahús alaptápláléka


Agdex #: Megjelenés dátuma: Rendelés#: Utolsó értékelés: Történelem: Írta:
420/10
09/91
91-066
2015. szeptember 28
Nem elérhető
Tom Hamilton - húsmarha-szakember/OMAFRA

Tartalomjegyzék

  1. Bevezetés
  2. Emésztőrendszer
  3. Tápanyagok
  4. Takarmányok
  5. Energiaemésztés
  6. Fehérje emésztés
  7. Adag adagolása
  8. Összegzés
  9. Hivatkozások

Bevezetés

A húsmarha megfelelő táplálkozása a sikeres termelési rendszer kulcsfontosságú eleme. A takarmány általában a húsmarhákhoz kapcsolódó legnagyobb ráfordítással jár. A hatékony takarmányozáshoz és kezeléshez a kérődzők emésztési folyamatának és az alapvető táplálkozásnak a megértése szükséges.

alaptápláléka

Emésztőrendszer

A szarvasmarha a kérődzőknek nevezett állatok osztályába tartozik. Ebbe a csoportba juhok, kecskék és szarvasok tartoznak. A kérődzők emésztőrendszere lehetővé teszi számukra a takarmányok (pl. Széna, fű) fő tápanyagforrásként való felhasználását. Ezeknek az állatoknak az emésztőrendszer elején nagy (folyadékkal teli) emésztőszerve van, bendőnek nevezik. A bendő nagyszámú mikrobát tartalmaz (baktériumok és protozoonok). A takarmány kezdeti emésztésének nagy részét a bendőben lévő mikrobák végzik.

Ezek a mikrobák képesek lebontani a cellulózot és a hemicellulózt, amelyek a durva takarmányok fő alkotóelemei. A bendő mikrobák lebontják az állat étrendjének egyéb összetevőit, például a fehérjét és a keményítőt. A retikulum egy kisebb szerv, amely a nyelőcsövön való áthaladás után takarmánytartó helyként működik. Az omasum olyan szerv, amely felszívja a vizet a digestából (a takarmány és a folyadék keveréke), mielőtt az abomasumba (valódi gyomorba) áramlik. Az állat saját emésztőenzimjei lebontják az ételt a hasmirigyben és a vékonybélben. Ezen tápanyagok felszívódása elsősorban a vékonybélen keresztül történik

A monogasztrikus (nem kérődzők) állatok (pl. Sertések, kutyák, emberek) nem képesek hatékonyan megemészteni a cellulózt.

Ha a kérődzők takarmányt fogyasztanak, meglehetősen nagy harapásokat kapnak, és minimális rágással lenyelik az anyagot. Evés után felállnak vagy lefekszenek, hogy "megrágják a cudjukat". Ez magában foglalja a nyelőcső és a száj takarmányozásának a bolusok (tömegek) regurgitálását, ahol azt újra megrágják, majd lenyelik. Ez csökkenti a takarmányrészecskék méretét és nagymértékben megnöveli a mikrobiális emésztéshez rendelkezésre álló felületet.

Tápanyagok

A takarmányigény a tápanyagok különféle osztályainak meghatározott mennyiségének szükségességén alapul. Minden tápanyag meghatározott szerepet tölt be a növekedésben, a termelésben vagy az anyagcserében. A tápanyagosztályokat kémiai szerkezetük vagy anyagcserében való működésük határozza meg.

Energia

Az energia biztosítja a test számára a munkavégzés képességét. A húsmarhák adagjában az energiát általában az összes emészthető tápanyag% -ában (TDN) fejezik ki. A munka magában foglalja a növekedést, a laktációt, a szaporodást, a mozgást és a takarmány emésztését. Az energia az a tápanyag, amelyet a szarvasmarhák igényelnek a legnagyobb mennyiségben. Általában a takarmányköltségek legnagyobb hányada. A szarvasmarhák elsődleges energiaforrásai a durva takarmányokból származó cellulóz és hemicellulóz, valamint a szemekből származó keményítők. A zsírok és olajok magas energiatartalommal bírnak, de általában csak az étrend kis részét teszik ki.

Fehérje

A fehérje a test egyik fő építőeleme. Általában% 4 nyersfehérje (CP). Ez az izmok, az idegrendszer és a kötőszövet fő alkotóeleme. A fehérje aminosavakból áll. A megfelelő étkezési fehérje elengedhetetlen a fenntartáshoz, a növekedéshez, a laktációhoz és a szaporodáshoz. A fehérje több frakcióból áll, amelyek oldhatósága a bendőben eltérő. A bendőben oldódó fehérjét a bendőben lévő mikrobák emésztik. A bendőben oldhatatlan fehérje épen átjut a bendőn keresztül az alsó emésztőrendszerbe. Ennek a bypass (vagy menekülési) fehérjének egy részét emésztik a vékonybélben.

Ásványok

Különböző ásványi anyagokra van szükség a növekedéshez, a csontképződéshez, a szaporodáshoz és sok más testfunkcióhoz. Azokat, amelyekre meglehetősen nagy mennyiségben van szükség, makromineráloknak nevezzük. Ezek közé tartozik a nátrium (só), a kalcium, a foszfor, a magnézium és a kálium. A nagyon kis mennyiségben (mikro- vagy nyomelemek) szükséges jód, réz, cink, kén és szelén. Az ásványianyag-tartalmat befolyásolja a takarmány fajtája és minősége. Kiegészítő ásványi anyagok adagolására általában szükség van annak biztosítására, hogy ezen elemek megfelelő mennyisége elérhető legyen az állat számára. A kiegészítő ásványi anyag keverék típusát a takarmány adagja és az állat igényei határozzák meg. Néhány ásványi anyag hiánya által okozott problémákat az 1. táblázat mutatja.

Vitaminok

A vitaminok olyan biológiai vegyületek, amelyek rendkívül kis mennyiségben aktívak. A húsmarhák táplálkozásában aggodalomra okot adó vitaminok közé tartozik az A-vitamin, a D-vitamin és az E-vitamin. Ezekről általában nemzetközi egységekben számolnak be. A friss takarmány jó A-, D- és E-vitamin-forrás. A jól megőrzött széna vitamintartalma kezdetben magas, de idővel csökken. A szilázsok általában alacsony mennyiséget tartalmaznak, mivel az erjedési folyamat elpusztítja a legtöbb vitamint. A szemek általában viszonylag alacsony mennyiségben tartalmazzák ezeket a vitaminokat.

Az A-vitamin elengedhetetlen a normális növekedéshez, szaporodáshoz és fenntartáshoz. Az elégtelen A-vitamin mind a bikák, mind a tehenek termékenységének csökkenésével jár. A D-vitamin szükséges a csont megfelelő fejlődéséhez. A borjak D-vitamin-hiánya a lábcsontok (rachitis) meghajlását eredményezi. Idősebb állatoknál a csontok meggyengülnek és könnyen eltörnek. Az E-vitamin és a szelén együtt szükséges az izomszövet megfelelő fejlődéséhez. Az E-vitamin és/vagy a szelén hiánya táplálkozási izomdisztrófiát okoz, amelyet általában fehér izombetegségnek neveznek. Leggyakrabban fiatal borjaknál fordul elő. A fehér izombetegség megelőzése úgy érhető el, hogy borjaknak E-vitamint/szelént adnak be születésükkor, vemhes teheneknek E-vitamint/szelént adnak be, vagy teheneket táplálnak kiegészítő E-vitaminnal és szelinnel.

A húsmarha-étrend B-vitamin-szintje általában nem aggasztó, bár vannak speciális helyzetek. A bendő mikrobák nagy mennyiségben állítják elő ezeket a vitaminokat, amelyeket aztán az állat felszívhat. A B-vitaminok fontosak azoknál a fiatal borjaknál, amelyeknél még nem alakult ki funkcionális bendő. A súlyosan megterhelt szarvasmarhák bendőmikrobás populációja kimerült, és kiegészítő B-vitaminok előnyeit élvezhetik.

Takarmányok

A marhahúsok sokféle takarmányt használhatnak fel. A takarmányokat tápanyagtartalmuk és fizikai formájuk alapján csoportokba sorolják. A leggyakoribb hírcsatornák a következő csoportok egyikébe sorolhatók:

  1. Durva
    • magas rosttartalmú (cellulóz és hemicellulóz) és általában alacsony vagy közepes energiájú
    • a fehérjetartalom nagymértékben változik, a növényfajtól és az érés fokától függően
    • Ilyen például a széna, a fű, a gabonatest, az olajos mag
  2. Gabonafélék
    • magas energiájú és viszonylag alacsony rosttartalmú
    • a legtöbbnek mérsékelt fehérjetartalma van
    • ilyen például a kukorica, az árpa, a zab
  3. Olajos magvak
    • magas fehérjetartalmú, általában magas energiájú
    • változó rosttartalom
    • ilyen például a szójabab, a repce liszt
  4. Melléktermékek
    • változó tápanyagtartalom
    • magas nedvességtartalmat tartalmazhat
    • Ilyenek például a lepárlószemek, a csemegekukorica konzervgyár hulladékai, a sütőipari hulladékok, a szemszűrések, az almatörköly

Néhány általános takarmány energia- és fehérjetartalmának felsorolását a 2. táblázat tartalmazza.

Energiaemésztés

A bendőben a cellulóz és a hemicellulóz (durva takarmányokból) és a keményítő (szemekből) mikrobiális emésztése energiában gazdag melléktermékek, illékony zsírsavak (VFA) előállítását eredményezi, amelyeket az állat a bendő falán keresztül felszív. Ez az állat fő energiaforrása. Néhány keményítő nem emészthető meg a bendőben, és továbbjut az igazi gyomorba (abomasum) és a vékonybélbe, ahol az állat enzimjei lebontják és felszívódnak.

A bendő mikrobafajok a keményítő vagy a cellulóz lebontására képesek. Ha az étrendben nagy a takarmány, a cellulóz (rost) emésztő mikrobák szaporodnak és dominálnak. Magas szemű étrend esetén a keményítőt emésztő mikrobák száma megnő. A takarmányadag összetételében fokozatosan kell változtatni, hogy legyen idő a bendő mikrobapopulációjának alkalmazkodására. Körülbelül 2 hétre van szükség az adag összetevőinek jelentős megváltoztatásához.

A szemek a bendőben való lebontási sebességükben változnak. Ennek oka a keményítő kémiai jellege és a gabona fizikai szerkezete. Például a száraz kukorica sokkal lassabban bomlik le a bendőben, mint a magas nedvességtartalmú kukorica vagy a száraz búza. Ennek fontos következményei vannak a bendő egészségének megőrzésében, ha magas szemű takarmányadagokat adagolnak.

Fehérje emésztés

A nyersfehérje tartalmazza az igazi fehérjét és a nem fehérje nitrogént (NPN) is. Egy adott fehérje emésztése nagymértékben függ attól, hogy mennyire oldódik fel bendőfolyadékban. A jól oldódó fehérjét nagyobb valószínűséggel bontják a bendő mikrobái, mint az oldhatatlan fehérjét. A nem fehérje nitrogénforrások (például karbamid, ammónia) 100% -ban oldódnak a bendőben. A bendő mikrobák a bendőben felszabaduló nitrogént felhasználják saját mikrobiális fehérjük kialakításához. A mikrobákat digestával folyamatosan az alsó emésztőrendszerbe viszik, ahol az állat megemészti és felszívja őket. A bendőben nem oldódó fehérje nagy része (bypass vagy escape fehérje) változatlanul az alsó emésztőrendszerbe kerül. Ennek a fehérjének egy részét az állat enzimjei lebontják és felszívják. Az emészthető bypass fehérjét hatékonyan hasznosítják, és fontos eleme a gyorsan növekvő húsmarhák adagjának.

A bendő mikrobák aktivitása az étkezési fehérje lebontásában és átalakításában fontos következményekkel jár a kérődzők számára:

  1. a kérődzők gyarapodhatnak alacsony minőségű fehérjét tartalmazó étrendben (a monogasztrikumokhoz képest), mivel a bendő mikrobák korlátozó aminosavak előállításával javítják a fehérje minőségét
  2. kérődzők fehérje-helyettesítőként felhasználhatnak étrendjükben olcsó, nem fehérje-nitrogént (például karbamidot).

Az optimális teljesítmény érdekében a bendőben oldódó fehérje (és NPN) és a bypass fehérje egyensúlyára van szükség. A magas oldható fehérjét és/vagy NPN-t tartalmazó étrend nem biztos, hogy elegendő mennyiségű fehérjét juttat a vékonybélbe. A magas bypass fehérjét tartalmazó étrendek nem biztosíthatnak megfelelő mennyiségű nitrogént a bendő mikrobáiban a hatékony mikrobiális növekedés és a takarmány emésztése érdekében. Az optimális étrend általában 30-40% rendelkezésre álló bypass fehérjét és 60-70% bendőben oldódó fehérjét tartalmaz. A teljes fehérje kevesebb, mint 30% -ának NPN formájában kell lennie.

Annak érdekében, hogy a bendő mikrobái hasznosítsák az NPN-t, elegendő oldható szénhidrátot (például keményítőt) kell tartalmaznia az étrendben. Ha az étrendben nincs elegendő rendelkezésre álló energia, akkor a mikrobák NPN-hasznosító képessége túlterhelődik. A felesleges NPN-t az állat ammónia formájában felszívja és kiválasztja. Ha az NPN szintje magas, toxicitás lép fel (karbamidmérgezés).

Adag adagolása

A megfelelően összeállított adag elegendő mennyiségű tápanyagot biztosít, hogy a szarvasmarhák elérjék a kívánt termelési szintet. A pontos adagolás megköveteli

  1. a szarvasmarhák osztályának pontos leírása (nem, súly, testméret, testállapot, kívánt növekedési ráta, termelési szakasz)
  2. az alkalmazott kezelési gyakorlatok ismerete (implantátumhasználat, takarmány-adalékanyagok)
  3. a rendelkezésre álló takarmányok tápanyagtartalmának pontos leírása

A takarmányok laboratóriumi elemzése elengedhetetlen a pontos adagoláshoz. A takarmányok tápanyagtartalma nagymértékben változik a vágás fajtájától, érettségi fokától és tartósságának függvényében. A laboranalízisről további információkért lásd az OMAF adatlapot, "Feed Mintavétel és elemzés" Agdex 400/60. A szemek tápanyagtartalma nem annyira változó, mint a takarmányoké, de laboratóriumi elemzés ajánlott. Az adagok összeállításához segítséget kaphat az OMAF megyei irodája, a takarmányipar képviselői és tanácsadói.

Összegzés

A marhahús-termelők számára fontos a szarvasmarhák alapvető emésztőrendszerének és a különféle tápanyagok szerepének ismerete. Pontos takarmányelemzéssel kombinálva lehetővé teszi a kiegyensúlyozott adagok megfogalmazását, amelyek gazdasági szempontból megfelelnek a termelési céloknak. A problémás helyzetek megelőzéséhez vagy megoldásához szükséges háttérinformációk biztosításával javítja az etetési program kezelését is.

Hivatkozások

Church, D.C. 1977. Állattenyésztés és etetés. 0 & B Books, Corvallis, Oregon

Byers F. 1990. Marhahús-termelés és az üvegházhatás. Texas A & M Egyetem.

NRC. 1984. A marhahúsok tápanyagigénye. Nemzeti Tudományos Akadémia, Washington, DC.

McBride, G. 1988. NRC Protein System. Ontario Mezőgazdasági és Élelmezési Minisztérium, Guelph, Ontario.