A Sibutramine hatása az elhízás kezelésére artériás hipertóniában szenvedő betegeknél

A Sibutramine hatása az elhízás kezelésére 2006 - ban Arteriális hipertóniában szenvedő betegek

Alessandra Nunes Faria, Fernando Flexa Ribeiro Filho, Daniel Diniz G. Lerário, Nárcia Kohlmann, Sandra Roberta Gouvea Ferreira, Maria Teresa Zanella

São Paulo, SP

CÉLKITŰZÉS: A súlycsökkentés 10 mg szibutraminnal vagy placebóval gyakorolt hatásának értékelése a vérnyomásra 24 órán keresztül (ambuláns vérnyomásmérés), a bal kamrai tömegre és az antihipertenzív terápiára 86 elhízott és hipertóniás betegnél 6 hónapig.
MÓD: A betegek echokardiográfián, ambuláns vérnyomásmonitorozáson és a májenzimek szintjének mérésén estek át a sibutraminnal vagy placebóval történő kezelés előtt és után.
EREDMÉNYEK: A sibutramint használó csoport súlya nagyobb volt, mint a placebóé (6,7%, szemben 2,5%; p Kulcsszavak: szibutramin, elhízás, artériás magas vérnyomás

Az elhízás és az ezzel járó megbetegedések előfordulása világszerte több országban növekedett, köztük Brazíliában 1,2. A testtömeg-index növekedése meghatározó tényezőnek bizonyult a vérnyomás emelkedésében, mind elhízott, mind nem elhízott gyermekek és felnőttek esetében 3,4. Ezen túlmenően az elhízás jelenléte az artériás hipertónia 2,5-nek nagyobb kockázatával függ össze, főként azoknál a betegeknél, akiknél a test testzsíreloszlása 5. Számos hipotézis létezik az artériás hipertónia patofiziológiájára ebben az elhízott populációban. Az első és elfogadottabb hipotézis azt sugallja, hogy az ezen betegeknél meglévő inzulinrezisztencia miatt másodlagos hiperinsulinémia nagyobb szimpatikus aktivitáshoz és vese nátrium-visszatartáshoz vezet, ami a 6-8. A második hipotézis az ezeknél a betegeknél fennálló artériás hipertóniát a vese parenchyma zsigeri zsír általi kompressziójával társítja. Ez a renin-angiotenzin-aldoszteron rendszer (RAAS) hiperaktiválódásához, magasabb nátrium-visszaszívódáshoz és a vérnyomás későbbi emelkedéséhez vezet, az inzulinémiától független mechanizmus segítségével 9,10 .

Annak ellenére, hogy nem jutottunk konszenzusra az elhízottak artériás hipertóniájának okairól, számos klinikai tanulmány megerősíti a súlycsökkenés fontosságát a vérnyomásszint jobb szabályozásában 11,12 .

A nagy kihívás olyan hatékony klinikai kezelések megtalálása volt, amelyek nem rontják a vérnyomás-szabályozást, és amelyek hipertóniás betegeknél súlycsökkenést váltanak ki. A súlykontrollra rendelkezésre álló számos kezelés közül számíthatunk az étvágycsökkentő gyógyszerekre, amelyek az amfetaminokból származó gyógyszerek általános csoportját alkotják, amelyek adrenerg receptorokon keresztül hatnak, és ezért súlyosbíthatják a magas vérnyomást. Újabban más lehetőségek közé tartozik az orlisztát, amely gátolja a gyomor-bél zsírfelszívódását, és a sibutramin, egy étvágycsökkentő, amely blokkolja a szerotonin, a dopamin és a noradrenalin újrafelvételét. .

A szibutramin alkalmazása a jóllakottsági pontszám növekedésével és a 24 órás energiafogyasztás 14,15 csökkenésének hiányával jár, amelyek a sibutramint hatékonyan elősegítik a súlycsökkenést. Számos tanulmány igazolja a gyógyszer megfelelő tolerálhatóságát; a hipertóniás betegekre vonatkozó szempontok azonban még mindig nem meggyőzőek, és a magasabb adrenerg aktivitás jelenléte zavarhatja a fogyásból származó előnyöket.

6 hónapon át prospektív, kettős vak vizsgálatot végeztünk a sibutramin vagy a placebo alkalmazásának elhízott és magas vérnyomásban szenvedő betegek vérnyomásszintjére, a bal kamrai tömegére és az antihipertenzív terápia alakulására gyakorolt hatásainak felmérésére. Ezenkívül a klinikai és laboratóriumi káros hatások gyakoriságának elemzésével értékeltük a gyógyszer tolerálhatóságát.

Statisztikai elemzés: a Sigma Stat szoftvert (SPSS Industry) használtuk. Az adatokat átlag ± szórásként fejeztük ki. A diák t A függő és független változók tesztjét a csoporton belüli, illetve a csoportok közötti összehasonlításhoz használtuk. A negatív hatások gyakoriságát, a vizsgálatból való kizárás okait és a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek változását a csoportok között összehasonlították a khi-négyzet teszt segítségével. Jelentős p értéknek számított

Huszonhárom beteg (13/10, placebo/sibutramin) különböző okok miatt nem fejezte be a vizsgálatot: a vér biokémiai elváltozásai (1/1; ns), a kezelés gyenge megfelelése (8/7; ns), hipertóniás krízis miatt az antihipertenzív kezelés megszakításához (1/1; ns); a kortikoszteroidok nem megfelelő használata (2/1; ns); és pyelonephritis (1/0; ns). A vizsgálat végén mindegyik csoportban 43 beteget értékeltünk, ami a női betegek 88% -át és 83% -át tette ki a placebo és a sibutramin csoportban. Az életkor kivételével (50,6 ± 8,1 a placebo csoportban, szemben a 46,4 ± 8,2 a szibutramin csoportban, p 200mg/dL, és a triglicerid> 180mg/dL a vizsgálati populációban 34%, 52% és 29% volt.

Csak a vizsgálatot befejező betegeket figyelembe véve 6,8 ± 2,3 kg (6,7%) testsúlycsökkenés a sibutramin csoportban és 2,4 ± 4,2 kg (2,5%) a placebo csoportban (p

Az orvosi rendelőben mért szisztolés és diasztolés vérnyomás, az átlagos szisztolés (MSBP) és a diasztolés (MDBP) vérnyomás az ambuláns vérnyomás-monitorozás során, az átlagos szisztolés vérnyomás százalékos csökkenése (% D) alvás közben és az átlagos pulzusszám alatt A 24 óra egyik csoportban sem változott szignifikánsan (I. tab.). Az irodában mért pulzusszám szignifikáns növekedést mutatott a sibutraminnal foglalkozó csoportban (78,3 ± 7,3 szemben 82 ± 7,9 ütés/perc; p = 0,02), de a placebo csoportban nem (76,3 ± 9,6 szemben 75,68 ± 8,8 ütés/perc; ns).

A kezdeti vérnyomáscsökkentő kezelés jellemzőit és annak változásait a vizsgálat során a II. Táblázat részletezi. Mint látható, a kezeletlen betegek és az 1 vagy több szerrel kezeltek aránya nem különbözött a 2 csoportban. A vérnyomáscsökkentők különböző osztályait alkalmazó betegek aránya szintén nem különbözött a 2 csoportban. Mindkét csoportban csak a betegek 18,6% -a nem alkalmazott vérnyomáscsökkentő gyógyszert a vizsgálat elején. 6 hónapos kezelés után a placebo és a sibutramin csoportban a betegek 27,9% -a, illetve 16,2% -a (p = 0,28) alakult ki, az eredetileg alkalmazott vérnyomáscsökkentő szerek számának vagy dózisának csökkenésével. A gyógyszer fenntartását a betegek 39,5% -ánál és 53,5% -ánál (p = 0,29) figyelték meg a placebo és a sibutramin csoportban, míg a betegek 32,5% -ánál és 30,2% -ánál meg kellett növelni a az alkalmazott vérnyomáscsökkentő szerek (p = 1,0).

Figyelembe véve az echokardiográfián áteső 2 csoportba tartozó betegeket, a kamrai hipertrófia (LVM/HEI> 110g/m) prevalenciája a vizsgálat elején 31/80 (38,7%), a végén 26/81 (32%) volt (p = 0,36; ns). A bal kamrai tömeg és a bal kamra magasságra korrigált indexe szignifikáns csökkenést mutatott a kezelés után a sibutraminnal kezelt csoportban (p = 0,002), a placebo csoportban azonban nem (I. táblázat és 1. ábra). A szibutramin csoportban a súlycsökkenés százalékos aránya és a bal kamrai tömegindex csökkenése közötti összefüggésre való hajlam figyelhető meg (r = 0,27; p = 0,08). Csak azokat a betegeket tekintve, akiknek súlycsökkenése meghaladta az 5% -ot és ugyanazon az elemzésen estek át, a magkorrekcióval korrigált bal kamrai tömegindex szignifikáns csökkenését figyelték meg a sibutraminnal foglalkozó csoportban (106,9 ± 31,8 és 99,8 ± 29,7 g/m; p = 0,04) . A hipertrófia prevalenciája a 2 csoportban nem változott.

A leggyakoribb káros hatások a következők voltak: szájszárazság, álmatlanság, idegesség, fejfájás, székrekedés és ízületi fájdalom. Ezen káros hatások egyike sem tette szükségessé a gyógyszer megszakítását. Csak szájszárazság (37,2% szemben 9,3%; p

Az alkalikus foszfatáz biokémiai változásai (> 200 NE/l értékek) minden csoportból 1 beteg kizárását okozták. Az e szint alatti biokémiai ingadozásokat követtük, és a kezelés előtt és után 100 NE/L feletti értékek gyakoriságát összehasonlítottuk mindkét csoportban. Annak ellenére, hogy a 100 IU/L feletti alkalikus foszfatáz értékek gyakorisága szignifikánsan magasabb volt a vizsgálat végén a sibutramin csoportban (44,2% versus 18,6%; p = 0,02), az alkalikus foszfatáz átlagos értékei ezekben a betegekben nem különböztek a 2 csoportban (137,3 ± 29,5, szemben a 147,0 ± 57,7, a sibutraminnal, illetve a placebóval; p = 0,5). Ezen túlmenően, figyelembe véve az összes beteget, aki befejezte a vizsgálatot, a 2 csoportban statisztikailag szignifikáns, hasonló nagyságú alkalikus foszfatáz-növekedés következett be (I. táblázat).

Kísérletünkben az elhízott, magas vérnyomásban szenvedő betegek sibutraminnal történő kezelése hatékonyabban indukálta a fogyást, mint a placebo. 6 hónapos időszakban ez a súlycsökkenés 6,7% -ot ért el a sibutraminnal és 2,5% -kal a placebo csoportban, ami hasonló értéket mutat más vizsgálatokban .

A szibutramin hatásainak egy része a noradrenalin újrafelvételének gátlásával és az ebből eredő adrenerg tónus fenntartásával jár, ami előnyös lehet a fogyást követő energiafelhasználás csökkenésének elkerülésére a Hansen et al. Seagle és mtsai 15. Ez a hatás azonban a vérnyomás emelkedését és a fogyás vérnyomáscsökkentő előnyeinek csökkenését eredményezheti. Valójában a normotenzív betegeknél végzett korábbi vizsgálatok a szívritmus és a vérnyomás emelkedéséről számoltak be a sibutramin 15 alkalmazásával kapcsolatban .

Vizsgálatunkban annak ellenére, hogy az orvosi rendelőben mért pulzusszám növekedését figyelték meg a sibutraminnal foglalkozó csoportban, ugyanezt nem figyelték meg az ambuláns vérnyomásmérés során. Nem történt változás a vérnyomás szintjén sem az orvosi rendelőben, sem az ambuláns vérnyomásmérés során. A vérnyomáscsökkentő gyógyszerek egyidejű módosítását végezték a vérnyomás ingadozásának elkerülése érdekében. Megfigyeltük, hogy a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek adagjának vagy számának emelését mindkét csoportban azonos arányban hajtották végre, ami arra utal, hogy a szimpatikus aktivitás növekedése nem olyan mértékű, hogy befolyásolja a vérnyomásszabályozást kezelt hipertóniás betegeknél. Másrészt, mivel a testtömeg-csökkenés szignifikánsan nagyobb volt a sibutraminnal foglalkozó csoportban, és az antihipertenzív terápia csökkenésének nagysága mindkét csoportban hasonló volt, a fogyás miatti antihipertenzív hatás csökkenését figyelték meg.

A vizsgált elhízott populációban a magas vérnyomás kezelésére önmagában vagy kombinációban alkalmazott diuretikum volt a leggyakrabban alkalmazott gyógyszer, amelyet az angiotenzin-konvertáló enzim inhibitorok követnek, amint azt a II. Táblázat mutatja. A hipertóniás, elhízott betegeknél fennálló állandó térfogat-túlterhelés miatt a vizelethajtó gyógyszerek társítása gyakran szükséges a megfelelő vérnyomásszabályozáshoz.

A vizsgálat során betegeinknél az alkalikus foszfatáz szintjének növekedését figyelték meg, de a többi májenzimben nem. A kezelés végén a 2 csoport statisztikailag szignifikáns növekedést mutatott az alkalikus foszfatázban, de csak a sibutramin csoport tapasztalható megnövekedett gyakorisággal a 100 NE/L feletti értékekben. A máj steatosisban szenvedő, elhízott, 3. fokú elhízott betegeket (BMI> 40kg/m 2) értékelő vizsgálatok azt mutatták, hogy a súlycsökkenés annak ellenére, hogy összefügg a máj steatosisának csökkenésével, mérsékelt májgyulladásos elváltozást eredményezhetett. Ezt az elváltozást okozhatja a zsírsavak és a citokinek gyors mobilizálása a zsírszövetben, különösen a zsigeri zsírszövetben .

Összegzésként elmondható, hogy a szibutramin hatékonynak bizonyult a fogyás kiváltásában, ami elhízott és hipertóniás betegeknél a bal kamrai tömeg csökkenéséhez vezetett. A vérnyomásszintben nem figyeltek meg jelentős interferenciát, lehetővé téve számunkra, hogy elhízott és magas vérnyomásban szenvedő betegeknél, akiknél klinikai felügyelet és az antihipertenzív terápia kiigazítása lehetséges, a sibutramin alkalmazása nem jelent további kockázatot. A sibutramin alkalmazásával járó leggyakoribb mellékhatások ebben a populációban a szájszárazság és az arthralgia voltak, és az álmatlanság vagy az ingerlékenység magasabb gyakoriságát, ahogyan azt más vizsgálatok is sugallják, nem találták. Az alkalikus foszfatázban jelentett változások nem tulajdoníthatók a sibutramin alkalmazásának, és összefüggésbe hozhatók a zsigeri zsírszövet mobilizálásával; nagyobb hipotézisek szükségesek ennek a hipotézisnek a megerősítéséhez.

Köszönetet mondunk a brazil Abbott Laboratories-nak.

1. Monteiro CA, Conde WL. A tendência secular da obesidade segundo extratos sociais: nordeste e sudeste, 1975-1989-1997. Arq Bras Endocrin Metab 1999; 43; 186-94. [Linkek]

2. Egészségügyi Világszervezet. Elhízás: a globális járvány megelőzése és kezelése. Jelentés a WHO konzultációjáról az elhízásról: Genf, 1998. [Linkek]

3. He Q, Ding ZY, Fong DY. Kalberg J. A vérnyomás normális és elhízott gyermekeknél is társul a testtömeg-indexhez. Hipertónia 2000; 36: 165-70. [Linkek]

4. Masuo K, Mikami H, Ogihara T, Tuck ML. Súlygyarapodás okozta vérnyomás emelkedés. Magas vérnyomás 2000; 35: 1135-40. [Linkek]

5. Lurbe E, Alvarez V, Laio Y és mtsai. az elhízás és a testzsír-eloszlás hatása az ambuláns vérnyomásra gyermekeknél és serdülőknél. Am J Hypertens 1998; 11 (4pt1): 418-24. [Linkek]

6. Berne C. Inzulinrezisztencia magas vérnyomásban: kapcsolat a következményekkel? J Intern Med 1991; 229 (2. kiegészítés): 65-73. [Linkek]

7. Reaven GM, Lithell H, Landsberg L. Hipertónia és a kapcsolódó metabolikus rendellenességek - az inzulinrezisztencia és a sympathoadrenalis rendszer szerepe. N Engl J Med 1996; 334: 374-81. [Linkek]

8. Moan A, Nordby G, Rostrup M és mtsai. Inzulinérzékenység, szimpatikus aktivitás és kardiovaszkuláris reaktivitás fiatal férfiaknál. Am J magas vérnyomás 1995; 8: 268-73. [Linkek]

9. Hall JE, Zappe D, Kassab S. Az elhízás mechanizmusai indukált hipertóniát. N Physiol Science 1996; 11: 255-61. [Linkek]

10. JE csarnok. Az elhízás hipertóniájának vese- és kardiovaszkuláris mechanizmusai. Magas vérnyomás Dallas 1994; 23: 381-94. [Linkek]

11. Sjostrom CD, Lissner L, Wedel H, Sjostrom L. A cukorbetegség, a magas vérnyomás és a lipid-rendellenességek előfordulásának csökkenése a bariatrikus műtétek által kiváltott szándékos fogyás után: az SOS intervenciós tanulmány. Obes Res 1999; 7: 477-84. [Linkek]

12. Benotti PN, Forse RA, Blackburn G, Benotti JR, Bistraim B. Szívbetegségek és magas vérnyomás: a súlycsökkentés előnyei. Am J Clin Nutr 1992; 55 (2 kiegészítés): 586s-90s. [Linkek]

13. Grundlah C, Heal DJ, Auerbach SB. In vivo kritériumok a monoamin visszavétel gátlóinak megkülönböztetéséhez a felszabadító szerektől: a sibutramina újrafelvétel gátló. J Pharmacol Exp Ther 1997; 283: 581-91. [Linkek]

14. Hansen DL, Toubro S, Stock MJ, Macdonald IA, Astrup A. A szibutramin hatása az energiafogyasztásra és az étvágyra krónikus kezelés alatt, étrendi korlátozás nélkül. Int J Obes 1999: 23; 1016–24. [Linkek]

15. Seagle HM, Bessesen DH, Hill JO. A sibutramina hatása a nyugalmi anyagcserére és a testsúlycsökkenésre túlsúlyos nőknél. Obes Res 1998; 6: 115-21. [Linkek]

16. Levy D, Savage DD. A bal kamrai hipertrófia echokardiográfiai kritériumai: a Framingham Heart Study. Am J Cardiol 1987; 59: 960-5. [Linkek]

17. Levy D, Anderson KM. Echokardiográfiásan detektálják a bal kamra hipertrófiáját: prevalencia és kockázati tényezők. A Framingham Heart Study. Ann Intern Med 1988; 108: 7-13. [Linkek]

18. Lauer MS, Anderson KM, Kannel WB. Az elhízás hatása a bal kamra tömegére és geometriájára. JAMA 1991; 266: 231-6. [Linkek]

19. Finomabb N és Storm Study Group. Az elhízás csökkentésének és fenntartásának Sibutramine-vizsgálata: hatékonyság a hat hónapos befutási szakaszban. Int J Obes Relat Metab Disord 1998; 22. (3. kiegészítés): s272. [Linkek]

20. Apfelbaum M, Vague P, Ziegler O, Hanotin C, Thomas F, Leutenegger E. A súlycsökkenés hosszú távú fenntartása nagyon alacsony kalóriatartalmú étrend után: randomizált, vakon végzett vizsgálat a sibutramina hatékonyságáról és tolerálhatóságáról. Am J Med 1999; 106: 179-84. [Linkek]

21. Ribeiro Filho FF, Rosa EC, Faria AN és mtsai. Obesidade, hipertensão arterial e suas influências sobre a massa e função do ventrículo esquerdo. Arq Bras Endocrin Metab 2000; 44: 64-71. [Linkek]

22. Luyckx FH, Lefebvre PJ, Scheen AJ. Alkoholmentes steatohepatitis: összefüggés az elhízással és az inzulinrezisztenciával, valamint a fogyás hatása. Diabetes 2000; 26: 98-106. [Linkek]

23. Luyckx FH, Desaive C, Thiry A és mtsai. Máj rendellenességek súlyosan elhízott személyeknél: a gasztroplasztika utáni drasztikus fogyás hatása. Int J Obes Relat Metab Disord 1998; 22, 222-6. [Linkek]

Rim e Hipertensão Kórház - São Paulo Szövetségi Egyetem
Levelezési cím: Alessandra Nunes Faria - Fundação Oswaldo Ramos - Rua Borges Lagoa, 960 - 04038-002 ? São Paulo, SP, Brazília ? E-mail: [email protected]
Stela Maris C. e Gandour angol változata

A napló minden tartalmát, kivéve, ha másként jelezzük, a Creative Commons Nevezési Licenc alapján licenceljük