A súlyváltozások hatása az autonóm idegrendszerben Szisztematikus áttekintés és metaanalízis -

Az elhízás az autonóm diszfunkcióval függ össze, amelyről azt gondolják, hogy ez az egyik fő tényező a magas vérnyomásban, a szív átalakításában és a halálban. A testmozgás és az étrenden alapuló fogyás az elhízás fő terápiája, de kevés adat áll rendelkezésre az autonóm idegrendszer (ANS) súlyváltozásának hatásáról.

autonóm

Célkitűzés

A súlyváltozások hatásának leírása az autonóm idegrendszerben.

Mód

Négy orvosbiológiai adatbázis szisztematikus keresését végezték el a testsúlyváltozások, az alapos étrend és/vagy a testmozgáson alapuló beavatkozások hatásainak értékelésére, a következő ANS eredmények alapján: pulzus-változékonyság, nevezetesen alacsony frekvencia (LF)/nagy frekvencia (HF) arány ( LF/HF arány), az LF (LFnu) és a HF (HFnu) normalizált egységei, az izomszimpatikus idegaktivitás (MSNA), a noradrenalin átfolyási sebessége (NA-SR), a normál-normális intervallumok szórása (SDNN), a gyökér az egymást követő különbségek átlagos négyzete (RMSSD), a baroreflex érzékenység és a pupillometria. A minőségértékelést a GRADE módszertan alkalmazásával végezték el, és ahol illeszkedtek, összehasonlítható eredményekkel rendelkező tanulmányokat meta-analízishez gyűjtöttek.

Eredmények

Huszonhét tanulmány - 7 kontrollált klinikai vizsgálat és 20 megfigyelési vizsgálat - került be. Súlygyarapodást 4 tanulmányban jelentettek, a többi vizsgálatban pedig súlycsökkenést jelentettek. A súlyváltozásokat kiváltó beavatkozások a következők voltak: hipokalorikus vagy hiperkalórikus étrend, testmozgás (erő, állóképesség vagy aerob edzés) és hipokalorikus étrend, testmozgás programokkal párosítva. A legtöbb, súlyvesztést eredményező tanulmány az LF/HF arány, az LFnu, az MSNA törés gyakorisága és előfordulása, az NA-SR csökkenéséről, valamint a baroreflex érzékenység, a HF, a HFnu és az RMSSD növekedéséről számolt be, ami paraszimpatikus idegrendszeri aktiválásra utal. A súlycsökkentő beavatkozásokra vonatkozó metaanalízis szignifikáns összevont hatásméretet (95% CI) mutatott, az MSNA burst gyakoriságának csökkenésével −5,09 (−8,42, −1,75), az MSNA incidenciájával −6,66 (−12,40, −0,62), azonban ez nem szignifikáns az SDNN esetében 14,32 (−4,31, 32,96). A súlygyarapodás az LF/HF, az LFnu, az MSNA törés gyakoriságának és incidenciájának növekedésével járt. A fogyás hatásait a hipokalorikus étrend és a testmozgás összefüggése erősítette. Mindazonáltal ezekben az eredményekben a súlyváltozás hatása alacsony vagy nagyon alacsony bizonyítékon alapult.

Következtetések

Az étrend és a testmozgás alapján történő fogyás úgy tűnik, hogy növeli a parasimpatikus és csökkenti a szimpatikus aktivitást. Ezeket a megállapításokat a szakirodalom nem egységes módon közli, valószínűleg a tanulmányterv, a módszertan, a résztvevők jellemzői és az autonóm idegaktivitás becslésére alkalmazott technikák eltérései miatt.

Előző kiadott cikk Következő kiadott cikk