Az 1. típusú cukorbetegség megértése: A megelőzés kulcsa

Laura M. Jacobsen

1 Endokrinológiai osztály, Gyermekgyógyászati Osztály, Florida Egyetem, Gainesville, FL, Egyesült Államok

Michael J. Haller

1 Endokrinológiai osztály, Gyermekgyógyászati Osztály, Floridai Egyetem, Gainesville, FL, Egyesült Államok

Desmond A. Schatz

1 Endokrinológiai osztály, Gyermekgyógyászati Osztály, Floridai Egyetem, Gainesville, FL, Egyesült Államok

Absztrakt

Bevezetés

A 2-es típusú cukorbetegséghez hasonlóan az 1-es típusú cukorbetegség előfordulása és prevalenciája évente növekszik. Becslések szerint világszerte több mint 542 000 gyermeknek van 1-es típusú cukorbetegsége. Az 1-es típusú cukorbetegség diagnózisának évi 2-3% -os növekedésével várhatóan évente 86 000 gyermeknél alakul ki 1-es típusú cukorbetegség (1, 2). A legfrissebb adatok Thomas et al. azt sugallja, hogy ez alábecsült, ha az 1-es típusú cukorbetegségben diagnosztizált gyermekeket és felnőtteket egyaránt beleszámítják. Becsléseik szerint az 1-es típusú cukorbetegség összes új esetének több mint 40% -a 30 éves kor felett fordul elő (3). Míg az előrehaladás és az innováció az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél tapasztalható a mesterséges hasnyálmirigy-arénában, valamint az újonnan kialakuló diabéteszes klinikai vizsgálatok terápiás beavatkozásai, az 1-es típusú cukorbetegség megelőzésére kell összpontosítani. A megelőzés ezen immun-közvetített folyamat azonosítása és tiltása körül forog.

Az intenzív inzulinkezelés a cukorbetegség-kontroll és szövődmények vizsgálatában a cukorbetegség mikrovaszkuláris és makrovaszkuláris szövődményeinek csökkenéséhez vezetett, de nem. Az inzulinpumpa terápia és a folyamatos glükózmonitorozás megalapozza a zárt hurkú rendszer széles körű használatának irányát, de maga az inzulin nem gyógyír. Az előrelépés ellenére a T1D Exchange legfrissebb adatai nem mutatnak javulást az anyagcsere-kontroll terén az elmúlt 5 évben (5).

Az 1-es típusú cukorbetegséghez vezető etiológia és pontos mechanizmusok továbbra is megfoghatatlanok. Ennek ellenére jelentős előrelépés történt az „1-es típusú cukorbetegség előtti cukorbetegség” természettörténetének megértésében. Az ilyen természettudományi tanulmányok előrehaladása az 1-es típusú cukorbetegség és a kevésbé diabéteszes ketoacidózis (DKA) korábbi diagnózisához vezetett a prospektívan követőknél (6–8). Ezek a tanulmányok platformot jelentenek a betegség mechanizmusainak és stádiumának tanulmányozásához, lehetővé téve a megelőző terápiák alkalmazását. Nincsenek formális, pre-1 típusú cukorbetegségre vonatkozó, bizonyítékokon alapuló irányelvek, de endokrin és cukorbetegség-szolgáltatóként felelősek vagyunk azért, hogy (1) megértsük az 1-es típusú cukorbetegség felé történő progresszió kockázatát, (2) megelőzzük a DKA-t és (3) támogassuk a megelőzést kísérletek, gépészeti és természettudományi tanulmányok, valamint azok folyamatos finanszírozása és támogatása.

A veszélyeztetett népesség

A fent említett DIPP, DAISY és BABYDIAB születési kohorsz vizsgálatokból származó adatok egyesítése, Ziegler és mtsai. kimutatta az 1-es típusú cukorbetegség progressziójának kockázatát az autoimmunitás megjelenési kora és az autoantitestek száma alapján. Ennek a genetikailag magas kockázatú, egy autoantitesttel rendelkező fiatal kohorsznak a cukorbetegségre való progressziójának 10 éves kockázata 14,5% volt. A két vagy több autoantitesttel rendelkező gyermekek esetében az 5 éves (43,5%), a 10 éves (69,7%) és a 15 éves (84,2%) utánkövetés során az 1-es típusú cukorbetegség progressziójának kockázata jelentősen megnőtt. A többszörös autoantitesttel rendelkező gyermekek 60 százaléka cukorbetegséggé fejlődött (medián életkora 6,1 év), szemben az egyetlen autoantitesttel (medián életkor 5,2 év) rendelkező gyermekek 10% -ával (ábra (1. ábra) 1) (21).