Az agyalapi mirigy érzékenysége elhízott nőknél meddőséget okozhat

Egy új kutatás ellentmond annak a hagyományos meggyőződésnek, hogy az inzulinrezisztencia a fő bűnös a meddőség mögött. A nyomozók most azt sugallják, hogy a keringő inzulinfelesleg a luteinizáló hormon túltermeléséhez vezet, ami megzavarja az ovulációt.

Az elhízott nőknél jól ismert a meddőség kockázata, de egy új Johns Hopkins Gyermekközpont tanulmány feltárta, hogy az ottani nyomozók szerint mi a mechanizmus, amely a kockázatot elszámolja.

Az egereken végzett és a Sejtmetabolizmusban megjelent kutatás azt mutatja, hogy az agyalapi mirigy aktívan reagál a krónikusan magas inzulinszintre, kiváltva a hormonális változások kaszkádját, amelyek megzavarják a petefészek működését és károsítják a termékenységet.

Az eredmények megkérdőjelezik azt a széles körben elterjedt hiedelmet, hogy a meddőség az inzulinrezisztencia - a szervezet krónikusan megemelkedett inzulinszinttel szembeni érzékenysége és az elhízás jellemzője - következménye, és új tettest javasolnak: fokozott érzékenység az inzulinnak az agyalapi mirigyre gyakorolt hatása iránt.

"Amit javasolunk, egy alapvetően új modell, amely azt mutatja, hogy a különböző szövetek eltérően reagálnak az elhízásra, és hogy míg a máj és az izom sejtjei inzulinrezisztenssé válnak, az agyalapi mirigy sejtjei továbbra is érzékenyek az inzulinra" - mondja Andrew Wolfe, a fő kutató, PhD. a Hopkins Gyermekek.

A tudósok hagyományosan a meddőség kezelésére összpontosítottak az inzulinszint csökkentésével, az inzulinrezisztencia kezelésének módjaként. Az új modell azonban azt sugallja, hogy az agyalapi mirigy inzulinérzékenységének csökkentése fontos új célpont lehet a kezelés helyett.

Az inzulinrezisztencia, amelyet tartósan megemelkedett inzulin, kóros vércukorszint-szabályozás és inzulinérzékenység jellemez a májban és az izomsejtekben, 2-es típusú cukorbetegségben, metabolikus szindrómában és policisztás petefészek-szindrómában jelentkezik. A meddőség leggyakoribb oka a PCOS, amely minden 10 nőből legfeljebb egyet érint.

Mivel a petefészek működését és termékenységét leginkább az agyalapi mirigy, a test fő mirigye szabályozza, a Hopkins-csapat arra vállalkozott, hogy kiderítse, pontosan hogyan befolyásolja az elhízott nők agyalapi mirigyét az emelkedett inzulinszint, hogy meddőségbe hozza őket. A kutatók az agyalapi mirigy sejtjeinek egy csoportjára, az úgynevezett gonadotrófokra koncentráltak, amelyek kiválasztják az ovuláció és a termékenység szempontjából kritikus luteinizáló hormont (LH). A kutatók azt gyanították, hogy túl sok cirkuláló inzulin esetén az elhízott egerek gonadotrófái nagy mennyiségű LH-t kezdenek kiszivattyúzni, ezzel megzavarva az ovulációt.

Hipotézisük teszteléséhez a tudósok olyan egereket terveztek, amelyeknek az agyalapi mirigyükben hiányoztak az inzulinreceptorok, és összehasonlították őket ép inzulinreceptorokkal rendelkező egerekkel. Három hónapig tartó, magas zsírtartalmú étrend után az intenzív inzulinreceptorokkal rendelkező elhízott egereknél a PCOS összes klasszikus tünete kialakult: emelkedett LH-szint, magas tesztoszteronszint, szabálytalan szaporodási ciklus és kevesebb ovuláció. Azok az egerek, akiknek hiányoznak az inzulinreceptorok, elhízásuk ellenére is normális LH-szintet, szabályos ciklust és normális ovulációt tartottak fenn.

Az inzulin agyalapi mirigyre gyakorolt hatásának további tisztázása érdekében a kutatók összehasonlították az elhízott egerek gonadotrófjait a sovány egerekével, az állatoknak gonadotropin-felszabadító hormont (GnRH) injektálva, amely stimulálja az LH-t, és kritikus az ovuláció és a termékenység szempontjából. A sovány egereknél, hipofízis inzulinreceptorokkal és anélkül, normális volt az LH emelkedés. Az intakt inzulinreceptorokkal rendelkező elhízott egereknél az LH kétszer olyan magas volt. Mégis, az elhízott egereknek, amelyeknél agyalapi mirigyükből hiányoznak az inzulinreceptorok, a normális szint közelében lévő normál LH-szint emelkedett.

Ezek az eredmények a kutatók szerint azt mutatják, hogy az elhízásban tapasztalható magas inzulinszint érzékenyebbé teszi az agyalapi mirigyet a GnRH-val szemben, és elősegíti a termékenységet megzavaró hormonális láncreakció elindulását.

Az inzulin az agyalapi mirigyre gyakorolt közvetlen hatásának bemutatása érdekében a tudósok egerekbe injektálták az inzulint. Az intakt inzulinreceptorral rendelkező, sovány vagy elhízott egereknek enyhe LH emelkedése volt, míg a törölt, sovány vagy elhízott inzulinreceptorokkal rendelkező egereknél nem tapasztaltak semmit.

Annak megállapítására, hogy ezek a hormonális különbségek átterjednek-e a termékenység tényleges különbségeire, a kutatók engedélyezték az egerek párzását. A terhesség kimenetele tükrözte a hormonális eredményeket. A sovány egereknek, hipofízis inzulinreceptorokkal vagy anélkül, az elhízott egereknél a sikeres terhességek száma hatszorosa volt. Ugyanakkor az elhízott, hipofízis inzulinreceptorokkal nem rendelkező, egereknél a normál terhesség kimenetele közel volt, ötször sikeresebb terhesség, mint az elhízott egereknél, akiknek az agyalapi mirigy inzulinreceptorai épek voltak.

Az egerek agyalapi mirigy sejtjeiben lévő inzulinreceptorok törlésével a kutatóknak sikerült helyreállítaniuk a normális LH-szintet, fenntartani az ovulációt és az intakt közeli termékenységet még az elhízott egereknél is, akiknél magas az inzulinszint. A normális hormonszint és az ovuláció ellenére az elhízott, inzulinreceptorokkal nem rendelkező egerek nem voltak olyan termékenyek, mint a sovány egerek normál inzulinszinttel.

A megállapítás azt sugallja, hogy mivel a petefészkek az ovulációt és a termékenységet részben kontrollálják az agyalapi mirigyben, őket is befolyásolhatja a magas inzulinszint.