American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine

Absztrakt

  • 1 Sint Franciscus Gasthuis
    Rotterdam, Hollandia

  • 2 Leideni Egyetem Orvosi Központja
    Leiden, Hollandia
  • Első oldal
  • Teljes szöveg
  • Hivatkozások
  • Kiegészítők
  • Idézi
  • PDF

A Szerkesztőhöz:

Az elhízott asztmát specifikus fenotípusként írják le, későn jelentkező és magas tüneti expresszióval (1). Azonban az elhízott, asztmás betegeknél a hörgőgyulladás jellege nem teljesen ismert. A karcsú, asztmás betegeknél tapasztalt eozinofil légúti gyulladással ellentétben elhízott, asztmás nőknél a légúti neutrofilia túlsúlyáról számoltak be (2). Egyes csoportok megnövekedett köpet-neutrofilszámot mutatnak (2, 3), míg mások nem találtak növekedést a neutrofil gyulladásban elhízott, asztmás betegeknél (4, 5).

Az összes fent említett, elhízott, asztmás betegnél indukált köpet- vagy kefebiopsziát vizsgáltak (6), amelyek nem feltétlenül tükrözik a szöveti gyulladást. Eddig csak egyetlen tanulmány írta le a hörgőbiopsziák elemzését elhízott, asztmás betegeknél, megmutatva az eozinofilszám növekedését a súlyos asztmában és elhízásban szenvedő betegeknél az sovány asztmás betegeknél (7). Ez a vizsgálat azonban nem tartalmazott elhízott kontrollcsoportot, és más sejtpopulációkat sem vizsgáltak (például légúti neutrofileket). Tudomásunk szerint nem állnak rendelkezésre adatok az enyhén vagy közepesen súlyos asztmában szenvedő, kórosan elhízott betegek hörgőbiopsziáiról, összehasonlítva az asztmás, betegesen elhízott kontroll betegekkel.

Keresztmetszeti vizsgálatot végeztünk 27 kórosan elhízott, asztmás betegnél, amelyet az Asztma Globális Kezdeményezése iránymutatások (8) szerint határoztak meg, és 43 betegesen elhízott kontroll betegen, akin bariatéri műtétet végeznek. Ennek a tanulmánynak néhány eredményét korábban absztraktként közöltük (9).

Ez a tanulmány egy nagyobb vizsgálat része, amelynek eredményeiről máshol beszámoltak (10). Az alanyok 18 és 50 év közöttiek voltak, testtömeg-indexük meghaladta a 35 kg/m 2 -et, és kizárták őket, ha naponta több mint 10 cigarettát szívtak, vagy több mint 10 csomag-évet szívtak. A tanulmányt a helyi etikai bizottság jóváhagyta (Hollandia Trial Register 3 204), és minden résztvevő írásos beleegyezését adta. A tüdőfunkciós teszteket, az asztma kontrollját, az asztma életminőségét, a társbetegségeket, a szisztémás gyulladás paramétereit és a bronchiális biopsziák sejtszámát hasonlítottuk össze az elhízott asztmás és elhízott kontroll betegek között.

Összesen 86 beteget vontak be (10), akik közül 70 betegnek (1. táblázat) elfogadható minőségű bronchiális biopsziája volt a további elemzéshez. Az elhízott asztmás betegek és az elhízott kontrollcsoportok összehasonlításakor a perifériás vérben értékelt számos paraméterben nem volt kimutatható különbség, kivéve a neutrofilszámot és a szérum IL-6 szintjét, amelyek mind kismértékben, de szignifikánsan növekedtek a kórosan elhízott betegeknél asztmás csoport, összehasonlítva a morbid elhízott kontrollcsoporttal (1. táblázat). Nem találtunk más szignifikáns különbséget e csoportok között a szisztémás gyulladás markerei (IL-8, nagy érzékenységű-C-reaktív fehérje, tumor nekrózis faktor α, granulocita makrofág kolónia stimuláló faktor, leptin vagy adiponectin) tekintetében.

Asztal 1. A tanulmánypopuláció demográfiája

A rövidítések meghatározása: ACQ = asztma kontroll kérdőív; AQLQ = Asztma életminőség kérdőív; ERV = a kilégzési tartalék térfogata; F e NO = kilélegzett nitrogén-oxid; GERD = gastrooesophagealis reflux betegség; GM-CSF = granulocita makrofág kolóniastimuláló faktor; HDL = nagy sűrűségű lipoprotein; HS-CRP = nagy érzékenységű C-reaktív fehérje; ICS = inhalált kortikoszteroid; IOS = impulzus oszcillometria; LDL = kis sűrűségű lipoprotein; PD20 = a metakolin provokatív dózisa, amely 20% -os FEV1 csökkenést vált ki; RV = maradék térfogat; TLC = teljes tüdőkapacitás; TNF = tumor nekrózis faktor.

Az adatok mediánban vannak megadva (minimumtól maximumig).

* Az ACQ pontszámai 0 és 6 között mozognak, az alacsonyabb pontszámok jobb asztma kontrollt jelentenek.

† Az AQLQ pontszámai 1 és 7 között mozognak, a magasabb pontszámok jobb asztma-specifikus életminőséget jeleznek.

‡ Meghatározva: vagy egy pozitív reakció a bőrszúrás teszten, vagy egy pozitív reakció a specifikus IgE inhalációs szűrőn.

§ Statisztikai célokra átalakított napló.

|| A testdoboz súlykorlátozásai miatt (¶ Nem gyors vérminta.

A hörgőbiopsziák értékelésekor nem volt szignifikáns különbség az eozinofilek, a neutrofilek, a hízósejtek, a makrofágok, a B-sejtek vagy a CD4 + vagy CD3 + T-sejtek submucosalis sejtszámában (1A – 1G. Ábra). A CD8 + T-sejtek száma szignifikánsan alacsonyabb volt az asztmás csoportban, mint a kontroll betegeknél (medián, 682 vs. 1017; P = 0,014; Ábra: 1H). A két csoport között nem volt különbség a CD4/CD8 arányban vagy a retikuláris bazális membránvastagságban (1I. És 1J. Ábra).

gyulladás

1.ábra. A bronchiális submucosalis sejtek száma és a retikuláris bazális membránvastagság elhízott, asztmás és asztmás betegeknél. (A) Eozinofilek (P = 1.000; asztma n = 27, kontroll n = 43), (B) neutrofilek (P = 0,141), (C) hízósejtek, (D) makrofágok (P = 0,326), (E) B-sejtek (P = 0,141), (F) CD4 + T-sejtek (P = 1.000), (G) CD3 + T-sejtek (P = 0,326), (H) CD8 + T-sejtek (P = 0,014), (én) retikuláris bazális membránvastagság (P = 0,874; asztma n = 15, kontroll n = 18), és (J) CD4/CD8 arány. (K) Photomicrograph egy bronchiális biopsziáról egy elhízott, asztmás alanyról, festett eozinofileket mutatva. A vízszintes sáv a medián. *Jelentős különbség (P 1,5) az elhízott kontroll betegekhez képest szignifikánsan magasabb volt az IL-6 szintje (medián, 0,89 vs. 0,70 pg/ml; P 2) összehasonlítva Desai tanulmányával (36 kg/m 2).

Ezenkívül a hörgő submucosa más sejttípusait is megvizsgáltuk, például hízósejteket, makrofágokat, B-sejteket, CD3 + és CD4 + T-sejteket, és ismét nem találtunk különbséget az asztma és a kontrollcsoport között. Ezenkívül a retikuláris bazális membrán vastagságát is mértük a légutak átalakulásának markerként (11), és nem találtunk különbséget az elhízott asztmás betegek és az elhízott kontroll betegek között. Ezek az adatok arra engednek következtetni, hogy az asztmát ebben a kohorszban nem egy klasszikus Th2-mediált mechanizmus vezérli, és valószínűleg a betegség különálló fenotípusának kell tekinteni, amely nem kapcsolódik a légutak jelentős gyulladásos reakcióihoz. Meg kell jegyezni, hogy elemzésünk során nem vizsgáltuk a veleszületett immunsejteket, például a veleszületett limfoid sejteket, a természetes gyilkos sejteket és a dendritikus sejteket, és ezért nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy ezekben a sejtekben különbségek álltak fenn az asztma és a kontroll csoport között.

Sutherland és munkatársai (12) korábban bebizonyították, hogy az asztma fenotípusai nem homogének az elhízott egyéneknél. Jelen tanulmányban azonban nem találtunk különbséget a tüdőfunkcióban, a tünetekben vagy a gyulladás paramétereiben, amikor különböző alcsoportokat elemeztünk, például nagyobb hasi kerületű, asztmás megjelenési korú, magas IgE-s betegek vagy inhalációs kortikoszteroidok alkalmazása esetén. Nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy a kórosan elhízott, enyhe vagy közepesen súlyos asztmában szenvedő betegek olyan elhízott asztma fenotípust képeznek, amelyet a bronchiális gyulladás hiánya.

Számos hipotézis magyarázhatja az elhízás és az asztma kapcsolatát, például társbetegségek (gasztro-nyelőcső reflux betegség, obstruktív alvási apnoe szindróma) vagy metabolikus szindróma (13), amelyek esetében nem találtunk különbséget az elhízott asztmás betegek és az elhízott kontroll betegek között. Az elhízott testösszetétel azonban asztmás tüneteket és tüdőfunkció-károsodást okozhat (14), és különösen az impulzus-oszcillometria jelentős különbsége (R5 - R20) a tüdő perifériájának rendellenességére utal, ami összhangban van a közelmúltban jelentettekkel adatok (15).

Vizsgálatunk erőssége az elhízott, asztmás betegek kontrollcsoportjának bevonása. Ezenkívül az asztma diagnosztizálását szigorúan az Asztmára vonatkozó globális kezdeményezés irányelveinek megfelelően végezték el, és nem az orvos diagnózisán alapult, amelyben a tünetek játszanak nagy szerepet, amely bizonyítottan helytelen (16). Ennek ellenére tanulmányunknak vannak bizonyos korlátai. Először nem vettünk fel sovány asztmát vagy sovány kontrollcsoportot. Ezenkívül heterogén asztmacsoportot használtunk, enyhe vagy közepesen súlyos betegségben szenvedők és viszonylag kevés tünettel rendelkező alanyok többségével szemben, szemben más, súlyosabban elhízott, asztmás betegek vizsgálatával.

Összefoglalva, annak ellenére, hogy a szisztémás gyulladásra utaló bizonyítékok látszólag összefüggenek az asztma kontroll szintjével, nem volt bizonyíték a bronchiális gyulladásra, amelyet az eozinofilek vagy a neutrofilek megnövekedett száma jellemez. A súlycsökkentés gyulladásra, tünetekre, tüdőfunkcióra és életminőségre gyakorolt ​​további vizsgálata a kóros elhízásban értékes további betekintést nyújthat az asztma patogenezisében és kezelésében ebben a populációban.

A szerzők köszönetet mondanak Sandra Reijnhart asszonynak a kézirat szerkesztéséért, Erwin Birnie-nak a statisztikai tanácsért és Miss Vera van Rijn-nek a hörgőbiopsziák elemzésében nyújtott segítségéért. A szerzők szintén hálásak a Klinikai Kémiai Tanszék Légző laboratóriumának és a Sint Franciscus Gasthuis Bariatric Surgery Team tagjának minden munkatársának segítségéért. Ezt a kutatást a Sint Franciscus Gasthuis Belgyógyászati ​​Klinika Kutatási és Fejlesztési Alapítványának támogatásai támogatták (Stichting Onderzoek en Ontwikkeling Interne Specialist Sint Franciscus Gasthuis).