Geofágia: a földevés története

A geofágia a föld, a talaj vagy az agyag szándékos fogyasztása. Különböző szempontok szerint pszichiátriai betegségnek, kulturálisan szankcionált gyakorlatnak vagy a szegénység és éhínség folytatásának tekintik. Saját gyakorlatunk egyik figyelemre méltó esete ösztönözte 2, egyre inkább tudatosult bennünk a mai dél-afrikai geofágia. Tekintettel a geofágia magas gyakoriságára ott és a világ számos más régiójában 1, feltételeztük, hogy az ősi orvosi szövegek is tartalmaznak beszámolókat a rendellenességről. Meglepetésünkre a geofágiáról valóban sok szerző számolt be, a római orvosoktól a 18. századi felfedezőkig. Itt mutatjuk be a rendellenesség rövid leírásával együtt a legemlékezetesebb példákat.

GEOPHÁGIA

Agyagminta a dél-afrikai Johannesburg városában található szállítótól származik

ANTIKVITÁS

Anatómia és fiziológia korlátozott betekintése ellenére a görög és a római orvosi tankönyvek az orvosi rendellenességek és a szembeszökő diagnosztikai élesség leírását mutatják be. A koszi Hippokratész (Kr. E. 460-377) által összeállított tankönyv mesteri példát mutat be. Hippokratésznek, aki az egészség és a betegség mágikus szemléletéből az ok-okozati hitbe való átmenetet jelzi, a geofágia első leírását kell elismerni:

„Ha egy terhes nő azt akarja, hogy földet vagy fenet fogyasszon, majd megeszi, akkor a gyermeknek ezekre a jelekre utalnak.” 13 .

Hippokratész tankönyve évszázadok óta az orvosi gyakorlat sarokköve volt, ezért feltételezhetjük, hogy a görög és a római orvosok ismerik a geofágiát. De a terhesség alatt a geofágia oka még ma is megfoghatatlan 6. Egy híres római orvosi tankönyvet, a De Medicinát A Cornelius Celsus állította össze Tiberius császár (Kr. U. 14-37) idején. Második könyve tartalmaz egy részt, amely a bőrszín diagnosztikai jelként történő felhasználásával foglalkozik:

„Azok az emberek, akiknek színe rossz, ha nem sárgulnak be, vagy fejfájásban szenvednek, vagy földet fogyasztók” 14 .

Még ez a korai jelentés rámutat a geofágia és az anaemia közötti kapcsolatra. Még mindig nem világos, hogy a vérszegénység készteti-e a geofágia kialakulását (a vashiány pótlására), vagy a geofágia okozza-e az anémiát 7. Hippokratész és Celsus jelentései együttvéve azt sugallják, hogy a földevés nem volt ritka az ókorban. Plinius (Gaius Plinius Secundus, Kr. U. 23-79) egyetemes tudományos író támogatja ezt a feltételezést. Leírja a vörös agyagot tartalmazó zabkása szerű gabonafélék népszerűségét:

’Gyógyszerként használva nyugtató hatású. a nedves testrész, például a száj vagy a végbélnyílás fekélyeinek orvoslására. Beöntésben alkalmazva megállítja a hasmenést és a szájon át. ellenőrzi a menstruációt ’15 .

Amidai Aetius, a mai török Djabakir város a 6. század folyamán összeállított egy szülészeti tankönyvet, amely bizánci korszakból nyújt bizonyítékot. Justinianus császár orvosa Konstantinápolyban, Aetius kijelenti:

„Körülbelül a vemhesség második hónapjában megjelenik egy rendellenesség, amelyet Pica-nak hívtak, egy név egy élő madár, a szarka. A nők ezután különböző tárgyakra vágynak. egyesek a fűszeres dolgokat kedvelik, mások a sós ételeket, mások pedig a földet, a tojáshéjat vagy a hamut ’16 .

KÖZÉPKOR

Ettől az időszaktól kevesebb geofágia-jelentés áll rendelkezésre, részben az új orvosi művek szűkössége miatt. Ehelyett római, görög és arab tankönyveket használtak abban az időben. A perzsa Ibn Sina (Kr. E. 980-1037), más néven Avicenna, összeállította az egyik legszélesebb körben használt orvosi tankönyvet, és részletesen megemlítette a geofágiát. A fiatal fiúk geofágia gyógyítására Avicenna 12 börtönbüntetést javasolt, de a terhesség alatt a kíméletesebb bánásmódot szorgalmazták 17. A középkori Európában a nőgyógyászatot és a szülészetet nagyrészt szülésznők végezték, és kevés dokumentum maradt fenn. Kivételt képez a figyelemre méltó tankönyv, amelyet Salotói Trotula írt. A szülésznő a 11. században a geofágia, mint a szülést megelőző ellátás gyakori, de kezelhető problémájával foglalkozott:

„De ha fazekas földet, krétát vagy szenet akar keresni, hagyja, hogy cukorral főtt babot adjon neki.” 18 .

GEOPHÁGIA A 16. ÉS 17. SZÁZADOKBAN

Számos geofágia-jelentés áll rendelkezésre ebből az időszakból, és a pica kifejezést először egy műtéti munka kapcsán emlegették 19. A geofágiát gyakran egy másik betegség, a klorózis tüneteként figyelték meg. A „zöld betegség”, más néven febris alba elsősorban a serdülő lányokat érintette, és a 16. század folyamán széles körben elterjedt Európában 20. Franciaországban Libault 1582-ben klorózisban szenvedő leányok geofágiait írta le 21. A klorózis pontos jellege továbbra is ellentmondásos, de a vérszegénységnek feltétlenül fontos szerepet kellett betöltenie. Tekintettel a vérszegénység és a geofágia 7 jól leírt összefüggésére, Libault megfigyelései nem meglepőek.

További információk a pica-ról szóló orvosi disszertációkból gyűjthetők. Ebben a tekintetben csak a Brit Könyvtárban található a 16. és 17. századból származó mintegy húsz szakdolgozat. A pica egyéb formáiról szóló jelentések között a geofágia figyelemre méltó spektrumát írják le. Óvatosnak kell lennünk azonban, ha névértékre vesszük őket. Valószínűleg azt feltételezik, hogy ezek a jelentések némelyike eredetileg dalokban való gúnyos leírásokból és vándor kócsagok viccéből származik 22. Ezeknek a téziseknek a szerzői közül Boetius elsőként támogatta a vaskezelést 23. Ledelius pedig megpróbálta megmagyarázni a rendellenesség patogenezisét: úgy vélte, hogy az ételmaradék darabjai elrothadtak a gyomorban, és ezután elrontották az ízérzetet, és vágyat keltettek mindenféle anyagra 24. Az utrechti Veryser volt az első, aki a pica mentális rendellenességnek tekintette: „Ebben a rendellenességben két hely érintett, nevezetesen a gyomor és az elme” 25. Ezen szerzők közül sokan ismét megfigyelték a geofágia terhesség alatt. Christian figyelemreméltó leírást adott a geofágia különféle formáiról, és élénken leírta a rendellenességet: „Egy lány földet és hasonló dolgokat evett, éppúgy, mint kenyeret” (2. ábra) 26 .

A pica című doktori értekezés címlapja

De a geofágia nemcsak klorózisban szenvedő fiatal nőknél volt megfigyelhető. Meglepő jelentés 1617-ből származik a geofágia, mint az éhínség folytatása a 17. század folyamán, szászországi Coswig felügyelőtől:

’Tehát az emberek végül elkezdték sütni ezt a földet és [. ] az ezt a fehér földet tartalmazó dombot aláássa és összeomlott öt megölve ’27 .

Végül a geofágia említésre került a 17. században külföldre utazó tudósok által is. Dr. John Covel, aki a Levantán utazott, nagyon részletesen beszámolt a terra sigillata, a szent föld használatáról a szülés megkönnyítésére és a menstruációs rendellenességek enyhítésére 28 .

ANTROPOLÓGUSOK, KOLÓNIAI FIZIKUSOK ÉS FELTÁRÓK

A geofágia a 18. és 19. században továbbra is gyakori maradt Európában; különösen még mindig klorózisban szenvedő fiatal lányoknál figyelték meg 20. Még több jelentést állítottak össze azonban antropológusok, gyarmati orvosok és felfedezők. Az egyik ilyen szerzõ, akire nagy figyelem irányult, von Humboldt volt, aki észrevette a geofagikus szokásokat Dél-Amerika bennszülöttjeiben:

’Ezt a területet az Otomacsok lakják, egy elfeledett törzs, amely a legsajátosabb viselkedést tanúsítja. Az otomácok földet esznek, vagyis meglehetősen nagy mennyiségben farkaskodnak ’29 .

Szájzárak, amelyeket a rabszolgák Brazíliában viseltek a geofágia megelőzése érdekében

KÖVETKEZTETÉS

A geofágia minden fogalma - mint pszichiátriai rendellenesség, kulturálisan szankcionált gyakorlat vagy az éhínség folytatása - nem ad kielégítő magyarázatot. Az okság minden bizonnyal multifaktoriális; és egyértelműen a földfogyasztás gyakorlata az első orvosi szövegek írása óta létezik. A leírások nem teszik lehetővé az egyszerű pszichiátriai betegségként történő besorolást. Végül a geofágia nem korlátozódik egy adott kulturális környezetre, és éhség hiányában figyelhető meg. Lehet, hogy ez egy atavisztikus viselkedési mód, korábban felbecsülhetetlen, amikor az ásványi anyagokból és nyomelemekből kevés volt? Újbóli megjelenését ezután olyan események válthatják ki, mint éhínség, kulturális változások vagy pszichiátriai betegségek. Ez utóbbiról gyönyörű leírást találhat Gabriel García Màrquez, a Száz év magány című regénye, ahol egy őrülten szerelmes nő geofágiáját írja le:

„Rebecca az éjszaka közepén felkelt és maroknyi földet evett a kertben öngyilkos hajtóerővel, fájdalomtól és dühtől sírva, gyengéd földigilisztákat rágva és fogait csigaházakon csípve.” 35 .

Köszönetnyilvánítás

Hálával tartozunk a londoni British Library munkatársainak a kiváló szolgáltatásért, és Dr. Wolfgang Woywodtnak a német forrásokkal kapcsolatos segítségért.