Orvosi táplálkozási terápia 1. típusú cukorbetegségben

K. Sandhya Rani

NMCH Endokrinológiai Tanszék, Nellore, Andhra Pradesh, India

cukorbetegségben

Sanjay Kumar Bhadada

1 Endokrinológiai Osztály, PGIMER, Chandigarh, India

A T1 diabetes mellitus (T1DM) gyakori és krónikus endokrin rendellenesség fiatal serdülőknél. Hozzájárul a teljes cukorbetegség 5–10% -ához. [1] A T1DM a második leggyakoribb krónikus betegség Indiában, éves incidenciája 3 eset/év/1 ezer (IDF 7. kiadás). Az indiai fiatalok cukorbetegségével kapcsolatos információk viszonylagos szűkösségének kezelése céljából az Indiai Orvosi Kutatási Tanács (ICMR) létrehozta a „Kezdeti fiatal korú cukorbetegek nyilvántartását (YDR)”. Az ICMR által támogatott, multicentrikus, kórházi székhelyű fiatal diabétesz nyilvántartás (a cukorbetegség kezdete 25 évnél fiatalabb) közelmúltbeli közleménye szerint a fiatal cukorbetegek több mint 80% -a szenved T1DM-ben [2] (YDR).

A T1DM-et a hasnyálmirigy-β-sejtek T-sejtek által közvetített autoimmun pusztulása miatt másodlagos abszolút inzulinhiány jellemzi, és ezek a betegek autoantitestekkel rendelkeznek a glutaminsav-dekarboxiláz, az inzulin autoantigén, az inzulin ellen, amelyek a klinikai diagnózis előtt kimutathatók, és titerük idővel csökken. A T1DM jellemzően gyermekeknél jelentkezik, de sokkal később az életben. A bimodális életkor bemutatását a pubertás körüli csúccsal, egy másik csúcsot pedig 20 és 30 év között írták le.

A cukorbetegség etiológiájától függetlenül a jó glikémiás kontroll csökkenti a cukorbetegséggel összefüggő szövődményeket (DCCT és UKPDS). A jó glikémiás kontroll elérése érdekében a T1DM kezelésének fő karjai az orvosi táplálkozási terápia (MNT), a testmozgás, az intenzív inzulinkezelés, a kiegészítő orális antidiabetikus szerek (pioglitazon a T1DM-ben) és a vércukorszint önellenőrzése. Mindegyik kezelésnél az MNT séma döntő szerepet játszik a cél glikémiás kontroll elérésében (HbA1c EFERENCES