Mi a D-Dimer teszt?

Richard N. Fogoros, orvos, nyugdíjas orvosprofesszor, igazgatósági képesítéssel rendelkező belgyógyász és kardiológus.

amit

Rochelle Collins, DO, igazgatósági képesítéssel rendelkező háziorvos, aki jelenleg a Connecticut állambeli Bloomfieldben praktizál.

A D-dimer teszt egy vérvizsgálat, amely jelzi, hogy a vérrögök aktívan képződnek-e valahol az ember érrendszerén belül. Ez a teszt leggyakrabban hasznos a tüdőembólia és a mélyvénás trombózis diagnosztizálásában, de hasznos lehet más olyan állapotok diagnosztizálásában is, amelyekben a vérrögök szerepet játszanak.

A D-dimer tesztnek vannak korlátai, és az eredmények kiértékelése bonyolult lehet. A tévesztés elkerülése érdekében az orvosoknak meg kell győződniük arról, hogy a megfelelő időben használják ezt a tesztet, és kellő gondossággal kell eljárniuk az eredmények értelmezésében.

Mi a D-Dimer?

A D-dimer teszt a „fibrin D-dimer” nevű fehérje mennyiségét méri a vérben. A fibrin D-dimer akkor keletkezik, amikor a fibrin (egy fehérje, amely a vérrög fő alkotóeleme) aktívan lebomlik valahol az érrendszeren belül.

A véralvadás rendkívül összetett folyamat. Ez magában foglalja egy keringő fehérje (koagulációs faktoroknak vagy alvadási faktoroknak) aktiválását, amelyek végül hosszú fibrinszálakat hoznak létre. A „kész” vérrög főleg a fibrinszálak gubancából áll, valamint a vérlemezkékből, amelyek a fibrin tömegében rekednek.

A vérrög általában azért képződik, hogy megakadályozza a vér szivárgását (vérzés) a sérült erekből. Az alvadék elzárja a szivárgást.

Amikor azonban vérrög alakul ki, fontos, hogy méretét korlátozzák, hogy megakadályozza a helyrehozni kívánt erek teljes elzárását. Tehát a vérrögképződés belső része egy második folyamat, amelynek célja a méretének korlátozása.

Ezt a második folyamatot, amely korlátozza a képződő vérrög növekedését, egy plazmin nevű fehérje közvetíti. A plazmin lebontja a növekvő vérrög széleit, hogy megbizonyosodjon arról, hogy éppen megfelelő méretű marad.

Tehát normális körülmények között az „egészséges” vérrög egyensúlyt képvisel e két ellentétes és egyidejű folyamat - a fibrin képződés és a plazmin által közvetített fibrin lebontási folyamat - között.

A fibrin D-dimer a fibrin bomlásterméke; akkor jelenik meg a vérben, amikor a fibrin szálai felszakadnak. Mivel a fibrin képződése és lebomlása egyaránt bekövetkezik bármely aktív vérröggel, a D-dimer mennyisége a vérben tükrözi a testben fellépő aktív vérrögképződés mennyiségét.

Más szavakkal, a D-dimer megemelkedett vérszintje azt jelzi, hogy aktív véralvadás zajlik.

A teszt célja

A D-dimer vérvizsgálat hasznos lehet annak felderítésében, hogy szokatlan mértékű véralvadás történik-e valahol a testben.

Míg a D-dimer teszt hasznos a különféle egészségügyi állapotok értékelésében, leggyakrabban akkor hasznos, ha megpróbálja eldönteni, hogy tüdőembólia vagy mélyvénás trombózis van-e jelen.

Az FDA az elmúlt évtizedekben sokféle D-dimer vérvizsgálatot dolgozott ki és hagyott jóvá. Mindezek biokémiai tesztek, úgynevezett immunvizsgálatok, amelyek monoklonális antitestet (egy adott anyagot megcélzó antitestet) használnak a D-dimer fehérje fragmens bizonyos részeinek kimutatására a vérben.

Mivel ezek a tesztek különféle monoklonális antitesteket és különböző módszereket használnak annak mérésére, hogy a monoklonális antitest mekkora része detektálta a D-dimer fragmenseket, a különböző típusú D-dimer tesztek némileg eltérő eredményeket adhatnak. Tehát minden laboratórium számára fontos meghatározni a normál és a kóros értékek saját tartományait.

A közelmúltig a D-dimer szintek pontos méréséhez központi laboratóriumra volt szükség, amely általában több órás késést okozott, mielőtt az eredményeket ténylegesen jelenteni lehetett. Ez a késés rendkívül pontos D-dimer teszteléssel történt a sürgősségi osztályokon (ahol gyakran a leghasznosabbak) viszonylag nem praktikus.

Az FDA azonban számos gyors, az ellátás során alkalmazott D-dimer vérvizsgálatot jóváhagyott, és a legtöbb nagy kórházban ezek a vizsgálatok könnyen elérhetőek. Ennek eredményeként a D-dimer tesztelés sokkal rutinszerűbbé vált a tüdőembólia vagy mélyvénás trombózis gyanújának felmérésekor.

Az eredmények értelmezése

A D-dimer vérvizsgálat megfelelő értelmezéséhez az orvosnak legalább két kérdést kell figyelembe vennie. Először is, a D-dimer szintje normális vagy emelkedett? Másodszor pedig, ha a D-dimer szint megemelkedik, akkor ennek az a magassága az oka, aminek Ön szerint gondolkodik?

Normális vagy rendellenes?

A „normális” és a „abnormális” D-dimer szintek közötti szigorú határérték meghatározása, amely minden egyén számára megfelel, nem lehetséges. Legtöbbünknek valamilyen mennyiségű D-dimer kering a vérünkben bármikor. A mindennapi élet eseményei ugyanis általában bizonyos mennyiségű mikrotraumát termelnek a különböző erek számára, ami véralvadáshoz vezet.

A mindennapi élethez kapcsolódó D-dimer szintek tartománya - vagyis olyan embereknél, akiknek nincs tüdőembóliájuk, mélyvénás trombózisuk vagy bármilyen egyéb rendellenes fokú véralvadással járó betegség - viszonylag széles.

Tehát minden olyan küszöbérték, amely megpróbálja elkülöníteni a „normál” és a „kóros” D-dimer szinteket, legalább egy kicsit önkényes lesz. A normál és kóros D-dimer szintek közötti leghasznosabb határérték megbecsléséhez a laboratóriumoknak a populáció statisztikáira kellett támaszkodniuk.

A legtöbb laboratórium az 500 nanogramm/milliliter vagy annál magasabb D-dimer szintet „rendellenesnek” tartja.

Bármi legyen is a formális küszöbérték egy adott laboratórium számára, az orvosnak figyelembe kell vennie a küszöbérték meghatározásában rejlő pontatlanságot. Tehát például egy D-dimer szint, amely valamivel meghaladja a „normál” értéket, nem feltétlenül jelzi, hogy a szint valóban magas egy adott egyén számára.

Hasonlóképpen, a D-dimer szint, amelyről azt állítják, hogy éppen a határérték alatt van, nem mindig jelenti azt, hogy nincs rendellenes véralvadás. A lényeg az, hogy a D-dimer teszt általában nem ad végleges választ. A

További bizonyítékokat szolgáltat annak valószínűségéről, hogy egy adott személy rendellenes véralvadási szintet tapasztal. Ezt a bizonyítékot az orvos rendelkezésére álló összes többi klinikai bizonyíték fényében kell értelmezni.

Miért magas a D-Dimer?

A megemelt D-dimer teszt értelmezésekor az orvosnak figyelembe kell vennie azt a tényt is, hogy az aktív véralvadási állapot a tüdőembólián vagy a mélyvénás trombózison kívül számos betegséggel magyarázható, beleértve a mindennapi élet körülményeit, valamint az egészségi állapotokat.

A magas D-dimer szintekhez kapcsolódó dolgok a következők:

  • 60 évesnél idősebb
  • Dohányzás
  • Verseny (a fekete embereknek általában magasabb a D-dimer szintjük)
  • Funkcionális mozdulatlanság
  • Terhesség
  • Legutóbbi műtét
  • Pitvarfibrilláció
  • Akut koszorúér szindróma
  • Stroke
  • GI vérzés
  • Sérülés
  • Rosszindulatú daganat
  • Fertőzés
  • Sarlósejtes anaemia
  • Pre-eclampsia
  • Súlyos májbetegség
  • Disszeminált intravaszkuláris koaguláció

A megnövekedett D-dimer szintekhez társuló állapotok ezen hosszú listája gyakran megnehezíti annak megbizonyosodását, hogy konkrétan mi okozza az adott ember megemelkedett D-dimer szintjét.

Sokan tüdőembólia vagy mélyvénás trombózis gyanúja esetén egy vagy több feltétel szerepel ebben a listában, amely esetben a magas D-dimer szint korlátozott diagnosztikai értékkel bír.

Mikor hasznos?

Ezen eredendő korlátozások ellenére többször is hasznos a D-dimer teszt a klinikai orvostudományban. Ezek tartalmazzák:

Tüdőembólia

A legutóbbi tüdőembóliában szenvedő emberek nagy többségének megemelkedik a D-dimer szintje. Mivel azonban sok más állapot is magas D-dimer szintet okoz, önmagában ez a teszt nem használható a tüdőembólia diagnosztizálására. A

Ma a D-dimer teszttel határozzák meg a további vizsgálatok szükségességét, egy hivatalos becsléssel együtt az embernek a tüdőembólia kialakulásának kockázatára. Az orvosok a tüdőembólia kockázatának becslési módszereként általában a Pulmonalis Embolus Rule-Out Criteria (PERC) rendszert alkalmazzák.

Olyan embereknél, akiket úgy ítélnek meg, hogy alacsony kockázatú tüdőembólia esetén, ha a D-dimer teszt nem emelkedik, a tüdőembólia lényegében kizárható, és nincs szükség további vizsgálatra.

Ha a tüdőembólia kockázata a közbülső tartományban, az alacsony D-dimer teszt azt jelzi, hogy nagyon alacsony az esély arra, hogy tüdőembólia lépett fel - és a legtöbb orvos nem végezne további vizsgálatokat.

Tehát ebben a két embercsoportban, akiket kiértékelnek egy lehetséges tüdőembólia szempontjából, egy „normális” D-dimer teszt nagyon hasznos lehet.

Ha azonban a tüdőembólia kockázatát megítélik magas, a D-dimer teszt egyik szempontból sem hasznos, és nem szükséges elvégezni. Egy ilyen embernél, függetlenül attól, hogy a D-dimer teszt normális vagy magas, további vizsgálatra van szükség a végleges diagnózis felállításához.

Mélyvénás trombózis

A D-dimer teszt szinte minden aktív mélyvénás trombózisban szenvedő embernél megemelkedik. Emiatt az alacsony D-dimer teszt hasznos lehet a mélyvénás trombózis kizárásában, különösen azoknál az embereknél, akiknek a mélyvénás trombózis klinikai tünetei nem tűnnek túl meggyőzőnek.

Másrészt a magas D-dimer teszt nem végleges a mélyvénás trombózis diagnosztizálásában, mivel sok más állapot magas D-dimer szintet okozhat.

Egyéb egészségügyi feltételek

A D-dimer teszt napjainkban legáltalánosabban a tüdőembólia vagy mélyvénás trombózis gyanújának felmérésére szolgál. A D-dimer teszt azonban néhány más orvosi állapotban is hasznos lehet. Ezek tartalmazzák:

A koszorúér-betegség

A D-dimer magas szintje összefügg a koszorúér betegségével. Ez különösen igaz azokra az emberekre, akiknek akut koszorúér szindróma (ACS) van - azok a sürgősségi állapotok, amelyek akkor következnek be, amikor egy érelmeszesedéses lepedék felszakad, és akut vérrögképződéshez vezet a koszorúérben.

Ennek megfelelően beszámoltak arról, hogy a D-dimer szint emelkedett szívizominfarktusban és instabil anginában szenvedő embereknél. Ezenkívül az ACS-ben kezelt embereknél, akiknek tartósan megemelkedett a D-dimer szintjük, nagyobb a valószínűségük a visszatérő kardiális eseményekre.

Míg ezek az összefüggések az ACS és a D-dimer szintek között érdekesek, további tanulmányokat kell elvégezni, mielőtt iránymutatásokat lehetne kidolgozni, amelyek segítik az orvosokat a D-dimer teszteléssel a szívkoszorúér betegségben szenvedők kezelésében.

Disszeminált intravaszkuláris koagulopátia (DIC)

A DIC egy nem gyakori, összetett állapot, amelyben az egész érrendszerben széleskörű vérrögképződés lép fel. A DIC-t számos súlyos egészségi állapot okozza, beleértve a rákot, az elterjedt fertőzéseket, a májbetegségeket vagy a súlyos szöveti sérüléseket. A DIC-et nehéz kezelni, és ha súlyos, gyakran végzetes.

Különböző fokú DIC létezik, és különböző pontozási rendszereket alakítottak ki ennek a feltételnek a kategorizálására, ami segíthet a kezelés optimalizálásában. A fibrin bomlástermékeket mérő teszteket, például a D-dimert, néhány DIC pontozási rendszer fontos komponenseként alkalmazták. A

Hyperfibrinolysis

A hiperfibrinolízis egy másik típusú véralvadási rendellenesség, hasonló a DIC-hez, és ugyanolyan típusú alapbetegségekkel társul. A D-dimer teszt néha hasznos lehet ennek az állapotnak az értékeléséhez. A

Egy szó Verywellből

A D-dimer teszt általában nagyon hasznos a tüdőembólia és a mélyvénás trombózis, valamint számos egyéb, az érrendszeren belüli túlzott véralvadással járó állapot diagnosztizálásában vagy kizárásában - mindaddig, amíg a teszt korlátait nem tartják szem előtt, és a tesztet megfelelően értelmezik.