A genetikai tanulmány támogatja az elhízás szénhidrát-inzulin modelljét

Dr. David Ludwig

2018. január 2. · 4 perc olvasás

Az elhízás szénhidrát-inzulin modellje (CIM) szerint az alacsony zsírtartalmú étrend során az étrendünket elárasztó feldolgozott szénhidrátok aláássák anyagcserénket és ösztönzik a súlygyarapodást. Egyszerűen fogalmazva:

alátámasztja

  1. Feldolgozott szénhidrátok - gondoljunk csak a fehér kenyérre, a fehér rizsre, a burgonya termékekre, az alacsony zsírtartalmú rágcsálnivalókra - jobban emelik az inzulint, mint bármely más étel, kalória kalóriára. Ez csak a Táplálkozás, 101.
  2. Az inzulin a Miracle-Gro a zsírsejtek számára. Az új, 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő gyermek - aki nem képes elegendő inzulint termelni - változatlanul fogy, amíg kezelést nem kap, függetlenül attól, hogy mennyi kalóriát fogyaszt. Adja meg a gyermeknek a megfelelő mennyiségű inzulint, és a súlypálya normalizálódik. Adjon túl sok inzulint annak a gyermeknek (vagy 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő felnőttnek), és túlzott súlygyarapodás kiszámíthatóan eredményez. Ez csak az Endocrinology 101.
  3. Ha túl sok elfogyasztott kalóriát elzárunk a zsírsejtekben, akkor nincs elegendő kalória az agy és más szervek szükségleteinek kielégítésére. Tehát éhesek vagyunk és „túlevünk”. És ami még rosszabb, az anyagcsere lelassul, tovább növelve a súlygyarapodást. Ez csak az elhízás 101.

(További információért lásd ezt a NY Times-t és ezt a két cikket a JAMA-ban.)

Noha ezek a lépések meglehetősen ellentmondásosak, a három együttesen - vagyis a CIM - a táplálkozás egyik legvitatottabb témáját jelenti ma. Nem kevesebb, mint 6 közelmúltbeli tudományos áttekintés célja a CIM elutasítása (lásd itt, itt, itt, itt, itt és itt), elsősorban egy nyomozó munkájára hivatkozva.

Máshol azt állítottam, hogy ezek a - kategorikus - elutasítások a nagyon rövid távú táplálkozási tanulmányok téves értelmezésén alapulnak, és figyelmen kívül hagyják a kiterjedt támogató adatokat. Ráadásul az elhízásról alkotott hagyományos nézet, amely a „kalóriaegyensúlyra” összpontosít, teljesen elmagyarázta az elhízási járványt, azon túl, hogy az emberek képtelenek uralkodni magukon a modern élelmiszer-környezetben. Nagy szükségünk van új gondolkodásra.

Igaz, a CIM továbbra sem bizonyított. A végleges klinikai vizsgálatok meghaladják a költségeket, és még ha finanszírozásra is szert tesznek, évekbe telik. Sajnos a hagyományos megfigyelési („asszociációs”) kutatások nem segíthetnek, mert nehéz meghatározni, hogy melyik következik először:

túlevés> a testzsír növelése> magas inzulinszekréció (hagyományos nézet)

magas inzulinszekréció> növekvő testzsír> túlevés (The CIM)

Ez a különbség nem csupán elméleti szempontból fontos, és közvetlen következményekkel jár az elhízás megelőzésének és kezelésének legjobb módjára. Ha a Hagyományos nézetnek igaza van, akkor még intenzívebben kell összpontosítanunk a kalóriák csökkentésére, például 1600 kalóriatartalmú étrend mellett. Ha a CIM-nek igaza van, akkor a hangsúlyt inkább az inzulinszekréció csökkentésére kell helyezni alacsonyabb szénhidráttartalmú/magasabb zsírtartalmú étrend mellett, valamint egyéb támogató étrendi és életmódbeli intézkedések mellett. A kalóriaegyensúly ekkor természetesen beáll az éhség csökkenése, a nagyobb jóllakottság és a gyorsabb anyagcsere miatt.

Szerencsére egy új tudományos módszer, az úgynevezett Mendeli Randomizáció (MR) segíthet szétválasztani az okot és a következményt. Az MR azon a tényen alapul, hogy a gyermek a fogantatás során véletlenszerűen (minden gyakorlati célból) megkapja a géneket mindkét szülőtől.

Tegyük fel, hogy érdekel egy expozíció (például HDL-koleszterin) hatásának vizsgálata az egészségügyi kimenetelre (szívroham). Először azonosítja az expozíció genetikai meghatározóit egy populáción belül. Aztán meglátja, hogy ezek a gének megjósolják-e az eredmény valószínűségét. HDL-koleszterin és szívbetegség esetén az MR eredményei bizonyítékot mutatnak a kevésbé kifinomult módszereken alapuló, régóta fennálló hit ellen.

A Clinical Chemistry ma az elhízásról szóló különszámában megjelent cikkünkben bostoni kollégáimmal MR-vel teszteltük, hogy az egész életen át tartó magasabb inzulinszekréció (az expozíció) összefügg-e a magasabb testtömeggel (az eredmény) - ez a legfontosabb feltételezés CIM. Számos nagy nemzetközi adatbázis felhasználásával létrehoztunk egy genetikai pontszámot, amely megjósolja, hogy az ember mennyi inzulint szabadít fel szénhidrátfogyasztás után (technikailag az inzulin 30 perces per os glükóztolerancia-teszt után). Megállapítottuk, hogy a genetikailag meghatározott inzulin szekréció rendkívül nagy magabiztossággal jósolta meg a testtömegindexet (p A teljes szövegű cikkek 2 hétig szabadon elérhetőek: tanulmány és szerkesztőség

A klinikai kémia speciális elhízási kérdésének összes cikkéhez kattintson ide