A kezeléssel összefüggő súlyváltozás és általános túlélés az Egyesült Államok follikuláris limfómás veteránjaiban

  • Osztott képernyős
  • Megosztás ikonra Ossza meg
    • Facebook
    • Twitter
    • LinkedIn
    • Email
  • Eszközök ikonra Eszközök

    • Daphne Y Xiao, Katiuscia O'Brian, Suhong Luo, Kenneth R Carson; A kezeléssel összefüggő súlyváltozás és általános túlélés az Egyesült Államok follikuláris limfómás veteránjaiban. Vér 2015; 126 (23): 2088. doi: https://doi.org/10.1182/blood.V126.23.2088.2088

      kezeléssel

      Hivatkozási fájl letöltése:

      Absztrakt

      A kemoterápia során fellépő súlycsökkenés az összes túlélés (OS) csökkenésével járt együtt különféle szilárd daganatok esetén. Míg a diagnózist megelőző 6 hónapban a súlycsökkenés> 10% a nem Hodgkin-limfóma (a B tünetek egyike) ismert kedvezőtlen prognosztikai tényezője, a kemoterápia alatti fogyás és a follikuláris limfómában (FL) szenvedő betegek túlélése közötti összefüggés nem jól érthető. Kevés tanulmány vizsgálta a kemoterápiás kezelést követő hosszú távú súlyváltozási mintákat ebben a betegcsoportban. Rövid és hosszú távú súlyváltozási trendeket, prediktorokat, valamint az OS-vel és a betegség-specifikus túléléssel (DSS) való összefüggést vizsgáltuk egy FL-betegcsoportban.

      A CHOP-val (ciklofoszfamid, doxorubicin, vinkrisztin és prednizon) +/- rituximab, CVP (ciklofoszfamid, vinkrisztin és prednizon) +/- rituximab vagy rituximab monoterápiás kezelésekkel diagnosztizált és kezelt FL betegeket 1998 és 2010 között azonosították a Veterans Health Adminisztrációs adatbázis. A kezelés előtti 1 évvel, az első kezelés idején (kiindulási érték) és a kezelés megkezdése után legfeljebb 5 évvel a súlyra vonatkozó adatokat kaptunk. További adatokat kaptunk a magasságról, az életkorról, a stádiumról, a fajról, a társbetegségekről, a diagnózis dátumáról, az LDH-ról és a B-tünetekről. A testtömeg-indexet (BMI) a diagnózis felállításakor az Egészségügyi Világszervezet kritériumai szerint osztályozták. A kezelés során bekövetkező súlyváltozást a kiindulási súly és a kezelés megkezdése utáni 3 hónap közötti különbségként számolják. A hosszú távú súlyváltozást a kiindulási súly és a kezelés megkezdése utáni 24 hónap közötti különbségként számolják. A logisztikai regresszió meghatározta a hosszú távú súlygyarapodáshoz kapcsolódó tényezőket. A Landmark Cox elemzés a testsúlycsökkenés prognosztikai jelentőségét értékelte azoknál a betegeknél, akik legalább 6 hónappal túlélték a kezelés megkezdését.

      A 2235-ből 1022 beteg teljesítette az inklúziós kritériumokat. Az átlagos életkor és a medián életkor a diagnózis során 63,6, illetve 63,0 év volt, 95,9% férfi volt, és 72,7% volt III/IV stádiumú betegség. Az átlagos Charlson együttes morbiditási pontszám 2,3 volt. A B tünetek 37,9% -ban, az LDH 26,8% -ban emelkedtek.

      A kezelés során az átlagos és a medián tömegváltozás -1,4 kg (-1,5%) és -0,4 kg (-0,6%) volt, a betegek többsége fogyott (56%), a betegek 23% -a pedig az alapsúly> 5% -át vesztette . Ezzel szemben a kezelés megkezdése után 24 hónappal az átlagos és a medián tömegváltozás + 1,2 kg (+ 1,6%) és + 1,3 kg (+ 1,6%) volt, a betegek többsége (57%) hízott, a betegek 14% -a pedig hízott A kezelés befejezése után az alapsúlyuk> 10% -a.

      A logisztikai regresszióanalízis olyan tényezőket azonosított, amelyek a kezelés megkezdése után 24 hónappal a 10% -nál nagyobb súlygyarapodás kockázatával jártak együtt. Ezek a következők voltak: súlycsökkenés> 5% a kezelést megelőző évben (szorzó arány (OR) 6,82, 95% konfidencia intervallum (CI) 3,09-15,05), súlygyarapodás 0-5% között a kezelés alatt (OR 2,53, 95% CI 1,21-5,27), és súlygyarapodás> 5% a kezelés alatt (OR 9,43, 95% CI 3,85-23,14).

      A Kaplan-Meier túlélési elemzés azt mutatta, hogy a kezelés alatt a testsúlycsökkenés> 5% -kal csökkent OS-vel járt (p 5% a kezelés alatt függetlenül társult a rosszabb OS-vel (Hazard Ratio (HR) 1,71, 95% CI 1,32-2,22) és DSS-rel (HR 1,61, 95% CI 1,11-2,34).

      FL-ben szenvedő betegeknél a kezelés alatt az 5% -nál nagyobb súlycsökkenés önállóan megjósolja a rosszabb teljes túlélést és a betegség-specifikus túlélést. A súlycsökkenést más dinamikus változókkal (például a PET-pozitivitással és a csomómérettel) együttesen fontolóra lehet venni a prognózis értékelése érdekében a terápia végén. A betegek 14% -ánál a tartós súlygyarapodás meghaladja a kiindulási érték 10% -át. Azoknál a betegeknél, akiknek a kezelése során legalább 5% -kal nőtt a kockázata (OR = 9,4) a hosszú távú súlygyarapodás kockázata - a betegek ezen alcsoportja súlycsökkentő beavatkozásokra irányulhat az elhízással kapcsolatos jövőbeli társbetegségek megelőzése érdekében.

      Nincsenek releváns összeférhetetlenségek.