A metabolikus szindróma kórélettana

1. Bemutatkozás

A metabolikus szindróma egymással összefüggő rendellenességek (nevezetesen elhízás, dyslipidaemia, hiperglikémia és magas vérnyomás) konstellációja, amelyek növelik a szív- és érrendszeri betegségek és a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. Ez egy gyakori anyagcsere-rendellenesség, amelynek gyakorisága növekszik, ahogy a populáció elhízottabbá válik. A rendellenességet különböző módon definiálják. A metabolikus szindróma diagnosztikai kritériumait az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1998-ban, a Nemzeti Koleszterinképzési Program III. Felnőtt Kezelő Testülete (NCEP: ATP III), 2001-ben, újabban pedig a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) állapította meg. A metabolikus szindrómát diagnosztikai kategóriaként vezették be azon személyek azonosítására, akik tetszőlegesen választott kritériumoknak felelnek meg az életmódváltás és szükség esetén a gyógyszeres kezelés megkezdése érdekében, a kardiovaszkuláris betegségek és a 2-es típusú diabetes mellitus kockázatának csökkentése céljából.

2 A metabolikus szindróma patogenezise

1 Inzulinrezisztencia

A metabolikus szindróma patofiziológiájának leírására a legelfogadottabb hipotézis az inzulinrezisztencia. Ezért nevezik a metabolikus szindrómát inzulinrezisztencia szindrómának is. Az inzulinrezisztenciát az inzulin működésének hibájaként definiálják, amely hyperinsulinaemiát eredményez, ami szükséges az euglykaemia fenntartásához. Az inzulinrezisztencia fogalma koncepcionális keretet biztosít, amellyel jelentős számú, látszólag nem kapcsolódó biológiai esemény kerülhet patofiziológiai konstrukcióba.

Az inzulinrezisztencia kialakulásának egyik fő hozzájárulása a keringő zsírsavak túlzott mennyisége, amelyek a kibővített zsírszöveti tömegből szabadulnak fel. Az FFA csökkenti az izmok inzulinérzékenységét az inzulin által közvetített glükózfelvétel gátlásával. A keringő glükóz megnövekedett szintje növeli a hasnyálmirigy inzulin szekrécióját, ami hiperinsulinémiát eredményez. A májban az FFA növeli a glükóz, trigliceridek termelését és a nagyon kis sűrűségű lipoproteinek (VLDL) szekrécióját. Ennek következménye a glükóz glikogénné történő transzformációjának csökkenése és a trigliceridben (TG) fokozott lipidfelhalmozódás. Az inzulin fontos antilipolitikus hormon. Inzulinrezisztencia esetén a zsírszövetben a megőrzött triacil-glicerin-molekulák megnövekedett mennyiségű lipolízise több zsírsavat termel, ami tovább gátolhatja az inzulin antilipolitikus hatását, további lipolízist hozva létre.

2 Elhízás és megnövekedett derékkörfogat

A WHO és az ATP III metabolikus szindróma definíciói egyaránt tartalmazzák a hasi elhízást, de ez szükséges követelmény az IDF definíciójában (1. táblázat). Ez tükrözi az IDF helyzetét - bár a metabolikus szindróma és összetevőinek patogenezise összetett, a hasi elhízás kulcs okozó tényező. Annak ellenére, hogy az elhízás fontos a modellben, emlékeznünk kell arra, hogy a normál testsúlyú betegek inzulinrezisztensek is lehetnek. Ezeket metabolikusan elhízott, normál testsúlyú egyéneknek nevezik, jellemzően megnövekedett a zsigeri zsírszövet mennyisége. Egyes elméletek szerint a zsigeri zsírszövet növekedésével a zsírszövetből származó szabad zsírsavak nagyobb mértékű áramlása várható a májba a splanchnikus keringésen keresztül, míg a hasi bőr alatti zsír növekedése a lipolízis termékeit szabadíthatja fel a szisztémás keringésbe és kerülje a máj metabolizmusára gyakorolt közvetlenebb hatásokat.

Asztal 1.

A metabolikus szindróma meghatározása. Készítette: a) Egészségügyi Világszervezet, b) a Nemzeti Koleszterin Oktatási Program III. Felnőtt Kezelő Testülete, c) Nemzetközi Diabétesz Szövetség (1, 2, 3)

Egészségügyi Világszervezet, 1998

Cukorbetegség vagy károsodott éhomi glikémia, vagy csökkent glükóz tolerancia vagy inzulinrezisztencia (hiperinsulinaemiás, euglycaemiás clamp-glükóz felvétel a legalacsonyabb 25% -ban)

Plusz az alábbiak bármelyike:

Elhízás: BMI> 30 vagy a derék-csípő arány> 0,9 (férfi) vagy> 0,85 (nő)

Dyslipidaemia: trigliceridek ≥ 1,7 mmol/l vagy HDL-koleszterin 140/90 Hgmm

Mikroalbuminuria: albumin kiválasztás> 20 μg/perc

Az Országos Koleszterin Oktatási Program Felnőtt Kezelő Testülete III (NCEP: ATP III), 2001

Az alábbiak bármelyike 3:

Központi elhízás: derék kerülete> 102 cm (férfi),> 88 cm (nő)

Hipertrigliceridémia: trigliceridek ≥ 1,7 mmol/l

Alacsony HDL-koleszterin: 1,7 mmol/l, vagy ennek a lipid-rendellenességnek a speciális kezelése

Csökkent HDL-koleszterin: 2,0 mmol/l, szinte minden betegben túlsúlyban van a kis sűrű LDL. Az LDL összetételének ez a változása az észterezetlen és észterezett koleszterin és a foszfolipidek relatív kimerülésének tulajdonítható, az LDL triglicerid változása vagy növekedése nélkül. Egyes tanulmányokban az LDL összetételének ez a változása a szív- és érrendszeri betegségek független kockázati tényezője. Gyakrabban azonban ez az asszociáció nem független, hanem összefüggésben van más lipoproteinek és egyéb kockázati tényezők egyidejű változásával.

4 Glükóz intolerancia

Az inzulin működésének hibái a glükóz metabolizmusában többek között a máj glükoneogenezisének elnyomásának sikertelenségét és az inzulinérzékeny szövetekben (azaz izom- és zsírszövetekben) a glükózfelvétel közvetítésének elmulasztását. Az inzulin működésében fellépő hibák kompenzálására az inzulin szekréciót fokozni kell az euglycaemia fenntartása érdekében. Ha ez a kompenzáció nem sikerül, akkor az inzulinszekréció hibái dominálnak, és hiperglikémia lép fel.

Bár a szabad zsírsavak stimulálhatják az inzulin szekrécióját, az FFA túlzott koncentrációjának tartós kitettsége az inzulin szekréciójának csökkenését eredményezi. Ennek a változásnak a mechanizmusát a lipotoxicitásnak tulajdonítják.

5 Magas vérnyomás

Az inzulinrezisztencia és a magas vérnyomás közötti kapcsolat jól megalapozott. Többféle mechanizmust javasolnak. Először is, az inzulin értágító, ha intravénásan adják be normális testsúlyú embereknek, másodlagos hatással van a vesében a nátrium visszaszívódására. Az inzulinrezisztencia hátterében az inzulin értágító hatása elveszhet, de a nátrium visszaszívódására gyakorolt vesehatás megmaradt. A zsírsavak maguk is közvetíthetik a viszonylagos érszűkületet. A hiperinsulinaemia fokozott szimpatikus idegrendszeri (SNS) aktivitást eredményezhet, és hozzájárulhat a magas vérnyomás kialakulásához.

6 Egyéb megnyilvánulások

Az inzulinrezisztencia sok más változással jár, amelyek nem szerepelnek a metabolikus szindróma diagnosztikai kritériumaiban. Növekszik az apo B és C-III, húgysav, protrombotikus faktorok (fibrinogén, 1 plazminogén aktivátor gátló), a szérum viszkozitása, aszimmetrikus dimetilarginin, homocisztein, fehérvérsejtszám, gyulladáscsökkentő citokinek, mikroalbuminuria, alkoholmentes zsírsavak a májbetegség, az obstruktív alvási apnoe és a policisztás petefészek-betegség mind összefügg az inzulinrezisztenciával.