A nehézfém-toxikózis diagnosztizálása és kezelése madaraknál

diagnosztizálása
Patrick J. Sullivan, DVM, DABVP (madárgyakorlat)
angell.org/avianandexotic
[email protected]
781-902-8400
MSPCA-Angell West, Waltham

Klinikai relevancia:

A nehézfém-toxikózis az egyik leggyakoribb toxikus betegség, amelynél a kísérő madárfajok jelen vannak. Az ólom és a cink felülreprezentált ebben a kategóriában, bár más fémek is megtalálhatók, például higany és kadmium. Ez a cikk elsősorban az ólomra és a cinkre fog koncentrálni, mivel számos tünet meglehetősen hasonló lehet.

Kitettség:

A nehézfémeknek való kitettség számos különböző forrásból származhat, többek között, de nem kizárólag; festék, gipsz, horganyzott huzal, horgászsúlyok, golyók/lőszerek, ruhaékszerek, ólomüveg, harangok vagy más játékok, csavarható nyakkendők és linóleum. A nehézfém-toxicitás diagnózisa számos tényezőn alapul, az első az alapos kórelőzmény. A klinikai tünetek nagymértékben változhatnak a bevitt fém mennyiségétől és a madárfajtól függően. A toxicitás valószínűbb differenciálódássá válhat, ha a tulajdonos a falak vagy padlólemezek, új játékok vagy házak, vagy olyan építmények rágásáról számol be, amely aeroszolizálhatja az ólomfestéket. Nagy mennyiségű fém lenyelése akut tüneteket vagy halált okozhat, míg kisebb mennyiség krónikus lenyelése súlyosbíthatja a neurológiai tüneteket vagy fogyást.

Klinikai jelek/hematológiai változások:

Mint korábban említettük, az akut megjelenés általában másodlagos a nagy mennyiségű fém elfogyasztása után. A gyakori klinikai tünetek közé tartozik a gyengeség, a depresszió, a regurgitáció, a kórosan színes ürülék és a neurológiai tünetek, amelyek meglehetősen hangsúlyosak lehetnek. Kisebb mennyiségű fém hosszabb időn át történő bevitele krónikusabb tüneteket okozhat. A súlycsökkenés, a krónikus regurgitáció és a növekvő paresis vagy neurológiai hiány a leggyakrabban észlelhető tünet. A mikrocita vérszegénység, amelyről úgy gondolják, hogy az RBC fokozott törékenységének, valamint a hematuria és a heterophilia következménye, a hemogramon látható változások. A biokémiai változások a következők egy részét vagy egészét tartalmazhatják: emelkedett aszpartát-aminotranszferáz (AST), laktát-dehidrogenáz (LDH), kreatin-kináz (CK) és húgysav.

Kórélettan:

Az ólom a gyomor-bél traktuson keresztül gyorsan felszívódik, miután a gyomor savas környezetében lebomlott, majd az RBC-hez kötődik és az egész testben eloszlik. Az ólom nagy részét a csontvelőben tárolják (94%), kis mennyiség kering a vérben (4%), és még kisebb mennyiség (2%) marad a lágyrészekben, ideértve az idegszöveteket is. Az erythropoietikus rendszerbe kerülve az ólom több enzimet denaturál a hemoglobin szintézis útjában; úgy gondolják, hogy ezek a változások jelentik az érintett állatokban általában megfigyelhető mikrocita vérszegénység fő okát.

Diagnosztika:

A röntgenfelvétel, a szérum cink- és ólomvizsgálat, valamint a szövetmintavétel egyaránt hasznos a diagnózis felállításában. A röntgenfelvétel nagyon hasznos lehet, ha fémes tárgyakat azonosítanak a gyomor-bél traktusban, de ezeknek a tárgyaknak a hiánya a röntgenfelvételen nem zárja ki a nehézfém jelenlétét a testben. A röntgenen nem látható fémformák lehetnek festékforgácsok, gáznemű füstök vagy mobilizált ólomraktárak a csontvelőben. A szérum cink és a vér ólomszintje valószínűleg mind a mérgezés, mind a kezelésre adott válasz leggyakrabban használt mutatója. Az atomabszorpciós spektrofotometria az arany standard kis mennyiségű (0,2 ml) teljes vér vagy szérum teszteléséhez, bár megköveteli a minták küldését egy külső laboratóriumba. Számos gyakorlat megkezdi a kelátterápiát, miközben vár az eredményekre, amelyek akár 1-3 napot is igénybe vehetnek. Egy másik lehetőség egy házon belüli tesztkészlet, például a LeadCare tesztkészlet használata. Ennek a készletnek az a hátránya, hogy csúcskategóriája van levágva, ami megnehezíti a haladás nyomon követését, ha a kezdeti érték elég magas. A szöveti vizsgálatot általában nem élő állatokon végzik, inkább a nyáj egészségi problémáinak diagnosztizálásához használják.

Kezelés:

Ha lehetséges, a betegeket a kezelés előtt stabilizálni kell. Ez magában foglalja a folyadékpótlást, a hőterápiát és a szoptatást. A nem szteroid gyulladáscsökkentőket gyakran használják a perifériás idegek körüli gyulladás csökkentésére, és segítenek csökkenteni a neurológiai tüneteket. Az antibiotikumokat eseti alapon használják, elsősorban a másodlagos fertőzés kizárására. A kelátterápia a kezelés legfontosabb szempontja, ezek a gyógyszerek a leggyakrabban használtak:

  • Kalcium-EDTA - etilén-diamin-tetraecetsav kalcium-dinátrium-sója. A tipikus kezelési protokoll 5 napos intramuszkuláris injekcióval történő kezelésből áll, amelyet 3 nap szabadság követ a túlzott kalciumkötés megakadályozása érdekében. Ezt a protokollt az emlősök protokolljaiból vették át, hogy a lehető legjobban védjék a vesét, bár a vesekárosodás kockázata sokkal alacsonyabb a madárfajoknál. A CaEDTA nem lépi át a vér-agy gátat, és nem adható a központi idegrendszeri tünetek kezelésére.
  • D- penicillamin - Ez a gyógyszer szájon át kombinálható a CaEDTA-val kórházban. Jelentős mellékhatásokat tapasztaltak a máj és a vese rendszerében, amikor ezt a gyógyszert használják az emberi gyógyászatban, de úgy tűnik, hogy ezek a mellékhatások madárbetegeknél közel sem fordulnak elő olyan gyakran. Ez a gyógyszer központi idegrendszeri tünetek kezelésére használható, mivel átlépi a vér-agy gátat.
  • A DMSA - Meso 2,3-dimerkaptoszukbinsav egy orális kelátképző szer, amely nagyon hatékony az ólom és a cink toxicitásának kezelésében. Ez a gyógyszer nem kelátozza az ólmot a csontvelőből, ami meghosszabbíthatja a kezelés menetét.

A javulás fő mutatói a klinikai tünetek megszűnése vagy csökkenése, valamint a szérum ólomszint 20 ug/dl alá csökkenése. A remisszió eléréséhez gyakran több kezelési körre van szükség, és egyes neurológiai tünetek a kezelés hosszától függetlenül nem biztos, hogy teljesen megszűnnek. A fém, idegen testek, valamint a fémnek a GI traktuson keresztül történő mozgatásához használt ömlesztőanyagok műtéti eltávolítása egyénileg alkalmazható, ezáltal csökkenthető a kelátképződés ideje. Egy 2009-es tanulmány megállapította, hogy a finom vagy durva szemcsék adagolása elősegítette annak az időnek a csökkenését, amelyre a madarak átjutottak a fémes idegen testekből a GI traktusból, amikor a műtét nem volt lehetőség.

Ajánlott irodalom:

Wismer T. Előrelépések a toxikológiai problémák diagnosztizálásában és kezelésében. In: Speer B, A madárgyógyászat és sebészet jelenlegi terápiája. St. Louis, MO: Elsevier; 2016

Dumonceaux G, Harrison G. Toxins. In: Ritchie BW, Harrison GJ, Harrison LR, szerk. Madárinfluenza: alapelvek és alkalmazás. Lake Worth, FL: Wingers Publishing; 1994.