A székrekedés kezelése a kórházban idősebb embereknél

A kórházban lévő idősebb embereket a székrekedés veszélye fenyegeti, amelyet gyakran rosszul kezelnek. Az állapot kezelésének elmulasztása megnövekedett morbiditáshoz és hosszabb kórházi tartózkodáshoz vezethet

Absztrakt

A székrekedés egy szorongásos rendellenesség, amely gyakori a kórházi idősebb betegek körében. Gyakran alul diagnosztizálják és alul kezelik, és fokozott morbiditáshoz és elhúzódó kórházi tartózkodáshoz vezethet. A legtöbb esetben ez a gyakori probléma sikeresen kezelhető, ha a megfelelő kezelési tervet elfogadják. Ez a cikk a probléma kezelésére rendelkezésre álló megelőzési és kezelési stratégiákat tekinti át.

Idézet: Wessel-Cessieux E (2015) A székrekedés kezelése a kórházban idősebb embereknél. Ápolási idők; 111: 22, 19-21.

Szerző: Elizabeth Wessel-Cessieux urológiai klinikai nővér szakorvos, a keleti Surrey Kórház, Redhill.

Ezt a cikket kettős-vak szakértői felülvizsgálatnak vetették alá
Görgessen lefelé a cikk elolvasásához, vagy töltse le itt a nyomtatásbarát PDF-fájlt

Bevezetés

Bár ez nem az öregedési folyamat közvetlen eredménye (Harari, 2004), a székrekedés az idősebb felnőtteknél a legelterjedtebb bélkezelési probléma (Mauk, 2005). Gyakran előfordul, hogy az idősebb emberek kórházi felvétel során alakulnak ki (Kyle, 2008), és ez késleltetheti a mentesítést (Lim et al, 2006). A betegeknek okozott szorongás mellett ennek egyértelműen költségvonzata van, amely valószínűleg növekszik az öregedő népesség növekedésével.

Háromféle székrekedés van (1. táblázat, mellékelve). Az állapot okai többtényezősek, és általában a következőkre vonatkoznak:

A széklet lassú átjutása a vastagbélen keresztül;
Evakuációs nehézségek (obstruktív székletürítés) (Emmanuel, 2004).

Pszichológiai (azaz rectocele, anális repedés, bélszűkület), fiziológiai (azaz stressz, depresszió) és környezeti (azaz az étkezési szokások megváltozása, mozdulatlanság) tényezők egyaránt szerepet játszhatnak. Az 1. háttérmagyarázat az idősebb emberekre jellemző kockázati tényezőket sorolja fel.

1. háttérmagyarázat A székrekedés kockázati tényezői idős embereknél

Meglévő betegség (neurológiai és myopathiás rendellenességek, valamint degeneratív betegségek, amelyek befolyásolják a mobilitást és a funkcionális állapotot)
Polifarmácia
Nehéz hozzáférni a WC-létesítményekhez
Megváltozott táplálkozási és folyadékbevitel

Forrás: Norton és Chelvanayagam (2004)

A kórházban fekvő idős embereknél különösen fennáll a székrekedés veszélye, különösen a műtét után, amikor az étrend, a mozdulatlanság és az ismeretlen környezet változása, valamint néhány fájdalomcsillapító, például opioid gyógyszerek székrekedéshez vezethetnek. Ha a tüneteket (2. háttérmagyarázat) nem észlelik, a széklet behatolása kialakulhat, ami túlcsorduló fekáliás inkontinenciát, szorongást okoz a betegek számára és fokozott morbiditást okoz.

2. háttérmagyarázat. Tünetek

A székrekedés tünetei, amelyek idősebb embereknél jelentkeznek:

Zavar
Túlfolyó hasmenés
Hányinger és étvágytalanság
Vizelet-visszatartás
Hasi fájdalom

Forrás: Országos Egészségügyi és Gondozási Kiválósági Intézet (2013)

A székrekedés meghatározása

A székrekedés szubjektív tapasztalat, amelynek nincs általánosan elfogadott meghatározása. Ha nem értékeli és nem kezeli hatékonyan, az az lehet, hogy az egészségügyi szakembereknek és a betegeknek nehéz megbeszélniük a bélszokásokat, és nem biztos, hogy közösen definiálják a tüneteiket (Kyle, 2008).

Számos kísérlet történt objektív meghatározás megadására (Nemzeti Egészségügyi és Gondozási Kiválósági Intézet, 2015), de a bélszokások minden egyes variációját nehéz befogadni. Vargas (2009) azt sugallja, hogy a legtöbb ember számára a bélmozgás általában naponta háromszor és hetente háromszor történik.

A definíció hiánya miatt kevés egyetértés van a székrekedés prevalenciájáról, és nincsenek újabb adatok a kórházban fekvő betegek prevalenciájáról. A székrekedés elterjedtségére vonatkozó becslések azonban az Egyesült Királyság teljes lakosságában drasztikusan, 2% és 51% között mozognak (Speed et al, 2010). Ez a széles skála tükrözi azt a problémát, hogy nincs egyetemes definíció az állapotról, és kiemeli annak fontosságát, hogy megtudják, hogyan definiálják a betegek saját tüneteiket (Norton, 2006).

A székrekedés hatásai

A székrekedés befolyásolja az idősebb emberek általános jólétét. Megállapították, hogy a tünetek súlyossága negatívan korrelál az észlelt életminőséggel (Spinzi és mtsai, 2009), és az állapot szorongással, depresszióval és az egészségi állapot rossz felfogásával is összefüggésben van ezen a csoporton belül (Norton és Chelvanayagam, 2004).

Értékelés

A bél működését fel kell mérni, amikor a beteg kórházba kerül; A székrekedéssel kapcsolatos esetleges aggályokat meg kell vitatni, és gondozási tervet kell kidolgozni az aggodalmak kezelésére. Ha a beteg székrekedésre panaszkodik:

Pontos kórtörténetet kell készíteni a tünetekről;
Meg kell fontolni a kezelés kívánt eredményét.

Ehhez egyedi kezelésre van szükség, megfelelő kezelés mellett, és jelentős kihívásokat jelenthet az ápolók számára, mivel az állapot nem egy okból származhat.

Norton (2005) szerint a székrekedés felírása nagyrészt a szokáson és a hagyományokon alapszik, nem pedig a bizonyítékokon alapuló elveken, mert a bizonyítékok ritkák. Idősebb betegeknél, akik székrekedésről számolnak be, gondos fizikai, pszichológiai és bélelőzményeket kell végezni. Nem szabad automatikusan feltételezni, hogy a betegnek hashajtókra van szüksége - nem megfelelő használata további szövődményekhez vezethet, például hosszú távú használat esetén a vastagbél katartikus károsodása és csökkent bélműködés.

Digitális rektális vizsgálatra lehet szükség a rektális terhelés vagy a széklet behatolásának felmérésére (Royal College of Nursing, 2012), de csak megfelelő szakképzettséggel rendelkező egészségügyi szakember végezheti el.

Nem farmakológiai kezelés

A székrekedés kezelésének nem farmakológiai megközelítéseit gyakran nem használják akut kórházi körülmények között, ahol a gyógyszeres kezelést gyakran az „azonnali probléma megoldása” céljából alkalmazzák (Somes és Stephens Donatelli, 2013). A székletürítést azonban egyszerű, nem farmakológiai intézkedések segíthetik.

Meg kell vizsgálni a környezet magánéletének hiányát, mivel székrekedés akkor fordulhat elő, ha a betegek figyelmen kívül hagyják vagy késleltetik a belük kinyitására vonatkozó döntést (Rogers, 2012). Ez akkor fordulhat elő, ha ágyneműt vagy komódot kapnak a függöny mögé, fizikai kényelmetlenség, vagy a szagtól és a zavartól való félelem miatt. A probléma leküzdhető:

Idősebb mozgásképtelen betegeket, ha lehetséges, WC-re kergetni;
Annak biztosítása, hogy helyesen üljenek a WC-n, hogy a székletürítés során megemeljék az intraabdominális nyomásukat (Sikirov, 2003).

A WC közelsége fontos a mozgáskorlátozott idős emberek számára is, mivel zavarban lehetnek, ha segítséget kérnek a WC-hez sétáláshoz.

Folyadék bevitel

Vitatják a fokozott folyadékbevitel szerepét a székrekedés kezelésében. Chung és mtsai (1999) nem találtak szignifikáns változást a székletmennyiségben, ha nőtt a folyadékbevitel, de a mintájuk egészséges önkéntesekből állt, átlagosan 30 éves korban. Müller-Lissner és mtsai (2005) szerint az idősebb emberek folyadékbevitelének növelése enyhítheti a krónikus székrekedés, ha vannak kiszáradás jelei, de ezeket a megállapításokat nem lehet általánosítani akut tünetekre kórházi betegeknél.

A fizikai aktivitás

Müller-Lissner és mtsai (2005) összefüggést javasoltak a csökkent aktivitás és a székrekedés között az idősebb embereknél. Hsieh (2005) azt javasolta, hogy az akut állapotban lévő idősebb betegek mozgáskorlátozottságot vagy elhúzódó ágyfekvést tapasztaljanak, ami hozzájárul a székrekedés kockázatához. Ennek bizonyítékalapja azonban gyenge.

Úgy gondolják, hogy a magas rosttartalmú étrend fontos szerepet játszik a székrekedés megelőzésében és kezelésében. Denby (2006) 18 g élelmi rost napi bevitelét javasolta, mivel az bizonyítja, hogy javítja a bél gyakoriságát és a vastagbél átmeneti idejét.

Ennek a beavatkozásnak a legtöbb tanulmányát azonban több mint 20 évvel ezelőtt végezték el, és nem hoztak sem erős, sem következetes eredményeket az idős emberek rostbevitelének hatékonyságáról. Kenny és Skelly (2001) áttekintése azt mutatta, hogy a rost nem volt hatékony az idősebb betegeknél, akiket intézménybe adtak.

Farmakológiai kezelés

Ha a székrekedés gyógyszert vált ki, önmagában az életmód megváltoztatása nem lesz elegendő; mérlegelni kell az alternatív, nem székrekedést okozó gyógyszeres kezelést (Spinzi et al, 2009).

Nincs bizonyítékon alapuló útmutatás a különböző típusú hashajtók előnyben részesített sorrendjéről (Hsieh, 2005), bár a kórházak gyakran írnak elő stimuláns hashajtó (senna) és ozmotikus szer (laktulóz) kombinációját. Az ozmotikus szereket körültekintően kell használni, mivel növelniük kell a folyadékbevitelt (NICE, 2015); sok idős ember maga szab meg folyadékkorlátozást a vizelet gyakoriságának szabályozására, vagy az ápolószemélyzet nem ösztönzi őket, vagy nem segíti őket megfelelő folyadék bevitelében. Az ozmotikus szerek hatása két vagy három napig tart, és kellemetlen mellékhatásaik lehetnek, például puffadás, gázképződés és görcsök.

A laktulóz hatástalan, ha a bél motilitása károsodott, mivel ozmózis révén a vastagbélben tartja a folyadékot. Bár adható hozzá olyan stimuláns, mint a senna, amely stimulálja a perisztaltika növekedését, az időzítés fontos, különösen az idősebb emberek számára, mivel időre van szükségük a WC eléréséhez. NICE (2015) hangsúlyozza a rendszeres hashajtó felülvizsgálatok szükségességét annak biztosítására, hogy rendszeresen csak a székrekedés rövid távú kezelésére írják fel őket, ha azonnali klinikai szükség van.

Toner és Claros (2012) szerint a nátrium-foszfát-beöntéseket általában az ürülék behatolására használják idős embereknél. Ha az orális kezelésnek alig vagy egyáltalán nincs hatása, a beöntés gyakran a kezelés következő sora; ez összhangban van a NICE (2015) útmutatásával, bár az útmutató nem említi a foszfát beöntésekkel járó lehetséges problémákat.

Számos Davies (2004) által áttekintett tanulmány arra figyelmeztetett, hogy a foszfát-beöntéseket óvatosan kell alkalmazni sérülékeny embereknél, például idős embereknél, akiknél általában csökken a vese-clearance, és az eljárás során a beadott oldat felszívódási zavarai vagy mechanikai sérülések vannak kitéve. (Davies, 2004). Ori és mtsai (2012) szerint ezek alkalmazása súlyos anyagcserezavarokhoz vezethet, amelyek magas mortalitással és morbiditással társulnak, és hogy használatukat csak alacsony kockázatú betegekre kell korlátozni.

Az egészségügyi szakemberek szerepe

A bélkezelés felelőssége általában az ápolószemélyzetre van ruházva, de az ápoló és az egészségügyi személyzet közös felelőssége hasznos lenne. Az ápolók, gyógytornászok, dietetikusok és orvosok bevonásával végzett multidiszciplináris megközelítés jelentősen javítaná a kezelés eredményeit (Smith, 2010).

Az egészségügyi szakembereknek proaktív megközelítést kell alkalmazniuk a bélkezelésben (NICE, 2007). Minden betegnél a székrekedés kockázatát a befogadáskor fel kell mérni, hogy megállapítsák az alapállapotot, amely magában foglalja a kórtörténetüket és megjelenésüket. A kockázatértékelési eszközöket a megelőzés gerinceként és az egészségfejlesztés középpontjában írták le (Thompson, 2005); sajnos a székrekedés ilyen eszközei ritkák. A székrekedés szempontjából a Norgine kockázatértékelési eszköz átfogónak tűnik, és alkalmazható az akut szektorban.

A betegeknek emellett oktatást és tanácsokat kell kínálniuk székrekedésük kezelésére. Az egyszerű életmódbeli változások, például a folyadékbevitel növelése, a rendszeres testmozgás és a rostokban gazdag ételek hatékonyak lehetnek a székrekedés kezelésében, míg a szakellátásokra való utalás, valamint a közösség és a kórház közötti kapcsolatok kialakítása szintén fontos szempont az integrált betegközpontú ellátás biztosításában.

Kihívások a kórházi ellátásban

A szakirodalom bizonyítékot szolgáltat arra, hogy az idősebb betegeknél a székrekedés magas előfordulása ellenére az állapotot gyakran alul diagnosztizálják és nem kezelik megfelelően (Kyle, 2010; Grieve, 2006; Norton, 2006) A székrekedés értékeléséről és a több kockázati tényező társul az állapothoz egy akut kórházi környezetben. Az állapot általánosan elfogadott meghatározásának hiánya kihívásokat jelent az értékelés és a megfelelő kezelés biztosítása terén, de a székrekedés tünet, és a megfelelő kezelési terv elfogadása esetén sikeresen kezelhető.

Következtetés

Az ápolók ideális helyzetben vannak a székrekedés kockázatának kitett betegek azonosításához, valamint a jelek és tünetek felméréséhez. A jó bélrendszer elősegítése a betegellátás holisztikus kezelésének fontos szempontja. A székrekedés kockázati tényezőinek jó ismerete és megértése elősegíti annak megelőzését.

Főbb pontok

A kórházban idős emberek székrekedése rosszul kezelhető
A székrekedésnek nincs általánosan elfogadott meghatározása
Az állapot kezelésének elmulasztása növelheti a morbiditást és meghosszabbíthatja a kórházi tartózkodást
Az akut kórházi körülmények között nincs bizonyíték az értékelés és a kezelés igazolására
A székrekedés sikeresen kezelhető egy egyedi cselekvési terv segítségével

Chung BD és mtsai (1999) A megnövekedett folyadékbevitel hatása a székletmennyiségre normál egészséges önkéntesekben. Journal of Clinical Gastroenterology; 28: 1, 29-32.

Davies C (2004) A foszfát beöntések használata a székrekedés kezelésében. Ápolási idők; 100: 18, 32-35.

Denby N (2006) Az étrend és az életmódváltások szerepe a székrekedés kezelésében. Journal of Community Nursing; 20: 9, 20-24.

Emmanuel A (2004) A székletürítés és a kontinencia fiziológiája. In: Norton C, Chelvanayagam (szerk.) Bél-kontinens ápolás. Beaconsfield: Beaconsfield Publishers.

Gyászolja J (2006) A székrekedés megelőzése és kezelése idősebb felnőtteknél, bentlakásos idősgondozó intézményben. International Journal of Evidence Based Healthcare; 4: 1, 46-53.

Harari D (2004) Bélápolás időskorban. In: Norton C, Chelvanayagam (szerk.) Bél-kontinens ápolás. Beaconsfield: Beaconsfield Publishers.

Hsieh C (2005) Székrekedés kezelése idősebb felnőtteknél. Amerikai családorvos; 72: 11, 2277-2284.

Kenny KA, Skelly JM (2001). Étrendi rost székrekedéshez idősebb felnőtteknél: szisztematikus áttekintés. Klinikai hatékonyság az ápolásban; 5: 3, 120-128.

Kyle G (2010) Az idősebb ember: székrekedés kezelése. British Journal of Community Nursing; 15: 2, 58-64.

Kyle G (2008) Székrekedés: a jelenlegi bizonyítékok vizsgálata. Kontinens UK; 2: 3, 61-67.

Lim SC és mtsai (2006) Az idős betegek kirekesztését késleltető tényezők egy akut gondozó kórházban. Az Orvostudományi Akadémia évkönyvei; 35: 1, 27-32.

Mauk KL (2005) A székrekedés megelőzése idősebb felnőtteknél. Gondozás; 35: 6, 22–23.

Müller-Lissner SA et al (2005) Mítoszok és tévhitek a krónikus székrekedéssel kapcsolatban. American Journal of Gastroenterology; 100: 1, 232-242.

Országos Egészségügyi és Egészségügyi Kiválósági Intézet (2015) székrekedés.

Norton C (2006) Székrekedés idősebb betegeknél: hatások az életminőségre. British Journal of Nursing; 15: 4, 188-192.

Norton C (2005) Független nővér: székrekedés felírása. Háziorvos: háziorvos; Július: 83.

Norton C, Chelvanayagam S (2004) Bélkontinencia ápolás. Beaconsfield: Beaconsfield Publishers.

Ori Y és mtsai (2012) A nátrium-foszfát beöntések használatával összefüggő halálesetek és súlyos anyagcserezavarok: egyetlen központ tapasztalata. Belgyógyászati Levéltár; 172: 3, 263-265.

Rogers J (2012) Hogyan kezelhető a krónikus székrekedés felnőtteknél. Ápolási idők; 108: 41, 12-18.

Szikirov D (2003) A székletürítés során végzett megerőltetés összehasonlítása három helyzetben: eredmények és következmények az emberi egészségre. Emésztőrendszeri betegségek és tudományok; 48: 1201-1205.

Smith BJ (2010) Fekális inkontinencia idős embereknél: hatékony méltó ellátás biztosítása. British Journal of Community Nursing; 15: 8, 370-374.

Somes J, Stephens Donatelli N (2013) Székrekedés és geriátriai beteg: kezelés a sürgősségi osztályon. Journal of Emergency Nursing; 39: 4, 372-375.

C sebesség és mtsai (2010) LIFELAX - étrend és LIFEstyle versus LAXative a krónikus székrekedés kezelésében idős embereknél: randomizált, kontrollált vizsgálat. Egészségügyi technológiai értékelés; 14: 52, 1-22.

Spinzi G és mtsai (2009) Székrekedés idősekben - kezelési stratégiák. Kábítószer és öregedés; 26: 6, 469-474.

Thompson WG (2005) A Waterlow nyomásfekély kockázatértékelési eszköz értékelése. British Journal of Nursing; 14: 8, 455-459.

Toner F, Claros E (2012) A székrekedés megelőzése, értékelése és kezelése idősebb felnőtteknél. Gondozás; 42: 12, 32-39.

Vargas HD (2009) székrekedés. Arlington heights, IL: American Colon and Rectal Surgeons.