Alvás és az elhízás járványa gyermekeknél és felnőtteknél

Eve Van Cauter

1 Orvostudományi Tanszék, MC1027, Chicagói Egyetem, 5841 S. Maryland Avenue, Chicago, Illinois, 60637, USA

Kristen L Knutson

2 Egészségtudományi Tanszék, University of Chicago, 5841 S. Maryland Avenue, Chicago, Illinois, 60637, USA

Absztrakt

Az elhízás és az alváskorlátozás járványa felnőtteknél és gyermekeknél

Az elhízás gyakorisága világszerte növekszik, különösen az Egyesült Államokban (1). 2004-ben az amerikai felnőttek több mint egyharmada volt túlsúlyos vagy elhízott (2). A túlsúly és az elhízás aránya az összes iparosodott országban is növekedett, bár az elterjedtség még mindig alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban. Az 1. ábra az elhízás (testtömeg-index (BMI)> 30 kg/m 2) prevalenciáját mutatja be kiválasztott európai országokban 1998-ban és 2001-ben (3). A prevalencia aránya országtól és nemtől függően kevesebb mint 8% és csaknem 14% között mozog, és figyelemre méltó módon az általános felnőtt népességben az elhízottak aránya a 3 éves követési időszak alatt egy kivételével minden országban nőtt. Az elhízás járványa nem kímélte a gyermekeket. A 2. ábra a túlsúly súlyosságának növekedését mutatja a 2–5, 6–11 és 12–19 éves amerikai gyermekek körében a hetvenes évek elejétől 2003–2004-ig (4). Minden korcsoportban a túlsúly elterjedtsége megközelítőleg megháromszorozódott ebben a három évtizedben.

Az elhízás (BMI> 30 kg/m 2) előfordulása kilenc európai országban 1998-ban és 2001-ben (a (3) hivatkozáshoz igazítva).

A túlsúly (az életkor és a szex szerint a 95. percentilis fölött meghatározott) előfordulása az USA 2–5, 6–11 és 12–19 éves gyermekei között 1971–1972, 1976–1980, 1988–1994, 1999–2000, 2001–2002 és 2003–2004 (a 4. hivatkozáshoz igazítva).

Ennek a járványnak az okait nem magyarázzák teljes mértékben a hagyományos életmódbeli tényezők, például az étrend (az élelmiszer-bevitel, az adagok és a nassolás növekedése) és a fizikai aktivitás csökkenése. Nemrégiben felvetették, hogy rövidebb szokásos alvási idők is lehetnek az ok-okozati utakon (5, 6). Valójában az egyik viselkedés, amely az elmúlt évtizedekben látszólag kialakult és különösen az amerikaiak körében nagyon elterjedt, az alváskorlátozás. 1960-ban az American Cancer Society által végzett felmérés szerint a modális alvás időtartama 8,0–8,9 óra volt (7), míg 1995-ben a National Sleep Foundation közvélemény-kutatásának modális kategóriája 7 órára csökkent (8) . Ma a 30 és 64 év közötti felnőtt férfiak és nők több mint 30% -a szerint éjszakánként 6 óránál kevesebbet alszik (9).

Nagyon kevés tanulmány értékelte a szokásos alvási időtartamot objektív mérésekkel, nem pedig önbevallás alapján. Az első próbálkozások egyike volt 273, 40–60 év közötti önkéntes népességalapú vizsgálata San Diegóban, Kaliforniában. Ez a tanulmány az alvást csukló aktigrafiával mérte 1990–1994-ben, és az alvás átlagos időtartamát 6,2 órának találta (10). A Sleep Heart Health Study egy éjszakai otthoni poliszomnográfiát használt 2685 résztvevő között, akiknek átlagéletkora 62 év volt, az átlagos alvási idő nőknél 6,1 óra, férfiaknál 5,7 óra volt (11). A közelmúltban egy kísérő tanulmány a szívkoszorúér-kockázat kialakulása fiatal felnőtteknél (CARDIA) tanulmányhoz, egy prospektív, több központból álló kohorszos tanulmány a kardiovaszkuláris kockázati tényezők evolúciójáról 1985-ben kezdődött. A 38-50 éves résztvevők alvását mérték csukló aktigrafiával három egymást követő napon 2003–2004-ben (12). A CARDIA alvásvizsgálatban az alvás időtartamának átlaga (± sd.) 6,1 (1,2) h volt, és a faji nemi csoportok között a fehér nőknél 6,7 (0,9) órától az afroamerikai férfiak 5,1 (1,3) óráig változott (12) Az elégtelen alvás az Egyesült Államokban élő gyermekeknél is elterjedtnek tűnik. Így mindhárom tanulmány, amely objektíven értékelte az alvás időtartamát az amerikai felnőtteknél, nagyon hasonló eszközöket talált az alvás időtartamára.

Laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy az „alvásigény”, amelyet úgy definiálnak, mint az elért alvás mennyisége, ha 10 órás éjszakai lefekvést kapnak, serdülőkorban (10–17 év) nem változik lényegesen, és körülbelül 9 óra (13). Ezzel a 9 órás fiziológiai alvásszükséglettel ellentétben vannak az ön által bejelentett alvási időtartamok, amelyeket az Egyesült Államok képviselőjének mintájában gyűjtöttek össze egy 2006-os felmérésben, amelyet az US National Sleep Foundation végzett (14). Amint a 3. ábrán látható, az átlagos alvási időtartam minden korcsoportban 9 óra alatt volt, és folyamatosan csökkent a 8,4 óráról 11–12 éves korban, és csak 6,9 órára 17–18 éves korban. Ezenkívül a tanulmány kimutatta, hogy az alvás időtartamának csökkenése leginkább a későbbi lefekvési időknek volt köszönhető, nem pedig a korábbi ébredési időknek, és hogy a válaszadók tudatában voltak az elégtelen alvásnak.

Az alvás időtartama (órákban) életkor szerint az Egyesült Államok 11–18 éves gyermekei számára (14).

Az átlagos alvási időtartam csökkenése az Egyesült Államokban az elmúlt három-négy évtizedben következett be, az elhízás prevalenciájának növekedésével egyidejűleg. Az elmúlt években mind a laboratóriumi, mind az epidemiológiai vizsgálatok adatai felhalmozódtak annak a hipotézisnek az alátámasztására, hogy az alváskorlátozás hozzájárulhatott a túlsúly és az elhízás fokozott előfordulásához. Az alváskorlátozás hatással lehet az energiamérlegre, és súlygyarapodást eredményezhet három különféle útvonalon keresztül: az étvágy fokozódása, több étkezési idő és/vagy az energiafelhasználás csökkenése. A jelentős súlygyarapodás viszont inzulinrezisztenciát eredményezhet, amely állapot további adipozitást idézhet elő. Ezenkívül a túlsúlyos és elhízott egyének akár 20% -a szenved alvászavaros légzésben (SDB), amely az inzulinrezisztencia független kockázati tényezője (15, 16). Valójában számos bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy az alvás töredezettsége, hipoxia és az SDB-ben előforduló mély, nem gyors szemmozgás (REM) alvás alacsony szintje hozzájárulhat az inzulinérzékenység csökkentéséhez (16–18). Ez a cikk azonban az alvásvesztésre összpontosít, amely csak a viselkedési alváskorlátozásból következik be, nem pedig az alvászavar jelenlétéből.

Laboratóriumi vizsgálatok, amelyek összekapcsolják az alvásvesztést és az étvágy felemelkedését

A korai vizsgálatok beszámoltak a megnövekedett táplálékfogyasztásról emberi alanyokban és a teljes alváshiánynak kitett laboratóriumi rágcsálókban (19, 20). Az alábbiakban összefoglaljuk azokat a legújabb tanulmányokat, amelyek az étvágyszabályozást vizsgálták a részleges krónikus alváshiány sokkal gyakoribb körülményei között.

Az „alvási adósságvizsgálat”: 6 nap 4 órás lefekvési idővel

Az első részletes laboratóriumi vizsgálat, amely az ismétlődő részleges alvásmegvonás hatásait vizsgálta az étvágyszabályozásban szerepet játszó hormonális és metabolikus változókra, egészséges fiatal férfiak körébe tartozott, akiket hat éjszaka 4 órán át tartó alvásnak vetettek alá („alvásadósság”), majd hét éjszaka h az ágyban („alvás helyreállítása”) (21). Az alanyok alapszintű vizsgálaton is átestek az ajánlott 8 órás lefekvési idővel. Ugyanolyan szénhidrátban gazdag ételeket ettek, és folyamatos lefekvésben voltak minden lefekvés utolsó két napján. Minden feltétel végén az alanyok iv. glükóz-tolerancia teszt (ivGTT), amelyet 24 órás vérmintavétel követ 10–30 perces időközönként a glükóz- és hormonprofilok értékelésére.

Átlagos (± s.m.) 24 órás leptin, kortizol és HOMA profilok 4, 8 és 12 órás lefekvési idővel. Megjegyezzük, hogy a vizsgálatban a leptin és a kortizol profilok relatív szinkronizációja 8 órás lefekvési idővel közepes volt a 4 órás lefekvési idővel megfigyelt és a 12 órás lefekvési idővel megfigyelt között. Hasonlóképpen a HOMA reggelire adott válasza fokozatosan növekedett a 12 órás lefekvésből a 4 órás lefekvés állapotába, a 8 órás lefekvés alatt közbenső reakcióval. Fekete sávok, alvási időszakok. (Másolás a hivatkozás engedélyével (22)).

Véletlenszerű crossover tervezés: 2 nap 4 vs 10 óra ágyban

Asztal 1

A 4 és 10 órás lefekvés éhségének és étvágyának hatásainak összefoglalását vizuális analóg skálán mértük.