Az elhízás hatása a folyamatos átfolyású bal kamrai segédeszközökkel történő transzplantációhoz kapcsolódó betegekre

Kevin J. Clerkin

* Kardiológiai osztály, Orvostudományi Osztály, Columbia Egyetem Orvosi Központ - New York Presbyterian, New York, NY

Yoshifumi Naka

† Kardiotorakalis Sebészeti Osztály, Sebészeti Osztály, Columbia Egyetem Orvosi Központja - New York Presbyterian, New York, NY

Donna M. Mancini

‡ Kardiológiai osztály, Icahn Orvostudományi Kar, a Sínai-hegyen, New York, NY

Paolo C. Colombo

* Kardiológiai osztály, Orvostudományi Osztály, Columbia Egyetem Orvosi Központ - New York Presbyterian, New York, NY

Veli K. Topkara

* Kardiológiai osztály, Orvostudományi Osztály, Columbia Egyetem Orvosi Központ - New York Presbyterian, New York, NY

Társított adatok

Absztrakt

Célkitűzések

Ez a tanulmány azt kívánta megállapítani, hogy az elhízott betegeknél rosszabbak-e az LVAD utáni implantációs eredmények, és hogy az LVAD beültetése lehetővé teszi-e a fogyást.

Háttér

Az elhízás a szív- és érrendszeri betegségek, köztük a szívelégtelenség kockázati tényezője. Az elhízott szívelégtelenségben szenvedő betegek jobb eredményeket mutatnak, mint a normál testsúlyú betegek; az elhízott betegeknek azonban a szívátültetés után rosszabb eredményei vannak.

Mód

Azokat a betegeket azonosították az UNOS adatbázisában, amelyeken az LVAD beültetése átültetés hídja volt 2004 májusától és 2014 áprilisától, nyomon követéssel 2014 júniusáig. A betegeket a BMI szerint csoportosították a WHO osztályozása alapján

Eredmények

3856 beteg közül a halál vagy a listáról való törlés kockázata nem volt szignifikánsan különbözõ a BMI csoportok között (p = 0,347). Nem volt megnövekedett haláleset (p = 0,234) vagy törlés (p = 0,918). Az UNOS státusz frissítését igénylő szövődmények kockázata megnövekedett a II. Osztályú vagy annál magasabb elhízásban (HR 1,48, 95% CI 1,14–1,93, p = 0,004), fokozott fertőzés és tromboembólia miatt. Az elhízott betegeknél a transzplantáció utáni eredmények rosszabbak voltak. A BMI-csoport csökkentéséhez elég jelentős súlycsökkenést az I. osztályú vagy annál nagyobb elhízással rendelkező betegek kis hányada érte el (9,6–15,5%).

Következtetések

Az elhízott betegek hasonló mentességet élveztek a haláltól vagy a listáról a LVAD támogatása alatt. Ugyanakkor a II. Osztályú elhízott vagy annál nagyobb betegeknél nagyobb volt az UNOS-státuszt igénylő szövődmények kockázata, mint azoknál, akiknél az LVAD-támogatás alatt normál BMI volt, és csökkent a transzplantáció utáni túlélés. Az eszközterápián történő fogyás lehetséges volt, de nem gyakori. Gondos mérlegelésre van szükség, ha a híd a fogyás stratégiájához javasolt.

Bevezetés

Az elhízás világméretű járvány, az Egyesült Államokban a felnőttek több mint egyharmada elhízott (BMI> 30). Az elhízás a szívelégtelenség kockázati tényezője, és annak ellenére, hogy „elhízási paradoxon” van, ahol az elhízott, szívelégtelenségben szenvedő betegek jobb eredményeket mutatnak, mint a normál BMI (1), sokan a D stádiumú szívelégtelenségbe mennek. A kóros elhízás (BMI> 35) gátja a szívátültetésre való jelölésnek (HT) (2), és az elhízottak és a transzplantáción átesettek rosszabb kimenetelűek a HT után (3). Ezeknek a betegeknek az opciói közé tartozik a bal oldali kamra folyamatos áramlású segédeszköz (LVAD), palliatív ellátás, súlycsökkenés vagy a döntéshez vezető híd (súlycsökkenés) LVAD.

Kevesebbet tudni az elhízott betegek LVAD beültetését követő eredményeiről. Tanulmányok szerint az eszköz-trombózis (4) és a fertőzések (5, 6) fokozódnak, de az LVAD mortalitására vonatkozó adatok korlátozottak. Egy nyilvántartás és számos kicsi, egyetlen központos vizsgálat nem mutatott ki statisztikailag szignifikáns különbséget az implantáció utáni túlélésben (5–9), bár a csoportok között 12% -os különbség mutatkozott a túlélésben, felvetve annak lehetőségét, hogy a vizsgálatok alulteljesítették, hogy valódi különbséget mutassanak. Ez a tanulmány azt kívánta meghatározni, hogy az elhízott betegeknél rosszabbak-e az LVAD utáni implantációs eredmények, és hogy az LVAD beültetése lehetővé teszi-e a fogyást.

Mód

Statisztikai analízis

A demográfiai és klinikai változásokat standard leíró statisztikákkal összegeztük, és mediánban (interkvartilis tartományban) fejeztük ki a ferde folytonos változókra, és számoltuk (százalékban) a kategorikus változókra. A csoportok összehasonlítását a Chi-négyzet és a Kruskal-Wallis teszttel végeztük. A túlélési statisztikák meghatározásához a Kaplan-Meier túlélési elemzést Dunnett-próbával alkalmaztuk páronkénti összehasonlításra, egyváltozós és többváltozós Cox arányos-veszély regresszióra. Ok-specifikus veszély modelleket hoztak létre, és kumulatív előfordulási függvényeket számoltak ki, a halál és a listáról való felváltás, mint versenyző esemény között. A 0,05-nél kisebb kétfarkú p-értéket szignifikánsnak tekintették. Az elemzéseket a SAS 9.4 verziójával (SAS Institute, Inc., Cary, Észak-Karolina) végeztük.

Eredmények

A vizsgálati időszak alatt 3856 beteg teljesítette a befogadási kritériumokat, 3245 (84,2%) a Heartmate II-vel és 611 (15,8%) a HVAD-vel. A BMI megoszlása a jegyzékbe vétel időpontjában 2,2% alulsúlyos, 25,5% normál, 35,5% túlsúlyos, 26,6% I. osztályú elhízott és 10,2% II. A kiindulási jellemzők hasonlóak voltak az összes BMI-csoportra, kivéve az alsósúlyt, amely több nő volt, kevesebb ischaemiás kardiomiopátiája volt, megnövekedett HVAD-használat, magasabb GFR, kevesebb ICD-használat, magasabb volt a kiindulási PVR, és kevesebben voltak korábbi dohányosok (1. táblázat).

Asztal 1

A vizsgálati populáció alapjellemzői

A halál vagy a listáról való kilépés szabadságát a BMI csoport alapján elemeztük. A BMI-csoportok között nem volt statisztikailag szignifikáns különbség az eseménymentes túlélésben, míg az LVAD-támogatást (1. ábra). Egy ki nem igazított Cox-arányos veszélyességi modell hasonlóan bebizonyította, hogy a normális BMI-vel összehasonlítva a BMI-csoportok között nem volt szignifikáns különbség a halál kockázata vagy a listáról való kilépés között. A normális BMI-vel (HR 1,27, 95% CI 0,996–1,61, p = 0,054) összehasonlítva a II. Osztályú vagy annál nagyobb elhízással rendelkező betegeknél az események kockázatának megnövekedett tendenciája figyelhető meg, de ez nem érte el a statisztikai szignifikanciát. Egy versengő kockázatelemzés ismét nem mutatta ki a BMI csoportok közötti különbséget a listáról való kilépés kockázata tekintetében, míg az LVAD támogatást (2A. Ábra, p = 0,918) vagy a halált (2B. Ábra, p = 0,234) követte. A BMI, mint folytonos változó elemzése nem talált összefüggést a BMI és a halál kombinált végpontja között, illetve nem igazított (HR 1,01, 95% CI 0,997–1,02, p = 0,14) vagy többváltozós elemzés (HR 1,01, 95% CI 0,998–1,03) között, p = 0,11).