Az etetési gyakoriság hatása a közönséges aranyhal (Carassius auratus) növekedésére és test állapotára

Szerzői nyilvánosságra hozatal: nincs összefüggés, amelyet közzé kellene tenni.

Steven M. Priestley, Abigail E. Stevenson, Lucille G. Alexander, Az etetési gyakoriság hatása a közönséges aranyhal (Carassius auratus) növekedésére és test állapotára, Journal of Nutrition, 136. évfolyam, 7. szám, 2006. július 1., oldalak 1979S – 1981S, https://doi.org/10.1093/jn/136.7.1979S

BŐVÍTETT ABTRAKT

A díszhalfajok etetésének optimális gyakoriságát még nem kell egyértelműen meghatározni, és ez bizonytalansághoz vezetett a sok akvarista által alkalmazott etetési rutinokban. A túl- és az alultáplálás egyaránt káros lehet a halak egészségére, és jelentős vízromlást, súlycsökkenést, rossz táplálék-felhasználást és fokozott fertőzésre való hajlamot okozhat. Következésképpen a fajlagos növekedési sebesség és a takarmány-átalakítás hatékonysága közvetlenül összefüggésben lehet a takarmány adagjával és gyakoriságával. Ezért fontos, hogy meg tudjuk jósolni a halak fajához és méretéhez viszonyítva a legkedvezőbb etetési gyakoriságot.

Bár gyakran feltételezik, hogy a díszhalak kevés és gyakran egész napos etetése hatékonyabb takarmány-felhasználást eredményez, a hipotézis igazolására még nem végeztek kutatásokat. A díszhalak etetésének gyakoriságáról publikált szakirodalom korlátozott, összehasonlítva a tenyésztett halfajokéval. Az akvakultúra-kutatások adatait általában extrapolálják és alkalmazzák a díszfajokra, ami gyakran nem kielégítőnek bizonyul a halfajok különbségei és az étrend-összetételek eltérései miatt. Ezen túlmenően a kutatások többsége a halak telítettséggel történő etetésére, a táplálékfelvétel mérésére összpontosított, és összekapcsolta ezt a növekedés teljesítményével és felhasználásával.

A díszes vörös kardfarkúval (Xiphophorus helleri) végzett kutatások azt mutatták, hogy 2 étkezés/nap etetése (ahol az étkezés úgy van meghatározva, hogy táplálékot szolgáltat, amíg a hal nem eszik [a jóllakottság pontja]) ennek a fajnak a legnagyobb növekedését és szaporodási sikerét eredményezte tenyésztett rendszer, összehasonlítva 4 alternatív táplálkozási renddel (1 étkezés 3 nap alatt, 1 étkezés 2 nap alatt, 1 étkezés/nap és 2 étkezés/nap) (1). Ugyanezen kutatók további vizsgálatai a sziámi harci halak (Betta splendens. Regan) felhasználásával azt mutatták, hogy a telítettséggel táplált 2 étkezés naponta maximális növekedést és szaporodási teljesítményt váltott ki ennek a díszhalfajnak, összehasonlítva 3 étkezés 1 étkezésével, 2 étkezés 1 étkezésével d, 1 étkezés/nap és 3 étkezés/nap (2).

A kereskedelemben tenyésztett halfajok, például a fekete sziklahal (Sebastes schlegeli) további kutatásai azt sugallták, hogy a napi egyszeri telítettséggel történő táplálás optimális növekedést és élelmiszer-felhasználást eredményezett, összehasonlítva 2 naponta 1 étkezéssel vagy 2 étkezés/nap étkezéssel (3). Ezenkívül a fiatalkori óriás laposhal (Hippoglossus hippoglossus) növekedési sebessége javult, ha ötször/nap telítettséggel táplálták, összehasonlítva az 1/d-vel (4), és az afrikai harcsa (Clarias gariepinus) nagyobb növekedési sebességet mutatott, ha kétszer telítettséggel etették 3-szor/nap (5). Egy tanulmányban, ahol meghatározott mennyiségű ételt kínáltak, Giberson és Litvak (6) megállapította, hogy a rövidszarvú tokhal (Acipenser brevirostrum) lényegesen jobban nőtt, ha a tartály biomassza 3% -ának megfelelő étkezési adagot kínáltak 4 vagy 8 etetés/napra osztva. egyhez. Ugyanebben a vizsgálatban azonban az atlanti tokhal (Acipenser oxyrinchus) növekedési és takarmányozási hatékonyságát nem befolyásolta az etetés gyakorisága.

Jelenleg úgy tűnik, hogy nem állnak rendelkezésre olyan adatok, amelyek az etetési gyakoriságot közvetlenül a közönséges aranyhal (Carassius auratus) táplálék-felhasználásának növekedésével és hatékonyságával kapcsolnák össze. A szorosan kapcsolódó alfaj, a Gibel Carp (Carassius auratus gibelio) azonban jelentős növekedést mutatott a növekedési ütemben és a takarmány-hatékonyságban, amikor az etetési gyakoriság 2-ről 3-ra, 4-re, 12-re és 24-re nőtt/nap, a szerzők az optimális táplálást javasolták 24 étkezés/nap gyakorisága ennél a fajnál (7). A halakat azonban fiatalkorúak és telített állapotban etették meg, ami megerősítette, hogy az etetési gyakoriság részben a hal méretének függvénye, a lárváknak és az ivadék halaknak nagyobb energiaigényük miatt gyakrabban kell enniük.

Ennek a jelenlegi tanulmánynak az volt a célja, hogy felmérje egy meghatározott mennyiségű étel különféle étkezési gyakorisággal történő táplálásának a közönséges aranyhal (Carassius auratus) növekedési paramétereire gyakorolt hatását, és meghatározza az optimális takarmányszámot naponta az élelmiszer adagjának maximalizálása érdekében.

ANYAGOK ÉS METÓDUSOK

Házasság

Kísérleti kísérleteket végeztek a WALTHAM Aquacentre-ben, Birstallban, Yorkshire-ben, Angliában. Összesen 120, a JMC Aquatics-től (Anglia, Derbyshire, Anglia) származó átlag 32,8 ± 7,4 g tömegű közönséges aranyhalat (Carassius auratus) osztottak fel egyenlően tizenkét 50 literes tartályba: mindegyik tartályban 10 halat helyeztek el. Valamennyi akváriumtartály párhuzamosan állt a hidegvíz-visszavezető rendszer szerves részeként, amelyet 18,3 ± 1,3 ° C hőmérsékleten tartottak. Összesen 4 kísérleti etetési rend volt, 3 tartály/kezelés alkalmazásával. A halakat véletlenszerűen 1, 2, 4 vagy 6 étkezés/nap adagolási gyakorisággal osztották meg (az étkezési idők a nap folyamán 0900 és 1500 között egyenlően voltak elosztva). Normál kereskedelmi forgalomban kapható Goldfish pelyhes ételeket (Aquarian Goldfish pelyheket) kínáltak 2% testtömeg (g/g) arányban, elosztva egyenlően az elosztott étkezések száma között. Ennek az ételnek a közeli tápanyag-elemzését az 1. táblázat tartalmazza. A vizsgálat időtartama 8 hét volt, amelynek során a vízminőségi paramétereket biztonságos határokon belül tartották (NH3 és NO2 nem detektálható, az NO3 2,64 és 4,84 mg/l között, és a pH 7,15 és 7,41 között).

Közeli tápanyagelemzés az aranyhal pelyhes ételhez 1