BELGYÓGYÁSZAT

A metformin inzulinrezisztenciájának és hatásának értékelése alkoholmentes szteatohepatózisban

nemzetközi

Harkovi Nemzeti Orvostudományi Egyetem, Kharkov, Ukrajna

Bevezetés: Az inzulinrezisztencia nagy szerepet játszik az alkoholmentes steatohepatitis (NASH) patogenezisében. Az inzulin-szenzibilizáló gyógyszerek, mint például a metformin, szerepet játszhatnak ebben a betegségben.

Célkitűzés: Az inzulinrezisztencia és a metformin szerepének meghatározása a NASH kezelésében.
Anyag és módszerek: Prospektív módon 25 NASH-s beteget vizsgáltunk másfél év alatt. A klinikai kóros profil mellett 10 közülük inzulin tolerancia teszt segítségével vizsgáltuk az inzulinrezisztenciát; Közülük hét, akik hat hónapig nem reagáltak 3 hónapos alacsony kalóriatartalmú, alacsony zsírtartalmú étrendre, testmozgásra, súlycsökkentésre metforminnal. Az eredményeket összehasonlítottuk a kontroll csoportokkal.

Eredmények: Mind a 10 vizsgált NASH-betegnek alacsony volt az inzulinérzékenysége; szignifikáns különbség volt az inzulinérzékenység (kit) sebességi állandójában a NASH-ban szenvedő betegek és a normál önkéntesek között. Tizenhárom (52%) beteg reagált az étrend korlátozására, a testmozgásra, a súlycsökkentésre és az UDCA-ra. A metforminnal kezelt 7 beteg közül négynél normalizálódott az ALAT.

Következtetés: A NASH-ban szenvedő betegek inzulinrezisztenciával rendelkeznek. A metforminnak szerepe lehet e betegek kezelésében.

Interleukin-4 és Interleukin-10 gének polimorfizmusainak társulása Graves-betegséggel iráni betegeknél

Omid Khalilzadeh, Mehdi Anvari, Alireza Esteghamati, Aliakbar Amirzargar

Teheráni Orvostudományi Egyetem, Teherán Irán

Bevezetés: A Graves-kór (GD) az autoimmun pajzsmirigybetegség leggyakoribb formája, még mindig tisztázatlan etiológiájú. Azok a genetikai tényezők, amelyek hozzájárulhatnak a betegség és szövődményeinek kialakulásához és progressziójához, a citokineket kódoló gének polimorfizmusai. Jelen tanulmányban két fontos citokin, nevezetesen az interleukin-4 (IL-4) és az IL-10 génpolimorfizmusaira összpontosítottunk.

Anyag és módszerek: A résztvevők vénás mintáját kaptuk, és a DNS-t kivontuk sózási módszerrel. A PCR-restrikciós fragmens hosszának polimorfizmus módszerével (PCR-RFLP) a GD és a következő polimorfizmusok közötti kapcsolatot vizsgálták 107 beteg és 140 egészséges kontroll között: IL-4 (-1098T/G, -590T/C, -33C/T ) és IL-10 (-1082A/G, -819C/T, -592A/C).

Eredmények: Az IL-4 esetében a -1098G allél, a TG genotípus és a GG genotípus növelte a betegség esélyét 3,08- (P 0,05); és az LH/FSH arány és 2 órával az étkezés utáni inzulin (r: 0,228, P> 0,05).

Következtetés: Vizsgálatunk eredménye azt mutatja, hogy az LH és az FSH arány növekedése szoros összefüggést mutat az éhomi inzulinnal és az AUC-I-vel. Az inzulin növekedése független összefüggésben van a glükózszinttel, a BMI-vel és az étkezés utáni 2 órával az inzulin szintjével. Ez az eredmény hasonló az előző vizsgálathoz, amely azt mutatja, hogy a növekvő inzulin erősebb összefüggést mutat a hasi elhízással, mint a BMI. A glükózszintnek nincs összefüggése a növekvő LH/FSH aránnyal, mert a PCOS betegek többségének normál glükózszintje van. Az LH és az FSH arány növekedése szoros összefüggésben van az AUC-I-vel, de az étkezés utáni 2 órával az inzulinéval nem. Javasoljuk, hogy az étkezés utáni 2 óra inzulin mérése nagy eltéréseket mutat. Vizsgálatunk következtetése az, hogy az éhomi inzulin és az AUC-I szoros összefüggésben van az LH és az FSH arány növekedésével, függetlenül a glükózszinttől, a BMI-től és az étkezés után 2 órával.