Enterális táplálkozás

Lee Herold, a DVM, a DACVECC vitatja az enterális táplálás fontosságát kórházi betegeknél; a különböző adagolócsövek és azok használatának leírása.

Megtekintés: 19337 - Megjegyzések: 0

Ön itt van

Az alapvető kérdésre, hogy miért kell etetni a kritikus betegeket, magabiztosan válaszoltak olyan humán betegekkel végzett vizsgálatok, amelyek kimutatták a fertőzési arány, a kórházi tartózkodás és az antibiotikumok használatának növekedését éhgyomri vagy „éhező” betegeknél ahhoz képest, hogy táplálékot kaptak. Míg az állatorvosi szakirodalom viszonylag kevés olyan tanulmányt tartalmaz, amely közvetlenül összehasonlítja az éheztetett betegeket táplált betegekkel, az egyszerű éhezés és a stresszes éhezés fiziológiai és kóros rendellenességeinek megértése segít megérteni a kritikus betegek betáplálásának szükségességét.

Az állatok „egyszerű éheztetése” adaptív válasz a tápanyagok hiányára. Az egyszerű éhezés során a glükoneogenezis kezdetben növekszik, hogy energiát szolgáltasson az első 1-2 napban. Három nap elteltével az anyagcsere sebessége csökken az endogén szövetek megőrzése érdekében. Az inaktív T3 mennyisége megnő és az aktív T4 mennyisége csökken a tápanyagok megőrzése érdekében. Ha az egyszerű éhezés folytatódik, akkor a ketogenezis és a lipolízis továbbra is energiát szolgáltat.

A „stresszes éhezés” kritikus betegségben vagy sérülésben szenvedő betegeknél fordul elő. A kritikus állapotú betegek nem képesek az egyszerű éhezésre jellemző adaptív válaszokat megtenni az endogén szövetek megőrzése érdekében. Súlyos betegeknél az anyagcsere sebessége inkább nő, mint csökken. A fehérje-, lipid- és szénhidrát-anyagcsere eltérései a fehérje/kalória alultápláltságát eredményezik. A tápanyagok anyagcseréjének megváltozását stresszes éhezés során a gyulladásos citokinek vezérlik, beleértve a tumor nekrózis faktorát is. Ezek a citokinek elősegítik a katekolamin felszabadulását, és növelik a kortizol szintjét, ami szöveti katabolizmust eredményez.

A kritikus állapotú betegek táplálkozási terápiájának célja a gazda sérülésekre és fertőzésekre adott reakcióinak fenntartása és az endogén szövetek megőrzése. Fontos az a pont, hogy kritikusan beteg vagy alultáplált betegeknél az akut időszakban az etetés célja nem a testtömeg növelése. Habár a táplálkozási támogatást a betegség korai szakaszában kell elkezdeni, a kötet kimerült, súlyosan dehidratált vagy súlyos elektrolit rendellenességekkel küzdő betegeknél ezeket az eltéréseket az etetés megkezdése előtt ki kell javítani. Az etetés megkezdése ebben a beteg betegpopulációban a térfogat kimerülés, a dehidráció és az elektrolit rendellenességek korrekciója előtt növeli az újratáplálási szindróma kockázatát. Az etetési mennyiséget kimerítő betegek emellett növelhetik az anyagcsere- és oxigénigényt.

Csőtípusok etetése

NG Cső

NE cső

Az esophagostomia csövek (e-tubusok) 14-19 francia cső, amelyeket leggyakrabban macskákban helyeznek el, de kutyákban közepes vagy hosszú ideig tartó etetésre - hetekről hónapokra - helyezhetők el. Sok kereskedelemben kapható cső van, amelyet ezofagosztómiás csövekként kívánnak elhelyezni; a vörös gumi katétereket azonban ezofagosztómiás csövekként használták, és jól működnek. A nyelőcsőcsövek kilépnek a bal oldali nyaki régióból, és a cső hegye a nyelőcső disztális 1/3-án belül helyezkedik el.

Az etetéshez használt pharyngostomia-csöveket már nem helyezzük el és nem ajánljuk, mert a garatba helyezés a betegek intoleranciáját és öklendezését eredményezi. Az etetőcsövek garat elhelyezése szintén hozzájárulhat a légáramlás elzáródásához.

A gasztrosztómiás csövek nagy furatú etetőcsövek, amelyek közepes és hosszú távú (hetek, hónapok, évek) táplálásra használhatók. A gasztrosztómia csövek közvetlenül a gyomorból távoznak a bal oldalsó hasfalnál (6. ábra). A gastrostomia csövek megkerülik a nyelőcsövet, ezért a gastrostomia csövek elhelyezésére utaló jelzés nyelőcsőbetegség, amikor a GI traktus többi része működőképes marad. Az elhelyezés általános érzéstelenítést igényel, és speciális felszerelésre lehet szükség. A gasztrosztómiás csöveket perkután helyezhetjük el endoszkópos vezetéssel vagy ELD eszközzel kis kutyáknál (0,75

RER kilokalóriában = 30 (testtömeg kilogrammban) + 70

Ez a két prediktív egyenlet kissé eltérő értékeket ad. A második egyenletet (nem exponens egyenlet) könnyebb bevinni a legtöbb számológépbe, és jó becslést ad a RER-ről a 2-30 kilogrammos betegek esetében. A táplált étel kalóriasűrűsége természetesen függ a választott étrendtől és attól, hogy az étrendet vízzel kell-e keverni ahhoz, hogy konzisztenciát kapjon, amely lefelé halad. Az etetési csövekben alkalmazott gyakoribb étrendeket és azok kalóriasűrűségét az 1. táblázat tartalmazza.

Asztal 1 Diéta gyártó kalóriasűrűsége

Clinicare (folyékony étrend)	Abbott	1 kcal/ml vagy 237 kcal/8 oz kanna
DogSure (folyékony étrend)	PetAg	0,7 kcal/ml vagy 233 kcal/11 oz kanna
CatSure (folyékony étrend)	PetAg	0,6 kcal/ml vagy 201 kcal/11 oz kanna
Felépülés (konzerv diéta)	Royal Canin	1,2 kcal/ml vagy 184 kcal/5,8 oz kanna
Maximális kalória (konzerv diéta)	Iams	2,1 kcal/ml vagy 333 kcal/6 oz kanna
A/D (konzerv diéta)	Hills	1 kcal/ml vagy 150 kcal/5,5 oz kanna

A felső emésztőrendszerbe történő tápláláskor a gyomor kapacitása kutyáknál 90 ml/kg, macskáknál 45 ml/kg; előfordulhat azonban, hogy a betegek nem képesek elviselni a nagy mennyiségű etetést. Az etetés kezdetén az enterális tolerancia növelése érdekében a táplálást általában csak a RER töredékénél kezdik (1/2 - 1/3 nyugalmi energiaigény), majd ezt követően 2-3 nap alatt növelik, hogy végül megfeleljenek a kalóriaigényeknek. Már nem ajánlott megszorozni a RER-t egy betegség faktorral. Kezdetben gyakrabban kell etetni a bolus adagolás mennyiségének csökkentése érdekében, vagy alternatív megoldásként folyamatos folyékony étrend-infúzió alkalmazható az enterális tolerancia javítására. A tápláló csövek egyike sem akadályozza meg a beteget abban, hogy önként étkezzen. Ha nincs különösebb oka az orális táplálás elutasításának a betegében, akkor mindezen csövekkel a betegek felajánlhatják az ételt az önkéntes táplálékfelvétel felmérésére.

Az enterális táplálkozás szövődményeit nagyjából mechanikus, gyomor-bélrendszeri, anyagcsere- vagy fertőző szövődményeknek minősítik. A mechanikus szövődmények közé tartozik a cső elzáródása, a cső idő előtti eltávolítása vagy a cső elmozdulása. Az emésztőrendszeri szövődmények közé tartozik az émelygés, hányás, hasmenés, hasi fájdalom vagy görcsök, a bél ischaemia és a nyálkahártya sérülése. A metabolikus szövődményeket gyakran „táplálkozási szindrómának” nevezik, és magukban foglalhatják a hiperglikémiát, lipémiát, azotémiát, hiperammonémiát, hipokalémiát és más elektrolit-rendellenességeket. A fertőző szövődmények magukban foglalják a tubus fertőzését, a peritonitist, a cellulitist a kilépési helyeken és az aspirációs tüdőgyulladást. A mechanikus szövődmények és a hasmenés az enterális táplálás gyakoribb szövődményei, amelyek könnyen rögzíthetők e csövekkel szerzett tapasztalatok alapján, vagy könnyen kezelhetők hasmenés elleni szerekkel vagy az étrend megváltoztatásával. A súlyos szövődmények, beleértve az etetési szindrómát, és a szeptikus szövődmények nagyon ritkák. A súlyos szövődmények gyakorisága elég ritka, így a rájuk vonatkozó aggodalom nem ellenjavallat az enterális táplálkozás szempontjából, hanem a beteget egyszerűen ellenőrizni kell a szövődmények kialakulása szempontjából az etetés megkezdésekor és amíg a csövek vannak.