Az American Thoracic Society folyóirata

Absztrakt

1 Pulmonológiai Tanszék, Groningeni Egyetem Orvosi Központ, Groningeni Egyetem, Hollandia

Absztrakt

A fizikai aktivitás bármely olyan testmozgásként definiálható, amelyet a vázizmok hoznak létre, és amelyek energiát igényelnek (http://www.who.int/dietphysicalactivity/factsheet_recommendations/en/). A fizikai (in) aktivitás közvetlen megfigyeléssel, az energiafogyasztás felmérésével (kalorimetria, kettős címkével ellátott víz), saját bevallott kérdőívek és mozgásérzékelők (lépésszámlálók, gyorsulásmérők) használatával vizsgálható (1). A fizikai aktivitás szintjét önkényesen kategorizálhatjuk, ha megszámoljuk a napi lépések számát: ülő (12 500) (2). A fizikai inaktivitás független kockázati tényező számos krónikus betegségben, például elhízás, szívkoszorúér-betegség, stroke, II-es típusú cukorbetegség, valamint vastagbél- és mellrák (3). Az Európai Közösség jól ismert Légzőszervi Egészségügyi Felmérés II (ECRHS-II) tanulmányának érdekes eredménye azt sugallja, hogy a fizikai inaktivitás erős és független rizikófaktor a bronchiális hiperreaktivitás szempontjából az általános populációból származó felnőtteknél (4).

Az elhízás önkényesen a testtömeg-index (BMI) ≥30. A magas BMI a krónikus betegségek, például a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a mozgásszervi megbetegedések, valamint az endometrium-, az emlő- és a vastagbélrák egyik fő kockázati tényezője (http://www.who.int/mediacentre/factsheets/fs311/en/index .html). Érdekes módon egy nemrégiben végzett nagyszabású populációalapú tanulmány kimutatta, hogy a metabolikus szindróma részeként a hasi elhízás volt a legerősebb független előrejelző a tüdőfunkció károsodásában (5).

Az elmúlt évtized során világossá vált, hogy az alacsony fokú szisztémás gyulladás fontos szerepet játszik számos krónikus betegség kóros folyamatában. Az alacsony fokú szisztémás gyulladás meghatározható a gyulladásos és gyulladáscsökkentő citokinek, a természetben előforduló citokin-antagonisták és az akut fázisú fehérjék keringő szintjének kétszer-négyszeres emelkedéseként, valamint a neutrofil és természetes gyilkos sejtek számának kismértékű növekedéseként (6). ). A tüdő szempontjából érdekes megjegyezni, hogy a szisztémás gyulladás jól ismert markere, a C-reaktív fehérje (CRP) számos keresztmetszeti és longitudinális vizsgálatban alacsonyabb FEV1-hez társult egészséges, széles életkorától (7–12). Ezenkívül a CRP szintek erőteljesen és függetlenül kapcsolódtak a metakolinra gyakorolt bronchiális hiperreaktivitás magasabb gyakoriságához az ECRHS-II vizsgálatban (10).

A közelmúltban egyre nagyobb az érdeklődés a fent leírt alacsony fokú szisztémás gyulladás lehetséges okai és következményei iránt. Az elhízással való összefüggést alaposan tanulmányozták, különösen a metabolikus szindróma keretében. Az 1. ábra a zsigeri hasi zsír központi szerepét mutatja be ebben a szindrómában (13), bemutatva, hogy a zsírszövet nemcsak inert szövet, hanem aktív szekréciós szerv, amely számos kóros folyamat szabályozásában vesz részt (14). Az 1. ábrán látható piros nyilak a dohányzás lehetséges hatásait jelzik, amely az alacsony fokú szisztémás gyulladás másik fontos kockázati tényezője. A fizikai inaktivitás hozzájárulása ehhez az alacsony fokú szisztémás gyulladáshoz véleményünk szerint meglehetősen alulbecsült az orvosi szakirodalomban. A fizikai inaktivitás nemcsak a pozitív energiamérleghez és a (hasi) elhízás kiváltásához járul hozzá; a kellő fizikai aktivitás hiánya a szisztémás gyulladás megnövekedett markereivel is összefügg (15–17). Nyilvánvaló, hogy a vázizmok nem csak inert szövetek, hanem egy nagy szekréciós szervet alkotnak, amely gyulladáscsökkentő tényezőket produkál a vázösszehúzódások folyamatában (18, 19).

1.ábra. Az elhízást alacsony fokú szisztémás gyulladással és kardiovaszkuláris betegségekkel összekötő mechanizmusok sematikus ábrázolása. A piros nyilak jelzik a dohányzás hatását. Mind a hasi elhízás, mind a dohányzás összefüggésben van az inzulinrezisztenciával, az oxidatív stresszel és a különböző (adipo) citokinek és gyulladásos markerek megnövekedett szintjével, amelyek végső soron endotheliális diszfunkcióhoz vezetnek (Újranyomtatva a 13. referencia engedélyével).

Mivel a fizikai inaktivitás, az elhízás és a szisztémás gyulladás valószínűleg fontos kockázati tényező az asztmában és COPD-ben szenvedő betegek egészségi állapotának és általános jólétének, egyre nagyobb az érdeklődés ezek iránt a módosítható kockázati tényezők iránt. Jelen áttekintés elsődleges célja a rendelkezésre álló irodalom összefoglalása a fizikai inaktivitás és az elhízás lehetséges szerepéről az asztmában és a COPD-ben, valamint annak vizsgálata, hogy ezek miként járulnak hozzá a szisztémás gyulladáshoz.

Úgy tűnik, hogy a megállapított asztmában szenvedő gyermekek fizikai aktivitása hasonló az egészséges kontrollokéhoz. Ennek ellenére gyakran érnek fizikai inaktivitást az érés ideje alatt a serdülőkortól a felnőttkorig és a felnőttkortól az idős korig (20). Ford és munkatársai kimutatták, hogy az asztmás felnőttek ritkábban futnak, kosárlabdáznak, golfoznak és súlyzóznak, de inkább szobakerékpárt használnak (21). Továbbá bebizonyították, hogy az asztmás felnőtt betegek nem felelnek meg a fizikai aktivitásra vonatkozó jelenlegi ajánlásoknak. A fizikai inaktivitásról ismert, hogy sok fontos asztmás kimenetelt érint. Például az Egyesült Államok népességén alapuló, az asztma rizikófaktoraira kiterjedő tanulmány kimutatta, hogy a fizikai inaktivitás nagyobb számú sürgősségi szobalátogatással, munkába való képtelenséggel, asztmás tünetekkel, alvási problémákkal, gyógyszerek használatával és inhalátorok (22). Egy másik tanulmány kimutatta, hogy az alacsonyabb munkahelyi és szabadidős fizikai aktivitás szignifikánsan alacsonyabb spirometriai értékekkel társul asztmás (30–89 éves) felnőtt betegeknél (23). Tudomásunk szerint nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy a fizikai inaktivitás fokozott szisztémás gyulladással járna a kialakult asztmában.

Az általános populációban számos olyan tanulmány létezik, amelyek arra utalnak, hogy a fizikai inaktivitás független kockázati tényező lehet az asztma kiváltásában. 757 tünetmentes, átlagosan 9,7 éves életkorú gyermeken végzett prospektív közösségi alapú vizsgálat kimutatta, hogy az alacsony fizikai erőnlét korrelál az serdülőkori asztma kialakulásával (24). Tünetmentes, 3,5 éves korú gyermekeknél bebizonyosodott, hogy a napi 2 óránál hosszabb TV-nézés társult a bronchiális hiperreaktivitás kialakulásához és az asztma klinikai kifejeződéséhez (25). Hasonlóképpen, az ECRHS-II populációalapú tanulmány kimutatta, hogy a csökkent fizikai aktivitás dózis-válasz módon szorosan összefügg a hörgők túlérzékenységével (4 A szerzők az alapvető mechanizmusokról spekuláltak, amelyek a fizikai inaktivitást és a fokozott bronchiális hiperreaktivitást kapcsolják össze, és arra utaltak, hogy a fizikai inaktivitás szisztémás gyulladással járhat. Érdekes módon ugyanaz az ECRHS-II vizsgálat pozitív összefüggést mutatott a bronchiális hiperreaktivitás és a CRP között (10).

1. TÁBLÁZAT TELJESÍTMÉNYEN ALAPULÓ FIZIKAI TEVÉKENYSÉG: KRÓNIKUS OBSTRUKTÍV PULMONARY BETEGSÉG VS. ELLENŐRZÉSEK

A rövidítések meghatározása: COPD = krónikus obstruktív tüdőbetegség; GOLD = Globális Kezdeményezés Krónikus Obstruktív Tüdőbetegségre; PAL = fizikai aktivitás szintje (≥1,70: aktív; 1,40–1,69: ülő; 2. ábra). A felnőttkori asztma és COPD a fizikai inaktivitás, az elhízás és az alacsony fokú szisztémás gyulladás gyakoribb előfordulását mutatja; e tényezők pontos kölcsönhatását azonban még nem vizsgálták és nem egyértelmű. A fizikai inaktivitást javító és az elhízást csökkentő beavatkozások felderíthetik a lehetséges inkasszát a fizikai inaktivitás és/vagy az elhízás által kiváltott szisztémás gyulladás és a tüdőfunkció későbbi csökkenése között. Fontos, hogy az ilyen tanulmányoknak teljesítményalapú eszközöket kell használniuk a fizikai inaktivitás felmérésére.

2. ábra. A fizikai (in) aktivitás, az elhízás és a szisztémás gyulladás komplex kapcsolatának egyszerűsített hipotetikus sémája és következményei az obstruktív légúti betegségre. Az alacsony fokú szisztémás gyulladás fontos kapcsolatot jelenthet az obstruktív tüdőbetegségek jól ismert rizikófaktorai és azok társbetegsége között. A szilárd nyilak pozitív hatásokat jeleznek, míg a szaggatott nyilak negatív hatásokat jeleznek. BHR = bronchiális hiperreaktivitás.