Gyakorlásterápia a 2-es típusú cukorbetegség kezelésében: Az aktivitásmérők kiemelkedő hatékonysága a lépésszámlálók felett

1 Nefrológiai, endokrinológiai és anyagcsere osztály, Tokai Egyetem Orvostudományi Karának Belgyógyászati Klinika, Kanagawa, Japán

Absztrakt

Összehasonlítottuk az aktivitásmonitor hatékonyságát (amely megmutatja a testmozgás intenzitását és a lépések számát), és a lépésszámláló hatásosságát a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegek edzésterápiájában. A vizsgálati alanyokat az aktivitásmonitor csoportba osztották (

) és lépésszámláló csoport (

). Az elsődleges cél a hemoglobin A1c (HbA1c) javulása volt. Az edzés célját napi 8000 lépésben és 20 perc közepes intenzitású edzésben (≥3,5 metabolikus ekvivalens) határozták meg. Az aktivitásmonitor háromtengelyes gyorsulásmérővel van felszerelve, amely képes mérni a közepes intenzitású gyaloglás időtartamát, a lépések számát, a sétatávolságot, a kalóriafogyasztást és a teljes kalóriafogyasztást. A lépésszámláló megszámolja a lépések számát. A látogatások során laboratóriumi vizsgálatokhoz vért vettek. Az első vizsgálatot a vizsgálat kezdetén végezték el, és 2. és 6. hónapban megismételték. Jelentős különbséget figyeltünk meg a két csoport között a HbA1c szint csökkenésében a 2. hónapban. Az eredmények arra engednek következtetni, hogy az aktivitásszint-figyelő használata, amely a lépések számán túl a mozgásintenzitásról is információt jelenít meg, hasznos az edzésterápiában, mivel fokozza a testgyakorlási koncepciót és elősegíti a HbA1c csökkenését cukorbetegeknél.

1. Bemutatkozás

Az étrend és a testgyakorlás képezi a 2-es típusú diabetes mellitus (T2DM) kezelésének alapját. Ez a két megközelítés közismerten javítja a vércukorszint-szabályozást [1]. A testedzésről is beszámoltak, hogy hatékonyan javítja a vércukorszint-szabályozást és az életminőséget (QOL) [2, 3]. A zsír csökkentése és az inzulinrezisztencia javulása azonban csak az étrend módosításával korlátozott [4].

Mint ilyen, még akkor is, ha a testmozgás terápiájának hatásai jól ismertek, a valóságban még akkor is, ha a diétaterápiát szinte minden beteg követi, a testgyakorlást betartó betegek aránya csak körülbelül 40% [5]. Ennek az alacsony aránynak az az oka, hogy a testedzést nem könnyű kivitelezni olyan betegeknél, akiknek nincs fizikai edzett hátterük, időbeli korlátozásuk és képtelenségük fenntartani a motivációt. Egy másik ok az, hogy a testgyakorlás tényleges technikáit és céljait gyakran nehéz megérteni mind a beteg, mind az oktató számára.

A testmozgás terápiájának célmutatói tartalmazzák mind a lépések számát, mind az erőt [5], és a közepes intenzitású edzést különösen hatékonynak tartják. Míg a mérsékelt intenzitású testedzéshez 3–6 metabolikus ekvivalens (MET) javasolt, [5, 6], valójában az intenzitás szintjének ellenőrzése az edzések során gyakran nehéz. A hatékony testgyakorlat érdekében az aktivitás szintjét megfelelően meg kell növelni az edzés intenzitásának figyelemmel kísérésével és tudatában. Egy egyszerű és hasznos eszköz kifejlesztése e cél érdekében javíthatja a T2DM kezelésének eredményét. Egy hagyományos eszköz segítségével, amely méri a lépések számát (lépésszámláló), és egy másik eszközzel, amely méri a lépések számát, valamint a testmozgás intenzitását és mennyiségét (aktivitásmonitor), ezt a tanulmányt arra terveztük, hogy értékelje a testgyakorlás hatásait az edzés intenzitásának tudatában. tekintettel a vércukorszint-szabályozás javulására.

2. Anyagok és módszerek

2.1. Betegek és módszerek

Az alanyok 200 T2DM-ben szenvedő felnőtt beteg voltak, akik 2012. március és április között ellátogattak osztályunkba a Tokai Egyetemi Kórházban, és orvosaik megfelelőnek ítélték meg a testgyakorlást. Ezenkívül a vizsgálat kezdetén szóban és írásban ismertették a kutatás módszereit és célját, valamint az együttműködés önkéntes jellegét, és minden betegtől írásos megállapodást kaptak. Ezt a vizsgálatot klinikai vizsgálatként (UMIN000018694) regisztrálták, a Tokai Egyetemi Kórház klinikai kutatásainak intézményi felülvizsgálati bizottságának ellenőrzésével és jóváhagyásával.

A lépések számát és a fizikai aktivitás mennyiségét digitálisan rögzítettük egy aktivitásmérővel (MT-KT01 modell, Terumo, Tokió, Japán) egy háromtengelyű sebességérzékelővel, amely mérte a lépések számát és a közepes intenzitású járással töltött időt . Egy másik eszközt, egy módosított MT-KT01-et használtak lépésszámlálóként, hogy megszámlálják a lépések számát a gyaloglás/edzés során.

Miután véletlenszerűen 100 alanyot osztottak be az aktivitásmonitor csoportba és a lépésszámláló csoportba, célul tűzték ki a lépésszámláló csoportot, amely közepes intenzitású (3 vagy annál magasabb MET) gyaloglás volt napi legalább 20 perc és 8000 lépés. Ugyanezt a legalább 3 MET-es célt (az aktivitásmonitor teljesítménymutatójánál vagy az felett; 1. ábra (a) ábra) napi legalább 20 perc testmozgás és 8000 lépés mellett az aktivitásmonitor csoport számára is meghatározták. A lépésszámlálót és az aktivitásmérőt is ébrenléti órákban a felhasználó nyakába akasztották.

A célgyakorlat elérését a célmegvalósítási jel (1. ábra (b)) megjelenítése jelezte az aktivitásmonitoron. A betegeket arra kérték, hogy manuálisan rögzítsék aktivitásmérőjük és lépésszámlálójuk adatait az adatlapokon, amelyeket a járóbeteg-látogatások során gyűjtöttek össze. A klinikai adatok mérését, beleértve a HbA1c szintet is, a járóbeteg-látogatások során végezték el, a második hónapban a lépések számának és a cél elérési arányának, a hatodik hónapban pedig a végső értékelésnek az értékelését (1. ábra (c)).

Utasításokat adtak az egyes betegeknek átadott füzetek gyakorlásáról (2. ábra) a vizsgálat elején. A képzés kezdete után 2 hónappal az alanyokat felkérték, hogy számolják be a lépések számát és a testmozgás mennyiségét, valamint azt, hogy elérték-e a kitűzött célokat. Azokat, akik saját maguk jelentették be, hogy elérték a célokat, arra utasították, hogy folytassák, míg akik még nem tették meg, új beavatkozás nélkül ismét a brosúrában leírt információkat kapták.

2.2. Statisztikai analízis

Az elemzés tárgya az a 187 beteg volt, akik befejezték a 6 hónapos követésüket (3. ábra). Összehasonlították a lépésszámláló és az aktivitásmonitor adatait, valamint a gyógyszerek változását. A testmozgás folytatását és a célok elérését illetően az elemzés azokat határozta meg, akiknek a napszámlálási adatok legalább 80% -a és a célgyakorlati összegek legalább 80% -a megfelel a céloknak.

A HbA1c szintet a vizsgálat kezdetén, valamint 2 és 6 hónappal később fő elemként hasonlítottuk össze reagáló vizsgálat elvégzésével. A Pearson khi-négyzet teszt vagy Mann-Whitney

tesztet alkalmaztunk a két csoport közötti változók összehasonlításához, és a szignifikancia szintet 5% -ra állítottuk be. Az alkalmazott statisztikai elemző szoftver a JMP Ver. 11.0.0 (Japán SAS Intézet, Tokió).

3. Eredmények

3.1. A betegek háttérjellemzői és a HbA1c szint változásai

A 6 hónapos követést végző 187 beteg klinikai háttéradatait az 1. táblázat foglalja össze, és a vizsgálat során a HbA1c szint delta változását a 4. ábra (a) mutatja.

Mind a 187 beteg háttérjellemzői alapján nem találtunk egyértelmű különbséget a két csoport között, kivéve a férfiak jelentős túlsúlyát az aktivitásmonitoros csoportban, és a húgysav értékét a vérben, amely a lépésszámláló csoportban szignifikánsan alacsony volt (táblázat 1).

A HbA1c szint változásai tekintetében a HbA1c szint szignifikáns csökkenését figyelték meg a vizsgálat megkezdése után 2 és 6 hónappal az aktivitásmonitor csoportban, összehasonlítva a vizsgálat megkezdése előttiével. A két eszközcsoport adatainak összehasonlítása szignifikáns különbséget mutatott a HbA1c szint csökkenésének szintjében 2 hónapon belül a lépésszámláló és az aktivitásmonitor csoportok között (lépésszámláló csoport:

%, aktivitásmonitor-csoport:

%). A 6. csoportban azonban nem figyeltünk meg szignifikáns különbséget a két csoport között.

A HbA1c változását a 2. és 6. hónapban szintén összehasonlítottuk nem és húgysavszint szerint. Nem volt szignifikáns különbség a HbA1c-ben a férfiak és a nők között (5. ábra). Miután a betegeket felosztottuk magas és alacsony húgysavszinttel rendelkezőkre, a húgysav mediánszintjét használva cut-off értékként, nem találtunk különbséget a két csoport között (5. ábra).

Ezután kizártuk 55 olyan alany adatait, akiknek fizikai aktivitási adatai a 6. hónapban regisztráltak 80% -ánál kisebbek, és 73 olyan személyt, akiknek fizikai aktivitási adatai kevesebbek, mint a testmozgás cél elérési arányának 80% -a. Így 59 beteg folytatta a testedzést 6 hónapig, köztük 36 az aktivitásmonitor-csoportból és 23 a lépésszámláló-csoportból. A folytatás aránya 37,9%, illetve 25,0% volt. Az aktivitásmonitor csoport gyakorlási terápiájának folytatási aránya lényegesen jobb volt, mint a lépésszámláló csoporté (

Mivel a jelen tanulmányban nem írtak elő korlátozást a gyógyszerek használatára és megváltoztatására, a gyógyszerek hatásait kizárták. Az értelmes elemzéshez azonban azokat a betegeket választottuk ki, akiknél a gyógyszer megkezdése előtt és után 6 hónappal a vizsgálat megkezdése előtt és után (azaz 1 évig) nem változtattak a gyógyszereken, és csak a tornaterápia hatására elemeztük adataikat. Az eredmények azt mutatták, hogy a HbA1c szint tisztán testmozgás miatti változásait minden csoport 14 alanyában észlelték (4. ábra (b)).

Az aktivitásmonitoros csoportban a HbA1c szint jelentős csökkenését figyelték meg az előző időponttól a vizsgálat megkezdése utáni időig, de a lépésszámláló csoportban nem mind a 2., mind a 6. hónapban. A HbA1c szint 2 hónapos csökkenése szignifikánsan nagyobb volt az aktivitásmonitor csoportban (

%) összehasonlítva a lépésszámláló csoportjával (%). Hasonló tendencia figyelhető meg a 6. hónapban is, bár a különbség nem volt szignifikáns.

4. Megbeszélés

Az Egyesült Államok irányelvei heti 150 perces testmozgást javasolnak megfelelő testedzésként. Egy nemrégiben végzett tanulmány azonban azt mutatta, hogy az alacsony vagy közepes testmozgás havi 90 perce hasznos az ázsiaiaknál [7]. Így a gyors, napi szinten könnyen elérhető gyaloglás mérsékelten intenzív mozgásnak számít Ázsiában. Emiatt ezt a vizsgálatot úgy végezték, hogy a gyalogos testmozgást választották a testedzés terápiájának, amelyet a legkönnyebben elvégezhetőnek tartanak. Ezt a tanulmányt azzal a hipotézissel tervezték, hogy a „Nincs időm gyakorolni” kérdés megoldásaként önmagában a napi aktivitás mérsékelt intenzitású szintre történő változtatása elegendő testedzési terápia, még akkor is, ha az ember csak nem tud időt szánni gyakorolni, és az aktivitásmonitoroknak jobb eredményei vannak, mint a lépésszámlálóknak a testmozgás hatékonyságának mérésére.

A céltevékenységet jelen tanulmányban 3 MET-ben határoztuk meg, bár a mérsékelten intenzív testmozgás hatékony a T2DM-es betegek terápiás terápiájában [8]. Feltétel nélkül, még mérsékelt intenzitású testmozgás esetén is, az edzés terhelését az életkornak megfelelően kell beállítani. Azoknál a 65 évesnél idősebb betegeknél (akik a betegek többségét képviselik és a T2DM-ben szenvedő betegek többségét képviselik Japánban) a 3-MET szintet közepes intenzitásúnak tekintik [6]. Ezért ebben a tanulmányban 3 és ennél magasabb MET-t állítottunk be céltevékenységként.

Eredményeink azt mutatták, hogy a HbA1c szint mindkét csoportban csökkent, amikor mindkét csoport páciensei gyakorolták, miközben tisztában voltak a 3-MET céllal. Ezek az eredmények megerősítették, hogy a testedzés legalább 6 hónapig hozzájárult a HbA1c javulásához a T2DM-ben szenvedő betegeknél. Ezenkívül azok a betegek, akik az aktivitásmonitorot viselték, amely visszajelzést adott a testmozgás intenzitásáról, a HbA1c szint csökkenését is kimutatták, ami 2 hónap alatt szignifikánsan jobb volt a lépésszámlálóval összehasonlítva. Úgy gondolták, hogy ez a különbség a mérsékelt szintű testmozgás motivációjának tudható be, kombinálva a testmozgás intenzitásának ellenőrzésével kapott visszajelzésekkel, és ennek eredményeként az aktivitásfigyelő csoportban kedvezőbb hatások vannak, mint a lépésszámláló csoportban. Ezek az eredmények együttvéve azt sugallják, hogy az aktivitásmonitor használata úgy tűnik, hogy fokozza a HbA1c szint csökkenését.

Amint a 4. ábra (b) ábrán látható, a gyógyszerek hatásait kizáró vizsgálatban a HbA1c szint csökkenése érdekes módon nagyobb volt az aktivitásmonitoros csoportban, mint a lépésszámláló csoportban mind 2, mind 6 hónapban. Ez a megállapítás azt sugallja, hogy az aktivitásmonitor használata fontos az edzésterápiában, mivel információt nyújt a testmozgás intenzitásáról, és hogy ez a monitor különösen hatékony a gyaloglás egyszerű gyakorlatterápiájában a napi tevékenységek részeként.

Ezen túlmenően a tanulmány legemlékezetesebb eredménye az volt, hogy nehéz volt folytatni a testedzést a 6 hónapos vizsgálati időszakban. Így azoknak a betegeknek a százalékos aránya, akik 6 hónapig folytatták a testmozgást a testgyakorlás ≥80% -ánál, mindkét csoportban kevesebb mint 40% volt: az aktivitásmonitoros csoport 37,9% -a és a lépésszámláló csoport 25,0% -a, ami jelzi a folytatás nehézségeit maga a terápiás terápia. Ezen eredmények alapján hangsúlyozzuk a T2DM betegek motiválásának szükségességét a testmozgás folytatására.

Ami a gyakorlási terápiával kapcsolatos utasításokat vagy útmutatásokat nyújtja a betegeknek, azon túl, hogy hasznos a motiváció fenntartása a testmozgás intenzitásának felismerése révén, még azoknál a betegeknél is, akik csak a röpirat útján kaptak utasításokat, ellenőrizve, hogy a 3 A gyaloglás során elért MET-ek hasznosak a megfelelő járási sebesség megtanulásában. Ezért erre nemcsak orvos képes, hanem más egészségügyi személyzet által nyújtott utasítások is. Ez azt mutatja, hogy a testmozgás céljainak bemutatása pusztán az aktivitásmonitorok használata előtt, és a közepes vagy magas szintű mozgás beépítése a napi tevékenységeikbe úgy tűnik, hozzájárul a testgyakorlat hatékonyságához.