Zavaros étkezési magatartás 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő fiatal felnőtteknél

Absztrakt

Háttér

Az étkezési rendellenességek és a cukorbetegség kombinációja a morbiditás és a halálozás fokozott kockázatával jár. A tanulmány célja összehasonlítani az 1-es típusú cukorbetegségben szenvedő fiatal felnőtteknél a rendellenes étkezési magatartás (DEB) prevalenciáját a nem diabéteszes kontrollmintákkal, és megvizsgálni a DEB és a glikémiás kontroll kapcsolatát.

Mód

Az étkezési rendellenesség vizsgálati kérdőívet (EDE-Q) 51, 18–30 év közötti személynek adták ki, akik egy nagy egyetemi oktató kórház ambuláns diabéteszes klinikájára jártak. A glikémiás kontrollt glikozilezett hemoglobinnal (HbA1c) értékeltük. A kontrollcsoport 236 18–30 éves férfi és női hallgatóból állt, akik egyetemi alapellátásban vettek részt.

Eredmények

Az átlagos globális EDE-Q pontszám a cukorbetegség csoportjában 0,82 ± 1,1 (átlag ± SD), a kontroll csoporté pedig 1,4 ± 1,3 (átlag ± SD). A cukorbetegség csoportjának szignifikánsan nagyobb volt az alacsonyabb globális EDE-Q pontszáma a kontroll csoporthoz képest. Nem volt összefüggés a diabetes csoport globális EDE-Q pontszáma és a HbA1c szint között.

Következtetések

Nem találtunk megnövekedett rendezetlen étkezési magatartást (DEB) 1-es típusú diabetes mellitusban szenvedő fiatal felnőtteknél a nem diabéteszes kontrollmintához képest.

Egyszerű angol összefoglaló

A cukorbetegek étkezési rendellenességei a betegséggel összefüggő szövődmények felgyorsulását eredményezik. Az irodalomban ellentmondásos információk találhatók a rendellenes étkezési szokások elterjedtségéről a cukorbetegségben. Ebben a tanulmányban megvizsgáltuk a rendezetlen étkezési magatartás arányát egy fiatal felnőtt mintában, az 1. típusú cukorbetegség megállapított diagnózisával, és összehasonlítottuk őket egy cukorbetegség nélküli fiatal felnőtt kontroll mintával. Megvizsgáltuk a cukorbetegség vérében a vércukorszint és a rendezetlen étkezés szintje közötti összefüggést is. A vizsgálatba 274 résztvevőt vontak be, akik közül 49-nél diagnosztizálták az 1-es típusú cukorbetegséget. A diabéteszes mintánkban nem találtunk megnövekedett rendezetlen étkezési magatartást. Eredményeink kiemelik annak fontosságát, hogy mind az alapellátásban, mind a másodlagos ellátásban dolgozó orvosok tisztában legyenek az étkezési rendellenességek bemutatásával fiatal felnőtteknél.

Háttér

Feltételezik, hogy a T1DM tulajdonságai hajlamosak lehetnek a veszélyeztetett egyének étkezési rendellenességekre [4]. Ezek a jellemzők magukban foglalják a cukorbetegség kezeléséhez szükséges étrendi korlátozásokat, a betegség kezdetén bekövetkező súlycsökkenés ciklusát és az azt követő súlygyarapodást az inzulin kezdetekor, a magasabb testtömeg-index (BMI) irányába mutató tendenciát, valamint az inzulinnal való visszaélés lehetőségét a test befolyásolására. súly. A negatív megküzdési stratégiák és a hangulati zavarok növelhetik a társbeteg étkezési rendellenességek kialakulásának kockázatát a T1DM-ben szenvedő egyéneknél [10].

Az ezen a területen végzett eddigi tanulmányok nagyrészt ellentmondásos eredményeket hoztak a tanulmányterv jelentős eltérései miatt. Néhány tanulmány a DEB/ED fokozott kockázatát mutatja cukorbetegeknél az általános populációhoz képest [4, 11], míg más vizsgálatok nem jelentenek megnövekedett kockázatot [12,13,14]. A DEB/ED gyakoriságát összehasonlító vizsgálatok cukorbetegségben szenvedő és cukorbeteg férfiak esetében kevések [15]. Szisztematikus áttekintés és metaanalízis szerint a DEB és az ED szignifikánsan gyakoribb az 1-es típusú cukorbeteg serdülőknél, mint társaiknál [16]. Ez a különbség azonban már nem volt szignifikáns, amikor az elemzést a cukorbetegséghez igazított értékelési eszközökkel végzett vizsgálatokra szűkítettük. A cukorbetegséghez adaptált eszközök azonosítják a T1DM-re jellemző étkezési rendellenességeket, például az inzulin alulhasználását vagy kihagyását a fogyás céljából.

A T1DM-ben szenvedő egyének étkezési rendellenességei jelentősek, és súlyos morbiditással [3] és rosszabb kezelési kimenettel [7] járnak. Célul tűztük ki ennek a komorbiditásnak a további feltárását azáltal, hogy összehasonlítottuk a rendellenes étkezési magatartás prevalenciáját egy T1DM-es fiatal felnőtt mintában egy ír hallgatói populáció kontrollmintájával, az EDE-Q segítségével, amely egy részletes kérdőív az étkezési rendellenességek valószínű eseteinek azonosítására.

Módszer

Ebben a vizsgálatban az étkezési zavar vizsgálati kérdőív (EDE-Q) 6.0 verzióját használtuk. Az EDE-Q egy 28 elemből álló eszköz, amely az előző 28 napra összpontosít és az alapvető étkezési rendellenességeket méri. Az EDE-Q globális pontszámot és négy alskála pontszámot hoz létre: visszafogottság, alaki aggodalom, testsúly és étkezési aggodalom.

A globális pontszám a négy alskála pontszámának átlaga. A válaszokat hétpontos Likert-skálán értékelik, és a magasabb pontszámok jelzik a rendezetlen étkezési patológiát. A klinikai szignifikancia jelzésére általában ≥4-es küszöbértéket használnak [17,18,19,20].

A kulcsfontosságú étkezési és kompenzációs magatartások gyakoriságát, például az objektív mértékű roham epizódokat, az ön által kiváltott hányást, a hashajtással való visszaélést és a túlzott testedzést is rögzítik. A túlzott testmozgás rendszeres előfordulását úgy határozták meg, hogy „hajtott vagy kényszeres módon gyakorolja a testsúly, az alak vagy a zsírmennyiség ellenőrzését, vagy a kalóriák elégetését” (EDE-Q 6.0, 18. tétel) legalább 20-szor az elmúlt 28 nap. Rendszeres előfordulás esetén az étrendi korlátozást úgy határozták meg, hogy „hosszú ideig (8 vagy több ébrenlétig) anélkül, hogy bármit is fogyasztana, hogy befolyásolja alakját vagy súlyát” (EDE-Q 6.0, 2. tétel), több mint három hetente (≥13-szor) az elmúlt 28 nap során. Minden más viselkedés esetén a rendszeres előfordulást négy vagy több előfordulásként határoztuk meg az elmúlt 28 nap során.

Résztvevők

A betegeket az észak-dublini Beaumont kórházban, a nagy egyetemi oktató kórházban, a fiatal felnőttek ambuláns diabéteszes klinikáján vették fel. A felvételi kritériumok 18 és 30 év közötti egyének voltak, akiknek diagnosztizálták a T1DM-et. 51 egyedből álló nem egymást követő minta (nőstények n = 20, hímek n = 31) cukorbetegek felvételére került sor. Az egyik férfit kizárták, mivel nem töltötte ki a beleegyezési űrlapot, egy másik férfit pedig azért, mert nem válaszolt a tételek több mint felére, így összesen 49 résztvevő (nőstény) maradt n = 20, hímek n = 29). Az EDE-Q-t használták az étkezési rendellenességek pszichopatológiájának értékelésére. A diabéteszes mintában a glikémiás kontrollt az értékelés dátumához legközelebb eső glikozilezett hemoglobin (HbA1c) méréssel értékeltük. [Az összes, három oszlop, HbA1c mérést az értékelés után egy hónapon belül elvégeztük. A HbA1c értékelések közül, amelyeket nem végeztek el egy hónapon belül, az egyiket öt hónappal az értékelés előtt, egy négy hónappal azelőtt és egy három hónappal azelőtt végezték]. Egyik diabéteszes mintánk sem volt kevert inzulinon, 15% -uk inzulinpumpa-terápián, a fennmaradó rész pedig bazális bolusos kezelésen volt.

A kontrollcsoport esetében az EDE-Q-t 236 férfi és női hallgató egymást követő mintáján adtuk be, akik egy hónapon át egyetemi alapellátásban vettek részt. A T1DM-ben szenvedő vagy ismert krónikus betegségben szenvedő hallgatókat kizárták. Tíz hallgató nem egyezett bele a vizsgálatba, és egy hallgató nem töltötte ki a kérdőívet, így összesen 225 résztvevő (nőstény) maradt n = 190, hímek n = 35). Az összes résztvevő írásos tájékozott beleegyezést kapott. A tanulmányt a Beaumont Kórház és a dublini Trinity College etikai bizottságai felülvizsgálták és jóváhagyták.

Statisztikai analízis

Az EDE-Q alskála és a globális pontszámok kiszámításához a Fairburn és társszerzői [21] által ajánlott pontozási módszereket használták. Ami a cukorbeteg csoportot illeti, az egyik résztvevő nem válaszolt a tételek több mint felére, ezért kizárták az elemzésből. Nem volt más résztvevő, akinek egynél több hiányzott volna.

A kontrollcsoport hiányzó adatai tekintetében az EDE-Q alskálák pontozásához szükséges elemek 0,3% -a hiányzott. Az egyik résztvevő nem válaszolt az öt étkezési aggodalomra okot adó kérdésre háromra, ezért étkezési aggályaik alskáláját kizárták az elemzésből. Egy másik résztvevő nem válaszolt két tételre, de egyébként nem volt más résztvevő, akinek egynél több hiányzott volna. Az esetleges hiányzó válaszokat az átlagos elem pontszámmal helyettesítettük, ahogyan azt a korábbi tanulmányok alkalmazták ezzel az eszközzel. A csoportok közötti különbségeket kezdetben a kategorikus változók chi-square tesztjeivel, a folyamatos változók t-tesztjeivel vizsgáltuk. Ezután a bináris eredmények egyváltozós elemzését végeztük logisztikai regresszió alkalmazásával, 95% konfidencia intervallummal. A zavarosokat többváltozós logisztikai regressziós modellekben állítottuk be. A folyamatos eredményekhez egyváltozós és többváltozós lineáris regressziós modelleket alkalmaztunk. Az egyváltozós (kiigazítatlan) modellben az eredmény vagy függő változó a cukorbetegség volt, a független vagy kockázati tényező pedig az étkezési viselkedés volt. A többváltozós modellekben a BMI-t és a nemet további független változóként adták hozzá. Az összes elemzést a STATA 13. verziójával hajtottuk végre.

Eredmények

49 résztvevő volt cukorbetegségben és 225 kontroll résztvevő cukorbetegségben. A kontroll csoportban szignifikánsan több nő volt a cukorbetegséghez képest (x 2 (1, N = 274) = 42,8, o 25 kg/m2, szemben a kontrollcsoport 14,5% -ával. Nem volt szignifikáns különbség a BMI-ben a csoportok között a nemhez igazítva (OR = 1,06, 95% CI: 0,9–1,1, o = 0,18).

EDE-Q pontszámok

A cukorbetegség csoportjának szignifikánsan nagyobb volt az alacsonyabb globális EDE-Q pontszáma a kontroll csoporthoz képest (OR = 0,6, 95% CI: 0,4–0,8, o 1. táblázat: Étkezési rendellenességek vizsgálati kérdőív (EDE-Q) globális és alskála pontszámai

A kontrollok 5,3% -ának volt EDE-Q pontszáma a klinikai tartományban; a cukorbetegség egyik csoportjának sem volt pontszáma ebben a tartományban. A női kontrollok 4,8% -a tisztító magatartást tanúsított, a minta 2,1% -a pedig rendszeresen önindukált hányást gyakorolt. A női kontrollcsoport 2,1% -a ismerte el a hashajtó visszaéléseket, a minta 1,6% -a pedig a rendszeres hashajtó visszaéléseket. A cukorbeteg nők egyike sem folytatott tisztító vagy hashajtó visszaéléseket. Mind a cukorbeteg női, mind a kontroll csoport hasonló mennyiségű objektív falási epizódot folytatott. Összességében a nemek szerinti kombinálás során a diabéteszes csoport 14,3% -a és a kontrollcsoport 16% -a folytatott rendszeres magatartást. A női diabéteszes csoport 5% -a ismerte el a rendszeres túlzott testedzést, szemben a női kontrollcsoport 1,1% -ával. Lásd a 2. táblázatot.

A férfi kontrollok 2,9% -a végzett tisztító magatartást, ami összehasonlítható volt a férfi cukorbetegek 3,4% -ával. A férfi kontrollok vagy a cukorbetegek egyike sem vett részt rendszeresen önindukált hányásban. A 3. táblázat bemutatja azoknak a férfiaknak az arányát, akik a kulcsfontosságú étkezési és kompenzációs magatartás bármelyikében vagy rendszeresen előfordulnak. Nem volt statisztikailag szignifikáns különbség a kulcsfontosságú viselkedésekben, akár előfordulásuk, akár rendszerességük. A statisztikai teszteket khi-négyzet próbával végeztük olyan esetekben, amikor az egyes cellákban a változók száma meghaladta az ötöt, és egy Fisher’s Exact próbával, amikor nem.

HbA1c szint

Az átlagos HbA1c-szint a diabéteszes csoportban 76 ± 23,3 (átlag ± SD) mmol/mol (9,1%) volt. A minta 14,9% -ában HbA1c volt

Vita

Vizsgálatunk EDE-Q eredményei nem mutatták a DEB fokozott prevalenciáját egy T1DM-es fiatal felnőtt mintában a hallgatói kontrollmintához képest. A diabéteszes csoport szignifikánsan alacsonyabb globális EDE-Q pontszámmal rendelkezett a kontroll mintához képest, amely még mindig szignifikáns volt, ha a nemhez és a BMI-hez igazítottuk. Ez a minta hasonló volt az EDE-Q minden egyes alskálájánál, szintén nemhez és BMI-hez igazítva. Bár módszertanilag különböznek, eredményeink összhangban vannak a DEB alacsonyabb korrigált prevalenciájával cukorbetegeknél, összehasonlítva más vizsgálatok összehasonlító csoportjával [13, 14].

Érdekes, hogy a női cukorbetegek egyike sem folytatott komoly kompenzációs magatartást, például önmaga okozta hányást vagy hashajtó visszaélést. A potenciális zavaró tényező az, hogy az inzulinkorlátozás lehetősége a súlykontroll céljából csökkentheti az egyéb öblítési viselkedést cukorbetegeknél. Ez elfogulhatta eredményeinket, mivel nem adaptáltuk az EDE-Q-t cukorbetegek számára, és nem értékeltük az inzulintisztítás diabéteszes specifikus DEB-jét. A Diabetes Eating Problem Survey (DEPS-R) egy 16 tételes, önbevallásos, szűrővizsgálat a rendellenes táplálkozás értékelésére a cukorbetegségben, amely belső konzisztenciát és konstrukciós érvényességet bizonyított, és hasznos szűrőeszköz lehet ebben a populációban [22]. A diabéteszes mintánk egy fiatal felnőtt csoportból állt, amely másodlagos gondozási endokrin ambulancián vett részt multidiszciplináris támogatáshoz, ideértve a dietetikusok segítségét is.

Az átlagos HbA1c-szint a diabéteszes csoportban 76 mmol/mol (9,1%) volt. Nem volt összefüggés a diabetes csoport globális EDE-Q pontszáma és a HbA1c szint között. Nem volt összefüggés az EDE-Q alskála pontszámok és a HbA1c szint között. Mivel azonban a diabéteszes csoportok egyike sem kapott eredményt az EDE-Q klinikai tartományán belül, ezt az eredményt óvatosan kell értelmezni.

Az ezen a területen folytatott kutatások ellentmondásosak voltak az eddig alkalmazott módszertani megközelítések hatalmas eltérései és a DEB kimutatására szolgáló szabványosított, általánosan elfogadott értékelési eszközök hiánya miatt. Részletes kérdőívet, az EDE-Q-t használtunk, amely jó pszichometriai tulajdonságokat mutatott és felhasználható az étkezési rendellenességek valószínű eseteinek azonosítására [20]. Az EDE-Q az étkezési rendellenesség vizsgálat (EDE) önjelentési változata, amelyet széles körben a DSM étkezési rendellenességek értékelésének és diagnosztizálásának választott eszközének tekintenek [23]. A tanulmányok magas szintű egyetértést mutattak az EDE-Q és az EDE interjú között az evészavar pszichopatológia attitűdjellemzőinek értékelésében [20].

Ennek a tanulmánynak számos korlátja van. Először is, a cukorbetegségben szenvedő fiatal felnőttek viszonylag kis mintája korlátozott erőt vett fel a minták közötti különbségek azonosítására. Megállapításainkban elismerjük a II. Típusú hiba lehetőségét. Fontos figyelembe venni, hogy toborzási módszereink (azaz: nem egymást követő diabéteszes minta és egy egymást követő kontrollminta) szintén befolyásolhatták eredményeinket, mivel az étkezési rendellenességekkel küzdő egyének hajlamosak elrejteni betegségüket és elkerülni a szakmai segítséget [24, 25].

További korlátozás az, hogy mivel a kontrollcsoportot egy harmadik szintű egyetemi mintából vették, valószínűleg nagyobb gyakorisággal bírnak a magasan teljesítő, eltérő szociodemográfiai háttérrel rendelkező perfekcionista egyének, és ezért nem általánosítható az általános fiatal felnőtt populáció számára. Ezenkívül a kontrollmintát olyan személyektől vették fel, akik nem étkezési rendellenességgel kapcsolatos nehézségek miatt vettek részt egy alapellátási szolgáltatásban, és mint ilyen, hamisan magas prevalenciát jelenthet azokhoz képest, akik nem veszik igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat. Érdemes azonban megjegyezni, hogy kontrollcsoportunk női komponensének átlagos átfogó EDE-Q pontszáma (1,51) összehasonlítható volt egy angol közösségen alapuló minta (1,55), valamint egy svéd ( 1,56) és egy ausztrál (1,52) általános populációs minta [26]. Ezenkívül az EDE-Q egy önbevallási intézkedés, amely nem egy diabéteszes specifikus értékelési eszköz, és nem kérdez rá az inzulin manipulálására vagy kihagyására a súly befolyásolása érdekében.

Következtetések

Nem találtunk megnövekedett rendezetlen étkezési szintet a T1DM-ben szenvedő fiatal felnőttek nem egymást követő ambuláns mintájában egy nem diabéteszes kontrollcsoporthoz képest. Vizsgálatunk korlátja, hogy nem használtunk olyan szűrőeszközt, amelyet a T1DM-es egyének számára adaptáltunk. Tanulmányokra van szükség a cukorbetegek rendellenes étkezésének kockázati tényezőinek meghatározásához a cukorbetegség mellett. Az étkezési rendellenességek és a cukorbetegség kombinációjával járó megnövekedett morbiditás és mortalitás kockázata miatt a korai azonosítás és a beavatkozás elengedhetetlen [1]. A jövőbeli vizsgálatoknak a komorbid DEB-ben és T1DM-ben szenvedő betegek azonosítására kell összpontosítaniuk diabéteszspecifikus szűrőeszközök alkalmazásával, megelőző és kezelési beavatkozások kidolgozására, valamint ezen beavatkozások integrálására a cukorbetegek általános kezelésébe.