Hepatitis C genotípus: megválaszolt kérdései

megválaszolt

A hepatitis C vírusos fertőzés, amely májgyulladást okoz. A vírus vérrel, ritkán szexuális úton terjed.

A hepatitis C vírusnak számos típusa létezik. De a hepatitis C minden formája fontos hasonlóságokat mutat.

Miután megkapta a hepatitis C diagnózisát, orvosa azon dolgozik, hogy azonosítsa a típusát, így a legjobb kezelést kapja.

Fedezze fel a hepatitis C típusok különbségeit. A szakértői válaszokat Dr. Kenneth Hirsch nyújtja, aki kiterjedt klinikai gyakorlattal rendelkezik hepatitis C-ben szenvedő emberekkel való együttműködésben.

A krónikus hepatitis C vírusban (HCV) szenvedők számára változó a „genotípus” vagy a vírus törzse, amikor fertőzést kaptak. A genotípust vérvizsgálattal határozzák meg.

A genotípus nem feltétlenül játszik szerepet a vírus progressziójában, hanem inkább a vírus kezelésére megfelelő gyógyszerek kiválasztásának tényezőjeként.

A Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) szerint legalább hét különálló HCV genotípust és több mint 67 altípust azonosítottak.

A különböző HCV genotípusok és altípusok eloszlása ​​az egész világon eltérő.

Az 1., 2. és 3. genotípus világszerte megtalálható. A 4. genotípus a Közel-Keleten, Egyiptomban és Közép-Afrikában fordul elő.

Az 5. genotípus szinte kizárólag Dél-Afrikában van jelen. A 6. genotípus Délkelet-Ázsiában látható. A 7. genotípusról nemrégiben beszámoltak a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

A HCV egyszálú RNS vírus. Ez azt jelenti, hogy az egyes vírusrészecskék genetikai kódja a nukleinsav-RNS egy folyamatos darabjában található.

A nukleinsav minden szála (RNS vagy DNS) építőelemek láncolatából áll. Ezeknek a blokkoknak a szekvenciája határozza meg azokat a fehérjéket, amelyekre egy szervezetnek szüksége van, legyen az vírus, növény vagy állat.

A HCV-vel ellentétben az emberi genetikai kódot kettős szálú DNS hordozza. Az emberi genetikai kód szigorú korrektúrán megy keresztül a DNS replikációs folyamata során.

Az emberi genetikai kód véletlenszerű változásai (mutációi) alacsony sebességgel fordulnak elő. Ez azért van, mert a DNS-replikáció legtöbb hibáját felismerik és kijavítják.

Ezzel szemben a HCV genetikai kódja nem korrekt, amikor megismétlődik. Véletlen mutációk fordulnak elő és maradnak a kódban.

A HCV nagyon gyorsan reprodukálódik - akár napi 1 billió új példány. Tehát a HCV genetikai kódjának egyes részei nagyon változatosak és gyakran változnak, akár egyetlen fertőzött emberen belül is.

Genotípusokat használnak a HCV bizonyos törzseinek azonosítására. Ezek a vírusgenom egyes régióinak különbségein alapulnak. A genotípuson belül további elágazó alkategóriák vannak. Ide tartoznak az altípus és a kvázifajok.

Mint említettük, a különböző HCV genotípusok és altípusok eloszlása ​​az egész világon eltérő.

Az 1. genotípus a leggyakoribb HCV genotípus az Egyesült Államokban. Az ország összes HCV-fertőzésének közel 75 százalékában található meg.

Az Egyesült Államokban a HCV-fertőzésben maradt emberek többsége 2. vagy 3. genotípust hordoz.

A HCV genotípus nem függ össze teljesen a májkárosodás mértékével vagy a cirrhosis kialakulásának valószínűségével. Ez azonban segíthet megjósolni a kezelés eredményét.

A genotípus segíthet megjósolni az anti-HCV terápia eredményét interferon alapú kezelési sémákkal. A genotípus segített a kezelés meghatározásában is.

Egyes készítményekben a ribavirin és a pegilált interferon (PEG) ajánlott dózisa specifikus HCV genotípusú emberek számára.

A legszélesebb körben alkalmazott anti-HCV terápia, a PEG/ribavirin nem magát a vírust célozza meg. Ez a kezelési rend elsősorban a személy immunrendszerét érinti. Célja az immunrendszer összegyűjtése a HCV-vel fertőzött sejtek felismerése és megszüntetése érdekében.

Azonban a HCV variációi egyetlen személyben nem feltétlenül „ugyanúgy néznek ki” az immunrendszer számára. Ez az egyik oka annak, hogy a HCV-fertőzések fennmaradnak és krónikus fertőzésekké válnak.

A genetikai sokféleség mellett is kutatók azonosítottak olyan fehérjéket, amelyek szükségesek a HCV szervezetben történő reprodukciójához. Ezek a fehérjék lényegében a sok HCV-variánsban vannak jelen.

A HCV új kezelési módjai ezeket a fehérjéket célozzák meg. Ez azt jelenti, hogy megcélozzák a vírust. A közvetlen hatású vírusellenes (DAA) terápia kismolekulákat használ, amelyek kifejezetten gátolják ezeket a vírusfehérjéket.

Az elmúlt évtizedben számos DAA gyógyszer fejlesztés alatt állt. Minden gyógyszer megcélozza a marék esszenciális HCV fehérje egyikét.

Az első két DAA gyógyszer, a boceprevir és a telaprevir, 2011-ben kapott engedélyt az Egyesült Államokban. Mindkettő a HCV enzim egy bizonyos típusát célozza meg, amelyet proteáznak neveznek. Ezeket a gyógyszereket PEG/ribavirinnel kombinálva alkalmazzák.

Mindkét új gyógyszer a leghatékonyabb az 1. genotípusú HCV esetében. A 2. genotípusra mérsékelten hatékony, a 3. genotípusra nem hatékony.

Kezdetben csak 1-es genotípusú HCV-vel, PEG/ribavirinnel kombinálva engedélyezték őket.

További DAA gyógyszereket engedélyeztek a PEG/ribavirinnel együtt. Ezek az újabb gyógyszerek több további HCV fehérjét céloznak meg. Ezen gyógyszerek egyike a sofosbuvir.

Csak PEG/ribavirin kezelés mellett az 1-es genotípusú HCV a leghosszabb kezelést igényelte a legkevésbé a siker valószínűségével. A sofosbuvirrel az 1. genotípus ma már csak a 12 héten át kezelt emberek több mint 95% -ában gyógyítható.

A Sofosbuvir nagyon erősen képes elnyomni a vírusreplikációt, függetlenül a genotípustól (a vizsgáltak között). A gyógyszer sikere miatt Európa nemrég megváltoztatta kezelési irányelveit.

Most 12 hetes kúrát javasol minden olyan komplikáció nélküli HCV-ben szenvedő ember számára, akiket korábban nem kezeltek.

A sofosbuvirrel az FDA [Food and Drug Administration] jóváhagyta az első interferonmentes kombinációs terápiát (sofosbuvir és ribavirin). Ezt a terápiát 12 hétig alkalmazzák a 2. genotípusú embereknél, vagy 24 hétig a 3. genotípusúaknál.