Ideális a korrigált testsúlyhoz viszonyítva a sugammadex adagolásához kórosan elhízott betegeknél

Sebész szakorvos, sebészeti osztály

Aneszteziológiai Osztály rezidens aneszteziológus

Biostatisztika és klinikai kutatási munkatárs, AZ Sint-Jan Brugge-Oostende AV, Belgium

Anesztézia professzora, Anesthesia Tanszék, UCL Saint ‐ Luc, Woluwe, Belgium

Sebész szakorvos, sebészeti osztály

Aneszteziológiai Osztály rezidens aneszteziológus

Biostatisztikai és klinikai kutatási munkatárs, AZ Sint-Jan Brugge-Oostende AV, Belgium

Anesztézia professzora, Anesthesia Tanszék, UCL Saint ‐ Luc, Woluwe, Belgium

Összegzés

A mai napig a sugammadex adagolása a valódi testtömegen alapul, a zsírtartalom figyelembevétele nélkül. Négy különböző súlykorrekció alapján sugammadex dózisokat alkalmaztunk morbid elhízott betegeknél a mély rokokurium által kiváltott neuromuszkuláris blokád visszafordulásával. Száz betegesen elhízott beteget laparoszkópos bariatrikus műtétre terveztek propofol-szufentanil altatásban, véletlenszerűen négy csoportba sorolták: ideális testtömeg; ideális testtömeg + 20%; ideális testtömeg + 40%; és a valós testtömeg. A betegek 2 mg/kg µ1 sugammadexet kaptak, amikor az adduktor pollicis monitorozása két választ mutatott. Az elsődleges végpont a teljes dekurarizáció volt. A másodlagos végpontok az a képesség volt, hogy az érzéstelenítés utáni ellátó egységbe érkezéskor önállóan ágyba kerülhettek, valamint a maradék bénulás klinikai tünetei. Egyik betegnél sem volt maradék bénulás. A kórosan elhízott betegek biztonságosan dekurarizálhatók a rokuronium által kiváltott T1-T2 neuromuszkuláris blokádtól 2 mg.kg-1 ideális testtömeg + 40% (Sug

A kóros elhízás (testtömeg-index (BMI)> 40 kg.m −2) aránya a nyugati populációkban 2–5%. A bariatrikus műtét bevezetése jelentős áttörést jelent e betegek kezelésében [1]. Az ilyen betegek számára problémát jelent a megfelelő gyógyszerdózis kiszámítása. Farmakokinetikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a gyengén lipofil gyógyszereket, például a rokuróniumot az ideális testtömegre (IBW) kell adagolni, nem pedig a valós testtömegre (RBW) [2]. A sugammadex farmakokinetikai profilja hasonló a rokuróniuméhoz, annak ellenére, hogy a sugammadexnek nincs affinitása a plazmafehérjékhez. A Sugammadex adagolása általában az RBW alapján történik, a zsírtartalom figyelembevétele nélkül. A kórosan elhízott betegeknél nagy a zsírtartalom. A teljes testvíz szerinti gyógyszeradagolás túladagoláshoz vezethet ebben a csoportban. Összehasonlítottuk a rocuronium által kiváltott neuromuscularis blokád visszafordulását kóros elhízásban szenvedő betegeknél, a valós testsúly mellett három különböző súlykorrekció alapján beállított sugammadex adagokkal.

Mód

A tanulmányt az AZ Sint-Jan Brugge-Oostende AV Kórház Etikai Bizottsága hagyta jóvá. Száz morbid elhízott beteg (BMI> 40 kg/m2), amelyet laparoszkópos bariatrikus műtétre terveztek, írásos beleegyezését adta a részvételhez. A betegek 19 és 60 év közöttiek voltak. Véletlenszerűen négy csoportba sorolták őket: (1) IBW; (2) IBW + 20%; (3) IBW + 40% és (4) RBW. Az ideális testtömeg meghatározása a nőknél (magasság (cm) –110), a férfiak esetében (magasság - 100) [3].

A kizárási kritériumok a neuromuszkuláris kórtörténet, a neuromuszkuláris transzmissziót zavaró gyógyszerek alkalmazása, a neuromuszkuláris blokkoló szerek allergiája, ismert intubációs problémák és> 159 μmol.l −1 kreatininszint volt. .

Az anesztézia és a műtét során a rutin monitorozás automatizált vérnyomás-mandzsettát, EKG-t, pulzus-oximetriát, kapnográfiát és idegstimulációt tartalmazott a neuromuszkuláris blokád nyomon követésére.

Az indukció előtt minden betegnek 100% oxigént adtak, és a kiindulási hemodinamikai változókat rögzítették. Az anesztézia kiváltása 1 μg.kg −1 iv szufentanilt, majd 2,5 mg/kg iv propofolt, 2 perc alatt beadva. A légcső intubációját 0,6 mg/kg rokuróniummal könnyítettük meg, és az érzéstelenítést folyamatos infúzióval propofollal és oxigénben 66% dinitrogén-oxiddal tartottuk fenn. A propofol fenntartását 200 μg.kg -1 kg/perc sebességgel kezdték, és a vérnyomásnak és a pulzusnak megfelelően állították be. Az összes gyógyszerdózist az IBW alapján számoltuk ki. További 5–10 mg rokuróniumdózist adtak annak érdekében, hogy egyetlen rángatózó (T1) válasz maradjon az adductor pollicisnél az ulnáris ideg négyes vonatán (TOF).

Minden neuromuszkuláris monitorozást a jó klinikai kutatási gyakorlat által a neuromuszkuláris blokkoló gyógyszerek farmakodinamikai tanulmányaiban megállapított irányelvek szerint hajtottak végre [4]. A neuromuszkuláris aktivitás monitorozásához a betegek vizsgálati karját egy sínnel rögzítették. A hüvelykujj distalis interphalangealis ízületére gyorsítótávadót ragasztottak. A vizsgálókart úgy helyeztük el, hogy az idegstimuláció során a hüvelykujj szabad mozgása következett be. A supramaximális (50 mA) négyzethullámú TOF stimulációt felszíni elektródákon keresztül, 15 másodperces időközönként juttattuk a ulnáris idegbe. A maghőmérsékletet megmértük és a karra tett takarókkal tartottuk. Szükség esetén a kar kényszerített levegőmelegítését alkalmazták. A hőmérsékletet 35,5 és 37,0 ° C között tartottuk.

A műtét után, amikor a TOF válasz T1 – T2 volt, sugammadexet adtak a rokurónium által kiváltott izomblokk visszafordítására. A betegek randomizációs csoport (IBW, IBW + 20%, IBW + 40%, RBW) alapján sugammadexet kaptak 2 mg/kg −1 mennyiségben, függetlenül a beadott rokurónium teljes mennyiségétől. Az aneszteziológusokat nem vakították meg a csoport azonossága vagy a sugammadex dózisa miatt, mert ők voltak felelősek a gyógyszerek helyes adagolásáért. Az elsődleges végpont a teljes dekurarizáció volt. A helyreállítást TOF arányként határozták meg,> 0,9. A sugammadex injekciótól a TOF> 0,9 arányig terjedő időtartamot ebben a vizsgálatban „sugammadex időnek” nevezik.

A légcső extubálását csak akkor hajtották végre, ha a betegek megfelelnek az alábbi kritériumoknak: képesek megvédeni a légutukat; nyitó szemek; elfogadható oxigéntelítettség; árapálytérfogat meghaladja a 10 ml.kg −1 IBW-t; és percenként több mint 100 ml.kg −1 IBW. A sugammadex injekciója és az extubálás közötti időtartamot ebben a vizsgálatban „extubációs időnek” nevezik.

A páciens érzéstelenítés utáni gondozási egységében (PACU) való tartózkodása alatt a vizsgált gyógyszeradagolással elvakult nővérek a következő paramétereket rögzítették: független vagy asszisztált transzfer a színházi asztalról az ágyba; a maradék bénulás klinikai tünetei a PACU-ba való megérkezéskor (fej billenése és kézszorítása); hányinger vagy hányás előfordulása; vizuális analóg skála fájdalom pontszámok (0 = nincs fájdalom, 10 = a lehető legrosszabb fájdalom); és a helyreállítási pontszámok a Steward által leírt 6 pontos skála alapján [5]. A három paraméter mindegyikéhez 0, 1 vagy 2 pontszámot rendeltek: (1) a szedáció szintje; (2) megfelelő szellőzés; és (3) motoros aktivitás. A betegeket a PACU-ba érkezéskor, majd ezt követően 15 percenként 45 percig értékeltük.

Érkezéskor a betegek 1 g iv paracetamolt és 200 mg profilaktikus alizapridot kaptak. Azok a betegek, akiknél a fájdalom> 3-nál magasabb pontszámot jelentett, 5 mg-os lépésekben piritramid iv-ból álló mentő fájdalomcsillapítást kaptak. Azok a betegek, akik hányingertől vagy hányástól szenvedtek, 4 mg ondansetron iv. A betegeket csak akkor engedték ki a PACU-ból, ha Steward-pontszámuk 6 volt, és a fájdalom, hányinger és hányás kontroll alatt volt. Legalább 2 órán át tartózkodtak a PACU-ban.

Az előzetes teljesítményelemzés feltárta, hogy négyirányú egyirányú ANOVA-hoz minden csoportban 25 alany mintájára volt szükség a „sugammedex idő” statisztikailag szignifikáns különbségének megállapításához. Egyirányú ANOVA statisztikai elemzést alkalmaztunk p szignifikancia szinttel

Eredmények

A betegek kiindulási jellemzőit az 1. táblázat mutatja be. A négy csoportba tartozó betegek nem, életkor, RBW, BMI, sovány testtömeg (zsírmentes tömeg) és zsírtömeg (1. táblázat) tekintetében hasonlóak voltak. A sugammadex beadásától a TOF arány> 0,9 megjelenéséig, az extubálódásig és a szemnyitásig eltelt időket a 2. táblázat mutatja. Az IBW + 40% és az RBW között nem volt statisztikailag szignifikáns különbség a megfordulási időben. Az IBW és IBW + 20% -os visszafordítási idők meghosszabbodtak az IBW + 40% és RBW értékekhez képest (IBW és IBW + 40%, p = 0,0001; IBW és RBW, p = 0,004; és IBW + 20% és IBW + 40%, p = 0,003). A 3. táblázat az IBW, RBW, a sugammadex tényleges dózisát és az RBW alapján számított dózist mutatja mind a négy csoportban. Nincs statisztikai szignifikáns különbség az IBW között a négy csoportban. A beadott dózisok (tényleges dózis) az IBW csoportban, IBW + 20% és IBW + 40% 50% -kal, 40% -kal és 33% -kal alacsonyabbak a számított dózisokhoz képest.