Költészeti irodalmi elemeket fogyasztani

Ezekkel a jegyzetekkel a GradeSaver közösség tagjai járultak hozzá. Hálásak vagyunk hozzájárulásukért, és arra biztatjuk, hogy készítse el sajátjait.

Írta: Lina Christoph

Hangszóró vagy narrátor és nézőpont

A vers teljes egészében a verset fogyasztó első személyű elbeszélő szemszögéből szól

Forma és mérő

A vers 6 versszakból áll, egyenként 3 sorból, állandó mérő nélkül. Nincs következetes rímséma; csak ritkán mondókázó párosok (5. vers, 13. és 14. sor; 6. vers, 17. és 18. sor)

Metaforák és hasonlók

Alliteráció és asszonancia

Összehangzás:
l. 3: „hidd el, amit lát”
l. 12: „láb és sír”

Alliteráció:
l. 11: „szőke lábak, mint a kefe”

Irónia

Műfaj

Szürreális, elvont vers

Beállítás

A könyvek és a könyvtáros jelenléte azt sugallja, hogy a vers egy könyvtárban játszódik. Az elbeszélő kijelenti, hogy addig költészetet evett, amíg a fény gyönge nem volt, ami arra utal, hogy az idő közel van az estéhez.

A vers hangja sötét, zavaros és kissé veszélyesnek tűnik, elsősorban a könyvtáros nyugtalan és ijedt reakcióival ábrázolva. Az elbeszélő nagyon furcsán viselkedik, örömmel veszi el a költészet szó szerinti fogyasztását (és ezzel a tönkretételét), és megijeszti a könyvtárosot azzal, hogy sikoltozik.

Főhős és Antagonista

A verset fogyasztó elbeszélő a vers főszereplőjeként és antagonistájaként is szolgál. Míg az ő szemszögéből meséli el az eseményeket, és az olvasó az ő szemszögéből tapasztalja meg a cselekvést, a könyvtáros viselkedése és szemlélete szemtelenül gonosz, a vers pedig azzal végződik, hogy az elbeszélő állatszerű állapotba alakul át.

Major konfliktus

A versben a legnagyobb konfliktus az elbeszélő és a könyvtáros között van. Könyvtárosként ő felel a könyvtár tartalmáért, amelyet az elbeszélő szándékosan rombol. Amikor a látszólag rendezetlen és rémült könyvtáros megpróbál szembeszállni az elbeszélővel, még furcsább viselkedéssel megnyalja a kezét, és sikoltozni kezd. A vers azzal fejeződik be, hogy az elbeszélő a könyvtárosra vicsorog, még ellenségesebb hozzáállást tanúsítva, mint korábban.

Climax

A versek csúcspontja a 14. sorban következik be, amikor az elbeszélő a könyvtáros kezét nyalja.
Eddig a pontig az elbeszélő költészetet evett, de ebben a pillanatban úgy tűnik, teljesen átalakul egy új, állatiasabb lénnyé, magáévá téve önmagának ezt az új oldalát.

Ugyanebben az értelemben ez az a pillanat, amikor a könyvtáros hátterében álló félelem sikolyba torkollik az elbeszélő váratlan és nem örvendetes első érintése után. Ez a pillanat megváltoztatja a kapcsolatukat és az elbeszélő énjét is.

Előrevetítve

Az első versszakban az elbeszélő boldogságot fejez ki a költészet elfogyasztása kapcsán, ami előrevetíti, hogy később a versben teljes mértékben elfogadja ennek a sötétebb oldalát.

A második versszak kissé előrevetíti a könyvtáros félelmét, és a kezére helyezi a hangsúlyt (l. 6.), amelyet később megnyalnak.