Meggyőzni a láthatatlanokkal? Die Arbeiter ‐ Illustrierte ‐ Zeitung, Fotózás és a német kommunizmus ikonofóbiája

Eredeti cikkek

  • Teljes cikk
  • Ábrák és adatok
  • Idézetek
  • Metrikák
  • Újranyomtatások és engedélyek
  • Hozzáférés a /doi/full/10.1080/01973761003750641?needAccess=true fájlhoz

Die Arbeiter ‐ Illustrierte ‐ Zeitung [Worker’s Illustrated Magazine] (más néven AIZ) széles körben elismerten a világháború közötti német mainstream sajtó rendkívül sikeres és politikailag radikális alternatívája. Sokkal kevésbé elismert azonban az, hogy a magazin híresen meggyőző fotóhasználata mennyiben merült fel a közeg pontosságával kapcsolatos mély kétségekből. Ez a cikk új pillantást vet a AIZA kép és a szöveg megdöbbentő alkímiája, és azt sugallja, hogy ez a láthatatlanok leleplezésére szolgáló képlet nem a fényképezés iránti lelkesedésben, hanem egy intézményesített német kommunizmusban merült fel, amely erősen bizalmatlan a képekkel.

arbeiter

Megjegyzések

2 Louis Bonaparte tizennyolcadik brumaire (1852) kezdő mondatainak parafrázisa. A tényleges szavak a következők voltak: „Hegel valahol megjegyzi, hogy minden nagy, világtörténeti tény és személyiség kétszer megismétlődik. Elfelejtette hozzáfűzni: „Egyszer tragédia, és megint bohózat.” ”Lásd Karl Marx, Louis Bonaparte tizennyolcadik brumaire, ford. Daniel de Leon (Chicago: Charles H. Kerr & Company, 1907), 5. o.

3 Ezekről a frízekről és azok hatásáról lásd Ulrich Pohlmann: „El Lissitzky kiállítási tervei: munkájának hatása Németországban, Olaszországban és az Egyesült Államokban, 1923–1943”, Margarita Tupitsyn, ed., El Lissitzky. Túl Absztrakt szekrény: Fotó, Design, Együttműködés (New Haven, CT: Yale University Press, 1999), 52–64.

4 Ebben a kérdésben lásd a jelenleg áttekintés alatt álló, „Az izgatott kép: John Heartfield, Photomontage és a német Avant-Garde 1914–1930” című kéziratomat.

5 A marxizmus és az ikonofóbia kérdésével kapcsolatos két tanulmányhoz lásd W. J. T. Mitchell „Az ikonoklazma retorikája: marxizmus, ideológia és fetisizmus” c. Ikonológia: Kép, szöveg, ideológia (Chicago: The University of Chicago Press, 1987) és Sarah Kofman, Camera Obscura az ideológia, ford. Will Straw (Ithaca, NY: Cornell University Press, 1998).

6 A felirat így hangzik: „Wilhelm II dicsőséges időkbe vezet minket, miközben Hindenburg, a varangy következik.” A háború kijelentésénél II. Wilhelm császár kijelentette, hogy „dicsőséges időkbe vezetlek”.

7 A AIZ nagyjából 15 × 11 hüvelyk méretűek voltak. A kettős terjedés tehát körülbelül 30 × 22 hüvelyk volt.

8 Erről a weimari középkorú jelenségről lásd Dora Apel: „Kulturális csatatérek: Weimari fényképes háborús narratívák”, Új német kritika 76. sz. 1 (1999. tél): 49–84.

9 Kurt Korf: „Halj meg Berliner Illustrirte," ban ben 50 Jahre Ullstein 1877–1927 (Berlin: Verlag Ullstein, 1927), kivonatolva és lefordítva Anton Kaes, Martin Jay és Edward Dimendberg szerk., A weimari köztársaság forráskönyve. Weimar és most: német kulturális kritika, 3 (Berkeley és Los Angeles: University of California Press, 1994), 646–47. Amikor az Ullstein Press 1891-ben megalapította ezt a folyóiratot, az „illustrierte” szót használta, nem pedig az „illustrierte” szót, amelyek közül a második az angol „illustrated” szó szokásos német adaptációjává vált. A sajtó nyilvánvalóan ezt az elírási hibát használta annak érdekében, hogy megkülönböztesse új folyóiratát a Illustrierte Zeitung majd versenytársa, a Scherl Press kiadta.

10 Valójában Gabriele Ricke tanulmányában Die Arbeiter ‐ Illustrierte ‐ Zeitung, tanulmányában éppen ezt az érvet hozza fel, ami arra utal, hogy a AIZ tudatosan a mainstream sajtó „ellenmodelljeként” helyezte el magát.

11 McMeekin intenzív kutatást végzett a moszkvai Comintern Archívumban, és lényegében bebizonyította, hogy Münzenberg egész birodalmát ezen orosz szervezet finanszírozta. Lásd McMeekin, Vörös milliomos, különösen „Kövesse a pénzt” című fejezetét, 163–73

12 Lásd különösen a hírhedt anti-bolsevista kampányt és az 1919 eleji számokat Die Berliner Illustrirte. Az elsőnél lásd Sherwin Simmons: „Grimaszok a falakon: anti-bolsevista plakátok és a vita Kitsch körül” Tervezési kérdések 14. sz. 2 (1998 nyara): 16–40.

13 Nem sokkal beiktatása után a AIZ úgy döntött, hogy 1925-től 1921-ig, azaz Münchenbergéig visszavezeti az alapítási évet Sowjetrussland im Bild A [Szovjet Oroszország képekben] először legördült a sajtókról. Ezért például 1931 lett a AIZTizedik évfordulója helyett hatodik.

14 Erről a vádról lásd Margarita Tupitsyn, „Lenin halála és a politikai fotómontázs születése” c. A szovjet fénykép 1924–1937 (New Haven, CT: Yale University Press, 1996), 9–34.

15 További részletek Apák és Fiak és Heartfield kapcsolata Münzenberggel, lásd Eckard Siepmann, Montázs: John Heartfield. Vom Club Dada zur Arbeiter ‐ Illustrierten Zeitung (Berlin: Elefanten Press, 1977).

16 Holmról lásd: n. 77, Roldan März és Gertrud Heartfield, szerk., John Heartfield. Der Schnitt entlang der Zeit. Selbstzeugnisse. Erinnnerungen. Interpretationen (Drezda: Verlag der Kunst, 1981), 565–66.

17 Lásd Oliver Kersten, Die Naturfreundebewegung in der Berlin-Brandenburg régió 1908–1989/90. Kontinuitäten und Brüche. (Berlin: Naturfreunde ‐ Verlag, 2007).

18 Münzernberg német avantgárddal való korai kapcsolatáról bővebben lásd Cristina Cuevas ‐ Wolf: „Montázs mint fegyver: A taktikai szövetség Willi Münzenberg és John Heartfield között., Új német kritika 107. (2009. nyár): 185–205.

19 Lásd Arthur Koestler „Vörös Eminence” című fejezetét, A láthatatlan írás: önéletrajz (London: Collins, 1954), 205–21.

20 „Das Programm der kommunistischen Internationale (1928)”, Hermann Weber, szerk., Der deutsche Kommunismus. Dokumente 1915–1945 (Köln és Berlin: Kiepenheuer & Witsch, 1963), 46.

21 „Thälmann Präsidentschaftskandidat der KPD”, Weber, Der deutsche Kommunismus, 148.

22 „Thälmann Präsidentschaftskandidat der KPD”, Weber, Der deutsche Kommunismus, 148.

23 „Aus dem Programm ‐ Entwurf der KPD (1922)”, Weber, Der deutsche Kommunismus, 44.

24 Ez a működő feltételezés, amely szerint a mainstream sajtófotózás leplezte Weimar mögöttes valóságát, szintén központi jelentőségű volt Der rote Stern, a napi bulizás heti fényképes illusztrált melléklete Die rote Fahne. Der rote Stern az 1920-as évek végén kezdte meg a nyomtatást. Die rote Fahne maga az 1920-as évek végén kezdte el használni a fotózást ebben a rovatban - bár sokkal ritkábban -, amelynek következményei John Heartfield közreműködésében voltak a legélénkebbek.

25 Az elsőnél lásd Barbara McCloskey, Grosz György és a kommunista párt. Művészet és radikalizmus a válságban, 1918–1936 (Princeton, NJ: Princeton University Press, 1997). A másodikon lásd Der Arbeiter ‐ Fotograf, Münzenberg havi folyóirata, amely „munkásfotósok” csoportjainak szól.

26 Bengt Dahlbäck, a stockholmi Moderna Museet kurátora Heartfield interjújából, 1967. A März és a Heartfield nyomtatott átiratának kivonatai, Der Schnitt, 464.

27 Bertolt Brecht Münzenberg tizedik évfordulóján Arbeiter Hilfe, ban ben AIZ 41 (1931).

28 Oskar Maria Graf, „John Heartfield. Der Photomonteur und seine Kunst ”, in Deutsche Volkszeitung, Párizs szerk., 1938. november 20.; kivonatos angol fordítás Peter Pachnicke és Klaus Honnef nyelven érhető el, John Heartfield (New York: Harry N. Abrams, 1992), 207. o.

29 Lásd Moholy ‐ Nagy László: „Példátlan fényképezés (1927)”, fordítás: Christopher Phillips, ed., Fotózás a modern korban (New York: Metropolitan Museum of Art/Aperture, 1989), 83–85.

30 Lásd Rodcsenko különféle lefordított nyilatkozatait Phillips-ben, Fotózás a modern korban.

31 Wieland Herzfelde, Gesellschaft, Künstler und Kommunismus (Berlin: Malik Verlag, 1921), 25.

32 Lásd: Benjamin Buchloh, „Fakturától a faktográfiáig” október 39 (1984 ősz): 82–119, és Devin Fore, „A szovjet faktográfia operatív szava”, október 118 (2006. ősz): 95–131.

33 Lásd Tupitsyn, „Lenin halála”, 9–34.

34 A AIZ olyan nehéz felismerni, mint a szerkesztőségben ülők. Münzenberg azt állította, hogy 1931-ben elérte a legmagasabb szintet, a 400 000–500 000-et: Willi Münzenberg, Solidirität. Zehn Jahre internationale Arbeiterhilfe 1921–1931 (Berlin: Neuer deutscher Verlag, 1931), 86. De Karl Retzlaw, aki az 1920-as évek végén és a ’30 -as évek elején dolgozott a Münzenberg Neuer deutscher Verlag-nál (NDV), 1972-ben javasolta, hogy a nyomda, ahol az NDV fizetett, AIZ a nyomtatott nyomtatás csak heti 280 000 példány maximális kiadását tudta elérni. Lásd n. 6 Peter Gorsenben: „’ Das Auge des Arbeiters ’- Anfänge der proletarischen Bildpresse”, Gorsen, Ästhetik und Kommunikation, 37.