Metabolikus szindróma normál testsúlyú amerikaiaknál

A metabolikusan elhízott, normál testsúlyú egyén új meghatározása

Marie-Pierre St-Onge, PHD 1,
Ian Janssen, PHD 23 és
Steven B. Heymsfield, MD 1

1 Humán Táplálkozási Intézet, Elhízás Kutatóközpont, Columbia Egyetem, New York, New York
2 Testnevelési és Egészségügyi Oktatási Iskola, Queen's University, Kingston, Ontario, Kanada
3 Közösségi Egészségügyi és Epidemiológiai Tanszék, Queen's University, Kingston, Ontario, Kanada

Címzett levelezés és újranyomtatási kérelem Marie-Pierre St-Onge-nek, a táplálkozástudományok tanszékének, Alabamai Egyetem, Birmingham, 1675 University Blvd., Webb 232, Birmingham, AL 35226. E-mail: britainruab.edu

A metabolikusan elhízott, normál testsúlyú egyén új meghatározása

Absztrakt

CÉLKITŰZÉS—A metabolikus szindróma és egyes komponenseinek prevalenciájának és valószínűségének meghatározása normál testsúlyú és kissé túlsúlyos egyéneknél (BMI 18,5–26,9 kg/m 2).

KUTATÁSI TERVEZÉS ÉS MÓDSZEREK—A Harmadik Nemzeti Egészségügyi és Táplálkozási Vizsgálat, országosan reprezentatív keresztmetszeti felmérésen összesen 7602 felnőtt vett részt. A metabolikus szindróma előfordulási és esélyhányadosait (National Cholesterol Education Program Adult Treatment Panel III kritériumok szerint definiálva) a BMI 2,0–2,5 egységnyi növekményei alapján számítottuk ki.

EREDMÉNYEK—Az etnikumtól és nemtől függően a metabolikus szindróma prevalenciája fokozatosan, 0,9–3,0% -ról nőtt 18,5–20,9 kg/m 2 BMI esetén 9,6–22,5% -ra 25,0–26,9 kg/m 2 BMI mellett. A 18,5–20,9 kg/m 2 BMI-vel rendelkező férfiakhoz viszonyítva a metabolikus szindróma esélye 4,13 (95% CI 1,57–10,87) volt a 21–22,9 kg/m 2 BMI-s férfiaknál, 5,35 (2,41–11,86) a férfiaknál. BMI 23–24,9 kg/m 2, és 9,08 (4,23–19,52) a 25–26,9 kg/m 2 BMI-vel rendelkező férfiaknál az életkor, az etnikai hovatartozás, az iskolai végzettség, a jövedelem, a fizikai aktivitás, a dohányzási állapot, valamint az alkohol és az összes zsír ellenőrzése után, telített zsír-, szénhidrát- és rostbevitel. A megfelelő OR-k a nőknél 4,34 (2,08–9,07), 7,77 (3,95–15,26) és 17,34 (9,29–32,38).

KÖVETKEZTETÉSEK—A felső normál testsúlyú és kissé túlsúlyos BMI-tartományban lévő egyének viszonylag magas prevalenciával rendelkeznek, és fokozottan veszélyeztetettek a metabolikus szindróma kialakulására. Ezért a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében fontos a normál vagy kissé megemelkedett BMI-s egyének szűrése.

A metabolikusan elhízott, normál testsúlyú (MONW) egyed koncepcióját eredetileg> 20 évvel ezelőtt fejlesztették ki (1,2); formális meghatározást azonban nem dolgoztak ki. Eredeti bevezetésekor azt javasolták, hogy a MONW egyedek azok, akiknek a BMI-t (súly kilogrammban elosztva a magasság négyzetével négyzetméterenként) normálisnak tekintik, de akiknek az alábbi anyagcserezavarai bármelyike fennáll, és amelyek kalóriakorlátozással javíthatók: 2-es típusú cukorbetegség, magas vérnyomás és hipertrigliceridémia (1).

A metabolikus szindróma a cukorbetegség (3), a magas vérnyomás és a dyslipidaemia kockázati tényezők konstellációja, amelyet az orvosok könnyen és rutinszerűen értékelnek. A Nemzeti Koleszterin Oktatási Program Szakértői Testület (III. Felnőtt Kezelő Panel) harmadik jelentése nemcsak a metabolikus szindróma fontosságára hívja fel a figyelmet, hanem e szindróma első gyakorlati meghatározását is megadja (4). Javasoljuk, hogy azokat az egyéneket, akiknek BMI-je a normál vagy kissé megemelkedett tartományba esik, 18,5–26,9 kg/m 2, de megfelelnek a metabolikus szindróma kritériumainak is, MONW-ként osztályozzák.

Egy korábbi tanulmány arról számolt be, hogy az Egyesült Államok lakosságának ~ 24% -ában volt metabolikus szindróma (5), de nem számoltak be ennek a szindrómának a gyakoriságáról a BMI különböző kategóriáiban. Bár Park és mtsai. (6) kimutatták a metabolikus szindróma prevalenciáját széles BMI-kategóriákban, nem vizsgálták külön-külön az egyes metabolikus szindróma-összetevőket, és nem mutatták be a metabolikus szindróma kockázatát a normál súlytartományban.

Ennek a vizsgálatnak a fő célja a metabolikus szindróma és annak egyes komponenseinek prevalenciájának vizsgálata volt az Egyesült Államok populációjában, különös tekintettel azokra az egyénekre, akiknek normális a BMI és kissé túlsúlyosak voltak.

KUTATÁSI TERVEZÉS ÉS MÓDSZEREK

1988 és 1994 között az amerikai lakosság reprezentatív mintája vett részt a harmadik nemzeti egészségügyi és táplálkozási vizsgálaton (NHANES III). Az NHANES III-t az Országos Egészségügyi Statisztikai Központ végezte, hogy megbecsülje a főbb betegségek, táplálkozási rendellenességek és e betegségek kockázati tényezőinek gyakoriságát (7). A komplex mintavételi terv egy rétegzett, többlépcsős, valószínűségi klasztertervet használt. A teljes minta 33 199 alanyot tartalmazott. A tanulmány teljes részletei máshol találhatók (7). A résztvevők megalapozott beleegyezést adtak, és a protokollt az Országos Egészségügyi Statisztikai Központ jóváhagyta.

A teljes mintából kizártuk azokat, akik 26,9 kg/m 2 súlyúak voltak, terhesek voltak, hiányoztak a magasság vagy a súly mérései, legalább 6 órán át nem koplaltak, mielőtt vérmintájukat kapták volna, és hiányzott egy vagy több a metabolikus szindróma komponensei. A jelenlegi vizsgálat során összesen 7602 alanyot tartottak elemzésre.

Test felépítés

A testtömeget és a magasságot 0,1 kg-os, illetve 0,1 cm-es pontossággal mértük szabványosított berendezéssel és eljárásokkal (7,8). A derék kerületét minimális légzéssel, 0,1 cm pontossággal mértük a csípő címerének szintjén (7).

Metabolikus változók

Három vérnyomásmérést végeztek úgy, hogy az alany ülő helyzetben volt, kézi higany-vérnyomásmérővel (7). A három leolvasás átlagát használtuk. A szérum triglicerid és a glükóz mérésére legalább 6 órás böjt után vérmintákat vettek, amint azt máshol részletesen leírják (7,9). Röviden, a trigliceridszinteket enzimatikusan mértük a trigliceridet glicerinné és szabad zsírsavakká hidrolizáló kapcsolt reakciók sorozatában. A plazma glükóz értékét hexokináz enzimatikus módszerrel határoztuk meg (7,10).

Zavaró változók

A normál testsúlyú egyedeket (BMI 18,5–24,9 kg/m 2) (12) három BMI-csoportra osztották fel 1,5–2,4 – BMI egységenkénti növeléssel (18,5–20,9, 21,0–22,9 és 23,0–24,9 kg/m 2). . A túlsúlyos kategóriában (BMI 25,0–29,9 kg/m 2) (12) csak 25,0–26,9 kg/m 2 BMI-vel rendelkező személyeket vizsgáltak, mivel formális vagy agresszív testsúlycsökkentő kezeléseket és farmakológiai beavatkozásokat általában nem javasolnak ebben az alcsoportban.

A metabolikus szindrómát a Felnőtt Kezelő Panel III irányelvei alapján határozták meg (4). Ezért az egyént metabolikus szindrómának minősítették, ha a következők közül három vagy több volt jelen: trigliceridek ≥1,7 mmol/l, HDL-koleszterin férfiaknál 102 cm, vagy> 88 cm nőknél.

Statisztikai analízis

Az Intercooled Stata 7 programot (Stata, College Station, TX) a minta megfelelő súlyozására használtuk, hogy reprezentatív legyen a populáció számára, és figyelembe vegyük az NHANES III tervezés komplex mintavételi stratégiáját. A metabolikus szindróma és egyes komponenseinek prevalenciáját BMI kategória szerint hasonlítottuk össze χ 2 statisztikák felhasználásával. A BMI osztályozás és a metabolikus szindróma közötti összefüggések vizsgálatához logisztikai regressziós elemzést is alkalmaztunk. Dummy változókat hoztak létre, hogy kiszámítsák az esélyek arányát (OR) és a 95% -os CI-t ezekre a tényezőkre. A referenciacsoportként a BMI 18,5–20,9 kg/m 2 kategóriát használtuk (OR 1,00). A legkülső régiókat mind a nem módosítható (életkor, etnikai hovatartozás, végzettség és jövedelem), mind a módosítható (dohányzási állapot, étkezési zsír-, szénhidrát- és rostbevitel, alkoholfogyasztás és fizikai aktivitás) kockázati tényezők szempontjából korrigálták. A metabolikus szindróma kritériumaként a logisztikus regressziós elemzéseket derék kerülete nélkül is elvégeztük. Megadjuk a lineáris trend tesztjeihez kapcsolódó P értékeket ezekben a legkülső régiókban.

EREDMÉNYEK

Mivel a metabolikus szindróma meghatározása magában foglalja a derék kerületét, és mivel a derék kerülete nagymértékben korrelál a BMI-vel, a logisztikus regressziót is elvégeztük, miután eltávolítottuk a derék kerületét a metabolikus szindróma kritériumaiból. Vagyis az alanyoknak a maradék négy metabolikus szindróma komponensből háromnak vagy négynek (magas vérnyomás, magas trigliceridszint, alacsony HDL-koleszterin és magas glükózszint) kellett lennie ahhoz, hogy a metabolikus szindróma szempontjából pozitívnak tekinthetők legyenek. Ezeket az OR-kat az összes zavaró változóra kiigazítottuk. Kivétel nélkül az OR jelentősége nem változott, amikor a metabolikus szindróma (derékkomponens nélkül) módosított definícióját alkalmazták. A legkülső régiók nagysága azonban gyengült, különösen a 23–24,9 vagy 25–26,9 kg/m 2 BMI-vel rendelkező nőknél és a 25–26,9 kg/m 2 BMI-vel rendelkező férfiaknál (2. ábra).

KÖVETKEZTETÉSEK

Ebben a jelentésben azt az elképzelést juttatjuk elénk, hogy a MONW egyének normális vagy kissé megemelkedett BMI-vel rendelkeznek, és megfelelnek az ATP III irányelvekben meghatározott metabolikus szindróma kritériumainak. Megfigyeltük, hogy a felső végén és közvetlenül a normál BMI-tartomány felett lévő férfiaknál és nőknél nagyobb a metabolikus szindróma valószínűsége, mint a 18,5–20,9 kg/m 2 BMI-vel. Ezek az eredmények összhangban vannak egy jelentéssel, amely megjegyzi, hogy a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívkoszorúér-megbetegedések előfordulása jóval a normál 25,0 kg/m 2 BMI-határérték alatt nő (13).

A normális vagy enyhén emelkedett BMI-vel rendelkező egyének körében az abnormális metabolikus rizikófaktorok magas gyakorisága az amerikai populációban azt sugallja, hogy módosítani kell a jelenlegi testsúlycsökkentési ajánlásokat, és fontolóra kell venni a BMI 2-es egyének súlycsökkenését, ha a szindróma. Ruderman, Schneider és Berchtold (1) már 1981-ben azt javasolta, hogy az akkori elhízásnak (az életkor, a testmagasság és a testalkat ideális testsúlya felett> 15% -kal magasabb testtömeg) uralkodó elképzelés álljon rendelkezésre, és a súlykezelést felül kellett vizsgálni. Elemzéseink eredményei arra utalnak, hogy ez ma is így van. A jelenlegi súlycsökkentő ajánlások nem tanácsolják a BMI 2-es betegek számára a fogyást, és a BMI 2-es betegek számára nem ajánlott gyógyszereket használni a súlycsökkentő kezelések kiegészítéseként (14). Ennek ellenére a 23,0–26,9 kg/m 2 BMI-vel rendelkező, metabolikus szindrómában szenvedő egyének 11,1–21,3% -ának valószínűleg előnye származhat a fogyásból, a jobb étrendi bevitelből és a fizikai aktivitás programjaiból.

Eredményeink szerint a nagy derékkörfogat (> 88 cm) nagy gyakorisággal fordul elő nem elhízott nőknél. Ugyanezt a határértéket alkalmazva Ascaso és mtsai. (15) megállapította, hogy a derék kerülete jó mutatója az inzulinrezisztencia és a metabolikus szindróma kockázatának, különösen a nem elhízott egyének esetében. Az ápolók egészségügyi tanulmányán alapuló korábbi jelentés kimutatta, hogy a derék kerülete szorosan összefügg a koszorúér-betegség megnövekedett kockázatával a BMI 2-vel rendelkező nők körében (16). Valójában azoknál a nőknél, akiknek a derékkörfogata> 76,2 cm, 1,8–2,3-szor nagyobb volt a szívkoszorúér-betegség kialakulásának esélye, mint azoknak a nőknek, akiknek 18 éves korukban 2 derékkerületük volt, 10 kg-os testtömeg-növekedés tapasztalható, és még mindig normális testsúlyúnak tekinthetők. Az ilyen személyek azonban fokozottan ki vannak téve a morbiditás és a halálozás kockázatának (25). A magas fokú fizikai aktivitás fenntartása előnyös lehet az öregedéssel járó zsírtömeg-növekedés lassításában (26), és hihető, hogy a felnőttkorban való fizikai aktivitás hasonló hatásokat eredményezhet.

Végül a metabolikus szindróma magas prevalenciája normál testsúlyú és kissé túlsúlyos egyéneknél indokolja a fogyás és a fizikai aktivitás ezen populációs csoportra gyakorolt hatásának vizsgálatát. Az orvosoknak emellett meg kell vizsgálniuk az anyagcsere-rendellenességeket azoknál a személyeknél, akiknek BMI-je a normál testsúly felső és alsó végén van, mivel a MONW korai felismerése előnyös lehet a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében.