Mi az a Shiatsu?

balanceflow

A Shiatsut Japánban fejlesztették ki, és bár ázsiai különféle gyógyító gyakorlatok és harcművészetek befolyásolták, beleértve Kínát, Indiát és Tibetet is, kifejezetten japán módon járul hozzá az ázsiai testépítéshez. A Shiatsu ötvözi a japán Anma masszázst, az Ampuku hasi masszázst és a Do-In terápiás gyakorlati technikákat a nyugati anatómia és a fizikoterápia felismeréseivel. Japán történelmileg aktívabban foglalkozott a Nyugattal, mint más ázsiai országok, és így nyitottabb volt a nyugati eszmék iránt.

Az ázsiai karosszéria más formáihoz hasonlóan a Shiatsu is a kínai orvoslás elvein alapszik, és célja a testben az energiaáramlás helyreállítása. Különösen az energiacsatornák mentén alkalmazott ritmikus nyomásról ismert. A gyakorlók a saját testtömegüket a befogadó testébe támasztják, hogy javítsák az energiaáramlást, valamint a vér és a nyirok keringését.

Shiatsu története a Kr. U. 7. századig nyúlik vissza, amikor Japánból Kínába küldtek egy diák delegációt a kínai orvoslás és kultúra tanulmányozására. A harcművészeti hallgatók, akiknek gyakran szükségük van sérülések kezelésére vagy öntudatlan sparring partner felélesztésére, különösen nagyra értékelték a visszahozott ismereteket.

Bár Shiatsu eredetét erre a korábbi időre vezeti vissza, egyedülálló tulajdonságait csak a múlt században nyerte el. Ebben az időben Japán nyitottabb volt a nyugati eszmék iránt, mint Kína, és különösen két történelmi esemény alakította ki Shiatsu fejlődését.

A japánok az Edo-korszak (1602-1868) óta gyakorolják saját stílusukban az Anma masszázst (hasonlóan a Tui Na-hoz). 1900 körül a kormány engedélyezési törvényeket hozott létre Anma gyakorlására. Részben ez válasz volt a tudományosan megalapozott nyugati orvoslás növekvő befolyására, amelyet a kormány e törvényekkel remélni kívánt. Az a vágy is felmerülhetett, hogy irányítsák azokat az Anma-gyakorlókat, akik a terápiás masszázs helyett a megkérdőjelezhető relaxációs formákba tévedtek. Az új engedélytörvényekre reagálva a törvényes Anma-gyakorlók elkezdték Shiatsu-nak nevezni munkájukat (ami „ujjnyomást” jelent), és hangsúlyozták a terápiás előnyöket.

A második világháború után Douglas MacArthur tábornok betiltotta Japánban az összes hagyományos terápia gyakorlását, ideértve az akupunktúrát, a moxibustiont (az akupunktumokon bögreégetést) és a Shiatsut. A masszázst - beleértve a Shiatsut is - hagyományosan a vakok gyakorolták Japánban, mivel ez megélhetést biztosított számukra, és érintésüket különösen érzékenynek tartották. Shiatsu végül megmenekült a hagyományos terápiák tilalmától, amikor a Japán Vakszövetség felvette a kapcsolatot Helen Kellerrel. Petíciót nyújtott be Truman elnökhöz, aki megsemmisítette MacArther tiltását.

A megélhetésük fenyegetése arra ösztönözte a shiatsu-i szakembereket, hogy kicsinyítsék munkájuk eredetét a hagyományos kínai orvoslásban. Egyre inkább nyugati orvosi szempontból írták le munkájukat, és beépítették a kiropraktikai és a fizikoterápiás technikákat. Ezek a fejlemények vezettek ahhoz a jellegzetes Shiatsu stílushoz, amelyet ma ismerünk, és figyelembe veszik a jelenleg elérhető stílusok sokféleségét is.

Három fő stílus vagy elméleti iskola létezik, amelyek mindegyikét egy olyan eredménnyel azonosítják, aki az eredeti megkülönböztető hangsúlyt nyújtotta: Namikoshi (nipponi stílus), Masunaga (Zen Shiatsu) és Serizawa (Acupressure Shiatsu).

Namikoshi Shiatsu stílusa a leggyakrabban Japánban található. Nagyobb hangsúlyt fektet a pontokra, mint az energiacsatornákra, az egész testet megdolgoztatja (beleértve a szakaszokat is), és elég erőteljes lehet. Tokujiro Namikoshi már 1925-ben megalapította a Shiatsu Terápiás Intézetet Hokkaidóban. 1940-ben megalapította a Japán Shiatsu Intézetet is. A japán Shiatsu jogi elismerésével foglalkozott, ami a nyugati orvostudományi elméletekre összpontosíthat. A pontok mellett a Nippon stílusú Shiatsu hangsúlyt fektet a test - az izmok és a csontok - és az idegrendszer anatómiai felépítésére.

Shizuto Masunaga újból bevezette a Shiatsu hagyományosabb gyökereit, beleértve az energia meridiánokat és az öt elem elméletét. Masunaga, aki Shiatsu gyakorlók családjában született, a nyugati pszichológia iránt érdeklődött. Pszichológia professzora lett a Tokiói Egyetemen, és pszichológiát is tanított Namikoshi Shiatsu iskolájában. A kínai orvoslás értékelése mellett nagyon érdekelte az érzelmi, pszichológiai és lelki fejlődés. Ez vezetett Zen Shiatsu létrehozásához.

A Zen Shiatsu gyakorlói arra törekszenek, hogy fenntartsák a meditatív, intuitív állapotot, lehetővé téve számukra, hogy mélyen kapcsolatba léphessenek ügyfeleikkel, és észleljék a testben bekövetkező változásokat az ülés során. A Zen Shiatsu gyakorlók a Shiatsut a személyes fejlődés eszközének tekintik, amely értelmet és célt ad az életnek, mind a kliens, mind a gyakorló számára.

Katsusuke Serizawa, a fizikoterápia, a Shiatsu és a kínai orvoslás hallgatója különösen az energiameridiánok tudományos magyarázatára volt kíváncsi. Tanulmányainak középpontjában az akupunktumok vagy (ahogy japánul hívják őket) Tsubos állt. Kutatása és kiterjedt publikációi hangsúlyozzák a bőr elektromos ellenállásának változását egy tsubo ponton. Különösen a Shiatsu terápiás előnyeinek bemutatása volt a modern tudományos gondolkodásmód számára elfogadható szempontok szerint. Serizawa Tsubo-terápiájának nyugati formáját Akupresszúra Shiatsunak hívják, és nem olyan széles körben ismert, mint a Nippon és a Zen stílus.

Shiatsu először az 1970-es években kezdte vonzani a nyugati érdeklődést, Nixon elnök kínai látogatását követően. Japán barátok azt mondják nekem, hogy Japánban Shiatsu csak az idősebb emberek körében népszerű, de nyugaton - mind az Egyesült Államokban, mind Európában - Shiatsu valószínűleg az ázsiai karosszéria legismertebb stílusa, és minden korosztály számára népszerű. A másik különbség a japán és a nyugati Shiatsu között az, hogy nyugaton hagyományossá vált a Shiatsu gyakorlása a padlón, míg Japánban ez ritkán fordul elő.