Só, aldoszteron és mellékpajzsmirigy hormon: mi a jelentősége a szervi károsodásoknak?

1 Belgyógyászat, Orvosi Tanszék, Udine Egyetem, Udine, Olaszország

Absztrakt

1. Bemutatkozás

Az artériás hipertónia a leggyakoribb módosítható kardiovaszkuláris kockázati tényező. Az NHANES (Országos Egészségügyi és Táplálkozási Vizsgálat) felmérése szerint a hipertónia előfordulása 30% -os volt a felnőtt lakosság körében, és hogy az 55 és 65 év közötti emberek körülbelül 85% -ában életük során kialakul a magas vérnyomás [1]. Mivel a lakosság vérnyomás-szabályozása nehéz feladat, a magas vérnyomás megelőzését és kezelését a betegek életmódjára irányuló beavatkozások révén költséghatékony stratégiának javasolták [2–4]. Ezen beavatkozások közül az étrendi sófogyasztás csökkentése előnyös lehet a vérnyomás szabályozásában és a szívelégtelenség megelőzésében [5].

Egyre több bizonyíték jelzi, hogy a kardiovaszkuláris hatásokon túl az aldoszteron-felesleg hatással lehet az ásványi anyagcserére is, és különleges jelentőséggel bír a kalcium homeosztázis szempontjából [13–15]. Mivel az elsődleges hiperparatiroidizmus rossz szív- és érrendszeri eredménnyel jár, a szív- és érrendszeri betegségekben szerepet játszanak a mellékpajzsmirigy hormonnak (PTH) is [13–15]. A legújabb tanulmányok kölcsönös interakciót mutattak ki az aldoszteron és a PTH között, és egyre több bizonyíték áll rendelkezésre arra vonatkozóan, hogy a só állapotnak szerepe lehet ebben a kölcsönhatásban. Ennek az interakciónak az aldoszteron és a PTH között klinikai jelentősége lehet, mert egyrészt a szív strukturális és funkcionális változásaihoz vezethet, amelyek megkönnyítik a szívelégtelenség kialakulását és előrehaladását, másrészt a csont ásványianyag-sűrűségének és erősségének csökkenéséhez. Ebben a narratív áttekintésben felvázoljuk azokat a bizonyítékokat, amelyek alátámasztják a só és az aldoszteron hozzájárulását a szív- és érrendszeri betegségekhez, valamint a só, az aldoszteron és a PTH kölcsönös kölcsönhatásának lehetséges következményeit a szív és a csontváz károsodására.

2. A só szerepe

Az étrendi sófogyasztás, a magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri betegségek közötti összefüggés régóta fontos epidemiológiai vizsgálatok tárgya. Mivel ezen tanulmányok eredményei között jelentős eltérések vannak, ez a társulás vita tárgyát képezi [16].

2.1. Diétás só és vérnyomás

Az étrendi sófogyasztás régóta társul a vérnyomás szabályozásához. Valójában a magas vérnyomásban szenvedő betegeket „só-rezisztensnek” vagy „só-érzékenynek” sorolták, attól függően, hogy milyen orális vagy intravénás sóterhelésre reagálnak a vérnyomásukra. A só eloszlik az extracelluláris folyadékban, és mint ilyen, részt vesz a vérnyomás szabályozásában [17]. A só vérnyomásra gyakorolt hatása azonban csak részben magyarázható az extracelluláris térfogat változásának, és további mechanizmusok is szerepet játszhatnak benne, beleértve a vazoaktív anyagokra adott vaszkuláris válaszok változását és a különféle hormonrendszerekkel való kölcsönhatást [18].

2.2. Étrendi só és szívkárosodás

3. Aldoszteron és a szív

A jelentős tanulmányok tesztelték az aldoszteron-antagonisták hatását a szisztolés szívelégtelenségben szenvedő betegeknél, amelyek a mortalitás jelentős csökkenését jelentették a placebóhoz képest [27], és alátámasztották azt a nézetet, hogy az emelkedett aldoszteron káros lehet a szívre. Később az elsődleges aldoszteronizmusban, esszenciális hipertóniában és diasztolés szívelégtelenségben szenvedő betegeknél végzett vizsgálatok további bizonyítékokat szolgáltattak arra vonatkozóan, hogy az emelkedett plazma aldoszteron nem kívánt szívbetegségekkel járhat [28], és előre jelezheti a szívelégtelenség kialakulását.

3.1. Elsődleges aldoszteronizmus

3.2. Alapvető magas vérnyomás és a bal kamra diasztolés diszfunkciója

A bal kamrai hipertrófia és a diasztolés diszfunkció jelentősége miatt esszenciális hipertóniában szenvedő betegeknél alaposan megvizsgálták a keringő aldoszteron lehetséges hozzájárulását ezekhez a szívváltozásokhoz. Az első megfigyelések azt mutatták, hogy az aldoszteron-antagonisták csökkentik a bal kamrai tömeget esszenciális magas vérnyomásban és bal kamrai hipertrófiában szenvedő betegeknél [37, 39], és javítják a szívizom működését hipertóniás, diasztolés szívelégtelenségben szenvedő betegeknél [40]. A később kezelt, esszenciálisan magas vérnyomásban szenvedő betegeknél kapott keresztmetszeti bizonyítékok arra utalnak, hogy a plazma aldoszteronnak nincs független kapcsolata a bal kamrai diasztolés tulajdonságokkal [41]. Következésképpen a diasztolés diszfunkcióban szenvedő magas vérnyomású betegek nemrégiben végzett tanulmánya szerint a kamrai tömeg jelentős csökkenése ellenére a spironolakton korábbi vérnyomáscsökkentő kezeléshez történő hozzáadása után a kamrai kitöltési mintázat nem változott [42]. Figyelembe kell venni, hogy a bal kamrai diasztolés diszfunkció és a plazma aldoszteronszint közötti összefüggés hiánya összefüggésben lehet a plazma aldoszteron korlátozásával, mint az általános mineralokortikoid aktivitás mérőszáma.

44 idős, szívelégtelenségben szenvedő és konzervált ejekciós frakcióban szenvedő betegnél az eplerenon jobban javította a bal kamrai diasztolés funkciót, mint a hagyományos kezelés [43]. A krónikus veseelégtelenség Birminghamben (CRIB II) vizsgálatában a spironolakton javította a bal kamrai relaxáció markereit, ami arra utal, hogy az aldoszteron blokkolók hasznosak lehetnek a diasztolés szívelégtelenségben szenvedő betegek kezelésében [44], ezt a hipotézist később két fontos vizsgálatban tesztelték. . Az Aldo-DHF vizsgálatban a spironolakton javította a bal kamrai diasztolés funkciót, de nem volt hatással a szívelégtelenségben és a konzervált ejekciós frakcióban szenvedő betegek maximális testmozgóképességére [45]. Hasonlóképpen, a TOPCAT (Tartósított szívelégtelenség szívelégtelenségének kezelése aldoszteron antagonistával) vizsgálatban szereplő szívelégtelenségben és megőrzött szisztolés funkcióval rendelkező betegek egy alcsoportjában a spironolakton szignifikánsan csökkentette az összetett kardiovaszkuláris végpontot [46]. Összefoglalva, a plazma aldoszteron szintje marginálisan relevánsnak tűnik a bal kamrai diasztolés diszfunkció szempontjából magas vérnyomásban szenvedő betegeknél, de az aldoszteron antagonisták alkalmazása a konzisztens szisztolés funkcióval rendelkező szívelégtelenség kezelésében eddig biztató eredményeket hozott.

4. A só hozzájárulása az aldoszteronnal kapcsolatos szívkárosodáshoz

Az étrendi só és az aldoszteron kölcsönhatásának a szívkárosodást okozó hipotézisét alaposan alátámasztották az állatkísérletek eredményei [8, 9]. A sótöltés nemkívánatos hatásainak némelyike függhet a mineralokortikoid receptor aktivációjától, amely az intracelluláris redox állapot megváltozásából adódik [47, 48]. Az aldoszteron befolyásolja a különféle sejttípusok redoxpotenciálját, növelve a reaktív oxigénfajták képződését, és ezt a hatást erősíti a magas koncentrációjú sónak való kitettség [49]. Ezért a nem megfelelően magas sótartalom szenzibilizálhatja az mineralokortikoid receptorokat, és megmagyarázhatja, hogy a só miért lép kölcsönhatásba az aldoszteronnal a szívkárosodás indukciójában.

5. A só és az aldoszteron kölcsönhatása a kalcium anyagcserével

5.1. A csont relevanciája

A PTH és az aldoszteron közötti szoros kölcsönhatás alátámasztására a legújabb bizonyítékok azt mutatják, hogy az 1-es típusú PTH-receptorok aldoszteront termelő adenomákban expresszálódnak [63], és megmagyarázzák, hogy a PTH-emelkedés miért növelheti az aldoszteron-szekréciót. Másrészt mineralokortikoid receptorokat detektáltak a mellékpajzsmirigy sejtjeinek magjaiban, jelezve annak lehetőségét, hogy az aldoszteron közvetlenül szabályozza a PTH termelést [63]. Ebben az összefüggésben az étrendi sófogyasztás fontos szerepet játszhat, amennyiben a nem megfelelő sóállapot az mineralokortikoid receptorok aktiválódását okozza, ami fokozott oxidatív stresszhez vezet és elősegíti a szövetkárosodást [64]. Azt is felvetették, hogy a megnövekedett keringő aldoszteron okozta sóretenció és extracelluláris folyadék tágulás csökkentheti a distalis tubulusban a nátrium visszaszívódását, ami a vizelet fokozott vizeletkiválasztását eredményezi [65].

5.2. Relevancia a szívre

A só, az aldoszteron és a PTH kölcsönhatása robusztus támogatást kapott kísérleti állatkísérletekből. Patkányok aldoszteronnal és 1% étkezési sóval történő kezelése növeli a vizelet és a bél kalcium kiválasztását, ami hipokalcémiát és fokozott PTH-szekréciót okoz [66]. Ezekben a patkányokban az mineralokortikoid receptorok blokkolása spironolakton alkalmazásával csökkenti a vizelet és a széklet kalciumveszteségét, helyreállítva a normál kalcium homeosztázist [67]. A spironolakton azonos hatásáról krónikus szívelégtelenségben szenvedő betegeknél számoltak be [68]. Ha egészséges alanyokat étrendi sófeleslegnek tesznek ki, a vizelettel történő vizeletürítés jelentősen megnő [69], ez a hatás lényegesen hangsúlyosabb az elsődleges aldoszteronizmusban szenvedő betegeknél, mint az esszenciális magas vérnyomásban szenvedőknél [70]. Másrészt számos tanulmány kimutatta, hogy az aldoszteron étrendi sófelesleg jelenlétében egészséges alanyokban vese kalcium-pazarlást okoz [71], és a stájerországi magas vérnyomás-vizsgálat adatai azt mutatják, hogy esszenciális magas vérnyomásban szenvedő betegeknél is az aldoszteron, a kalcium közötti kölcsönhatás, és a PTH az étrendi sóbeviteltől függően változik [13].

6. Következtetések

Összeférhetetlenség

A szerzőknek nem jelentenek be összeférhetetlenséget.

Köszönetnyilvánítás

Cristiana Catena támogatást kapott az Európai Együttműködés a tudományos és műszaki kutatás területén (COST-BM1301) támogatásból. Ezt a munkát a PierSilverio Nassimbeni Alapítvány bőkezű hozzájárulása támogatta Cristiana Catena és Leonardo A. Sechi számára.