Súly homeosztázis és annak modulátorai hyperthyreosisban a karbimazol-kezelés előtt és után

Pinaki Dutta

Endokrinológiai Tanszék, Posztgraduális Orvosi Oktatási és Kutatási Intézet, Chandigarh, India

annak

Anil Bhansali

Endokrinológiai Tanszék, Posztgraduális Orvosi Oktatási és Kutatási Intézet, Chandigarh, India

Ráma Walia

Endokrinológiai Tanszék, Posztgraduális Orvosi Oktatási és Kutatási Intézet, Chandigarh, India

Niranjan Khandelwal

* Radiodiagnosztika Tanszék, Posztgraduális Orvosi Oktatási és Kutatási Intézet, Chandigarh, India

Sambit Das

Endokrinológiai Tanszék, Posztgraduális Orvosi Oktatási és Kutatási Intézet, Chandigarh, India

Shariq Rashid Masoodi

Endokrinológiai Tanszék, Posztgraduális Orvosi Oktatási és Kutatási Intézet, Chandigarh, India

Absztrakt

Háttér és célok:

A pajzsmirigy túlműködés a megnövekedett táplálékfogyasztással, az energiafelhasználással és a testösszetétel megváltozásával jár. Ennek a tanulmánynak az volt a célja, hogy értékelje az adipocitokinek szerepét a súly homeosztázisában hyperthyreosisban szenvedő betegeknél.

Mód:

Hyperthyreosisban szenvedő betegeket (n = 27, 11 éves) (20 Graves-kór, 7 toxikus multinoduláris golyva) átlagéletkoruk 31,3 ± 4,2 év és 28 egészséges életkor és testtömeg-index (BMI) egyeztetett kontrollokat vizsgáltak. A sovány testtömeg (LBM) és a teljes testzsír (TBF) értékelését kettős energiájú röntgenabszorpciós mérővel (DXA) végezték, és éhomi állapotban vérmintát vettek a leptin, az adiponektin, a ghrelin, az inzulin, a glükóz és a lipidek mérésére. . A betegeket 3 hónapos kezelés után újraértékelték, mivel addigra mindegyikük karbimazol-terápiával elérte az euthyroid állapotot.

Eredmények:

Az LBM magasabb volt (P Kulcsszavak: Adipocitokinek, testösszetétel, ghrelin, hyperphagia, hyperthyreosis

A pajzsmirigy-túlműködés változatlanul súlycsökkenéssel jár együtt a megnövekedett étvágy ellenére 1, 2. A pajzsmirigyhormon-felesleg az emberek és a rágcsálók fokozott táplálékfogyasztásával jár, esetleg kompenzációs válaszként a megnövekedett energiafogyasztásra az oxidatív foszforiláció szétkapcsolása következtében, ami fokozott 3., 4. termogenezist eredményez és/vagy annak közvetlen hatása a hipotalamuszra.

A táplálék pajzsmirigyhormonok általi stimulálásáért felelős mechanizmusok még nem teljesen tisztázottak 5, 6. A táplálékfelvételt komplex mechanizmus szabályozza, amely hipotalamusz neuropeptideket tartalmaz, amelyek reagálnak a perifériás jóllakottság jeleire, mint például a leptin és a ghrelin. A leptint az agy jóllakottságának alapvető jeleként tartják számon, és emellett növeli a termogenezist, ezáltal fontos szerepet játszik az energia homeosztázisában 7–9. A T3 által kiváltott tirotoxikózis állatmodelljeiben azt találták, hogy a plazma leptinszintjének csökkenése és/vagy a jóllakottság leptin iránti érzékenységének csökkenése hozzájárulhat a hyperphagia 7, 8 kialakulásához. .

A Ghrelin egy új peptid, amelyet a gyomor fundusából választanak ki. Fokozza az éhséget és az étvágyat, és jeleket közvetít a hipotalamusz szabályozó magjaiba, amelyek modulálják az energiaegyensúlyt a normál fiziológiában 10, 11. Annak ellenére, hogy a hyperthyreosisban szenvedő betegeknél fokozott az étvágy, a szérum teljes ghrelinszintje normálisnak vagy alacsonynak bizonyult 12, 13. A korábbi vizsgálatok többségében a szérum teljes grelint mértük, nem pedig az acilezett grelint, amely a 10 - 13 biológiailag aktív forma. .

Az adiponektin, az adipocitokin egy peptid, amelyet előnyösen kiválasztanak a kisebb adipociták közül, és fokozza az inzulinérzékenységet a 14, 15 célszövetekben. Hyperthyreosisban szenvedő betegeknél az adiponectin szint várhatóan alacsony lesz, és hozzájárulhat az inzulinrezisztenciához 16. Az inzulinrezisztencia növekedése önmagában az étvágy növekedését eredményezheti, előnyös vágy után a szénhidráttartalmú ételek után 6, 11 .

Számos hyperthyreosisban szenvedő betegen végzett tanulmány ellentmondásos eredményeket mutatott az adipocytokinek és a ghrelin 11-16 változásával kapcsolatban. Ezek a vizsgálatok vagy keresztmetszetűek voltak, vagy kis mintaméretűek voltak, és ami még fontosabb, a testösszetételt nem értékelték megfelelő modalitásokkal, hogy korreláljanak ezekkel a modulátorokkal. .

Jelen tanulmány a testösszetétel változásának és az adipocitokinekkel és a ghrelinnel való összefüggés értékelésére készült hyperthyreosisban szenvedő betegeknél.

Anyag és módszerek

Harmincegy hyperthyreosisban szenvedő beteget vontak be az indiai Chandigarh Orvosi Oktatási és Kutatási Posztgraduális Intézet Endokrinológiai Klinikai Osztályára 2008 novemberétől 2009 júliusáig. Mindegyikük ambuláns volt és nem volt kezelésben. Tájékozott beleegyezést kaptak minden betegtől. Ezek közül 27 beteget (16 nőt, 2 menopauzás posztot) bevontak a végső elemzésbe. A vizsgálati protokollt az Intézet Etikai Bizottsága hagyta jóvá. Figyelembe véve a testtömeg-változást (súlygyarapodást), mint a válaszparaméter reprezentánsát, a 20 mintaméret megfelelő volt a 4 kg-os súlygyarapodás kimutatására 3 hónapos karbimazol-kezelés után, kétoldalas, párosított „t” tesztben egy 5-ös százalékos alfa hiba és 90 százalékos teljesítmény. A kezelési időszak veszteségeinek figyelembe vételével legalább 25 betegből álló minta nagyságát döntötték el.

Hormonvizsgálatok: A pajzsmirigyhormonokat (T3 és T4) radioimmunassay-vel és TSH-val becsültük immunoradiometriai vizsgálattal (IRMA) kereskedelmi készletek felhasználásával (Board of Radiation and Isotope Technology, India). A T3 normál tartománya 0,6-1,6 ng/ml, T4 4,5-12 μg/dl és TSH 0,5-5,2 μU/ml volt. A plazma leptint szendvics ELISA assay-vel (DRG, GmBH, Németország) mértük, minimális kimutatási határértéke 1,0 ng/ml. Az intra- és inter-assay variációs együtthatók 3,5, illetve 6,5% voltak. Az adiponektin szintjét enzimhez kapcsolt immunszorbens vizsgálattal (ELISA) mértük humán adiponektin készlet segítségével (Biovendor laboratórium, Medicine, Inc., USA). A vizsgálaton belüli és az inter-assay variációs együtthatók 6,4, illetve 7,3% voltak, a minimális kimutatási határ pedig 0,2 μg/ml volt. A plazma-acilezett ghrelint ELISA-val (humán acilezett ghrelin, SPI, Montigmy Le Bretonneux, Franciaország) mértük, az intra- és inter-assay variációs koefficiens 2,9, illetve 3,4% volt. A vizsgálat alsó kimutatási határa 1,5 pg/ml volt, a normál tartomány pedig 66,2-180 pg/ml volt.

Az éhomi plazma glükóz értékét glükóz-oxidáz módszerrel (Autopak, Bayer diagnostic Ltd. Boroda, India), inzulint radioimmun assay készlettel (Board of Radiation and Isotope Technology, India) becsültük. Az összkoleszterin (TC), a triglicerid (TG) és a HDL koleszterin szintjét Clonital KC készletekkel (Lombardia, Olaszország) enzimatikus módszerrel mértük. Az inzulinrezisztenciát homeosztázisos értékelési modell segítségével számoltuk ki, [HOMA-IR = éhomi plazma inzulin (μU/ml) x éhomi plazma glükóz (mg/dl)/405] 8 .

Statisztikai elemzés: A statisztikai elemzést a Microsoft Excel adatelemzésével és az SPSS 10.0-val végeztük Windows (Chicago Illinois, USA) egyszerű korreláció alkalmazásával. Az átlagértékeket Student ’t’ tesztjével hasonlítottuk össze. Az adatok normalitását Kolmogorov Smirnov módszerrel ellenőriztük. Pearsons-korrelációt alkalmaztunk az adipocitokinek és a ghrelin és más paraméterek közötti összefüggés megismerésére. A kiinduláskor és az euthyreoidizmus elérése után mért hormonszinteket páros t-teszttel hasonlítottuk össze.