Táplálkozás - tünetek kezelése nephrotikus szindrómában

Kelly Tracey, Tünetkontroll nefrotikus szindrómában, Az ír ápolás világa 10 (8), 2002. szeptember, 37–38.

Tracey Kelly felvázolja a nefrotikus szindróma tüneteinek étrendi ellenőrzésének fontosságát

Asztal 1

Kerülendő ételek hozzáadott sótartalmú étrendben

Só és sópótlók
Levesek (csomag/konzerv)
Mártások (csomag/üvegek)
Szója szósz
Hús- és zöldségkivonatok, alapkockák, mártáskeverékek
Feldolgozott hús sonka, szalámi, sózott marhahús, szalonna, kolbász, puding, hamburger, pat
Füstölt vagy konzerv hal (sós lében)
Konzervált hús
Üvegek vagy konzerv zöldségek
Chips, dió és sózott snack
Nátrium-glutamát
Noha a kenyér, a sajt mennyisége és a reggeli müzlik típusa is változhat, ezen élelmiszerek módosítása előtt konzultálni kell egy klinikai táplálkozási szakemberrel, mivel ezek az étrend fontos részét képezik.

2. táblázat
A nefrotikus szindróma tüneteinek kezelése
Tünet	Orvosi menedzsment	Táplálkozási menedzsment
Proteinuria	Immunszuppresszió ACE-gátlók	Fehérjebevitel 0,8-1g/KgIBW/nap (vagy 0,8g + 1g/g a vizelettel elveszítve) A szójafehérje kevésbé káros lehet, mint a kiváló minőségű fehérje
Ödéma	Diuretikumok Só szegény albumin?	Folyadékkorlátozás Nincs hozzáadott sós étrend (80-100 mmol/nap)
Hyperlipidaemia	Sztatinok	Alacsony teljes zsírtartalmú étrend ( Alacsony telített zsírtartalom (használjon helyette többszörösen telítetlen/egyszeresen telítetlen zsírt

A nefrotikus szindróma az albumin és más hasonló méretű plazmafehérjék vizeletvesztéséből származik.

Jellemzői:

proteinuria (> 3,5 g fehérje kiválasztása/24 óra)
hypoalbuminaemia (albuminszint
ödéma
hiperlipidémia.

A szindróma nem egy adott vesebetegség diagnózisa, de számos betegségben előfordulhat, ideértve a glomerulonephritis, a diabetes mellitus, a szisztémás lupus erythematosus (SLE) és az amyloidosis. A nem ödémás vagy hipoalbuminemikus betegekről azt mondják, hogy nefrotikus tartományú proteinuria van.

A proteinuria mechanizmusa összetett. A glomeruláris alapmembrán szerkezeti károsodása miatt következik be, ami pórusainak méretének és számának növekedéséhez vezet, lehetővé téve több és nagyobb molekula, beleértve a plazmafehérjéket is, vizeletbe jutását.

Ez a plazma albuminszintjének csökkenéséhez (hypoalbuminaemia) és ennek következtében csökkenő kolloid ozmotikus nyomáshoz vezethet.

A csökkent kolloid ozmotikus nyomás miatt a folyadék elvész az intravaszkuláris térből a környező szövetekbe, ezáltal csökken a vér térfogata, a szívteljesítmény és a vérnyomás.

A csökkent plazma onkotikus nyomás aktiválja a plazma renint és az aldoszteront, ami só- és vízvisszatartáshoz vezet (ödéma).

A nefrotikus szindrómában a lipoproteinek májszekréciójának és a koagulációs faktoroknak a növekedése is fellép. Ez olyan klinikai rendellenességekhez vezet, mint a hiperlipidaemia és a hiperkoagulálhatóság.

A megnövekedett fehérje veszteség közvetlenül vagy közvetve több ion és nyomelem túlzott veszteségét eredményezheti a rendszerből. Azok a mikroelemek, mint a D-vitamin, a vas és a cink, amelyek normál esetben a plazma fehérjéihez kötődnek, elvesznek a vizeletben, lehetővé téve a kimerülést, ha a proteinuria túlzott.

A nephrotikus szindróma kezelésének egyik fő célja az ödéma csökkentése diuretikumok alkalmazásával.

Ezek a kálium nagy mennyiségben történő kiválasztódását vagy visszatartását okozhatják, így a betegek vérszintjét ellenőrizni kell, és az eredményektől függően ösztönözni vagy korlátozni kell a káliumbevitelt.

Ha az ödéma ellenáll a vízhajtóknak, néha sószegény albumint adnak be. A nephrotikus szindróma okától függően a betegek azatioprinnal, prednizolonnal, ciklofoszfamiddal és/vagy plazmaferezissel kezelhetők.

A nephrotikus szindrómás betegek étrendjének megváltoztatásának okai a következők:

szabályozza a szindróma tüneteit (pl. ödéma)
megakadályozza a hosszú távú szövődményeket (pl. szív- és érrendszeri betegségek)
pótolja a vizeletben elvesztett tápanyagokat (pl. D-vitamin, cink stb.)
optimalizálja a táplálkozási állapotot
csökkentse a vesebetegség progressziójának kockázatát.

Tehát mennyi fehérje?

Mindig sok vita folyt a nefrotikus betegek számára ajánlott fehérje mennyiségéről. A 20. század elején a magas fehérjetartalmú étrendet (> 100 g/nap) ajánlották a nephrotikus betegek számára, de ma már általános az egyetértés abban, hogy ezek a diéták nem megfelelőek. Magas fehérjetartalmú étrendet alkalmaztak a szérum albumin koncentráció fenntartására.

Számos tanulmány kimutatta azonban, hogy a fehérjebevitel növelése pusztán növeli a vizelet veszteségeit, és hogy a jó energiafogyasztás fenntartása fontosabb a pozitív nitrogén egyensúly fenntartásához.

A tanulmányok azt is sugallják, hogy a magas fehérjetartalmú étrend:

tovább károsítja a glomeruláris kapilláris szűrőgátját, ami megnövekedett fehérje veszteséget eredményez
növelheti a veseelégtelenség arányát
növelheti a szérum foszfátszintjét.

Egyes tanulmányok szerint a fehérje összetétele az étrendben ugyanolyan fontos lehet, mint az abszolút nitrogéntartalma. Megállapították, hogy nefrotikus szindrómában szenvedő betegeknél, akiket vegetáriánus szója étrenddel tápláltak, csökkent a vizelet fehérje kiválasztódása, valamint a vér lipidszintje.

Az Ír Táplálkozási és Dietetikai Intézet (INDI) renális érdekcsoportja azt javasolja, hogy a nefrotikus szindrómában szenvedő betegek naponta 0,8-1 g fehérjét/ideális testtömeg kg-ot fogyasszanak különböző fehérjeforrásokból.

Az energiafogyasztásnak megfelelőnek kell lennie a fehérje helyes felhasználásához. Ez elengedhetetlen a betegek nitrogén egyensúlyának fenntartásához.

Az INDI Renal Érdekcsoport javasolja, hogy a nefrotikus betegeket ösztönözzék napi kb. 35kcal/kg ideális testtömeg-fogyasztásra.

Táplálék-kiegészítőket lehet ajánlani a rossz étvágyú betegek számára, hogy javítsák energiafogyasztásukat. A kiegészítés típusát a betegek preferenciája és a nátrium-, folyadék- és/vagy fehérje-korlátozások megléte szabályozza.

Az ödéma kialakulása a nephroticus szindróma egyik leginkább aggasztó tünete a legtöbb beteg számára. A betegek akár 30 kg-ot is meg tudnak hízni, és bár látszólag jól táplálkoznak, valójában nem is azok.

Súlyos vagy duzzadt érzésről is panaszkodhatnak, ami veszélyt jelenthet számukra a fehérje/kcal bevitel csökkentésére a kívánatosabb súly elérése érdekében.

Az ödéma önmagában csökkent étvágyhoz és étvágytalansághoz is vezethet. Ez tovább csökkentheti a betegek táplálékbevitelét, így az alultápláltság veszélye fenyegetheti őket.

Korábban a szigorú nátriumkorlátozás központi szerepet játszott a nephrotikus szindrómával járó ödéma kezelésében.

Erősebb diuretikumok használata azonban ezt a betegek többségénél szükségtelenné teszi, és most nem ajánlott hozzáadott sós étrend (80-100 mmol/nap).

Étrendi sóbevitelünk nagy része a már előállított élelmiszerekhez hozzáadott sóból származik, és ha a szokásos étrendhez nem adunk sót, az csak 15% -kal csökkenti a bevitelt (lásd 1. táblázat).

Érdemes megjegyezni azt is, hogy a hozzáadott sótartalmú étrend szintén segíthet a szomjúság csökkentésében azoknál a betegeknél, akiknek azt is javasolják, hogy korlátozzák folyadékfogyasztásukat.

A szérum lipidkoncentrációk emelkedése a nephrotikus szindróma egyik jellemzője.

Az összes koleszterin, az alacsony sűrűségű lipoprotein (LDL) koleszterin és a nagyon alacsony sűrűségű lipoprotein (VLDL) koleszterin koncentrációjának növekedése a leggyakrabban jelentett rendellenesség.

A hiperlipidémia nagysága az albuminkoncentrációhoz kapcsolódik, és a hiperlipidémia mértéke a vizeletfehérje-veszteség növekedésével nő, de ennek patogenezise nem teljesen ismert.

Kimutatták, hogy ezek a rendellenességek visszafordulnak, amint a betegek remissziót érnek el. És bár a hiperlipidémia következtében kialakuló ateroszklerotikus kockázat mértéke bizonytalan, ésszerűnek tűnik azt tanácsolni a betegeknek, hogy módosítsák zsírbevitelüket többszörösen telítetlen és egyszeresen telítetlen zsírok alkalmazásával és a telített zsírok bevitelének csökkentésével.

Ezen veszteségek jelentősége a nephroticus szindróma klinikai megnyilvánulásaiban még nem bizonyított. Ezért a kiegészítő rutinszerű beadása nem ajánlott.

Úgy érzik azonban, hogy ha a beteg mérsékelt fehérjét, hozzáadott sót és alacsony telített zsírtartalmú étrendet követ, akkor csökkenteni kell a proteinuria és az ödéma képződés mértékét, és minimalizálni kell ezen fontos mikroelemek veszteségét.