Az elhízás profiljai Prader-Willi-szindrómában

Bevezetés: A Prader-Willi-szindróma (PWS) egy komplex multisystem genetikai rendellenesség, amely az apai örökölt lenyomatok gének expressziójának hiányából adódik a 15. kromoszómán. Feltételezzük, hogy a „PWS régió” (15q11-q13) túlzottan géneket tartalmaz kifejeződik a hipotalamuszban, és kódolja az agy fejlődésének, működésének és az étvágyszabályozás szempontjából kritikus fehérjéket. A szindrómát hiperfágia és súlygyarapodás jellemzi 1 és 6 éves kor között, ami a legtöbb PWS-alany kóros elhízást és ennélfogva idő előtti halálozást okoz a szövődményei miatt. Az elhízás a PWS egyik legsúlyosabb tünete, amely korai halálozáshoz vezet a szövődményei miatt. Ezért megpróbáljuk megvizsgálni az elhízás mélyebben megkülönböztető jellemzőit PWS betegeknél .

Tantárgyak és módszerek:

60, genetikailag igazolt PWS-ben szenvedő beteget (32 fiú, 28 lány) vizsgáltunk, akiket nem kezeltek GH-val 8,0 éves medián életkorban [4,0 ÷ 11,0]. Valamennyi PWS-betegen antropometriai vizsgálatot és genetikai tesztet végeztek (metilációs-specifikus PCR). Az összes PWS-ben szenvedő gyermek medián születési súlya 2,75 kg [2,5 ÷ 2,95] volt, ami megfelel -1,3 BMISDS-nek [-2,09 ÷ -0,86], a születési medián hossza - 50 cm [48,0 ÷ 51,0], ami 0,07 SDS-nek felel meg [-0,69 ÷ 1,01] a medián terhességi kor 39 hete [38,0 ÷ 40,0]. 25% -uk kicsiben született a terhességi életkor (SGA) miatt. Valamennyi PWS gyermeknek újszülöttkori hipotóniája volt, 98% -uknak pedig csecsemőkorban táplálkozási nehézségei voltak.

36 prepubertális elhízott (BMISDS = 3,47 [2,99 ÷ 4,55]) PWS-s gyermeket (12 fiú, 24 lány) 10,10 éves medián életkorban [6,5 ÷ 11,25] hasonlítottak össze 47 hasonló korú (10,0 [6,5 ÷ 12,0] év), a nem (17 fiú, 30 lány) és a BMI (3,3 [2,83 ÷ 3,87] SDS). A biokémiai mérések között szerepelt a szérum glükóz- és inzulinszintje a szokásos orális glükóz tolerancia teszt során, a leptin, az inzulinszerű növekedési faktor (IGF-1), a lipidek, az aszpartát-aminotranszferáz (AST) és az alanin-aminotranszferáz (ALT). A testösszetételt kettős energiájú röntgenabszorpciós módszerrel (DEXA) mértük.

Az éhomi és étkezés utáni plazma ghrelin és a szérum agyi eredetű neurotróf faktor (BDNF) szintjét a kevert étkezés tesztelése során értékelték (370 kcal: 20% fehérje, 50% szénhidrát és 30% zsír).

Az adatokat medián és interkvartilis tartományként mutatjuk be. Manne-Whitney-tesztet használtunk 2 csoport összehasonlítására.

1,5 éves kor előtt egyetlen PWS-s beteg sem volt elhízott, míg 61,5% -a túlsúlyos vagy elhízott 1,5 és 5 év között; 94% 5 és 10 között; 99% 10 és 15 között, 100% 15 és 18 között. Retrospektív módon a medián BMISDS a felvétel előtt különböző életkorban: -1,1 [-0,3 ÷ 2,01] 12 hónapos korban (n = 19), 2,38 [0,96 ÷ 3,5] 2 év (n = 22), 3,18 [2,06 ÷ 5,86] 3 évnél (n = 20), 4,06 [2,12 ÷ 5,25] 5 évnél (n = 20). A hyperphagia kialakulását 2,5 éves medián életkorban becsülték [0,6 ÷ 7,0]. A szénhidrát-anyagcsere megváltozott paramétereit (csökkent glükóz tolerancia (6,6%), diabetes mellitus (3,3%) és károsodott éhomi glükóz (3,3%)) a gyermekek 13,3% -ánál diagnosztizálták. Dislipidémiát a gyermekek 45% -ánál tapasztaltak.

47 OC-val összehasonlítva 36 hasonló életkorú, nemű és BMI-s PWS-gyermek alacsonyabb magasságú SDS-vel rendelkezett (-0,3 [-1,31 ÷ 0,62] és 1,31 [0,69 ÷ 2,29], o. Éhomi glükózkoncentráció (4,4 [4,0 ÷ 4,7] 4,8 [4,6 ÷ 5,05] mmol/l), éhomi inzulin (7,8 [4,2 ÷ 14,1] vs. 15,0 [10,0 ÷ 24,7] mIU/l, p 0,05) és az étkezés utáni BDNF szint 60 és 120 perc között PWS és OC között ( 22,1 [12,1 ÷ 30,27] vs 18,02 [12,97 ÷ 25,32], p> 0,05 és 24,62 [15,68 ÷ 27,75] vs. 16,05 [12,29 ÷ 22,42] ng/ml, p = 0,07). Volt azonban trend, bár nem jelentékeny, az étkezés utáni növekvő BDNF-koncentráció felé PWS-ben, ami a BDNF-akcióval szembeni lehetséges ellenállásra utal.

Az éhomi ghrelin koncentráció (1,0 [0,5 ÷ 1,0] vs. 0,23 [0,13 ÷ 0,30] ng/ml, p 0,05).

A túlsúly és az elhízás prevalenciája a PWS-ben szenvedő betegeknél 0% -ról 1,5 év alá emelkedik, és 15-18 év között 100% -ot ér el. A progresszív súlygyarapodás összefüggésben lehet hyperghrelinaemiával. A PWS betegek kóros testösszetétele megnövekedett testzsír és csökkent sovány testtömeg. Leptinszintjük magasabb, mint OC-ban. A PWS gyermekek inzulinérzékenyebbek az OC-vel összehasonlítva. További kutatásokra van szükség annak tisztázásához, hogy a BDNF és receptora milyen szerepet játszik a testsúlycsökkentésben, az energiafelhasználásban és az étvágyszabályozásban a PWS-ben.