Cochrane

A vérszegénység olyan állapot, amikor a vér a normálnál kevesebb hemoglobint tartalmaz (alacsony vérkép), amint azt a vérvizsgálatok mutatják. A hemoglobin az a molekula a vörösvértestekben, amelyhez vasra van szükség az oxigén szállításához. Az elégtelen vasfelvétel/-felvétel és a vasveszteség (vérzés) vashiányos vérszegénységet okozhat. A vérszegénység tünetei: fáradtság, légszomj és szédülés. A nők szülés közben súlyos vérzést szenvedhetnek, és sok terhes nőnél már vérszegénység van, amely súlyosbodhat a vérzés következtében. A súlyos vérszegénység az anyák halálához köthető. A szülés utáni vashiányos vérszegénység nagyobb valószínűséggel fordul elő az alacsony jövedelmű országokban.

A vashiányos vérszegénység kezelése magában foglalja a vas tablettákat vagy a vénába injektált oldatot (intravénásan). Egy másik lehetőség a vörösvérsejtek helyreállítása véradók véréből történő transzfúzióval vagy az eritropoietinnel történő vörösvértest-képződés fokozása. Fontos megvizsgálni, hogy az egyik kezelés jobb-e a másiknál a vérszegénység tüneteinek enyhítésében, és hogy a kezelési lehetőségek biztonságosak-e.

22 randomizált, kontrollált vizsgálatot vontunk be 2858 nővel, és 13 összehasonlítást hajtottunk végre, amelyek közül sok kevés, kevés nőt érintő vizsgálaton alapult. A bizonyítékok általános minősége alacsony volt. A legtöbb vizsgálatot magas jövedelmű országokban végezték.

Tíz tanulmány, köztük 1553 nő, összehasonlította az intravénás vasat az orális vasalattal. Csak egy vizsgálat mutatott átmeneti pozitív hatást az intravénás vas fáradtságára. Egyéb vérszegénység tüneteiről nem számoltak be. Az intravénás csoportban egy nő szívbetegségekben halt meg. Csak két tanulmány számolt be az anyák halálozásáról. Az intravénás csoportban három nőnél allergiás reakciók, két nőnél pedig szövődmények léptek fel. A gyomor-bélrendszeri tünetek gyakoriak voltak az orális csoportban, és néhány résztvevőt elhagyták a kezelést.

Egy tanulmány összehasonlította a vörösvértest transzfúziót transzfúzió nélkül. Néhány (de nem az összes) fáradtsági pontszám átmenetileg javult a transzfúzióban szenvedő nőknél. Az anyák halálozását nem jelentették.

Az orális vas és a placebo összehasonlításakor (három vizsgálat) anaemia tüneteiről nem számoltak be. Továbbra sem tudni, hogy az orális vas előnyei meghaladják-e a dokumentált gyomor-bélrendszeri ártalmakat.

Más kezelési lehetőségeket hasonlítottak össze más vizsgálatokban, amelyek nem vizsgálták a fáradtságot.

Nagyon kevés tanulmány számolt be a vérszegénység tüneteinek enyhüléséről, bár ez talán a kezelés legfontosabb célja.

A bizonyítékok összessége nem tette lehetővé, hogy teljes mértékben értékeljük a vashiányos vérszegénység kezelésének hatékonyságát a szülés után, és további kutatásokra van szükség.

A bizonyítékok összessége nem tette lehetővé, hogy egyértelmű következtetésre jussunk a szülés utáni vashiányos vérszegénységre irányuló beavatkozások hatékonyságával kapcsolatban. A bizonyítékok minősége alacsony volt.

Klinikai eredményeket ritkán jelentettek. A laboratóriumi értékek nem biztos, hogy megbízható indikátorok a hatékonyságra nézve, mivel nem mindig korrelálnak a klinikai kezelési hatásokkal. Nem világos, hogy melyik kezelési mód a leghatékonyabb a szülés utáni vérszegénység tüneteinek enyhítésében.

Az intravénás vas magasabb volt a gyomor-bélrendszeri károsodások szempontjából, azonban anafilaxia és szívizom események fordultak elő, és további adatokra van szükség annak megállapításához, hogy ezt intravénás vas okozta-e.

Bizonyos ideiglenesen javuló fáradtsági pontszámok klinikai jelentősége a vérátömlesztéssel kezelt nőknél bizonytalan, és ezt a szerény hatást ki kell egyensúlyozni az ismert kockázatokkal, pl. az anyák mortalitása (nincs bejelentve) és az anyák immunológiai szenzibilizációja, amelyek potenciálisan károsíthatják a jövőbeli terhességeket.

Az orális vas és a placebo összehasonlításakor nem tudni, hogy a hatékonyság (az anaemia tüneteinek enyhítése) felülmúlja-e a dokumentált gyomor-bélrendszeri ártalmakat.

Az eritropoietin kezeléssel kapcsolatban nem tudtunk következtetéseket levonni bizonyítékok hiánya miatt.

A további kutatásoknak ki kell értékelniük a kezelés hatását a klinikai eredmények, azaz a kártételekkel kiegyensúlyozott vérszegénység tüneteinek jelenléte és súlyossága, azaz a túlélés és a súlyos morbiditás alapján.

A szülés utáni vashiányos vérszegénységet vérzés vagy nem megfelelő étrendi vasbevitel/-felvétel okozza. Ezt az állapotot a vashiány határozza meg, amelyet a normálnál alacsonyabb vér hemoglobin-koncentráció kísér, bár ezt a vérszegénységen kívül más tényezők is befolyásolhatják, és az esetleges egyidejű tünetek fényében kell értelmezni. A tünetek közé tartozik a fáradtság, légszomj és szédülés. A kezelési lehetőségek közé tartozik az orális vagy intravénás vas, az eritropoietin, amely serkenti a vörösvértestek termelését, és a vörösvértest transzfúzióval történő helyettesítés.

A szülés utáni vashiányos vérszegénységben szenvedő nők számára rendelkezésre álló kezelési módok hatékonyságának és ártalmának felmérése.

A Cochrane Terhességi és Szülési Csoport vizsgálati nyilvántartása (2015. április 9.); a WHO nemzetközi klinikai vizsgálatok nyilvántartási portálja (ICTRP), valamint a latin-amerikai és karibi egészségtudományi irodalom adatbázis (LILACS) (2015. április 8.) és a visszakeresett tanulmányok hivatkozási listája.

Bevettünk publikált, publikálatlan és folyamatban lévő, randomizált, kontrollált vizsgálatokat, amelyek összehasonlították a szülés utáni vashiányos vérszegénység kezelését placebóval, a szülés utáni vashiányos vérszegénység kezelésének hiányát vagy más kezelést, ideértve a csak kivonatokban leírt vizsgálatokat. A klaszter-randomizált vizsgálatok alkalmasak voltak a felvételre. Mind a nyílt, mind a vak vizsgálatokat belefoglaltuk, függetlenül attól, hogy kit vakítottak meg. A résztvevők olyan nők voltak, akiknek szülés utáni hemoglobinja 120 g/liter (g/l) vagy annál kevesebb volt, és akiknek a kezelését a szülés után hat héten belül megkezdték.

A nem randomizált vizsgálatokat, a kvázi randomizált vizsgálatokat és a keresztirányú tervezést alkalmazó vizsgálatokat kizártuk.

Két áttekintő szerző függetlenül értékelte a befogadást, a minőséget és a kinyert adatokat. További információkért felvettük a kapcsolatot a tanulmány szerzőivel és gyógyszergyárakkal.

22 randomizált, kontrollált vizsgálatot vontunk be (2858 nő), amelyek többségében nagy volt az elfogultság kockázata több területen. 13 összehasonlítást végeztünk. Számos összehasonlítás kis számú, kis mintaméretű tanulmányon alapul. Az elsődleges eredményeink egyetlen elemzése sem tartalmazott kettőnél több vizsgálatot.

10 vizsgálatban (1553 nő) összehasonlították az intravénás vasat az orális vasalattal. Két vizsgálatban jelentettek fáradtságot, és az egyik vizsgálatban jelentősen javult az intravénásan kezelt csoport előnyben részesítése. Egyéb vérszegénység tüneteiről nem számoltak be. Egy nő kardiomiopátiában halt meg (kockázati arány (RR) 2,95; 95% -os konfidenciaintervallum (CI) 0,12-71,96; két vizsgálat; egy esemény; 374 nő; gyenge minőségű bizonyíték). Az egyik nőnél ritmuszavar alakult ki. Mindkét szívbetegség az intravénásan kezelt csoportban fordult elő. Allergiás reakciók három intravénás vassal kezelt nőnél fordultak elő, statisztikailag nem szignifikánsak (átlagos RR 2,78; 95% CI 0,31–24,92; nyolc vizsgálat; 1454 nő; I = 0%; gyenge minőségű bizonyíték). A gyomor-bélrendszeri események ritkábban fordultak elő az intravénásan kezelt csoportban (átlagos RR 0,31; 95% CI 0,20-0,47; nyolc vizsgálat; 169 esemény; 1307 nő; I = 0%; nagyon gyenge minőségű bizonyíték).

Egy tanulmány a vörösvértest transzfúziót és a nem beavatkozást értékelte. Az általános fáradtság lényegesen jobban javult a transzfúziós csoportban három napon át (MD -0,80; 95% CI -1,53 - -0,07; nők 388; gyenge minőségű bizonyíték), de hat héten belül nem volt különbség a csoportok között. Az anyák halálozását nem jelentették.

A fennmaradó összehasonlítások az orális vasat (más ételanyagokkal együtt vagy anélkül) értékelték a placebóval (három vizsgálat), az intravénás vasat orális vasal szemben az orális vasat (két tanulmány) és az eritropoietint (önmagában vagy vasal kombinálva) szemben a placebóval vagy vasal (hét tanulmány) . Ezek a vizsgálatok nem vizsgálták a fáradtságot. Az anyák halálozását ritkán jelentették.