Vesefunkció a hosszú távú irbezartán-kezelés visszavonása alatt és után 2-es típusú cukorbetegségben és mikroalbuminuriában szenvedő betegeknél

Absztrakt

CÉLKITŰZÉS—Irbesartan renoprotektív 2-es típusú cukorbetegségben és mikroalbuminuriában szenvedő betegeknél. Nem ismert, hogy a mikroalbuminuria megfigyelt csökkenése reverzibilis (hemodinamikai) vagy tartós (glomeruláris strukturális/biokémiai normalizáció) tartós antihipertenzív kezelés után. Ezért az Irbesartan 2-es típusú cukorbetegségben és mikroalbuminuria-tanulmányban (IRMA-2) végzett jelenlegi alvizsgálata a vesefunkció változásainak reverzibilitását vizsgálta 2 éves antihipertenzív kezelés visszavonása után.

hosszú

KUTATÁSI TERVEZÉS ÉS MÓDSZEREK—Az alvizsgálatba 133 hipertóniás, 2-es típusú cukorbeteg, tartósan mikroalbuminuriás beteg került be az IRMA-2-ben, randomizálták kettős álarcos kezelésre, placebóval, 150 mg irbezartánnal vagy 300 mg irbezartánnal. 2 évig. Az artériás vérnyomást, az éjszakai vizelet albumin kiválasztási sebességét és a glomeruláris szűrési sebességet (GFR) ismételten meghatároztuk.

EREDMÉNYEK- A kiindulási jellemzők hasonlóak voltak a placebo, a 150 mg irbezartán és a 300 mg irbezartán csoportokban. A vizsgálat végén az átlagos artériás vérnyomás (MABP) hasonlóan lecsökkent, 105 ± 2 (átlag ± SE), 103 ± 2, illetve 102 ± 2 Hgmm (P-1,1,73 m -2, havonta), a vizsgálat első 3 hónapjában, és a hátralévő vizsgálati időszakban havonta 0,3 ± 0,1, 0,3 ± 0,1 és 0,4 ± 0,1 ml · perc -1-1,73 m -2, az összes vérnyomáscsökkentő gyógyszer visszavonása után egy hónappal, A MABP változatlan maradt a placebo csoportban, 105 ± 2 Hgmm, de az irbezartán csoportokban szignifikánsan, 109 ± 2 és 108 ± 2 Hgmm-re emelkedett. A kiindulási értékhez képest a vizelet albumin kiválasztási aránya 14% -kal nőtt (−17 54) a placebo-csoportban és 11% -kal (–26–65) a 150 mg irbezartán csoportban, de tartósan 47% -kal (24–73) csökkent a 300 mg irbezartán csoportban (P 200 μg/perc és ≥ 30% -os növekedés a kiindulási szinthez képest. A minimális vérnyomás 165/95 Hgmm volt, vagy perifériás ödéma alakult ki (1. ábra).

Az irodai vérnyomást (Korotkoff I/V fázis) megfelelő mandzsetta segítségével, vérnyomásmérővel ülő helyzetben, legalább 10 perc pihenés után mértük. Két leolvasást 2 perc különbséggel rögzítettünk, és az átlagértéket használtuk a számításhoz.

A vizelet albumin koncentrációját nefelometriával határoztuk meg (8).

A GFR-t egyetlen 5 MBq 51 Cr-EDTA intravénás injekció után 8:00 órakor mértük. az injekció beadása után 180, 200, 220 és 240 perccel vett vénás vérminták radioaktivitásának meghatározásával, figyelembe véve a beteg nemét és testtömegét (9–11). Az eredményeket 1,73 m 2 testfelületre standardizáltuk.

Statisztikai analízis

Az eredményeket átlag ± SD vagy átlag ± SE értékek formájában mutatjuk be. Egyirányú ANOVA-t alkalmaztunk a kezelési csoportok közötti különbségek tesztelésére. Az elemzés előtt a vizelet albumin kiválasztásának szintjét log-transzformáltuk. Páronkénti összehasonlításokat végeztek a Student t teszt segítségével. A P-érték -1-1,73 m -2 havonta a placebo, 150 irbesartan és 300 mg irbesartan csoportokban a vizsgálat első 3 hónapjában. A GFR tartós csökkenése a fennmaradó vizsgálati periódusban a három csoportban havonta 0,3 ± 0,1, 0,3 ± 0,1 és 0,4 ± 0,1 ml · min -1-1,73 m -2 volt havonta (2. ábra). Egy hónappal az összes vérnyomáscsökkentő gyógyszer megvonása után a MABP változatlan volt a placebo csoportban, 105 ± 2 Hgmm, de az irbezartán csoportban szignifikánsan, 109 ± 2, illetve 108 ± 2 Hgmm-re emelkedett (P -1,173 m 2, a placebo csoportban, de csak az irbezartán csoportoknál érte el a kezdeti szintet, 107 ± 6 és 108 ± 6 ml · perc -1-1,73 m −2.

A hiperszűrés, amelyet a normál érték + 2 SD-t meghaladó GFR-ként definiáltak (12), a kiindulási állapotban a vizsgált betegek 30% -ában volt jelen. Az adatokat a kezelési csoportok figyelmen kívül hagyásával elemezzük, mivel a hiperfiltrált betegek száma korlátozott. Nem találtunk szignifikáns különbséget a GFR csökkenésének ütemében a kezelési csoportok között (az adatokat nem mutatjuk be). A hiperszűrő betegek átlagos GFR-értéke a kiindulási értéknél 139 ± 3 ml · perc –1 · 1,73 m −2 volt, míg normofiltrált betegeknél a 101 ± 2 ml · perc −1 · 1,73 m −2 (P −1 · 1,73 m −2). havonta hiper- és nem hyperfilteres betegeknél (P-1 · 1,73 m −2 havonta, a hátralévő vizsgálati periódusban (P = 0,05) (3. ábra). Nincs szignifikáns különbség a MABP és a vizelet albumin kiválasztási arányában A kezelés abbahagyása után a GFR normaszűrő betegeknél 95 ± 4-ről 98 ± 4 ml · min-1-1,73 m-2-re és 118 ± 3-125 ± 3 ml-min-1-1,73 m-re nőtt. −2 hiperfilteráló betegeknél (3. ábra).

A kiinduláskor a plazma reninszintje 22 ± 2 (geometriai átlag ± SE), 21 ± 2 és 20 ± 2 mIU/l volt a placebo, az irbesartan 150 mg és az irbesartan 300 mg csoportokban. A vizsgálat végén a szintek változatlanok voltak a placebo csoportban, 27 ± 3 mIU/l (NS), de a dózisfüggően emelkedtek a 150 és 300 mg irbezartán csoportokban, 45 ± 9 és 68 ± 15 mIU/l, ill. (300 mg P még hatékonyabb is lehet.

Összefoglalva, az IRMA-2 vizsgálat jelenlegi alvizsgálata a vesefunkciót vizsgálta a hosszú távú antihipertenzív kezelés abbahagyása alatt és után. A mikroalbuminuria tartós csökkenése az összes antihipertenzív kezelés abbahagyása után azt sugallja, hogy a nagy dózisú irbesartan terápia hosszú távú renoprotektív hatásokat eredményez, amelyek tükrözhetik a vese strukturális és/vagy biokémiai rendellenességeinek visszafordulását.