A fogyás és az életmódbeli beavatkozás hatása a cukorbetegség kockázatára

Absztrakt

CÉLKITŰZÉS- Az intenzív életmód-intervencióba (ILS) randomizált diabéteszmegelőzési program (DPP) résztvevői jelentősen csökkentették a cukorbetegség kockázatát a placebo résztvevőkhöz képest. Megvizsgáltuk a testsúly, az étrend és a fizikai aktivitás változásainak hozzájárulását a cukorbetegség kialakulásának kockázatához az ILS résztvevői körében.

KUTATÁSI TERVEZÉS ÉS MÓDSZEREK- Ehhez a tanulmányhoz egy randomizált vizsgálat egyik karját elemeztük Cox-os arányos veszélyek regressziójának felhasználásával 3,2 éves követés alatt.

EREDMÉNYEK—Összesen 1079 résztvevő volt 25–84 éves (átlagosan 50,6 év, BMI 33,9 kg/m 2). A fogyás volt a domináns előrejelzője a csökkent cukorbetegség előfordulásának (az 5 kg-os testsúlycsökkenés kockázati hányadosa 0,42 [95% CI 0,35–0,51]; P 2 (ázsiai amerikaiaknál ≥22 kg/m 2), és csökkent glükóz tolerancia volt egy orális glükóz tolerancia teszt, DPP kritériumok alapján (5). A résztvevőket kizárták, ha cukorbetegségben szenvedtek, vagy számos egyéb betegségben vagy gyógyszerben szenvedtek. Minden résztvevő írásos tájékoztatott beleegyezést adott a megfelelő intézményi felülvizsgálati testület jóváhagyását követően.

Az ILS-t leírták (6). A cél az volt, hogy a súlyt a kiindulási értékhez képest 7% -kal csökkentsék, a legalább 150 perces mérsékelt fizikai aktivitást elérjék és/vagy fenntartsák, és az összes étkezési zsírt 2-re csökkentették a cukorbetegség kockázatának időbeli változásának becsléséhez. ezt a modell kovariátja magyarázta (14), és jelzi a képességet arra, hogy megjósolják, mely résztvevőknél alakul ki cukorbetegség, és pontosan mikor következik be ez.

A súlyváltozást a kiindulási ponttól előre jelző tényezőket külön lineáris regressziós modellekkel értékeltük az 1., 2. és 3. évben. A módosított aktivitás kérdőívben közölt fizikai aktivitás átlagos változását a kiindulási értékhez képest használták a modellben minden évben. A kiindulási értéktől az 1. évig értékelt étrend-változást minden modellben alkalmazták. A SAS elemzési rendszert alkalmazták (8.2-es verzió; SAS Institute, Cary, NC).

EREDMÉNYEK-

Összesen 153 résztvevőnél alakult ki cukorbetegség a 3,2 éves átlagos követési időszak alatt a kiindulási 1079 között, ami 5,0/100 főév. A résztvevők a kiinduláskor 25–84 évesek voltak (átlagosan 50,6 év), és 68% -uk nő volt. Fajuk/etnikumuk kaukázusi (53,7%), afroamerikai (18,9%), spanyol amerikai (8,6%), amerikai indián (5,7%) és ázsiai/csendes-óceáni szigetországiak (5,3%).

Az 1. táblázat leírja a súly, a fizikai aktivitás és az étrend változását az egyes évek során. Az 1. évben az átlagos súlycsökkenés 6,8 kg (7,2%) volt. A 638 résztvevő, aki teljesítette a 3. év értékelését, átlagosan 4,1 kg-ot fogyott az alapvonaltól. A szabadidős fizikai aktivitás mindkét mértéke jelentős növekedést mutatott a 3 év mindegyikében. A zsírból származó kalóriák százaléka az első évben 34,1-ről 27,5% -ra csökkent.

Felmerítettük a cukorbetegség időbeli összefüggését a fogyással, az alacsonyabb energia- vagy zsírbevitellel és az energiafelhasználás növekedésével külön Cox-modellekben, kiigazítva az alapvonali tényezőkhöz (2. táblázat). A kiindulási súly és a fogyás a legerősebben az alacsonyabb cukorbetegség előfordulásával volt összefüggésben (1. modell), a kockázati arányokkal (HR) 0,81/10 kg – az alacsonyabb kiindulási súly (P 2 7,55% volt.) Az 1. ábra szemlélteti a fogyás a cukorbetegség előfordulási gyakorisága (gyakoriság 100 személyév után) átlagosan 16% -kal csökkent a cukorbetegség kockázata kilogrammonként.

Sem a fizikai aktivitás változása, sem a napi összes kilokalória nem függött össze a cukorbetegség előfordulásával (2. és 3. modell). A legnagyobb táplálkozási összefüggést a százalékos zsír felhasználásával tapasztalták, amely integrálja a kilokalóriákat és a zsírgrammokat. A követés során a zsír százalékának minden 5% -os csökkenése esetén a cukorbetegség előfordulása 25% -kal csökkent (P = 0,0007). Ezt a változót többváltozós modellekben használták, mivel az étrendi változók közül a kockázat legnagyobb hányadát magyarázta.

A súlycsökkenés volt a domináns tényező egy többváltozós Cox-modellben, amely egyszerre tartalmazta a viselkedés és az anyagcsere változását (HR 0,42/5 kg; P 2 = 8,09%) (2. táblázat). A fizikai aktivitás és a zsír százalékos változásainak egyidejű kiigazítása - egyéb változók mellett - elhanyagolható hatással volt a HR-re a súlycsökkenéshez, a kiigazítatlan HR-hez képest. A kiinduláskor az alacsonyabb súly, a magasabb IGR és az alacsonyabb éhomi inzulin mind szignifikánsan összefüggésben állt az alacsonyabb cukorbetegség előfordulásával. Az IGR és az éhomi inzulin időbeli változásai, bár ezekhez a modellekhez hozzáadva jelentősen összefüggenek a cukorbetegség előfordulásával, nem változtatták meg a súlycsökkenés együtthatóját (a modellek nem láthatók).

A súlycsökkenés hasonlóan csökkentette a cukorbetegség előfordulását minden faj/etnikum csoportban, mindkét nemnél, minden életkorban és a fizikai aktivitás több szintjén (minden interakció P> 0,4), függetlenül a kezdeti elhízás szintjétől (interakció P> 0,8).

Az ILS-célok teljesítésének a cukorbetegség előfordulására gyakorolt hatásának feltárására nyolc alcsoportot határoztunk meg annak alapján, hogy a célok teljesültek-e az 1. évben. A 2. ábra a cukorbetegség kialakulásának HR-jét mutatja (folytonos vonal) a célok kombinációihoz képest a csoporttal való találkozáshoz (alcsoport) 1) referensként, korrigálva a 2. táblázatban használt változókkal. A cukorbetegség kockázata további célok teljesülésével csökkent. A legalacsonyabb kockázat az összes célt teljesítő alcsoportban volt (8. alcsoport), HR-értéke 0,11 (95% CI 0,05–0,24; P 90%. Ezek a becslések összhangban vannak a finn Diabétesz Megelőzési Tanulmánnyal azon résztvevők körében, amelyek négy vagy öt célok (15) és az ápolói egészségügyi tanulmány alacsony kockázatú alcsoportjában, ahol a legkevesebb rizikófaktorral rendelkező nők 91% -kal alacsonyabb kockázattal rendelkeztek, mint a kohorsz többi részénél (16).

A DPP (1), a Diabetes Prevention Study (15) és más randomizált vizsgálatok, köztük a fogyás (17–19), valamint a megfigyelési vizsgálatok (20–23) következményei azt mutatják, hogy az életmódbeli változások súlyt eredményeznek veszteség hatékonyan csökkenti a cukorbetegség kockázatát. Ez a megállapítás valószínűleg még az alacsonyabb kockázatú populációkra is kiterjed, amint azt a nemdohányzó férfiak körében bemutatták a Multiple Risk Factor Intervention Trial-ban (24); minden 1 kg súlycsökkenés esetén 25% -kal alacsonyabb volt a cukorbetegség kockázata az intervenciós csoportba tartozó férfiak körében, és 16% -kal alacsonyabb kockázat a szokásos gondozási csoportban, eredményeinknek megfelelően.

Az ILS csoportban nem találtunk független hatást a megnövekedett fizikai aktivitás vagy a csökkent zsírtartalom a cukorbetegség kockázatára a súlyváltozáshoz való igazodás után (2. táblázat), amikor folyamatos változókként elemeztük. Ez azt sugallja, hogy a fizikai aktivitás vagy a zsírbevitel önmagában bejelentett változásai nem vezettek a cukorbetegség kockázatának további csökkenéséhez a fogyás elszámolása után. Azonban a megbeszélés és a célok nem teljesítésének kategóriáit használó elemzések során az 1. évben (2. ábra) a cukorbetegség kockázata alacsonyabb volt minden további cél elérésekor. Sőt, azoknak a résztvevőknek a körében, akik nem érték el a fogyás célját, azoknak, akik teljesítették az aktivitási célt, a cukorbetegség előfordulása 44% -kal csökkent, függetlenül a bekövetkezett kis súlycsökkenéstől (-2,9 kg).

A finn cukorbetegség-megelőzési tanulmány arról is beszámolt, hogy azoknál az egyéneknél, akik teljesítették fizikai aktivitási céljukat (> 4 óra/hét), de akik nem érték el a fogyás célját (> 5% -os súlycsökkenés), 70% -kal csökkent a cukorbetegség előfordulása a kiigazítás után a kiindulási értékhez, de nem követi a BMI-t (15). A mérsékelt vagy erőteljes szabadidős fizikai aktivitás és a megerőltető, strukturált szabadidős fizikai aktivitás növekedése szintén a cukorbetegség kockázatának 63–65% -os csökkenését eredményezte, még a súlyváltozáshoz való alkalmazkodás után is (25). A fizikai aktivitás hasonló hatása a Da Qing-tanulmányban is megfigyelhető volt (26).

Az a megállapítás, hogy az aktivitás kvantitatív mértékének hatása elhanyagolható, míg a meghatározott célok elérésén alapuló hatások jelentősek, arra utalhat, hogy az aktivitás apró változásait beárnyékolja a súlycsökkenés sokkal erősebb hatása. Ez tükrözheti az ön által bejelentett kvantitatív étrend és aktivitás mérési hibáját is, amely a becsült HR-t a hatásuk elfogulatlanságára hajlamos nullázni, és alábecsüli a magyarázott varianciaarányt (27). Az étrendi bevitel pontatlansága vagy az aktivitás mértékének megbízhatósági becsléseken alapuló korrekciója (9) növelte a részleges R 2 százalékos zsírtartalmat (feltételezve, hogy a megbízhatósági együttható 0,4, azaz a mérések variációjának 60% -a eredendő véletlenszerű hibának köszönhető) 0,06% (2. táblázat) - 0,15%, fizikai aktivitás esetén pedig 0,04–0,10%, ami jóval kisebb, mint a súlyváltozás részleges R2 értéke (8,09%). Így a megmagyarázott variancia aránya a súlyváltozásnál lényegesen magasabb marad, mint akár a zsír vagy a fizikai aktivitás százaléka. Az eredmények azt is jelezhetik, hogy legalább heti 150 perc közepes aktivitásra van szükség, mielőtt a cukorbetegség kockázatát befolyásolják.

A súlycsökkenést az utánkövetés minden egyes évében a zsír százalékos csökkenésével, az 1. évben a megnövekedett fizikai aktivitással jósolták, összhangban más tanulmányokkal (28). Az 1,68 kg/5% -os zsírszázalékos csökkenés csökkenése összhangban áll az alacsony zsírtartalmú étrendet alkalmazó súlycsökkentő tanulmányok áttekintése alapján az előrejelzett 1,4–2,8 kg-os fogyással 6–12 hónap alatt (29). A magasabb fizikai aktivitás jelentősen megjósolja a hosszú távú fogyást is (28).

Elemzésünknek vannak korlátai. A résztvevőket nem randomizálták a beavatkozás különböző összetevőinek fogadására, amelyek maradéktalanul megzavarhatják a mérések hatásait az utánkövetés során. Megpróbáltuk ezt figyelembe venni az összes elemzés kiigazításával a kiindulási jellemzőkhöz. Az étrendi intézkedéseket eleve úgy választották meg, hogy azok tartalmazzák a kalóriákat, a zsírgrammokat és a százalékos zsírtartalmat, de az étrend változását csak 1 éves követés után mérték. Az étrendről és az aktivitásról is önállóan számoltak be, objektív adatok nélkül; azonban jelentősen összefüggésben voltak a fogyással.

A túlsúly és a nyugati életmód egyre növekvő gyakorisága miatt sok lakosságot fenyeget a cukorbetegség kialakulásának kockázata, és ésszerű jelölt lehet egy olyan prevenciós beavatkozáshoz, mint a DPP. A fogyás, amelyet nagyrészt az étrend és a testmozgás változása határoz meg, az elsődleges tényező, amely az ILS csoportba tartozók körében csökkenti a cukorbetegség előfordulását. A fizikai aktivitás növekedése segít fenntartani a fogyást, és önállóan csökkenti a cukorbetegség kockázatát azok között, akik nem fogynak. A cukorbetegség előfordulásának csökkentését célzó beavatkozásoknak a fogyás, mint a siker elsődleges meghatározójának kell lenniük.