A japán politika még mindig az ember világa

Szerző: Emma Dalton, La Trobe Egyetem

Japánban a legalacsonyabb a nők politikai képviseletének aránya az iparosodott világban. Az országos törvényhozó közgyűlésben, az Országgyűlésben a helyek mindössze 12 százalékát nők töltik be. Ezt összehasonlítják a 22 százalékos világátlaggal és 19 százalékos ázsiai átlaggal.

Japán a 2015-ös Világgazdasági Fórum globális nemek közötti különbségekről szóló jelentésének rangsorában 145 országból 101-et jelez komoly problémákra. Az egészségügy és az oktatás nem jelent problémát a japán nők számára; gazdasági és politikai szerepvállalás az, ahol a súlyos egyenlőtlenség rejlik. A női politikai alulreprezentáció mellett ez az egyenlőtlenség a nők viszonylagos hiányában nyilvánul meg a legtöbb hatalmi pozícióban - a nők a cégvezetők 7, a bírósági bírák 18 és a nemzet polgármestereinek 2 százalékát alkotják. A japán férfiak és nők közötti bérszakadék megközelítőleg 27 százalék, szemben az OECD 16 százalékos átlagával.

Tehát mit csinál a kormány a nők politikai és gazdasági szerepvállalásának eme hiánya ellen?

Az Abe-kormány nyilvánosan és büszkén hirdeti az úgynevezett „feminomikai” politikáját, amely több nőt ösztönöz a munkaerőpiacra. A Womenomics magában foglalja a nemi célok bevezetését a magánszektor vezető beosztásába kinevezett nők számának növelése érdekében, a férfiak gyermekgondozási szabadságra való ösztönzésére irányuló célkitűzéseket, a gyermekgondozási szolgáltatások elérhetőségének növelését és a gyermekgondozási juttatások bővítését.

De a kormány többnyire hallgatott arról, hogyan lehetne kezelni a nők politikai alulreprezentációjának kérdését. A magánszektorban és a közszolgálatban lassan, változó eredménnyel vezetnek be numerikus célokat és egyéb megerősítő intézkedéseket. De a politikára vonatkozó hasonló intézkedések hiányoznak.

Az elmúlt években a kormányt fokozott nyomás érte a hazai női csoportok fellépése miatt. Régóta tart kampány, hogy több nőt választanak hivatalba. A mostani kampányt Kuōtasei o suishin suru kai (Q no Kai) vezeti, mintegy 25 női csoport koalíciója, amely 2012-ben kezdett együtt dolgozni, hogy a kormányt a nemi kvóták bevezetésére kényszerítse, hogy növelje a hivatalba választott nők számát. A csoport képviselője Ryoko Akamatsu, a női mozgalom egyik megbecsült vezetője, volt oktatási miniszter és az 1986-os esélyegyenlőségi törvény végrehajtásának kulcsszereplője.

A nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló ENSZ-egyezmény aláírójaként Japánra nemzetközi nyomás nehezedik arra is, hogy kezelje a nők hiányát a döntéshozó pozíciókban. Úgy tűnik, hogy a nemzetközi feminista diskurzusok és a hazai női kampányok együttes nyomása hatással van. 2015. január 26-án megalakult a párt nélküli Dieta tagok csoportja, amelynek célja a választási kvótarendszer legalizálása volt. Ezt a csoportot az ellenzéki Demokrata Párt Masaharu Nakagawa vezeti, a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) vezetője, Seiko Noda a helyettes vezetője.

A szövetség két törvényjavaslatot fogalmazott meg annak érdekében, hogy elősegítse a nők nagyobb mértékű részvételét a politikában. 2016. május 30-án a két törvényjavaslatot benyújtották az Országgyűlésnek - az egyik olyan rendelkezéseket tartalmaz, amelyek a politikai pártokat célozzák meg, hogy azonos számú férfi és női jelöltet állítsanak be. Ezt a törvényjavaslatot a négy ellenzéki párt nyújtotta be, de a kormányzó LDP ellenezte, mert nem szerette az „egyenlő szám” szavakat. Amint azt máshol kifejtettem, és amint arról Asahi Shimbun beszámolt, az LDP-nek „minimális az érdeklődése” a kérdés iránt. Az LDP általában ellenáll a nemek közötti egyenlőségnek, kivéve, ha ez nyilvánvaló gazdasági előnyökkel jár, például több nő van a munkaerőben.

Vajon több nő van-e a politikában, Japán jobb hely lenne a nők és általában a japán társadalom számára? A nemi kvóták elfogadásáért kampányoló nők minden bizonnyal ezt hiszik. A Feminista Képviselők Szövetsége, a több mint 200 női politikusból álló, pártokon átívelő csoport és a Q no Kai tagja a kvóták bevezetését szorgalmazza az 1990-es évek eleje óta. Havi hírlevelének eleje kifejezetten kijelenti azt a meggyőződését, hogy egy olyan társadalom, ahol a törvényhozó tanácsok és az állami döntéshozó testületek 40 százalékát nők képviselik, „érett társadalom lesz, ahol a fogyatékossággal élő emberek, gyermekek és idősek nem kerülnek hátrányos helyzetbe kisebbségként”.

Ennek ellenére az a kérdés, hogy a politikai életben több nő változtatna-e vagy sem, alapvetően szexista és igazságtalan. Függetlenül attól, hogy a nők „változást hoznak-e” vagy sem, hiányuk a demokrácia hiányát tükrözi, mivel a politika nem reflektál a lakosságra, és a demokratikus választási folyamat problémájára is utal. És nehéz ellentétesen állítani - hogy ha több nő lenne a politikában, annak negatív következményei lennének. Ahogy Anne Phillips feminista politológus 1995-ben, A jelenlét politikája című könyvében kifejtette, a választott közgyűlés összetételének megváltoztatása nem garancia, de legalább nyitja a kaput a változás lehetőségének: „Bizonyos értelemben ez egy sötétben lövés: sokkal nagyobb valószínűséggel éri el célját, mint amikor a lövöldözők túlnyomórészt férfiak, de még mindig nyitottak mindenféle balesetre ”.

Dr. Emma Dalton japán oktató a La Trobe Egyetemen.