Súlyváltozások és súlymérési minták kórházi égési betegeknél: korabeli elemzés

Absztrakt

Háttér

A súlyos égési sérülés a testtömeg jelentős változásával jár együtt az újraélesztési mennyiség, a folyadék eltolódása, a hipermetabolikus állapot, a hosszan tartó ágynyugalom és a kalóriabevitel miatt. Célunk az volt, hogy számszerűsítsük és leírjuk a súlyváltozás tendenciáit minden súlyosságú égési sérüléssel küzdő betegeknél modern kezelési körülmények között, és meghatározzuk ezeknek a változásoknak az időpontját.

Mód

Az American Burn Association által ellenőrzött regionális égési központban kezelt akut égési betegeket intézményi áttekintő tábla által jóváhagyott diagramvizsgálattal végeztük 2016 februárjától 2016 novemberéig. A betegeket ezután a teljes égési felület százalékos aránya alapján három csoportra osztották (TBSA% ) égés: 1–19%, 20–39% és ≥ 40%. A súlyt a tömeg százalékos változásában fejeztük ki az alapvonaltól. Regresszióanalízist végeztünk a súlyváltozások százalékos arányával az egyes TBSA csoportok esetében.

Eredmények

197 égett beteget azonosítottunk, akiknek tartózkodási ideje (LOS) ≥ 7 nap volt. A vizsgált kohorszból 149-nél a TBSA égése 1–19% volt, 27-nél a TBSA 20–39% -os, 21-nél a TBSA égése ≥ 40% volt. Valamennyi csoportban többnyire fehér férfi, nem spanyol betegek voltak, akiknek átlagéletkora 40 és 42 év között volt. Azoknál az égési betegeknél, akiknél a TBSA égés> 20%, a medián súlya a kiindulási érték fölé nőtt, körülbelül 5-8%, valószínűleg az újraélesztési folyadékok miatt a kórházi kezelés első hetében. A kiindulási érték alatti testsúlycsökkenés gyakran nem haladta meg a 10% -ot, és a LOS növekedésével kifejezettebb volt, főleg azoknál a betegeknél, akiknél a TBSA égett> 20% -kal. Míg az 1–19% TBSA-val égő betegek az utolsó mérésnél átlagosan visszatértek az alaptömeghez, a 20–39% TBSA-t és ≥ 40% TBSA-t égő betegek a 4. héten belül folytatták a súlycsökkenést (r 2 = 0,57, illetve 0,55) ugyanazon a pályán.

Következtetések

Azoknál az égési betegeknél, akiknél a TBSA égés> 20%, a súlya a kiindulási érték fölé emelkedett, akár 8% -kal is, valószínűleg az újraélesztési folyadékok miatt a kórházi kezelés első hetében. A kiindulási érték alatti testsúlycsökkenés gyakran nem haladta meg a 10% -ot, és a LOS növekedésével kifejezettebb volt, főleg azoknál a betegeknél, akiknél a TBSA> 20% volt. Ezért pácienseink átlagosan kisebb testtömeg-veszteséget értek el, mint az égés előtti súly 22% -ának maximális átlagos vesztesége, amelyet a modern kezelési körülmények előtt jelentettek.

Háttér

A testtömeg gyakran jelzi a táplálkozási állapotot, és a nagy súlyveszteség megjósolhatja a halálozást [1]. Az égett betegben azonban a táplálkozáson kívül számos tényező játszhat szerepet a súlyváltozásban. A súlyos égési sérülés a testtömeg jelentős változásával jár együtt a nagy újraélesztési mennyiség, a folyadékváltás, a hipermetabolikus állapot, az elhúzódó ágynyugalom és a kalóriabevitel miatt.

A súlyosan megégett beteg súlygyarapodása gyakran követi a kezdeti folyadék újraélesztést, amely akár 10–20 kg-mal is megnövelheti a súlyt [2]. Bár vannak eltérések az égési központok között, a Parkland-formula az elsődleges módszer az infúziós sebesség becslésére, és a laktált Ringer-oldat a domináns újraélesztési folyadék [3]. A folyadék újraélesztését körültekintően végzik, mivel az alélesztés hipoperfúzióhoz vezethet, míg a túlélesztés komplikációkat okozhat, például rekesz szindrómákat és tüdőödémát [3]. További súlyváltozásokat okozhatnak a fertőzésekkel járó folyadékeltolódások, a lélegeztetőgép támogatása, a hipoproteinémia, valamint az aldoszteron és az antidiuretikus hormon emelkedése [4].

Az égő beteg súlyát jelentősen befolyásolja a súlyos égési sérülésekre adott hipermetabolikus válasz is. Habár a hipermetabolizmus mechanizmusa nem teljesen ismert, ez az egész test oxigénjének megnövekedett fogyasztása és a normálisnál 10% -ot meghaladó nyugalmi energiafelhasználás [5].

Az égés utáni hipermetabolizmus a gyulladásos citokinek, az akut fázisú fehérjék és a katabolikus hormonok kaszkádjához kapcsolódik. Ezek viszont emelik a testhőmérsékletet, hiperdinamikus keringést váltanak ki, elősegítik a hiperglikémiát és gátolják a fehérjeszintézist, korrelálva az izom katabolizmusának fokozódásával [6, 7]. Felvetésre került, hogy a vázizomzat lebontása nitrogénforrásként szolgálhat a glükoneogenezis és a sebgyógyulás elősegítésére az égési betegben [8]. Ez az izomfehérje-veszteség égés után akár egy évig is eltarthat, ami jelentős izomtömeg-, súly- és erővesztéshez vezethet [9].

Az 1970-es években a kutatók megállapították, hogy az égési betegek a sérülés előtti súlyuk akár 22% -át is elveszíthetik [10]. Megállapították, hogy a fogyás nagysága közvetlenül összefügg a sérülés súlyosságával. E vizsgálatok elvégzése óta jelentős előrelépés történt a hipermetabolikus állapot és az izom katabolizmusának enyhítésére irányuló terápiákban. Az égésgondozás modern korszakában a táplálkozás korai agresszív megközelítését alkalmazzák. Az enterális táplálkozás (EN) általában a sérüléstől számított 24 órán belül kezdődik, hogy támogassa a kalóriaigényt és csillapítsa a hipermetabolikus választ [11, 12]. Ezenkívül a propranololt és az oxandrolont farmakológiai segédanyagokkal használják jelenleg a hipermetabolizmus tompítására és az anabolizmus serkentésére [13, 14]. Más módszerek közé tartozik a sebek korai kivágása és bezárása a vázizom katabolizmusának csökkentése, a sebfertőzés kockázatának csökkentése és a mortalitás javítása érdekében [15, 16]. A testhőmérséklet szabályozása, amelyet a páciens szobájának hőmérsékletének emelésével és sebkötések alkalmazásával hajtanak végre, szintén csökkentheti a hipermetabolikus választ.

Az égési beteg súlyváltozásait a modern kezelések során az idők során nem írták le jól. Ebben a tanulmányban arra törekedtünk, hogy a jelenlegi terápiák során elemezzük az összes súlyosságú égési sérülést szenvedő betegek súlyát. Célunk az volt, hogy számszerűsítsük és leírjuk a súlyváltozás trendjeit, valamint meghatározzuk azokat az időpontokat, amikor ezek a változások bekövetkeznek. Elemeztük továbbá a súlymérés mintáit a kórházi kezelés során. Feltételeztük, hogy az égési betegek súlya kezdetben nőni fog az újraélesztési folyadékokkal összefüggésben, majd az egész kórházi kezelés során csökken az izomtömeg csökkenése miatt.

Mód

Eredmények

197 olyan égési beteget azonosítottunk, akik 2016 februárja és 2016 novembere között kerültek be, és akiknek LOS-értéke ≥ 7 nap volt; 284 beteget, akiknek LOS-ja kevesebb mint 7 nap volt, kizárták. A vizsgált kohorszból 149-nél a TBSA égése 1–19% volt, 27-nél a TBSA 20–39% -os, 21-nél a TBSA égése ≥ 40% volt. A vizsgálati populáció demográfiai adatait az 1. táblázat mutatja. Általánosságban a kiindulási jellemzők konzisztensek voltak a TBSA csoportok között. Valamennyi csoportban többnyire fehér férfi, nem spanyol betegek voltak, akiknek átlagéletkora 40 és 42 év között volt. A TBSA égési medián% -a 6% volt [Q1 – Q3: 2–10], 27% [Q1 – Q3: 22–35] és 65% [Q1 – Q3: 60–80] a TBSA 1–19% csoportjában, 20–39%, illetve ≥ 40%. Az LOS növekedett, amikor az égési súlyosság súlyosbodott, 9 napos [Q1 – Q3: 7–14], 18 napos [Q1 – Q3: 12–37] és 63 napos [Q1 – Q3: 34–90] medián LOS-értékkel. csoportok. Az 1. ábra mutatja a szignifikáns pozitív korrelációt a TBSA% és a LOS között (Pearson-féle korrelációs együttható (r) = 0,76). Ezenkívül azokat a betegeket, akik hosszabb ideig maradtak a kórházban, a kórházi ápolásuk alatt gyakrabban mérlegeltek. A 7–14 napos, 15–30 napos, 31–60 napos és> 60 napos LOS-os betegek súlyát átlagosan a teljes fekvőbeteg-napjuk 11,3, 19,4, 33,7, illetve 46,6% -án mérték (táblázat 2).