A szódaadók nem értelmes megoldások az elhízás leküzdésére

A Bloomberg ezen a héten megjelent szerkesztősége sürgette a szóda jövedéki adójának kibővítését az elhízás elleni küzdelem elősegítése érdekében. A darab azzal érvel, hogy a cukorral édesített italadók világszerte „elrettentik az embereket a legveszélyesebb üres kalóriáktól”, és hogy „a kormányoknak mindenhol meg kell adózniuk a cukrot, hogy rávegyék az embereket a visszafogásra.”

Mivel az elhízás a megelőzhető betegségek előfordulásának és az egészségügyi kiadások fő mozgatórugója az Egyesült Államokban, az elhízás megelőzése minden bizonnyal dicséretes cél. Az a tény azonban, hogy a túlzott cukorbevitel hozzájárulhat az elhízáshoz, nem teszi ésszerű politikai megoldássá a szóda jövedéki adókat. A jövedéki adók túl szűkek és túl tompa eszközök egy ilyen összetett, sokrétű közegészségügyi probléma kezelésére.

A szódaadó-emelés hívei gyakran megjegyzik, hogy az adóemelések általában a szódafogyasztás csökkenéséhez vezetnek, de ez természetesen csak a kereslet törvényének felel meg (amikor az árak emelkednek, a keresleti mennyiség csökken). Téves azonban azt a következtetést levonni, hogy az egészségesebb fogyasztói döntések és az alacsonyabb elhízási arány természetes eredményei a magasabb szóda-adók miatt a szódafogyasztásnak. Valójában sok tanulmány mást sugall.

A Nemzeti Egészségügyi és Táplálkozási Vizsgálatok adatai azt mutatják, hogy amikor az egyének csökkentik a szódabevitelt a szódadíj-emelés miatt, teljes mértékben ellensúlyozzák a szódából elfogyasztott kalóriákat másutt fogyasztott kalóriákkal, ami a szódadókat a kalória-csökkentés szempontjából hatástalanná teszi.

A Cornell Egyetem 2012-es tanulmánya azt találta, hogy amikor új szódabevonási adóval szembesültek, sok háztartás csökkentette szódafogyasztását, miközben megnövekedett mennyiségű sört vásárolt, az egyik „vice” helyett egy másik került. Egy másik tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy az üdítőital-adók hatása a testtömeg-indexre (BMI) minimális és statisztikailag nem szignifikáns.

A szódaadók határainak elismerésében a szerkesztőség azt javasolja, hogy menjenek még tovább, a jövedéki adók szélesebb körű kiterjesztésével a „hozzáadott” cukrot tartalmazó élelmiszerekre. Sok amerikai érthetően súrolja a gabona- és salátaöntet, a fehérjetartályok és a vitaminvíz, a joghurt és a ketchup, valamint a gyümölcs- és zöldségkonzervek különadójának új bevezetését. Az ilyen adó nem szándékolt következményei határtalanok lennének - például a salátaöntetre vonatkozó büntetőadó kivetése megakadályozná a salátaöntet megvásárlását cukortartalma miatt, miközben figyelmen kívül hagyná a saláták kulcsfontosságú összetevőjévé válását, egyébként egészséges táplálkozási lehetőségnek tekintik.

Ha „a cukoradói nem oldják meg a világ elhízási problémáját”, amint azt a szerkesztőség is elismerte, akkor hol álljunk meg? Ha külön adót vetnek ki a hozzáadott cukorral rendelkező élelmiszerekre, el kell engedni a telített zsírokat és a feldolgozott ételeket? És mivel az egészségtelen táplálkozási szokások csak egyike az elhízáshoz hozzájáruló számos tényezőnek, adószankciókat kellene előírnunk a kimaradt edzésekre vagy a tévénézéssel töltött időre? Talán évente mérlegelhetnénk (Japánban végeznek derékmérést!), És kiszámíthatnánk a jövedelemadó-jóváírási programot azok számára, akik megfelelnek a szakmailag meghatározott ideális számnak.

Ahelyett, hogy a magatartás befolyásolása érdekében manipulálnák az adótörvényeket, jobb megoldás lenne a közegészségügyi kérdések közvetlen és átfogó kezelése - bizonyított alapú közoktatás és tudatosság révén -, miközben az adótörvénykönyv hagyná azt, amire tervezték: stabil és átlátható bevételi forrás az állami szolgáltatások finanszírozásához.

Hasznos volt ez az oldal az Ön számára?