A takarmányelemzés megértése

Erőforrások:
Dr. Rick Rasby, a Nebraska Egyetem – Lincoln.
Jeremy Martin, a Nebraska Egyetem – Lincoln

Az etetési költségek jelentik a legtöbb éves működési költséget a legtöbb tehénborjú-vállalkozás esetében. A takarmányköltség és a termelés közötti optimális egyensúly fenntartása érdekében elemezni kell a takarmányokat, és ezeket az elemzéseket adagok és (vagy) kiegészítők összeállításához kell felhasználni. A takarmányok tápanyag-koncentrációja a hely, a betakarítási dátum (érettség), az év és az egyéb kezelési gyakorlatok miatt nagyon eltérő. Szükség esetén táblázatos értékek is használhatók, de fontos megjegyezni, hogy ezek átlagértékek, és hogy jelentős eltérések vannak. Szárazanyagra vonatkoztatva az energia könnyen változhat ± 10%, a nyersfehérje ± 15% és az ásványi anyagok sokkal nagyobb különbséggel.

Miután a takarmánymintát megfelelően összegyűjtötték (lásd: Mintavételi takarmányok az elemzéshez NebGuide G331; PDF változat), elemezhető tápanyagok szempontjából. A legtöbb kereskedelmi laboratórium szabványos takarmányvizsgálatokat kínál takarmányok, szemek vagy teljes adagok esetében. A szarvasmarha-takarmányok nedvesség, fehérje és energia elemzése ajánlott. Ezenkívül érdemes meghatároznia a legfontosabb ásványi anyagokat vagy kisebb jelentőségű tápanyagokat. Az eredményeket jellemzően tényleges és szárazanyag-alapon jelentik. A tápanyagoknak mindig szárazanyag-alapúnak kell lenniük, mivel a húsmarhák tápanyagigényét szárazanyag-alapon jelentik. A szárazanyag-alapú kiszerelés után az értékeket átalakíthatjuk állapot szerinti alapra (a takarmány nedvességtartalmának felhasználásával), hogy meghatározzuk a takarmány tényleges mennyiségét (amint van).

A takarmányok elemezhetők hagyományos nedves kémiai technikával vagy közeli infravörös reflexiós spektroszkópiával (NIR). A mintákat gyorsabban és általában olcsóbban lehet elemezni a NIR segítségével. A NIR azonban csak olyan takarmányok és összetevők esetében használható, amelyeket jól jellemeztek nedves kémia alkalmazásával. Ezért feltétlenül kérdezze meg a laboratóriumot, hogy az adott mintájához tartozó adatbázis elég kiterjedt-e a pontos eredmények biztosításához, különösen, ha kevésbé elterjedt takarmányokat elemez.

Ennek a modulnak az elsődleges célja a kereskedelmi hírcsatorna-elemzés eredményeinek megértése és alkalmazása. Az 1. táblázat felsorolja a közös tápanyagokat és az egységeket, amelyekben jelentést kapnak.

Asztal 1: Takarmány-összetevők és azok mértékegységei.
Tápláló	Közös egységek
Nedvesség	%
Nyers fehérje	%
Összes emészthető tápanyag	%
Semleges mosószer rost	%
Savas mosószer rost	%
Nettó energia	Mcal/lb
Kalcium	%
Foszfor	%
Réz, cink	ppm
Vitaminok	IU/lb

A következő magyarázatok tápanyagok szerint vannak kategorizálva, és meghatározzák azokat a terminológiákat, amelyeket az ember a takarmányelemzés során kap.

Nedvesség

Szárazanyag (DM): A szárazanyag a minta nedvességmentes tartalma. Mivel a nedvesség hígítja a tápanyagok koncentrációját, de nincs jelentős hatása a bevitelre (a súlyos nélkülözésen kívül), fontos, hogy mindig egyensúlyban tartsuk és szárazanyag-alapon értékeljük az adagokat.

Emészthető szárazanyag (DDM): Savas detergens szálból (ADF; lásd alább) számítva; az emészthető takarmány aránya.

Fehérje

Nyers fehérje (CP): A nyersfehérje a takarmány nitrogéntartalmát méri, beleértve a valódi fehérjét és a nem fehérje nitrogént is. A kérődzőknél fontos a bendőben lebontható frakció, a lebontható fehérje (DIP), valamint a bendőben lebonthatatlan frakció, a lebonthatatlan beviteli fehérje (UIP) értékelése is. A fehérje bendőbeli lebonthatóságát azonban a legtöbb kereskedelmi laboratóriumban nem mérik. Ezért ajánlott az adagokat az elemzett CP értékek, valamint a DIP és az UIP átlagértékeinek felhasználásával megfogalmazni, amelyek megtalálhatók a marhahús szarvasmarhák 1996. évi Nemzeti Kutatási Tanácsának tápanyagigényében.

Lebomló fehérje (DIP): A nyersfehérje azon része, amely lebontható a bendőben, és nitrogént biztosít a bendő mikroorganizmusok számára, hogy szintetizálja a baktérium nyersfehérjét (BCP), amelyet a bendő mikrobái juttatnak az állathoz. A DIP magában foglalja a takarmányokban vagy az összetevőkben található nem fehérje nitrogént is.

Nem lebontható beviteli fehérje (UIP): Az állatok bendőjében lebonthatatlan része nyersfehérje bevitel. Általában "bypass protein" -nek nevezik, mert megkerüli a bendő lebontását, és főleg a vékonybélben emészthető. A bypass fehérjét az állat közvetlenül hasznosítja, mert kis fehérjeként és aminosavakként szívódik fel.

Metabolizálható fehérje (MP): MP az állat számára elérhető fehérje, beleértve a bendő mikroorganizmusok és az UIP által szintetizált mikrobiális fehérjét (BCP).

Hő által károsított fehérje vagy oldhatatlan nyers fehérje (ICP): Az a nitrogén, amely kémiailag összekapcsolódott a szénhidrátokkal, és így nem járul hozzá sem a DIP, sem az UIP ellátásához. Ez a kötés főleg a túlmelegedésnek tudható be, ha a szénát 20% -nál nagyobb nedvességtartalmú bálázással vagy halmozással végzik, vagy amikor a szilázst 65% -nál kisebb nedvességtartalom mellett szüretelik. A magas ICP-értékű takarmányok gyakran elszíneződnek, és sok esetben kifejezetten édes illatúak. Amikor az ICP: CP aránya 0,1 vagy nagyobb, vagyis a CP több mint 10% -a nem érhető el, a nyersfehérje értékét kiigazítják. Az adagoláshoz kiigazított nyersfehérje (ACP; lásd alább) értékeket kell használni.

Korrigált nyers fehérje (ACP): Nyersfehérje korrigált ICP-vel. A legtöbb tápanyagelemzési jelentésben, ha az ACP meghaladja a CP 10% -át, a korrigált értéket jelentik. Ezt az értéket kell használni az adagok megfogalmazásakor, ha az ICP: CP nagyobb, mint 0,1.

Emészthető fehérje (DP): Egyes laboratóriumok szerint nem szabad táplálkozási szakember útmutatása nélkül használni. Az emészthető fehérjeértékekre nincs szükség a legtöbb adag adagoláshoz, mert a tápanyagigény és a legtöbb formulázási eszköz már a fehérje emészthetőségéhez igazodik. Ezenkívül a fehérje emészthetőségét külső tényezők befolyásolják.

Rost

Nyersrost (CF): A nyersrost a takarmányok rosttartalmának hagyományos mértéke. A semleges detergens rost (NDF) és a savas detergens rost (ADF) az etetési érték hasznosabb mérőszáma, és a takarmányok értékelésére és az adagok megfogalmazására kell felhasználni.

Semleges mosószer rost (NDF): A növény szerkezeti elemei, különösen a sejtfal. Az NDF az önkéntes bevitel előrejelzője, mert tömeges vagy töltőanyagot biztosít. Általában alacsony NDF-értékekre van szükség, mivel az NDF a takarmányok érésével nő.

Savas mosószer rost (ADF): A legkevésbé emészthető növényi összetevők, beleértve a cellulózt és a lignint. Az ADF-értékek fordítottan kapcsolódnak az emészthetőséghez, így az alacsony ADF-koncentrációjú takarmányok általában magasabb energiával rendelkeznek.

Energia

Összes emészthető tápanyag (TDN): A takarmány vagy az étrend emészthető rost-, fehérje-, lipid- és szénhidrát-összetevőinek összege. A TDN közvetlenül kapcsolódik az emészthető energiához, és gyakran az ADF alapján számítják ki. A TDN hasznos marha tehén adagoknál, amelyek elsősorban takarmányok. Mérsékelt vagy nagy koncentrátumú koncentrátum táplálásakor a nettó energiát (NE, lásd alább) kell felhasználni az étrend megfogalmazására és az állatok teljesítményének előrejelzésére. A TDN értékek általában alacsonyabbra becsülik a koncentrátum takarmányhoz viszonyított táplálkozási értékét.

Nettó energia (NE): Főként a karbantartás nettó energiájának (NEm), a nyereség nettó energiájának (NEg) és a laktációra szánt nettó energiának (NEl) nevezik. A nettó energiarendszer elválasztja az energiaigényt a szövetek fenntartására, a szövetek gyarapítására és a laktációra használt frakcionális komponensekre. Az ÉSZ-rendszer pontos használata a takarmánybevitel körültekintő előrejelzésén alapul. Általában az NEg túlbecsüli a koncentrátumok energiaértékét a durva takarmányokhoz viszonyítva.

Éter kivonat (EE): A takarmány nyers zsírtartalma. A zsír energiaforrás, amelynek szénhidrátok energiasűrűsége 2,25-szerese.

Relatív takarmányérték (RFV): Az etetési érték előrejelzése, amely a becsült bevitelt (NDF) és a becsült emészthetőséget (ADF) egyetlen indexben ötvözi. Az RFV-t a hüvelyes széna értékelésére használják. Az RFV-t gyakran használják a minőség mércéjeként lucernaszéna vásárlásakor vagy eladásakor. Az RFV-t nem használják adag adagolására.

Relatív takarmányminőség (RFQ): Az RFV-hez hasonlóan az RFQ ötvözi a várható bevitelt (NDF) és az emészthetőséget (ADF). Az RFQ azonban különbözik az RFV-től, mivel a takarmány bevitelére és az emészthetőségre vonatkozó becsléseken alapul, amelyet úgy határoztak meg, hogy a takarmányt bendő mikroorganizmusokkal inkubálták szimulált emésztés során. Ezért pontosabb előrejelzője a takarmányértéknek, mint az RFV. Sem az RFV-t, sem az RFQ-t nem használják adag adagolásánál.

Példa

ÜGYFÉL MINTA ID: 1. vágó lucerna
ELEMZÉS
FOGADOTT ALAPJÁN	SZÁRAZ ANYAG ALAP
NEDVESSÉG,%	14.4	0,0
SZÁRAZANYAG, %	85.6	100,0

Ez a széna 14,4% nedvességet és 85,6% DM-t tartalmaz. A por adagolásához mindig használja a szárazanyag-összetételt. A DM-összetétel megtalálható úgy, hogy az as-értéket elosztjuk a DM százalékával. Például:

19,8% CP as-is ÷ 0.856 = 23.2% CP DM alapon

NYERS FEHÉRJE, %	19.8	23.2
HŐDAM, FEHÉRJE,%	0.8	0.9
ELÉRHETŐ FEHÉRJE,%	19.8	23.2

Mivel a hő által károsított fehérje nem éri el a CP 10% -át vagy azt meghaladja, az ACP megegyezik a CP-vel. A rendelkezésre álló fehérjebecslések általában csak akkor csökkennek, ha a hő által károsított (nem elérhető) fehérje a CP 10% -át meghaladja. Feltételezhetjük, hogy a késői vemhes teheneket 38% fehérjetartalommal egészíti ki. Ha 2 font/hd adagot ad, akkor a kiegészített CP mennyisége 2 lb/hd x 0,38 CP = 0,76 lb/hd CP. Egy másik összefüggésben az NRC táblázatai azt mutatják, hogy egy közepes tejtermelésű 1200 lb tehén ellése után 1 hónappal körülbelül 10% CP-t igénylő étrendre van szükség. Ugyanennek a tehénnek a DM bevitele kb. 27 font/nap. Ha alacsony minőségű takarmányt fogyaszt, amely csak 5% CP, mennyit kell biztosítania ebből az első darabolású lucernából, hogy teljesítse a CP követelményét?

27 font/nap bevitel x, 10 CP követelmény = 2,7 font/nap CP követelmény

27 font alacsony minőségű takarmány x 0,05 CP = 1,35 font/nap takarmányból

2,7 font/nap CP szükséges 1,35 font/nap CP takarmányból = 1,35 font/nap CP szükséges lucernától

1,35 lb/nap CP szükséges ÷ 0,232 CP lucernában = 5,8 lb kiegészítő lucerna/nap a fehérjeszükséglet kielégítéséhez

DIG. FEHÉRJESZÁR,%

13.7

16.1

Az adagoláshoz ne használjon emészthető fehérjét.

ACID DET. SZÁN,%	27.0	31.5
NEUT. DET. SZÁN,%	31.1	36.4

A marhahús adagjának összeállításához az ADF és az NDF korlátozottan hasznos. Ehelyett használja az ADF-ből kiszámított, de könnyebben használható TDN-t.

TDN EST.,%

55.6

64,9

Ez egy viszonylag jó minőségű széna, magas TDN értékkel. A fenti fehérje példában kiszámítottuk, hogy 5,8 font fontot kell szednünk ebből a szénából, hogy megfeleljünk hipotetikus tehénünk fehérjeszükségletének. Ne feledje, hogy ez a tehén 1 hónapja ellett, súlya 1200 font, és mérsékelt genetikai potenciálja van a tej számára. Napi 27 font/kg DM-bevitel mellett olyan étrendre van szüksége, amely körülbelül 58% TDN-t tartalmaz, hogy kielégítse energiaigényét. Vajon napi 5,8 font e lucerna kielégíti-e az energiaigényét, ha az általa fogyasztott alacsony minőségű takarmány csak 50% TDN?

27 font DM bevitel x, 58 TDN szükséges = 15,7 font/nap TDN szükséges

22,2 font alacsony minőségű takarmány x, 50 TDN = 11,1 font/nap TDN alacsony minőségű takarmányból

5,8 font lucerna x 0,649 TDN = 3,75 font TDN a lucernától

11,1 font/nap TDN alacsony minőségű takarmányból + 3,75 font/nap TDN lucernából = 14,85 font/nap TDN

Ezért láthatjuk, hogy ez a tehén pótlucernával etetve is elveszít valamilyen testállapotot.

KAPCSOLÓDÓ TAKarmányérték (RFV)

164.4

Ne használjon RFV-t adagok kialakításához, a TDN sokkal hasznosabb.