Az abszurditás a józan ész határa

Úgy tűnik, ez egyszerű fogalom. E szó jelentése mindenki számára intuitív. De világos meghatározást adni neki nem olyan könnyű. Az abszurdum minden, ami ellentétes a nyilvánvaló ésszel. Ennek a szónak az orosz nyelvű szinonimái: abszurditás, abszurditás, inkongruancia.

határa

A normális filiszteus tudatosságnak ez a koncepciója azt a határt jelöli, amelyen túl az őrület és a delírium kezdődik. És ez a helyzet indokolt. Egy rendes normális embernek semmi köze sincs egy ésszerűen igazolt világon kívül. És nincs miért átugrani azt a korlátot, amely elválasztja a való világot az abszurdtól. Az abszurditás őrültség, és egy normális embernek egyáltalán nincs szüksége rá. De csak néhány emberkategória kénytelen túllépni a józan ész határain. Ilyen küldetésük van. Ezek mindenféle gondolkodók, elemzők, művészek, költők és zenészek. Még a matematikusok számára is ez egy nagyon jelentős és jelentős fogalom. A vitában pedig nagyon széles körben elterjedt és hatékonyan működő módszer van a vita lebonyolítására - abszurditás elérésére az ellenfél érvei a vitában. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy megmutassuk a koncepció kudarcát, amelyet meg kell támadni. De leggyakrabban ezt a technikát valós érvek hiányában alkalmazzák. Hasonlóképpen, amikor nincs mit kifogásolni a bemutatott érvek tartalma ellen, általában csak egy szó hangzik el - az abszurditás.

Ez egy összetett és többdimenziós koncepció. Ez az alapja annak a paradox világlátásnak, amely a kultúra, a vallás és a művészet számos jelenségét megalapozza.

A szürrealizmus, mint az abszurd apoteózisa

Az abszurditás az, ami az irodalom, a dráma, a színház, a festészet és a mozi számos nagy területének alapja. Ezek a tendenciák a XX. Századi események logikájában kezdődtek. Van egy „Abszurd Színház”, amely olyan klasszikusok dramaturgiáján alapszik, mint Eugene Ionesco és Samuel Becket. De az abszurd legorganikusabb megtestesülése a szürrealizmus lett - a múlt század esztétikájának egyik központi jelensége.