Az elhízás változó arca

A tudomány szerint az elhízás krónikus betegség. Miért marad fenn az a korszerűtlen és sérelmes felfogás, hogy az akaraterő problémája?

Joseph Proietto

2015. október 31

Míg az elhízást gyakran életmód-betegségnek nevezik, a rossz életmód-választás önmagában csak 6-8 kg-os súlygyarapodást jelent. A szervezetnek erős negatív visszacsatolási rendszere van a túlzott súlygyarapodás megakadályozására.

Iker- és örökbefogadási vizsgálatokból származó bizonyítékok arra utalnak, hogy az elhízásnak genetikai alapja van, és az elmúlt két évtizedben számos elhízással járó gént írtak le. Az európai populációkban a leggyakoribb genetikai hiba, amely súlyos elhízáshoz vezet, a melanokortin 4-receptort (MCR4) kódoló gén mutációinak köszönhető. Ennek ellenére ez a hiba az esetek csak körülbelül 6-7 százalékában magyarázhatja a súlyos elhízást (J Clin Invest, 106: 271-79, 2000). Más géneket fedeztek fel, amelyek enyhébb súlynövekedést okozhatnak; például csak egy gén (FTO) változatai legfeljebb 3 kg súlyváltozást tudnak megmagyarázni az egyének között (Science, 316: 889-94, 2007).

A társadalom számára elengedhetetlen az a nézet, hogy az elhízás egyszerűen életmódbeli kérdés, és el kell fogadnia, hogy krónikus betegségről van szó.

A gének közvetlenül nem okoznak súlygyarapodást. A gének inkább befolyásolják az étel iránti vágyat és a jóllakottság érzését. Az élelmiszerekhez való rossz hozzáférés vagy csak az alacsony kalóriatartalmú élelmiszerekhez való hozzáférés esetén az elhízás még genetikai hajlamú személyeknél sem alakulhat ki. Ha rengeteg étel és mozgásszegény életmód van, az elhízásra hajlamos személyeknél nagyobb éhség és csökken a jóllakottság, növekszik a kalóriabevitel és a súlygyarapodás.

Az 1980-as évek óta az elhízás elterjedtsége világszerte gyorsan növekszik, ez a tendencia valószínűleg számos összetett okból fakad. Egyre több bizonyíték áll rendelkezésre például arról, hogy az elhízás kialakulását egyéni vagy családi szinten befolyásolhatják a korai életkorban előforduló környezeti tapasztalatok. Például, ha az anya alultáplált a terhesség korai szakaszában, ez epigenetikai változásokat eredményez azokban a génekben, amelyek részt vesznek a fejlődő gyermek éhségének és jóllakottságának meghatározott pontjaiban. Ezek a változások ezután rögzülhetnek, ami az elhízásra való hajlamot eredményez az utódokban.

Az elhízás biológiai alapjait a súlycsökkenést követő erőteljes védekezés is kiemeli. Legalább 10 keringő hormon létezik, amely modulálja az éhséget. Ezek közül csak egy éhséget kiváltó hormon (ghrelin) megerősítést nyert, és a gyomor előállítja és felszabadítja. Ezzel szemben kilenc hormon elnyomja az éhséget, köztük a vékonybélből származó CCK, PYY, GLP-1, oxyntomodulin és uroguanylin; zsírsejtekből származó leptin; és inzulin, amilin és hasnyálmirigy-polipeptid a hasnyálmirigyből.

A fogyás után, függetlenül az alkalmazott étrendtől, változások vannak a keringő hormonokban, amelyek részt vesznek a testtömeg szabályozásában. A Ghrelin szint általában növekszik, és a több étvágycsökkentő hormon szintje csökken. Szubjektív étvágynövekedés is tapasztalható. A kutatók kimutatták, hogy még három év után is fennállnak ezek a hormonális változások (NEJM, 365: 1597-604, 2011; Lancet Diabetes and Endocrinology, 2: 954-62, 2014). Ez megmagyarázza, hogy az étrend okozta súlycsökkenés után miért van nagy súlygyarapodás.

Tekintettel arra, hogy a fogyásra adott fiziológiai válaszok hajlamosak arra, hogy az emberek visszanyerjék ezt a súlyt, az elhízást krónikus betegségnek kell tekinteni. Az adatok azt mutatják, hogy azok, akik sikeresen fenntartják a súlyukat a fogyás után, ezt éberek maradva, és folyamatosan alkalmazzák a súly ellenállási technikákat. Ezek a technikák szigorú diétás és testmozgási gyakorlatokat és/vagy farmakoterápiát foglalhatnak magukban.

A társadalom számára elengedhetetlen az a nézet, hogy az elhízás pusztán életmódbeli kérdés, és el kell fogadnia, hogy ez krónikus betegség. Egy ilyen változás nemcsak az elhízás megbélyegzését enyhíti, hanem a politikusokat, tudósokat és klinikusokat is felhatalmazza a probléma hatékonyabb kezelésére.

Joseph Proietto volt az ausztrál Sir Edward Dunlop Orvostudományi Kutató Alapítvány orvosprofesszora az ausztrál Melbourne-i Egyetem, Austin Health Orvostudományi Tanszékén. Az elhízást és a 2-es típusú cukorbetegséget vizsgáló és kezelő kutató és klinikus.